2016. november 17.

Ottolenghi karfiol tortája


Yotam Ottolenghi rajongó vagyok, a legelvetemültebb fajtából. Amit ez a pasi művel a zöldségekkel...
Amit eddig kipróbáltam a receptjei közül, mind-mind bekerült a kedvencek közé! Ez a karfiol torta is hasonló karriernek néz elébe. Egyszerűen zseniális.
Jó hír, hogy napokon belül megjelenik magyarul is Sami Tamimivel közösem írt legújabb könyve, a Jeruzsálem. Már alig várom!

Hozzávalók egy 17 cm átmérőjű kapcsos tortaformához:
1 kisebb karfiol (max. fél kiló)
2 kis fej hagyma (tetejére lilát, bele vöröset tettem)
2 gerezd fokhagyma (ez nincs az eredeti receptben, de jót tett a vgeredménynek)
fél dl olívaolaj
1 evőkanál friss rozmaring aprítva (eredeti recept szerint 1 teáskanál)
5 tojás
100 g liszt, átszitálva
8 g sütőpor
1 mokkáskanál őrölt kurkuma
1 kiskanál curry por (ezt magamtól adtam hozzá, nincs az eredeti receptben)
100 g frissen reszelt parmezán vagy grana padano
só, frissen őrölt bors ízlés szerint
1 evőkanál szezámmag
1 teáskanál fekete szezámmag
vaj a sütőforma kikenéséhez
(az eredeti receptben bazsalikom is van, nekem most nem volt, így az kimaradt belőle)

A karfiolt rózsáira szedem, megmosom és sós vízben roppanós-puhára főzöm. Szűrőben lecsepegtetem és hagyom picit hűlni. Közben megpucolom a hagymákat, a lila hagymából kb. 5mm-es karikákat vágok a torta tetejére, a többit felaprítom és az olajon, a vöröshagymával és rozmaringgal együtt üvegesre pirítom, a végén hozzáadom az áttört vagy apróra vágott fokhagymát.
Egy tálban felverem a tojásokat, belekeverem a kurkumát, curryport, sót, borsot, parmezánt, majd hozzákeverem a sütőporral elkevert lisztet. belekeverem a hagymás keveréket, majd óvatosan a karfiol rózsákat is.
A tortaformát vajjal kikenem, az alját és az oldalát megszórom a szezámmagokkal, majd a formába öntöm a tésztát. A tetején elhelyezem a félretett lila hagymakarikákat és 180 Celsius- fokra előmelegített sütőben kb. 45-50 percig sütöm, tűpróbával ellenörzöm a közepét (nem érdemes túsütni, mert száraz lesz a végeredmény).
A formában hagyom picit hűlni, majd kiveszem belőle és langyosan tálalom.
Frissen a legfinomabb, de hidegen is isteni.
Adható hozzá mártás (pld. fokhagymás, zöldfűszeres joghurt), meg zöld saláta köretnek, de hidegen, magában irodai ebédnek vagy úti elemózsiának is bevetném bármikor.


Yotam Ottolenghi receptje alapján.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez: itt. Kattintsd a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Az Instagramon gabojszagyepes néven találsz meg.

2016. november 16.

Könyvajánló: Márk Szonja: Édesem süteményei


Márk Szonja újságírónak tanult és a szakmájában dolgozott, míg annyira elhatalmasodott rajta a cukrász-szenvedély, hogy rájött, őt csakis a sütés boldogítja. 2009-ben elindította az Édesem blogot, kitanulta a szakmát, dolgozott cukrászként étteremben, aztán egyszer csak beteljesült az álom, 2015 márciusában megnyilt Budán, a Millenáris mellett a kis ékszerdoboz cukrászdája, az Édesem. „Imádok embereket etetni” valja be Szonja és olyan sütiket süt valódi csokoládéval, vajjal és tejszín­nel,  ételfesték és mesterséges adalékanyagok nélkül, amilyeneket a nagymamáink sütöttek a régi szép időkben, bár Szoja sütijeiben van némi csavar, mert Nagyinál mikor készült olívaolajjal a pite, mascarponéval az ökörszem vagy kínai ötfűszerrel a csokis puffancs?

A Édesem receptjeiben csurog a karamell, olvad a csokoládé, lágyan omlik a tejszínhab, a sütemény szaftos, a habcsók roppan. A könyvben Szonja elárulja annak a hatvan jól bevált, tökéletesen működő és otthon is könnyen elkészíthető süteménynek a receptjét, amit miatt a rajongók visszajárnak az Édesembe: a péksütemények lustálkodós reggelekre, kekszek és aprósütemények útravalónak, piték a hétköznapokra, brownie-k a csokiimádóknak, torták ünnepnapokra és jégkrémek a nyári melegre. Megtudjuk, mit érdemes otthon tartani, ha sütni akarunk: mivel töltsük fel az éléskamrát, mely eszközök nélkülözhetetlenek és melyek jó, ha vannak, de hasznos tippeket és trükköket is olvashatunk a receptek mellett.  A fotók gyönyörűek, a sütik csábítóak... irány a konyha, sütnöm kell!

ITT tudod kedvezményesen megrendelni a könyvet.

Márk Szonja: Édesem süteményei
BOOOK KIADÓ KFT
2016
184 oldal
5490.- Ft

2016. november 15.

Házilag füstölt libacomb


Közeledett a Márton nap, meg a kiskőrösi Kemencés Fesztivál és tudtam, hogy sóletet fogok főzni, amibe ugye illik tenni – főleg Márton napkor - füstölt libát. A tervet tett követte, vettem pár libacombot és nekiláttam a projektnek. Gondolkodtam, hogy hagyományos sózással, vagy dehidratálási* eljárással készítsem elő a combokat  de a kacsamell füstölésnél alkalmazottakkal ellentétben most a hagyományos sózás mellett döntöttem. Parajdi sóval alaposan beszórtam a combokat, majd hűvös helyre tettem őket.
3 nap elteltével kivettem a sóból, lemostam, konyhai papírtörlővel megszárítgattam és ÉP felfűzte a füstöléshez. Hogy ne csak pár libacombot füstöljünk, töltöttünk egy kis kolbászt is :-)


Pár órát szikkadt jól szellőző helyen, majd 3 X 4-5 órás hideg füstölés következett akácfa fűrészporával (ezt is magunk végeztük, ÉP épített egy klassz kis füstölőt). Füstölés után kb. 1 hétig lógtak a hátsó (hideg) kamrában, mielőtt a sóletbe végezte volna egy része, a többit lefagyasztottam, hogy ne száradjon ki túlságosan. A januári kolbászgyártás idején készítünk még egy adaggal, mert igen finom!

*A dehidratálási eljárás ugyanaz, amit a gravlax készítésénél is alkalmazunk, azaz egyenlő mennyiségű parajdi só és kristálycukor keverékében pácolódnak a húsok. A füstölt kacsamellet rendszerint így készítem elő a füstölésre.

2016. november 14.

Könyvajánló: Nagy Zita – Vegán reggeli


Vegán reggelivel egybekötött könyvbemutatóra voltam hivatalos, ugyanis a BOOOK Kiadó gondozásában megjelent Nagy Zita – a Zizi kalandjai bloggere – Vegán reggeli című könyve.
Zizi vadiúj könyve vegán recepteket kínál, ízletesen szemléltetve a növényi alapú konyha gazdagságát, szépségét és változatosságát.
A könyv receptjeinek egyike sem tartalmaz semmilyen állati eredetű élelmiszert (tejterméket, tojást, mézet, halat, vagy húst) kizárólag természetes növényi alapanyagok felhasználásával, azaz  zöldségekkel, gyümölcsökkel, gabonákkal és magvakkal készül és nemcsak vegetáriánusok, vegánok számára jelenthet változatosságot, hanem nekünk húsevőknek is.
A könyv 23 fejezetben kínál több, mint 70 receptet, alapanyagok szerinti elosztásban, az almától a magvakon, gabonákon és spirulinán át a szuper élelmiszerekig. A könyvbemutató reggelijén kóstolhattunk isteni, frissen készült zöld turmixot, datolyagolyót, szuperfinom lencse pástétomot, ám a kedvencem mégis a kakaós chiapuding volt, amit azóta itthon is elkészítettem.

Zita könyvét ITT tudod megrendelni kedvezményes áron.

Nagy Zita – Vegán reggeli
BOOOK KIADÓ KFT
2016
160 oldal
4990.- Ft

2016. november 10.

Könyvajánló: Jamie Oliver - Minden napra superfood


Mi a superfood? Egy tápanyagokban dús élelmiszer vagy étel, amiről úgy tartják, hogy igen kedvező hatással van az egészségre és a jó közérzetre, vagyis a különösen egészséges és tápláló étel szinonimájaként használják.
„Nincs ebben semmi becsapás: lehetséges egyszerre szuperegészséges ételeket enni és jól is lakni.” állítja Jamie Oliver és azt ígéri, bármelyik superfood receptje jó választás, mert mindegyik tükrözi a kiegyensúlyozott arányok filozófiáját és a megfelelő adagolást, hogy kellő mennyiségű ételt vehessünk magunkhoz.

Jamie legújabb itthon megjelent könyvében 30-30 íncsiklandozó, színes és ízes reggelit, ebédet és vacsorát találunk, csábítóan gyönyörű, Jamie Oliverre jellemző rusztikusággal tálalt ételfotókkal. A reggelik kevesebb, mint 400 kalóriát, az ebédek és a vacsorák pedig egyaránt 600 kalória alatt vannak, szóval marad még hely nassolásra és italokra is. Mindegyik recept alatt táblázatba foglalva tudjuk meg mennyi kalória, zsír, szénhidrát, fehérje, cukor és rost van az adott ételben, sőt, azt is, mennyi időt vesz igénybe az elkészítése. A receptekhez való különlegesebb hozzávalókat is meg tudjuk venni egy nemzetközi élelmiszereket árusító részleggel rendelkező szupermarketben, és különösebb konyhai rutin nélkül is hozzá lehet fogni a superfood elkészítéséhez, mert a receptleírások érhetőek, jól követhetőek és az ételek elkészítése nem túl bonyolult. A változatos, nemzetközi konyha receptjeit kedvelők különös örömüket lelhetik a Park Könyvkiadó gondozásában nemrég megjelent könyvben.

Jamie Oliver –
Minden napra superfood - Az egészség és boldogság receptjei
Park Könyvkiadó
2016
312 oldal
6990.-Ft

2016. november 2.

Tzatziki


A tzatzikinek ahány ház, annyi receptje van, de a joghurt-uborka-fokhagyma-olívaolaj négyes képezi alapját mindegyikinek. Fel lehet még turbózni friss kaporral, mentával, oregánóval vagy citromhéjjal, de egy a lényeg, a tzatziki nem híg, hanem jó sűrű köszönhetően a kimagozott, lereszelt, majd lesózott és alaposan kinyomkodott uborkának. Van, hogy salátának esszük, de van, hogy ez a körete egy szelt grillezett, vagy rántott húsnak. Szerencsére kígyóuborka egész évben kapható, így egy jó tzatziki nem nem a nyár kiváltsága.

Hozzávalók 2 főre köretnek, 4 főre salátának:
3 dl natúr görög joghurt (minél zsírosabb, annál jobb)
3 kígyóuborka (60-70 dkg)
3-4 gerezd fokhagyma
kis csokor friss kapor, menta, vagy oregáno, felaprítva  
fél dl (plusz egy pici) extra szűz olívaolaj
só és frissen őrölt bors
Kalamata olajbogyó a tálaláshoz (és mellé J nálunk elfogy rendszeresen egy üveggel)

Van, aki meghámozza az uborkát, én nem szoktam. Hosszában kettévágom, kikaparom a középén lévő magos lágy részt, az uborka húsát pedig lereszelem a reszelő nagyobb lyukán, megsózom, majd negyed óra múlva kinyomkodom és lecsepegtetem.

Egy tálba teszem a joghurtot, összekeverem a zúzott fokhagymával, majd hozzáadom az alaposan kinyomkodott uborkát, az apróra vágott zöldfűszert, fél deci olívaolajat, és alaposan elkeverem az egészet. Megszórom frissen őrölt borssal, ha szükséges, még sózom, majd a tetejét meglocsolom pici olívaolajjal, lefedem és egy órára a hűtőbe teszem, hogy az ízek összeérjenek. Kalamata olajbogyóval tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez: itt. Kattintsd a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Az Instagramon gabojszagyepes néven találsz meg.

2016. október 31.

Salaktalanító gyógyteák


Mikor érezzük magunkat legjobban? Ha kerek a világ, tehát nyugodt és tudatos az életünk, így szervezetünk belső egyensúlya is harmóniában van. Az emésztésünk pedig akkor megfelelő, ha igyekszünk természetes, vegyszermentes, és iparilag minél kevésbé feldolgozott élelmiszereket fogyasztani, ügyelve a megfelelő mennyiségű probiotikum bevitelére. Probiotikumokat magunkhoz vehetünk egyrészt bizonyos élelmiszerekből, másrészt recept nélkül kapható, hasznos, élő mikroorganizmusokat nagy mennyiségben tartalmazó készítményekből.

Időnként hasznos beiktatni egy-egy salaktalanító kúrát is, hiszen egy ilyen kezelés méregteleníti szervezetünket, energiával tölt fel, szépíti bőrünket és természetesen karcsúbbá tesz minket. Egyesek szerint a fogyó hold időszaka tökéletes lehet egy ilyen gyógyító hatású kúra megkezdésre, mivel testünk méregtelenítési képessége ebben a két hétben a legintenzívebb. Ahhoz, hogy testünk eredményesen meg tudjon szabadulni a lerakódott salakanyagoktól, érdemes különös figyelmet fordítani a máj tisztítására. A máj méregtelenítő kúrája előtt fontos a test megfelelő előkészítése, hogy a nagy mennyiségben felszabaduló haszontalan salakanyagok könnyen és gyorsan tudjanak távozni. Terhesség, szoptatás, illetve betegség alatt, vagy közvetlenül utána nem célszerű a tisztító kúrába belekezdeni, előbb fel kell erősíteni az immunrendszert és előkészíteni a szervezetet a salaktalanításra, ezzel el lehet kerülni az esetlegesen előforduló kellemetlen tüneteket a kúra alatt és után (fejfájás, hányinger, stb.). A tisztítókúrára való felkészülésben és immunerősítésben is hasznos segítséget nyújtanak a probiotikumok. Az immunrendszer és a probiotikumok kapcsolatáról itt olvashatsz bővebben!

A salaktalanítás egyik legelterjedtebb módja pedig a gyógyteák fogyasztása:
Petrezselyemlevél tea: vizelethajtó, fertőtlenítő, görcsoldó, étvágyjavító, immunrendszert erősítő, jó allergia ellen és enyhíti a nőgyógyászati panaszokat is.
Csalán: vízhajtó hatása mellett vértisztító hatása is van. Segíti az egész szervezet méregtelenítését, alkalmazása a vese- és hólyagkő-képződésre hajlamosaknál is előnyös. Hatékony köszvény, ízületi gyulladás és egyéb reumatikus megbetegedések esetében, salaktalanító hatásának köszönhetően enyhíti az allergiás tüneteket és egyes bőrbetegségek esetén is javallott.

Gyermekláncfű: emésztést elősegítő, máj- és epeműködést serkentő, vizelethajtó, vesehomok- és vesekőképződést gátló, az egész szervezetet salaktalanító gyógynövény. Reumakezelések kiegészítőjeként is használják, újabban igazolták gyulladáscsökkentő hatását.

Kamilla: az egyik leghatékonyabb gyulladáscsökkentő és emésztést segítő gyógynövényünk. Nyugtató és májregeneráló, segít a salaktalanításban, jótékony hatását pedig leginkább teaként elkészítve fejti ki.
Citromfű és a Borsmenta: teája remek salaktalanító, méregtelenítő, mivel fokozzák a máj és az epe működését, serkentőleg hatnak az emésztésre, megszüntetik a kellemetlen haspuffadást és enyhítik a bélgörcsöket.

Gyógyteának való alapanyagot szaküzletekben, vagy gyógyszertárban vásároljunk, ha pedig friss növényekből készítünk gyógyteát, a növényeket gyűjtsük tiszta, vegyszermentes környezetből. Szakember, vagy orvos felügyelete nélkül nem érdemes drasztikus méregtelenítő/salaktalanító kúrába kezdeni, különösen, ha valaki áldott állapotban van, vagy szoptatja kisbabáját, mivel egy nem szakszerűen és személyre szabottan végrehajtott kúrának több nem kívánt mellékhatása lehet, mint előnye.

2016. október 28.

Egy különleges indiai – a Maharaja Lounge


Az indiai szakácsművészet titka a hozzávalókban, az arányokban és mennyiségekben, illetve a főzési időtartam helyes megválasztásában rejlik, mert nem mindegy mit, mikor és mennyit adsz az ételhez.
A Jham család - aki generációk óta éttermet vezet – jól ismeri ezt a titkot. 1994-ben nyitották meg az első Maharaja éttermüket Budapesten, és egyben ez volt a legelső indiai étterem Magyarországon. Pár napja nyílt meg a Nagymező utcában a negyedik éttermük, aminek hivatalos megnyitóján volt szerencsém részt venni.


Az új étterem igazán különleges és hangulatos. A 120 fős, 2 szintes étteremben délben büfével várják a vendégeket. A felső emeleten 20 fős szeparéban lehet kisebb rendezvényeket szervezni, akár egy szülinapot indiai módra.


Van à la carte étlap, de magad is bátran összeállíthatod kedvenc indiai ételed. Kiválaszthatod , milyen húst szeretnél enni (választhatsz bárányt, marhát, csirkét, halat, vagy rákot), de akár vega fogást is kérhetsz. Választhatod bármelyiket a 22 fajta zöldség és 15 fajta szósz közül, de még azt is eldöntheted, hogy mennyire legyen erős a fogásod. Egy rendelőlapon egyszerűen beikszeled a kívánságod (akár egy pizzeriában) és az indiai szakácsok frissen elkészítik azt számodra a látványkonyhában.

A megnyitón megkóstolhattuk a saját magunk által kreált curryt-t és nagyon izgalmas ételek készültek. Betekintést nyertünk az indiai kultúrába is: volt táncbemutató, mini fűszerkurzus, a tulajdonosok meséltek az indiai étkezési szokásokról, és a saját családjuk történetéről. Igazán családias és hangulatos volt a megnyitó, amin India budapesti nagykövete, Rahul Chhabra úr is tiszteletét tette elbűvölő feleségével.

Ha szívesen kipróbálnál egy újfajta megközelítést az indiai ízek világából, vagy innál egy igazán jó mango lassi-t, irány a Maharaja Lounge, a Nagymező utca 41-ben!

A megnyitón készült fotókat itt tudod megnézni.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez: itt. Kattintsd a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Az Instagramon gabojszagyepes néven találsz meg.

2016. október 19.

Fetás padlizsános bab és egy könyvajánló


Bezselics Ildikó újságíró,  egykori tévés szerkesztő, akinek nem csak ételei , de az írásai is élvezetesek, immár 6 éve olvashatjuk őket a Két cica konyhája blogon. 

A MAGOK A KONYHÁBAN  három részes könyvsorozat, mely a hüvelyeseket, az olajos magvakat és a gabonaféléket, illetve álgabonákat helyezi új megvilágításba.  A trilógia első kötete - Ildikó legfrissebb könyve -  66 gyors és egészséges receptje a hüvelyesekről szól. A gyönyörű fotókkal illusztrált könyvben szerepelnek húsos fogások is, hiszen az egészséges étrend nem a húst mellőzők kiváltsága.  Öröm lapozgatni.  Minden recept a bal oldalon olvasható, jobb oldalon az adott étel fotójában gyönyörködhetünk. Külön tetszik, hogy a receptleírás mellett ott van, hogy mennyi időt vesz igénybe az elkészítése, illetve mennyi energia, fehérje, zsír és szénhidrát található egy adagban. Az egész könny átlátható, letisztult és olvasmányos annak ellenére, hogy egy-egy receptnél nincs bevezető szöveg, vagy személyes sztori.



Azt gondolnánk, hogy a hüvelyesek unalmasak… pedig dehogy!  A kötetben jól megférnek egymás mellett a magyaros fogások az egzotikusabbakkal, inspirálva arra, hogy merjünk bátrak lenni, tálaljuk például a zöldbabfőzeléket fasírt helyett cukkini koftával.
Sokat fogom forgatni, mert több olyan recept van benne, amire első olvasáskor mondtam, hogy „de jóóó, ezt is meg kell főznöm!” Elsőnek a fetás-padlizsános bab receptjét gabojszásítottam és készítettem el, a piacon kapható utolsó idei padlizsánból, némi füstölt tarjával felturbózva.

Hozzávalók 4 adaghoz:
1 kis fej apróra vágott vöröshagyma
100 g szeletelt füstölt, főtt tarja (a helyi hentes egész jót készít)
1 kisebb méretű padlizsán, héjastól kockákra vágva
2 evőkanál olívaolaj
100 g főtt bab (én konzerv borlotti babot használtam)
1 kávéskanál őrölt kömény
1 evőkanál frissen facsart citromlé
100 g feta, kézzel elmorzsolva (nálam kecsketúró)
só és frissen őrölt bors, ízlés szerint
zöldpetrezselyem a díszítéshez

Egy serpenyőben felmelegítem az olajat, megpirítom rajta a hagymát, félidőben hozzáadom csíkokra vágott füstölt tarját, majd pár perc múlva a padlizsán kockákat. Ha elkészült, hozzákeverem a lecsöpögtetett babot, a köményt és a citromlevet. Kevergetve addig pirítom, míg a kömény elkezd illatozni, akkor leveszem a tűzről , tányérra halmozom és megszórom a kézzel emorzsolt kecsketúróval, meg friss petrezselyemzölddel. Pitával, vagy friss kenyérrel tálalom.

A könyvet itt lehet kedvezményesen megrendelni.

Bezselics Ildikó – Magok a konyhában - Hüvelyesek
BOOOK KIADÓ KFT
2016
176 oldal
5490.- Ft



Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez: itt. Kattintsd a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Az Instagramon gabojszagyepes néven találsz meg.

2016. október 18.

Szilvás pite


Október 8-án rendezték meg Kiskőrösön hetedik alkalommal a Kakaspörkölt Főző Fesztivált, ami évről-évre egyre nagyobb rendezvény, igazi népünnepélye a városnak, és amin ismét zsűrizhettem. Több mint 90 bográcsban rotyogtak a kakasból készült finomságok, a versenyre szerencsére „csak” 47 pörköltet neveztek be, így zsűritag társaimmal mindegyiket megkóstoltuk, volt, amit többször is visszakóstoltunk, míg kialakult a végeredmény.
Ezen a héten nincs vidéki utam, így szerencsére oda tudok figyelni arra, mit eszem. Tudom picit kímélni a gyomrom és minél több jótékony baktériumot bevinni a táplálékkal, amitől remélhetőleg az általános, jó közérzetem is visszaáll, mert egy-egy ilyen túlzott „kilengés”, a sok utazással akaratlanul is együtt járó rendszertelen étkezés, vagy egy antibiotikumos kezelés következtében elpusztulhat a bélflóra jelentős része, a bélben elszaporodhatnak a patogén baktériumok, emésztési problémákat, krónikus fáradtságot és egyéb, nem kívánatos tüneteket produkálva.

Mi a megoldás? odafigyelni és megadni a szervezetnek, amire szüksége van. Könnyen emészthető ételeket fogyasztani, minél több természetes probiotikumot tartalmazó ételt enni, és elkezdeni szedni a hasznos, élő mikroorganizmusokat nagy mennyiségben tartalmazó készítményeket, amivel sokkal hamarabb visszaáll a normális emésztés.

Mivel a szilvának egyébként is szezonja van, és nem mellesleg kiváló gyomorkímélő gyümölcs, arra gondoltam, hogy szilvás pitét készítek a hétvégére. A szilva számos jó tulajdonsággal rendelkezik, ugyanis rendkívül sok antioxidánst tartalmaz, valamint nagyon jó A-, B1-, B2- és C-vitamin forrás. Rostokban gazdag, így elősegíti az emésztési folyamatot is.

Hozzávalók 4 adaghoz:
40 dkg crème fraîche*
4 egész tojás
csipet só
10 dkg lágy, barna nádcukor (muscovado)**
10 dkg liszt
kiskanál (házi) vanília esszencia
10 szem szilva
2 evőkanálnyi mandula pehely

Egy tálban kézi habverővel a tojásokat fehéredésig keverem a cukorral, belekeverem a crème fraîche-t, csipetnyi sót és a vanília kivonatot, majd a lisztet apránként beleszitálom és hozzákeverem. A kivajazott-kilisztezett egyszemélyes piteformákba öntöm a tésztát. A szilvákat elfelezem, kirakom velük a pitetésztát, mindegyikre szórok egy pici őrölt fahéjat és cukrot. Megszórom a pitéket mandula pehellyel és a 180 C-fokra előmelegített sütőben 45-50 perc alatt készre sütöm. Langyosan (porcukrozva) tálalom.

* A crème fraîche hasonló a magyar tejfölhöz, csak nem savanyított tejkészítmény. Egy ideje kapható itthon a Lidl-ben, előszeretettel használom. 

** A muscovado cukor finomítatlan, vagy részben finomított nádcukor. Jellegzetes barna színe a benne lévő melasznak köszönhető és ízre is sokkal teltebb, karakteresebb, mint a sima fehér cukor. Magasabb a víztartalma, így lágyabb állagu, a vele készített süteményeknek az állagát, ízét is befolyásolja, nem csak édesít. Kicsit kevesebb kalória van benne, mint a fehér társában.A fenti süteményben természetesen helyettesíthető sima kristálycukorral, vagy édesítőszerrel.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez: itt. Kattintsd a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Az Instagramon gabojszagyepes néven találsz meg.

2016. október 14.

Expressz töpörtyűs pogácsa, kelesztés nélkül


Este vacsoravendégeink lesznek, én meg napok óta pogácsát kívánok. Ha már úgy is felfűtöttem a sütőt kenyérsütés miatt, sütöttem egy gyors töpörtyűs pogácsát. Sütéssel együtt ez is egy óra alatt elkészült, ugyanúgy, mint a kedvenc sajtos pogácsám. A kidagasztott tésztát ezúttal nem zsírral és reszelt sajttal, hanem darált friss töpörtyűvel kentem, azonnal hajtogattam, nyújtottam és már ment is a sütőbe. A végeredmény nem annyira szabályosan szép, de ki bánja, ha egy óra alatt lehet jó leveles, isteni finom töpörtyűs pogácsát sütni? Amúgy is a kicsit eldőlt példányok a legfinomabbak.

Hozzávalók kb 48 db 5 cm átmérőjű pogácsához:
500 g liszt
25 g friss, vagy 10 g szárított élesztő
250 ml langyos víz (tejjel még jobb, de az most nem volt)
200 g tejföl, kefír, vagy natúr joghurt (én crème fraîche-t* használtam)
35 g só
1 kiskanál cukor
80 g lágy (házi) disznózsír

A kenéshez: 500 g (friss) töpörtyű darálva
só és frissen őrölt bors

1 tojás a kenéshez, sütés előtt

Dagasztótálba teszem a lisztet, belekeverem a sót, a cukrot és a szárított élesztőt. Hozzáadom a zsírt, a tejfölt (vagy kefirt, vagy joghurtot, vagy crème fraîche-t), hozzáöntöm a langyos vizet és rugalmas, sima tésztát dagasztok belőle. Pihentetés nélkül, lisztezett felületen azonnal úgy fél cm vastagra kinyújtom, megkenem a darált töpörtyűvel, bőkezűen borsozom és megsózom. Feltekerem rúdba (mint a bejglit), a bal és jobb oldalát 2/3-ig középre hajtom, majd ujjnyi vastagra nyújtom, késsel 2-3 mm mélyen bevagdosom a tetejét (mint a töpörtyűs pogácsát szokás), pogácsaszaggatóval kiszaggatom és sütőpapíros tepsire sorakoztatom a pogácsákat. A maradékot összegyúrom, kinyújtom, bevagdosom, kiszaggatom és tepsire sorakoztatom azt is, amíg az egész tészta el nem fogy. A pogácsák tetejét megkenem enyhén felvert tojással, majd 180 Celsius-fokra előmelegített sütőbe tolom és 20-25 perc alatt aranybarnára sütöm. Rácson hagyom langyosra hűlni.

* A crème fraîche hasonló a magyar tejfölhöz, csak nem savanyított tejkészítmény. Egy ideje kapható itthon a Lidl-ben, előszeretettel használom. 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez: itt. Kattintsd a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Az Instagramon gabojszagyepes néven találsz meg.

2016. október 13.

Mindenmentes sültkarfiol krémleves és egy könyvajánló


Nóri könyve mindenmentes. Azaz egyik receptjében sincs hús, glutén, cukor, tejtermék, tojás, és még a 160 grammos diétába is illeszthető. Hogy akkor mi van benne? 70 olyan recept, ami nem mentes az ízektől - zamatoktól, és egészséges összetevőktől. A sok „mentes” címke között az ételek tartalmasságán van a hangsúly, a teljes értékű, tápláló alapanyagokon.


A könyv szerzője - Dr. Andrási Nóra  -a korábbi egészségtelen életmódot felszámolva ma már egy sokkal teljesebb, minőségibb életet él, a megtett utat blogján is végig kísérhettük. Legnépszerűbb receptjeit csokorba szedte, kiegészítette eddig meg nem jelent izgalmas, új receptekkel és megszületett a könyv, amit bárhová magával vihet, ajándékba adhat, vagy a konyhában forgathat minden lelkes olvasója.
A könyv elején a bevásárlólistán semmi beszerezhetetlen alapanyagot nem találtam és bankot sem kell rabolni ahhoz, hogy megvegyük a szükséges alapanyag-készletet.  A recepteket elnézve meg nincs hiányérzetem, szinte fel sem tűnik, hogy mindegyik tényleg mindenmentes… egyik kedvencem a mogyorós keksz, a másik pedig az alábbi sültkarfiol krémleves, amit el is készítettem.

Hozzávalók 6 adaghoz:
1 kg karfiol
1 konzerv (400 ml) kókusztej
fél liter zöldség alaplé
1-2 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál balzsamecet
1 kiskanál curry por
fél-fél kiskanál szárított citromhéj, őrölt kömény és chili
só és frissen őrölt bors, ízlés szerint
kis csokor petrezselyemzöld

A karfiolt rózsáira szedem és nagyjából egyforma darabokra fazonírozom, hogy sütés közben egyszerre készüljenek el. Sütőpapíros tepsire teszem, meglocsolom kevés olívaolajjal és megsózom, majd 30-35 perc alatt megsütöm 200 °C-ra előmelegített sütőben. Akkor jó, ha a széle kezd pirulni. Valamennyit félreteszek levesbetétnek, a többi karfiolt botmixerrel, vagy blenderben pürésítem a fűszerekkel és a többi hozzávalóval (az alaplevet előzőleg összeforralom a kókusztejjel). Tálaláskor apróra vágott friss petrezselyemmel megszórom (opcionális).
 
Gondolnád, hogy egy tányér ilyen fincsi levesben csak 10 g szénhidrát van?

Dr. Andrási Nóra – Mindenmentes
BOOOK KIADÓ KFT
2016
160 oldal
4990.-Ft


Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez: itt. Kattintsd a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Az Instagramon gabojszagyepes néven találsz meg.

2016. október 11.

Könyvajánló: Bede Anna - Vegasztrománia


Megrögzött húsevő vagyok és nagy valószínűséggel az is maradok. Annak ellenére, hogy pár napig jól elvagyok csak zöldség ételeken, eljön a pillanat, amikor úgy érzem, húst kell ennem. Ennek ellenére, lelkesen bújom a vega receptkönyveket és blogokat, mert tetszik, hogy egy vega számára a vegetáriánus konyha nem a húsevő ellentéte és a vegák legjobb esetben nem akarnak senkit megtéríteni.

Bede Anna az életben is olyan mosolygós, kedves és közvetlen, mint a blogja. a vegasztromania, amit régóta követek és ahol kezdettől fogva bizonyítja, hogy a vegetarianizmus nem egyenlő az unalmas salátákkal, vagy íztelen párolt zöldségekkel, hanem kellő fantáziával bármilyen alapanyagból izgalmas és ízletes ételt lehet kreálni hús nélkül is. Anna az ínyenc vegetáriánus konyhát képviseli, számára a változatosság és a szezonalitás a legfontosabb és legalább annyira szeret piacra járni, mint én. Receptjeinek és fotóinak rusztikus, vidéki hangulata igencsak közel áll hozzám, az alapanyagokhoz való hozzáállása meg igazán tiszteletre méltó. Emlékszem, egyszer hurka-párbajozott Bereznay Tamással, és Anna diós vega „hurkája” sokkal finomabb volt, mint Tamás májas hurkája. De tényleg! Kóstoltam mindkettőt!

Már 3 éve annak, hogy olvastam Anna blogján a könyv születéséről, nemrég jelent meg a második, bővített kiadás. Jól használható könyv, melyben találunk húsmentes, tojásmentes, tejmentes, tojás és tejmentes, valamint vegán (minden állati eredetű hozzávaló kizárásával) megalkotott recepteket, melyek „Reggelik”, „Levesek”, „Előételek”, „Főételek”, „Saláták” és „Desszertek” fejezetekben sorakoznak. Az ételfotókat Anna maga stylingolta, Erdőháti Áron készítette, az összképet Moravszki Kata könnyed, játékos rajzai egészítik ki. Jó kézbe venni és inspiráló könyv egy megrögzött húsevőnek is, egy vegának és vegastromania blograjongónak pedig egyenesen ajánlott.

Bede Anna - Vegasztrománia
BOOOK KIADÓ KFT
2015
192  oldal
4 490 Ft

2016. október 7.

chocoMe, a kedvenc!


A chocoMe az egyik legsikeresebb magyar márka. Mészáros Gábor úgy építette fel vállalkozását 6 év alatt, hogy feladva addigi életét, kitanulta Belgiumban a csokoládé készítést és elkezdett különleges táblás csokoládékat készíteni. Emlékszem, 2010 év elején kaptam egy meghívót, hogy készítsem el személyre szabott csokoládémat, amihez magam válogathatom össze a “feltétet” a liofilizált (fagyasztva szárított) gyümölcsökből, kandírozott virágokból, vagy akár 23 karátos ehető aranyból. Ez volt a chocoMe. Két és fél év múlva, 2012 októberében már az Angyalföldi, négyszer nagyobb manufaktúrát avattuk, ahová a világ különböző tájairól érkezett, jó minőségű alapanyagaiból készülnek a chocoMe termékek. Nemsokára megszülett az ikonikus Raffinée termékcsalád, ami évente több új taggal bővül és a chocoMe sorra nyeri a nemzetközi versenyeket.
Londonban évek óta többszörös Academy of Chocolate Awards díjasak a termékei, de nem csak ott, hanem a Great Taste Award nemzetközi gasztronómiai versenyen is sorra kapja az elismeréseket, termékeivel szinte megbabonázza a gasztro-szakértőkből álló szakmai zsűrit, ízkölteményei minden érzékszervet rabul ejtenek. Nyertes ízkombinációi, a teljesség igénye nélkül: tonkababos tejcsokoládéval és kakaóporral bevont szicíliai mandula, Guérande sós szőkecsokoládéval bevont szicíliai mandula hántolt ostyával (fokozzam? A Szicíliából származó, lapos, hosszúkás, kesernyés mellékíztől mentes, krémesen édes mandulaszemek tört ostyával dúsított szőkecsokoládés fürdőbe merülnek alá, ahonnan a markáns karamellás jegyek elementáris erővel törnek elő a Guérande sónak köszönhetően. A vékony csokoládérétegtől fénylő mandulaszemeket ezután hántolt ostyába forgatják, hogy még ropogósabbá tegyék. Hmmm…)
Egyik kedvencem a szicíliai mandula Arabica kávéval ízesített étcsokoládéval bevonva, kardamommal, melyhez Szicília talán legfinomabb, szokatlanul lapos alakú és intenzíven krémes ízű manduláját finomra pörkölt, őrölt Arabica kávébabbal ízesített csokoládémasszába eresztik, az kávéaromával sűrűn átitatott szemeket ezután egzotikus ízű kardamommal fűszerezett kakaóporba hempergetik. Gasztro-orgazmus! A másik kedvencem a mogyorós-tejcsokoládéval és őrölt Etióp Harrar kávéval bevont Piemonte-i mogyoró, mely Londonban a 2016-os International Chocolate Awards-on arany érmes lett.
Nem kicsit irigylem a világ (talán) legszigorúbb, 400 tagból álló zsűrijét amely sok-sok órát tölt étel-vakkóstolással egy-egy verseny során. A verseny csak az ízről szól, nem az okos marketingről vagy a szemet gyönyörködtető csomagolásról! A zsűritagok, akik közt neves Michelin csillagos éttermek séfjei, elismert gasztronómiai szakemberek, patinás áruházak beszerzési igazgatói, neves ételkritikusok is helyet kapnak, csomagolóanyag és bármilyen más információ nélkül kapják a termékeket kóstolásra (vaktesztre).

Mészáros Gábor, a cég alapítója, vezetője és csokoládémestere körültekintően ügyel a legapróbb részletekre, ebből a hozzáállásból születnek azok a szofisztikáltságukban is érzéki chocoMe gasztroélmények, melyek az ünnepeket és a hétköznapokat egyaránt megédesítik és felejthetetlenné teszik. Annak ellenére, hogy a chocoMe mindössze egy 6 évvel ezelőtt alapított márka, máris harminc nemzetközi szakmai elismeréssel rendelkezik és jelen van 5 kontinens közel 50 országában.

A korábbi évekhez hasonlóan az új csokoládészezont vadonatúj termékfejlesztésekkel teszi a chocoMe még vonzóbba és varázslatosabbá. Az őszi idénynek egy merész, a francia csúcsgasztronómiában is pusztán egy pár éve használt alapanyaggal, egy különleges, díjhalmozó drazsékat bemutató válogatással és egy új, egzotikus Voilé ízzel vág neki.

Az egyik különlegesség a feketeribizli borssal fűszerezett étcsokoládés szicíliai mandula.
Az étcsokoládéban kiteljesedő feketeribizli bors intenzív gyümölcsössége és egyben fűszeressége ellenállhatatlanul pikáns kéreggel vonja be az oválisan megnyúlt mandulát.


De mi is az a feketeribizli bors?
A kissé megtévesztő elnevezésű fűszer a gasztrovilág új, alig pár éves francia innovációja. A fűszer alapja a feketeribizli cserjékről begyűjtött friss rügyek, amelyekből liofilizálással kivonják a bennük található vizet, majd kíméletesen porítják, így az eleven, kissé csípős, ugyanakkor nagyon kerek gyümölcsaromákban bővelkedő fűszer egész évben hordozza a feketeribizli – egyébként csak nyáron élvezhető – frissítő, kesernyés ízét.

Másik újdonságuk a kandírozott pink grapefruit héj venezuelai étcsokoládéval bevonva.


A különleges Voilé íz külső burkát roppanós venezuelai étcsokoládé alkotja, keserédes szorításba fogva a kandírozásnak köszönhetően egyszerre édes, pikírten savanykás és enyhén kesernyés pink grapefruitot.  Ez az egzotikus gyümölcs az egyik legsokoldalúbb, amelynek ízében egyaránt fellelhetők édeskés, savanykás és kesernyés jegyek is, ami nem meglepetés a gyümölcs felmenőit ismerve – a grapefruit a narancs és a pomelo keresztezéséből született. A pink változat alig 100 éves múltra tekinthet vissza, a pirosnál és a fehérnél sokkal összetettebb ízű, élénkebb aromájú és kevésbé keserű.

Kedved támadt megkóstolni? Az összes díjnyertes chocoMe csokoládét itt találod .

2016. szeptember 29.

Bélflóra helyreállító ételek


Mára már nagyon fontossá vált, hogy odafigyeljünk és megőrizzük hasunk egészségét a jó közérzet érdekében, hiszen emésztési problémák, kedélyállapotok, kiütések hátterében bizony bélflóránk károsodása is állhat. A gyomrunk helyreállítása érdekében első lépésként pedig probiotikumok bevitelét javasoljuk.

A rendszertelen étkezés, a túlzott alkoholfogyasztás, a környezeti ártalmak vagy egy antibiotikumos kezelés következtében elpusztulhat a bélflóra jelentős része, a bélben túlzottan elszaporodhatnak a patogén baktériumok, emésztési problémákat, krónikus fáradtságot és egyéb tüneteket produkálva. Az egészséges bélflóra helyreállítása megfelelő baktériumok bevitelével viszonylag könnyen és gyorsan megtörténhet élő baktériumkultúrát tartalmazó készítmények fogyasztásával.
A probiotikumokat három különböző forrásból is beszerezhetünk: gyógyszernek minősülő, vény nélkül kapható készítményből, természetes táplálékokból és étrendkiegészítőkből. A bennük található jótékony baktériumtörzs pedig elősegíti a bélflóra-károsodásának helyreállítását, így nagy eséllyel közérzetünk javulását is.

Gyógyszernek minősülő, vény nélkül kapható készítmény
Az természetes probiotikumok egyik hátránya, hogy a bennük található jótékony baktériumok még hűtött tárolás esetén is viszonylag gyorsan elpusztulnak, probiotikum tartalmuk nem állandó és rendszerint alacsony, emiatt betegség esetén nem elég hatékonyak a bélflóra egyensúlyának megfelelő és gyors helyreállításában. Az erre a célra kifejlesztett gyógyszernek minősülő, vény nélkül kapható készítmények alkalmazásakor ez kiküszöbölhető.
Az probiotikumok védő- illetve akár gyógyító hatásának köszönhetően természetesen véd a betegségek ellen, illetve fertőzés vagy megbetegedés kialakulása esetén segít a minél gyorsabb és hatékonyabb felépülésben, a legyengült immunrendszer és bélflóra rehabilitálásában.

Természetes táplálékok/ probiotikumok
A jótékony baktériumok - amit a legtöbbször az elfogyasztott ételekkel viszünk be a szervezetünkbe - sajnos nem örökéletűek, élettartamuk csupán néhány hét, ezért gondoskodnunk kell az állandó utánpótlásról, így csak hosszú távú, rendszeres fogyasztásuk segíti az egészség és jó közérzet fenntartását.
A következőekben pedig a legjobb probiotikus élelmiszereket mutatjuk be:
Savanyú káposzta: erjesztett élelmiszerként, sok hasznos jó baktériumot tartalmaz, és főleg az őszi-, téli időszakokban vitaminszükségletünk nagy részét ezzel tudjuk pótolni. Régebben gyakoribb volt, hogy otthon az emberek saját maguk készítették el a savanyú káposztát, mára viszont ezt kevesen vállalják be, viszont fontos odafigyelnünk, hogy a boltokban csak frissen kimért káposztát válasszunk, mivel a pasztőrözött változatokban a tartósítási eljárás megöli az élő baktériumokat.
Kovászos uborka: szintén erjesztéssel, vízzel és sóval készült savanyúság, amely ecetet nem tartalmaz. Érdemes tudni arról, hogy az ecet elpusztítja a baktériumokat, így azok a savanyúságok, amelyek ebből készülnek, nem megfelelőek bélflóránk egyensúlyának fenntartása érdekében.
Kefir: Rendszeres, azaz naponta egy élőflórás kefir fogyasztása jó hatással van gyomrunk egészségére, hiszen a probiotikumok mellett, hasznos gombafajtákat is tartalmaz, ami gazdagítja bélflóránkat.
Joghurt: a laktobiotikumot és bifidubaktériumot is tartalmazó joghurt fogyasztása is segít egészségünk megőrzésében. Figyeljünk arra, hogy bármilyen joghurtot is választunk, tartalmazzon élőflórát vagy baktériumkultúrát!
Érlelt sajtok: Az olyan fermentált sajtok, mint például a gouda, a brie, az ementáli, a kecskesajt, a parmezán vagy a camembert elsősorban a lactobacillusokat, tartalmaznak, amelyek strapabíróbbak más baktériumoknál, így nem csak ízletesek, hanem immunrednszerünk megfelelő működésében is segítenek.

Természetes prebiotikumok
A „hasznos” baktériumoknak is megfelelő táplálékra van szüksége: erre szolgálnak a prebiotikumok. Ezek olyan élelmiszer-összetevők, amelyekre a tápcsatorna felső szakaszában előforduló emésztőenzimek nem hatnak, így a vastagbélbe eljutva kedvező életfeltételeket nyújtanak a bélben található egészségvédő mikrobák szaporodásához.
Sok prebiotikumot tartalmaz a csicsóka, a vöröshagyma és póréhagyma, a fokhagyma, a bab és a borsó, a zabpehely, banán és az érett sajtok.

Olajbogyós, parmezános, aszalt paradicsomos gyökérkenyér


A tavalyi paradicsom befőzéskor elektromos passzírozót használtam, ami nagyon megkönnyítette a munkát. A passzírozásból visszamaradt szárazanyagot sajnáltam kidobni, inkább vékony rétegben sütőpapíros tepsire egyengettem és kenyérsütés után a lassan kihűlő sütőben megszárítottam, majd késes robotgépben porítottam. Intenzív paradicsom ízű őrleményem lett, amivel akár egy kenyértésztát fel lehet turbózni. Így tettem ezzel az olajbogyós, teljes kiőrlésű gyökérkenyérrel is, a végeredmény nagyon finom volt még magában is.

Hozzávalók 2 gyökérkenyérhez:
300 g teljes kiőrlésű liszt (bio tönköly)
200 g félbarna liszt (a tiszapüspöki Klára malom terméke)
1 mokkáskanálnyi szárított paradicsom őrlemény
5 g szárított élesztő
12 g (parajdi) só
50 g reszelt parmezán
2 marék magozott olajbogyó
3,5 - 4 dl langyos víz


Egy tálban elkeverem a liszteket a paradicsom őrleménnyel meg a sóval, majd hozzákeverem az élesztőt, jól elkeverem a száraz hozzávalókat, majd hozzáadom a vizet és szilikon lapát segítségével összeállítom a tésztát. A végén belekeverem az olajbogyót. Nem kell dagasztani, sem túl simára keverni, csak éppen nedvesedjen át a liszt és az olajbogyók is keveredjenek el, ne maradjanak egy kupacba. Letakarva (hogy ki ne száradjon), huzatmentes helyen (pld. a fűtetlen sütőben) kelesztem 10-12 órán át (nyári melegben 2-3 órával kevesebb is elég neki). Az idő leteltével felfűtöm a sütőt 230 fokra, majd bőven lisztezett felületre kiborítom a tésztát, elfelezem, mindkét darab tésztát nagyobb téglalap alakúra paskolom, megszórom a reszelt parmezánnal, bejgliszerűen feltekerem és hengerré formázom a tésztát, majd többször megcsavarom (mintha mosott ruhát csavarnék ki). Sütőpapírral bélelt tepsire teszem, a tetejét megspriccelem vízzel, megszórom reszelt parmezánnal (ez akár el is hagyható) és hagyom még pihenni pár percig, majd betolom a kenyereket a sütőbe és dobok a sütő aljába 3-4 méretesebb jégkockát. 40-45 percig sülnek, míg szép színük nem lesz és az aljuk – megkopogtatva – kongó hangot nem ad. Rácson hagyom kihűlni.

2016. szeptember 15.

Készítsük fel hasunkat az utazásra!



Imádunk utazni! Idén nyáron ki is rúgtunk a hámból rendesen, júniustól összesen 2 hétvégét töltöttünk itthon és október közepéig folytatjuk, a záróakkord egy izgalmasnak ígérkező szicíliai gasztro-túra lesz.

Jobbára „mini-nyaralások” voltak ezek, sok élménnyel, újdonsággal, remek helyeken kóstolt tradicionális helyi finomságokkal, mert ha bárhová elutazunk, megkóstoljuk a helyi ételeket.
Minél messzebbre utazunk, annál inkább fennáll a veszély, hogy az utazás nemcsak élményekről szólhat.
Az eltérő klíma, akár egy ártatlan fogmosáskor használt, de a megszokottól eltérő folyóvíz, és nem utolsósorban a számunkra ismeretlen baktériumok - melyekkel a helyiek gond nélkül együtt élnek, nálunk könnyen lehet, hogy puffadást, hangos bélmozgást, diszkomfort érzést, esetleg hasmenést válthatnak ki. 

Idegen környezetben, távol az otthonunktól és a megszokott környezettől az étellel, itallal kórokozók kerülhetnek szervezetünkbe. Sok minden felboríthatja emésztésünk egyensúlyát, kezdve az általunk megszokottól eltérő alapanyagoktól a fűszerhasználatig.
Hogy a külföldi nyaraláson ne érjen ilyen jellegű kellemetlen meglepetés, érdemes felkészíteni hasunkat is az utazásra. A higiénés normák betartása mellett fontos szerephez juthatnak a jótékony hatású probiotikumok, melyek segítségünkre lehetnek a megelőzésben, és ha már bekövetkezett a baj, az egyensúly visszaállításában és a regenerációban is.


A probiotikumokban lévő jótékony baktériumok benépesítik a bélcsatornánkat, a káros kórokozók így nem tudnak megtelepedni az bélrendszerben, az érzékeny egyensúly pedig kisebb eséllyel borul fel.
Ismert ellenjavallat a probiotikumokkal szemben nincs, és túladagolni sem lehet, bármilyen formában is vigyük be szervezetünkbe őket, így a többi gyógyszer mellett ott a helyük az úti patikában! 

2016. augusztus 17.

Spenótos-ricottás lasagne tekercsek


A spenótért nem rajongó családom is odavolt érte. Tejszínnel, csak„fehéren” készült, legközelebb paradicsomosan is ki fogom próbálni. Tengődött a fagyasztóban egy zacskó spenót, abból a praktikusan golyókká fagyasztott fajtából, amiből bármikor ki lehet venni 1-2 golyónyi spenótot anélkül, hogy az egészet fel kellene egyszerre használni. Épp volt itthon egy doboz ricotta is, meg egy csomag jóféle, olasz friss lasagna. Összehoztam őket.

Hozzávalók 4 adaghoz:
1 fej vöröshagyma
diónyi vaj, vagy 2 evőkanál olívaolaj
25 dkg fagyasztott spenót
25 dkg friss ricotta (savótúró)
25 dkg friss lasagna tészta
4-5 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyemzöld
4 dl tejszín
3 evőkanál frissen reszelt parmezán
10 dkg reszelt, jól olvadó sajt
ízlés szerint só és frissen őrölt bors

A finomra vágott  hagymát a vajon kevergetve üvegesre dinsztelem, hozzáadom a felolvasztott, jól kinyomkodott spenótot, fűszerezem sóval, borssal, zúzott fokhagymával és pár percig hőkezelem (nem gond, ha a spenót nem fő meg teljesen, a sütési idő alatt lesz rá ideje). Hozzáadom a ricottát, az aprított petrezselymet és jól összekeverem.
A friss lasagne tésztalapok mindegyikére 1-1 kanál ricottás-spenótos keveréket kenek, a lapokat piskótaszerűen feltekerem és kivajazott sütőtálba sorakoztatom, meglocsolom a tejszínnel (sütés közben szépen felszívja a tejszínt), megszórom frissen reszelt parmezánnal és 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig sütöm. Melegen tálalom.

2016. július 25.

Szedres, epres, amaretti kekszes házi fagylalt


Krémes, ízes, a benne elmorzsolt amaretti keksznek köszönhetően kellemes textúrájú házi fagylalt, aminek elkészítéséhez még fagyigép sem feltétlenül szükséges! Isteni és ellenállhatatlan.

Hozzávalók:
400 ml zsíros tejszín
250 g mascarpone
1 evőkanál méz
maréknyi szeder és ugyanannyi eper
50 g amaretti keksz
löttyintésnyi  mandulalikőr (ilyen)

A tejszínt felverem a mascarponéval, belekeverem a vanília esszenciát, az amaretto likőrt, a gyümölcsöt és az elmorzsolt amaretti kekszet. Műanyag dobozba teszem a masszát és fagyasztóba teszem 6-8 órára, 1-2 óránként villával átkapargatom, átforgatom.

2016. július 20.

Citromos relish sült lazaccal, salátával


Alap recept a nyári repertoáromban. A gyomor számára is kímélő, üde, friss ízek, egészséges hal, friss zöldség. Kell ennél több?

Nagy melegben nem is vágyom másra, csak egy könnyű salátára, mellé jöhet egy szelet sült hús, vagy hal. A hal – a lazac különösen – gazdag forrása az omega-3 zsírsavaknak, amelyekről bebizonyosodott, hogy csökkentik a szívroham kockázatát. Kevés koleszterint tartalmaz, de nagy mennyiségben található benne a szervezet számára fontos foszfor, jód, fluor, szelén, vas, kálium és kalcium, rendkívül gazdag A-, D-, B2-, B6-, és B12-vitaminokban.
A saláta gazdag rostokban, a paradicsom a  benne található likopinnak köszönhetően véd a koszorúér-betegségek ellen. A rukkola (vagy más néven borsmustár) szabályozza a koleszterin- és a vércukorszintet, segíti a tüdő működését  és csökkenti egyes daganatos betegségek kialakulásának esélyét. Vitamin- és ásványianyag-tartalma rendkívül magas, megtalálható benne az A-, B2-, B5-, C- és K-vitamin, valamint a kalcium, kálium, vas, magnézium, foszfor és szilícium és jó hatással van az emésztésre. Apropó emésztés: ha felborul a rend és emésztési problémák lépnek fel, ha hányingert, gyomorrontást, netán antibiotikumos kúra okozta kellemetlenségeket tapasztalunk a probiotikumok a legjobb segítőink, mert hozzájárulnak az egészséges bélflóra megőrzéséhez, a sérült bélflóra helyreállításához.  De vissza a recepthez:

Hozzávalók 4 főre:
60 dkg lazac filé
1 evőkanál olívaolaj
diónyi vaj
tengeri só és frissen őrölt fekete bors, ízlés szerint

Citrom relish:
1-2 salotta, vagy újhagyma, aprítva
 fél  bio citrom reszelt héja
1 evőkanál frissen facsart citromlé
1 csipet tengeri só és frissen őrölt fekete bors
fél dl olívaolaj
2 evőkanál apróra vágott petrezselyem

Saláta:
fejenként egy marék rucola
6-8 szem koktélparadicsom
maréknyi fekete olajbogyó
pár csepp olívaolaj és balzsamecet

Elsőnek a citromos relish-t készítem el, jót tesz az ízének, ha áll egy keveset. Felaprítom a hagymát, összekeverem egy csipet sóval és egy evőkanál frissen facsart citromlével és hagyom állni úgy tíz percig, majd belekeverem az apróra vágott petrezselyemzöldet, meg az olívaolajat. Tekerek rá borsot, jól elkeverem és hűtőbe teszem fél órára.

Megsütöm a lazacot: szinte füstölésig hevítek egy vastag aljú serpenyőt, ebben kezdem el sütni a lazacot bőrös részével lefelé. Pár perc után – mikor a bőre megpirult - megfordítom a halat, dobok mellé egy kis vajat és még sütöm pár percig (az idő a halfilé vastagságtól függ, de ahogy eléri a halvány rózsaszín árnyalatot, a hal készen van, tovább nem szabad sütni, mert kiszárad). Leveszem a serpenyőt a tűzről, lefedem és hagyom benne pihenni a halat, ameddig összedobom a salátát.

A megmosott és salátacentrifugában megszárított rucolát salátás tálba teszem, rádobom a felezett koktélparadicsomokat meg az olajbogyót, meglocsolom pár csepp olívaolajjal és balzsamecettel, majd jól összekeverem. Tányérra szedem és a lazaccal, egy negyed citrommal, meg a külön kis tálkában szervírozott citromos relish-el kínálom.

2016. július 18.

Diéta fajták és ami mögöttük van, hogy jól működjünk „odabent”

Szeretjük magunkat jól érezni. Szeretünk jókat enni meg inni, mégis néha hosszabb-rövidebb időre diétázni kényszerülünk, hogy „odabent” helyreálljon a rend, és az általános közérzetünk is megfelelő legyen. De mi is a diéta? 
A diéta egy speciálisan összeállított étrend, melynek célja a szervezet megváltozott állapotához igazodó, az adott állapotnak megfelelő táplálkozási forma.



A diéták több szempont szerint is csoportosíthatók, attól függően, milyen körülmények teszik indokolttá.
Vannak életkor szerinti diéták, mert mást igényel egy csecsemő, mást egy kamasz, mást egy felnőtt, és mást egy idős ember.
Vannak élethelyzet szerinti diéták: a várandósság, a szoptatás alatt sem mindegy, mit eszünk, de egy kemény vizsgaidőszak, vagy munkahelyi stresszes időszak bizony képes kikészíteni a gyomrot.
Vannak rövidtávú diéták: műtét előtti vagy utáni állapotban, betegség utáni lábadozás időszakában, vagy egy hasmenés, székrekedés alkalmával tartott pár napos diéta képes helyreállítani a felborult rendet.
Vannak preventív, azaz megelőző diéták és betegségekhez kapcsolódó hosszú távú diéták (pl. daganatos betegségek esetén, vagy máj - és vese betegségek esetén tartandók), különleges tápanyagigények esetén (pl. cukorbetegségben, vashiányos állapotban, vagy csontritkulás esetén).
Tápanyagtartalom szerint megkülönböztetünk energia-, fehérje-, szénhidrát-, zsír-, nátrium-szegény, vagy gazdag étrendet, a bevitt étel elkészítése szerint  megkülönböztetünk folyékony, pépes, rostszegény, könnyű, normál, vagy épp rostokban gazdag diétákat.
Léteznek speciális diéták: a nyers étrend, a savanyító, a lúgosító, a tejmentes, a laktózmentes, a gluténmentes, a purinszegény, vagy a koleszterinszegény diéták és a reform étrendek (pl. a vega, vegán)
Van, amit önszántunkból választunk és van, amit egészségügyi okok miatt vagyunk kénytelenek követni, de mielőtt akár divatos hóbortból diétás étrendet választunk célszerű szakorvos, vagy dietetikus véleményét kikérni, nehogy többet ártson, mint használjon.

Szervezetünk biológiai egyensúlyának megőrzésében milliárdos nagyságrendben működnek együtt különböző, az emberi szervezet számára hasznos baktériumok, melyek a szervezet megfelelő működésének nélkülözhetetlen elemét képezik és számunkra előnyös folyamatokban vesznek részt . Ha ez az egyensúly megbomlik, az immunrendszerünk legyengül, az emésztés felborul. Ilyenkor érdemes megtámogatni a szervezetet ún. probiotikumokkal, azaz élő mikroorganizmusokat tartalmazó készítményekkel.  Ezek a hasznos baktériumok együtt élnek velünk, de nem okoznak megbetegedéseket, sőt, megfelelő mennyiségben adagolva pozitív élettani hatásokkal bírnak a szervezet számára, ugyanis a probiotikum legfontosabb feladata a bélflóra egészségének helyreállítása és megőrzése. 
Ha a hasznos baktériumok vannak többségben, ők egészen egyszerűen kiszorítják a betegséget okozó baktériumokat, nem engednek életteret az „ellenségnek”. A betegségek megelőzésére érdemes szervezetünkben felszaporítani a jótékony baktériumokat, betegség esetén pedig javasolt a probiotikumok szedése. Hogy milyen élelmiszerekben van probiotikum? Például joghurtban, kefirben, aludt tejben. A gyógyszertárban kapható probiotikummal szemben nincs lényeges élettani különbség, maximum a tartalmazott baktériumok számában lehetnek lényeges különbségek, a gyógyszertári termékek javára. 

2016. július 4.

Vargánya krémleves


A legtöbb krémlevesem borzasztóan egyszerűen készítem, csak néhány hozzávaló kell (hagyma, krumpli és valami), ez annyiban kivétel, hogy még krumpli sincs benne, a vargányán kívül csak egy kevés hagyma, fokhagyma és alaplé. Gondolkodtam rajta, hogy az Égerszögön főzött vadgomba levesemhez hasonlóan egy kevés füstölt szalonnával indítom, de most inkább a gomba ízére koncentráltam.

Hozzávalók 4-6 adaghoz:
2 ek olívaolaj
diónyi vaj
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
60-80 dkg friss vargánya
800 ml alaplé (húsleves)
kevés aprított  zöldpetrezselyem a tálaláshoz
ízlés szerint só, frissen őrölt bors

Kiválogatom a gombát, néhány apróbb, szabályos darabot kiválasztok levesbetétnek, ezeket vékonyan felszeletelem és amikor a levesem majdnem kész, egy méretes serpenyőben, olvasztott vajon, oldalanként pár perc alatt megpirítom. Törekszem rá, hogy a szeletek sülés közben ne érjenek össze, mert akkor inkább párolódnak, nem pirulnak. A többi gombát egyszerűen feldarabolom.
Az olívaolajon, lassú tűzön üvegesre párolom a nem túl finomra feldarabolt vöröshagymát, majd az aprított fokhagymát is hozzáadom. Magasabbra veszem a lángot, a feldarabolt gombát a hagymákhoz adom, finoman sózom, borsozom, majd néha megkeverve pirítom, amíg aranybarna nem lesz. Közben levet enged, de azt hagyom elforrni (közben vigyázok, hogy oda ne kapjon az edény aljához), majd a lepirult gombát felöntöm hús alaplével (maradék, leszűrt húslevessel) és főzöm úgy 10 percig. A levest turmixba (blenderbe) öntöm, és jó alaposan össze turmixolom. A leturmixolt levest átszűrve visszaöntöm a kiöblített lábasba, lassú tűzön még egyszer átforralom, ha szükséges, igazítok az ízén sóval és borssal.

A sült gomba szeletekkel és aprított petrezselyem zölddel megszórva tálalom. Jól illik hozzá a sajtos pirítós, vagy fűszeres kruton, illetve a levest lehet pici tejszínnel is gazdagítani.

2016. július 2.

Gyors sajtos pogácsa, kelesztés nélkül


ÉP napok óta pogácsát kívánt és ha már úgy is felfűtöttem hajnalban a sütőt kenyérsütés miatt, összedobtam egy sajtos pogácsát a kedvéért, amit aztán magunkkal vittünk a pezsgős lecsóreggelire, amire hivatalosak voltunk. A különlegessége, hogy sütéssel együtt egy óra alatt elkészült, ugyanis nem kell keleszteni, a kidagasztott tésztát azonnal lehet hajtogatni, nyújtani és már mehet is a sütőbe. A végeredmény meglepően jó! Szép réteges, egyáltalán nem tömör, sőt. Felét pizza kövön sütöttem, ott gyorsabban is sült, mint az egy emelettel feljebb lévő tepsin.

Hozzávalók kb 48 db 5 cm átmérőjű pogácsához:
500 g liszt
25 g friss, vagy 10 g szárított élesztő
250 ml tej
2 evőkanál natúr (görög) joghurt (vagy kefír)
30 g só
1 kiskanál cukor
80 g olvasztott kacsazsír (lehet vaj, disznózsír, vagy 100 g olaj)

A kenéshez: 40 g olvasztott kacsazsír (lehet vaj, disznózsír)
250 g reszelt sajt (nálam cheddar)
a pogácsák tetejére: 1 tojás, a kenéshez
200 g reszelt sajt (nálam cheddar)

A dagasztótálba szitálom a lisztet, a közepébe egy kis mélyedést csinálok, ebbe morzsolom az élesztőt, rászórom a cukrot és hozzáöntöm a langyos tejet, majd 10 percig hagyom felfutni. A felfutott élesztőhöz és liszthez adom a joghurtot, lágy kacsazsírt, sót, majd rugalmas, sima tésztát dagasztok belőle. (Géppel dagasztottam, közben volt időm lereszelni a sajtot.)
Pihentetés nélkül, lisztezett felületen azonnal kb. fél cm vastagra kinyújtom, olvasztott kacsazsírral megkenem  és megszórom reszelt sajttal. Szorosan feltekerem rúdba (mint a bejglit), a bal és jobb oldalát 2/3-ig középre hajtom, majd újra kinyújtom, megkenem kacsazsírral és újra hajtogatom.
Ujjnyi vastagra nyújtom, megkenem a felvert tojással, megszórom reszelt sajttal, majd pogácsaszaggatóval kiszaggatom és sütőpapiros tepsire sorakoztatom a pogácsákat. A maradékot összegyúrom, újra kinyújtom, tojással lekenem, reszelt sajttal megszórom, kiszaggatom és tepsire sorakoztatom, míg el nem fogy a tésztám.
180 Celsius-fokra előmelegített sütőbe tolom és 15-20 perc alatt aranybarnára sütöm, majd rácson hagyom langyosra hűlni.

Barbi receptje alapján.

2016. július 1.

Kapros saláta


Kánikulában nem kell mindig főtt étel, ebédre beérjük egy könnyű, ám mégis laktató salátával.

Hozzávalók:
1 csokor hónapos-, vagy vajretek, vagy fél jégcsapretek
3 száj újhagyma a zöldjével együtt
2 főtt tanyasi tojás (opcionális)
4-5 szál friss kapor
6-7 db (római) salátalevél apróra vágva
200 g natúr (görög) joghurt
1 ek (házi) majonéz
csipet kurkuma
só, frissen őrölt bors, ízlés szerint

A zöldségeket megpucolom. A retket vékony, a hagymát kicsit vastagabb karikákra vágom, majd a kaprot apróra, a salátát vékonyabb csíkokra metélem. A zöldségeket (és ha teszek bele, akkor a szeletelt főtt tojást is) egy tálba halmozom, sózom, borsozom, megszórom csipetnyi kurkumával, leöntöm a majonézzel elkevert joghurtot és jól összekeverem. Önmagában, vagy friss kenyérrel tálalom.

Erika salátája adta az ötletet.