A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ananász. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ananász. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. október 28.

Mozzarellás-baconos „fánk”


Ez egy picit édes – picit sós - picit füstölt – fűszeres pár falatnyi kényeztetés, olyan, amitől beindul a buli, ha netán ez az első fogás.
Az ötlet egy rövid receptvideóból származik, amit nagyon nem bántam meg, hogy kipróbáltam. Az elkészítése nem épp annyira pikk-pakk mint a videóban, de sütés után az íze kárpótol minden percért. Finom, na.

Hozzávalók 12 darabhoz:
12 szelet ananász (konzerv)
36 vékony szelet füstölt bacon
12 nagyméretű hagyma karika
12 db füstölt, vagy natúr mozzarella snack
2-3 evőkanál BBQ szósz
a tálaláshoz kis csokor petrezselyem

A hagymát megpucolom, fél centi vastagon felszeletelem, a szeleteket szétszedem és kiválasztok belőlük 12 db-ot, amibe belefér egy-egy szelet konzerv ananász. 


A mozzarella snack rudakat hosszában elfelezem, majd ráhelyezem az ananászra (volt, hogy belekanyarítottam, volt, hogy belevágtam). Baconnal körbetekerem az ananásszal és mozzarellával töltött hagymakarikát, majd sütőpapíros tepsire sorakoztatom és megkenem mindegyiket BBQ szósszal. Betolom a 180 fokra előmelegített sütőbe és 12-15 perc alatt aranybarnára sütöm. Friss zöldpetrezselyemmel megszórva tálalom.

Tipp: ha nem szereted az ananászt, készítheted almával. Hámozd meg az almát, szeleteld vízszintesen vastagabb szeletekre, a csuma részt meg szúrd ki pld. kisméretű pogácsaszaggatóval és használd a receptben leírtak szerint, az ananász helyett.

Innen az ötlet.

A bejegyzést a Szarvasi Mozzarella Kft szponzorálta, köszönet érte.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2015. február 18.

Pácolt mozzarella


A porcelánfehér színű, szálas szerkezetű gyúrt sajt, mely eredetileg a dél-olaszországi Campania és Lazio tartományból származik, önmagában nem egy karakteres ízű sajt. Az eredeti mozzarellát a 16. század óta változatlan recept alapján készítik, háziasított vizibivaly zsíros tejéből, gyártása során nem érlelik, semmilyen tartósítószert nem adnak hozzá, és nem is ízesítik. Amihez itthon leggyakrabban hozzájutunk mozzarella néven az tehéntejből készül (ezt az olaszok fior di latte-nak hívják, míg a bivalytejből készült a mozzarella di bufala) de pár napos, fűszeres olívaolajban való pácolás csodát művel az ízével.

Hozzávalók:
200 g mini mozarella golyók
3-4 gerezd fokhagyma
pár szem színes bors
extra szűz olívaolaj
1 ág friss rozmaring
fél db friss piros chili
              
A mozzarella sajt golyókat szűrőbe teszem és lecsepegtetem. A fokhagymát megpucolom, a chilit megmosom és mindkettőt vékonyan felszeletelem. A rozmaring ágról lehúzom a leveleket és a sajttal, szeletelt fokhagymával, szemes borssal és  chilivel együtt jól záródó üvegbe teszem, felöntöm jóféle olívaolajjal, lezárom az üveget, beteszem a hűtőbe és 4-7 napig érlelem. Egyhetesen már igazán jó,  némi olívabogyóval, friss gyökérkenyérrel és vörösborral.
A visszamaradt olajat újrahasznosítom egy következő adag elkészítéséhez, vagy saláta öntethez használom.

Egyéb pácolt sajt ötletek:
Pácolt camembert
Pácolt feta

2013. január 17.

Borított ananásztorta kivivel


Szívem szerint upside down cake-nek hívnám, de lenne, aki megszólna érte. Gasztroblogger körökben (is) időnként parázs vita folyik arról, hogy vajon miért nem kizárólag magyar kifejezéseket használunk, ha úgyis van mindennek magyar neve?  Szerintem azért, mert bármilyen gazdag is a magyar nyelv, néha egy-egy idegen nyelvű kifejezés pontosabban tükrözi, miről van szó.
Egyre többen olvasunk külföldi (szak)irodalmat is és nem árt, ha tudjuk, melyik klasszikus nemzetközi konyhai, vagy cukrászati kifejezés, mit jelent az eredeti nyelvén leírva. Személy szerint, ha valahol pld. azt olvasom, hogy "lemon curddal rétegezett háromszoros ganachetorta(...), egyből tudom, konkrétan miről van szó, míg a szépen, magyarul megfogalmazott neve alapján (...csokoládétorta citromkrémmel rétegezve) már nem annyira egyértelmű, mert elkezdek gondolkodni, hogy akkor a piskótája lehet csokis, vagy csoki krém is van benne a citromkrém mellett?  Mert a lemon curd, az lemon curd, míg a citromkrémnek lehet sokféle krémet hívni, amiben van citrom... És bármennyire is rálépek ezzel néhány tyúkszemre, én a macaront nem fogom sem makronnnak hívni, sem mandulás puszedlinek és nekem a hab, mousse és espuma sem ugyanazt takarja, még ha magyarra lefordítva habot is jelent mindhárom.  De vissza a tortámhoz. Az upside down (a feje tetején álló) az a fajta sütemény, amit megsütünk, aztán az alja lesz a teteje. Ilyen minden tarte Tatin, és ilyen ez a torta is. Nem kiborított, csak megfordított. Vagyis upside down.

Hozzávalók:
10 dkg dióbél
10 dkg nádcukor
1 ananász konzerv (szeletelt)
5 dkg édes kekszmorzsa (vagy zsemlemorzsa)
1 citrom leve és reszelt héja
3 evőkanál rum
10 dkg vaj
1 kiskanál vanília kivonat
2 tojás
10 dkg liszt
5 dkg étkezési keményítő
1 csomag sütőpor
2 kivi

A lecsöpögtetett  konzerv ananászból egy szeletet félre teszek a díszítéshez, a többit feldarabolom.  A diót száraz serpenyőben, kevergetve illatosra pirítom, hagyom kihűlni, majd gorombára aprítom és összekeverem az ananásszal, a nádcukor felével, a kekszmorzsával, a citrom levével, reszelt héjával és a rummal. Belesimítom az alaposan kivajazott, 19 cm átmérőjű, kapcsos tortaformába.
A vajat habosra keverem a maradék cukorral, vanília esszenciával és a tojásokkal. A lisztet összekeverem az étkezési keményítővel és a sütőporral, majd hozzákeverem a tojásos masszához. Az egészet ráöntöm a tortaformában várakozó ananászos keverékre, és betolom a 180 C-fokra előmelegített sütőbe, 60 percre.
A formában hagyom langyosra hűlni, majd tálra borítom, megfordítom és a hámozott, szeletelt kivivel, meg az ananász szelettel díszítem. Szeletelve, tejszínhabbal, vagy vanília fagylalttal tálalom.


 A recept egy 2012 decemberi Petőfi Népében jelent meg.

2009. október 13.

Korhatáros grillszűz

Ahogy a képet nézegetem, azon gondolkodom, elkelne rá a tizennyolcas karika. Nyersen nem volt ennyire egyértelmű…


Grillezett cajun sertésszűz ananásszal

Hozzávalók:
sertés szűzpecsenye, 2 főre elegendő egy darab, az sem baj, ha nem így néz ki:-)
1 friss ananász (köretnek)
cajun fűszerkeverék

A beizzított faszén fölötti grill rácson, párszor megforgatva, kb 20 perc alatt rózsaszínre sültek a szűzpecsenyék, mellettük a hámozott, szeletelt ananász szeletek is elfértek. Párolt rizs is készült azok számára, akik nem érték be a grillezett ananásszal.

2009. augusztus 4.

Egyszemélyes ananászos tarte tatin


Szentségtörés a híres francia tortát ananásszal készíteni? Ha igen, akkor legyen upside down pineapple pie a neve:-)
Az úgy volt, hogy egy körszeletes ananászkonzervből maradt pár szelet. Egyszemélyes cserép szuflé formákat alaposan kikentem vajjal, megszórtam nádcukorral és mindegyikbe beletettem egy-egy szelet ananászt. Ráborítottam egy-egy kerek, méretre vágott leveles tészta lapot, alaposan megszurkáltam villával és félórára betettem a 200 fokos sütőbe. Kivettem, hagytam pihenni néhány percig, majd hirtelen mozdulattal kistányérra borítottam. Langyosan tálaltam.

Legközelebb nem felejtem el megszórni egy kis fahéjjal.

2009. február 15.

Ananászos lepények


Édesség utáni vágy csillapítására készült késő este…

Hozzávalók:
3 deka vaj
1 evőkanál méz
1 doboz szeletelt ananászkonzerv
25 deka felengedett, mirelit leveles tészta ( kb. ½ csomag)
kevés liszt a deszkára és a kiszúráshoz
2 evőkanál porcukor
½ teáskanál őrölt fahéj
frissen reszelt szerecsendió

Felbontom az ananászkonzervet, leszűröm és ha túl vastagok az ananász szeletek, elfelezem őket.
A leveles tésztát lisztezett gyúródeszkán vékonyra nyújtom, a lisztbe mártott (elmosott, szárazra törölt) ananászos konzervdobozzal, vagy egy megfelelő méretű pogácsaszaggatóval kiszúrok belőle annyi körlapot, ahány ananász szeletkém van. Egy akkora pohárral, amelynek átmérője kb. 1 centivel kisebb, mint a konzervdobozé, mindegyik körlapba szegélyt nyomok, és ezeken belül imitt-amott megszurkálom villával a tésztalapok közepét, hogy sülés közben nem púposodjanak föl. A lepény-alapokat átköltöztetem egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre, és mindegyikre ráteszek egy-egy ananászkarikát.
Felolvasztom a vajat, majd belekeverem a mézet. 
A korongokat megkenegetem kevés mézes vajjal és kb 15 percre betolom őket a forró (230 fokos) sütőbe.
Közben összekeverem a porcukrot az őrölt fahéjjal és pár reszelésnyi szerecsendióval, majd a még meleg ananászos lepényeket tálalás előtt ezzel meghintem. Langyosan a legfinomabb.

Stahl Judit – Gyorsan valami finomat

2008. október 23.

Gong Bao csirke



Huszonnyolcadik születésnapomat Krakkóban ünnepeltem a Wierzynekben, amit akkoriban Krakkó legjobb éttermének tartottak. Abban az egy hétben amit Krakkóban töltöttünk voltam életemben először kínai étteremben, ott ettünk gong bao csirkét és ez volt az első kínai étel, amit megtanultam elkészíteni. Volt az akkori munkahelyemen egy kollégám, akinek szakácsnő feleségétől kaptam a receptet, amiben a hozzávalók között zacskós „kínai fix” is szerepelt. Jó ideje már magam kutyulom a szószt is hozzá.

Hozzávalók:
1 csirkemell filé, kis kockákra/csíkokra vágva
szárított chili pehely (ízlés szerint)
1-2 újhagyma vagy póré, vékony szeletekre vágva
ujjnyi friss gyömbér, reszelve
1-1 zöld, sárga, piros kaliforniai paprika csíkokra vágva
1 konzerv szeletelt gomba
1 konzerv darabolt ananász
1 üveg (konzerv) bambuszrügy
1-2 ek pörkölt földimogyoró (ha sózott, leöblítem róla a sót)
1-2 ek világos szójaszósz
1- 2 ek kukoricakeményítő
1/2 ek cukor, vagy méz
pár ek rizs főzőbor
1-2 ek rizsecet
2 -3 dl víz
2 ek olívaolaj

A csirkehúst és a zöldségeket feldarabolom, a konzerveket felnyitom, levüket leszűröm. Egy kis tálban összekeverem a vizet, szójaszószt, rizsecetet, mézet (cukrot), kukoricakeményítőt, rizsbort, chili pelyhet. Ez a munka dandárja, ha ez megvan, gyakorlatilag jó tíz percen belül lehet enni!
A felforrósított wokban, az olívaolajon megfuttatom a reszelt gyömbért, rádobom és megsütöm a kockázott (csíkozott) csirkemellet. Ha folytonos rázogatás-kevergetés mellett zsírjára sült, felöntöm a szósszal, ahogy forrni és sűrűsödni kezd, hozzáadom a zöldségeket és a mogyorót. Még pár percig rotyogtatom és kész! (úgy jó, ha a zöldségek még roppanósak)
Üvegtésztával, vagy rizzsel körítem.

2007. december 30.

Sajtos ananásszal töltött csirkecomb és mell

Mai ebédünk: sajtos-ananásszal töltött csirkecomb és pulykamell, rántott pulykamell szeletek "kicsit másképp", majonézes kukoricával és zöldborsóval.

Volt egy szép darab pulykamellem, még karácsonyra lett volna belőle töltött rolád, meg volt három csirkecombom, ebből alkottam az ebédet.

Használtam:
1 kg pulykamellet
3 csirkecombot
20 dkg gouda sajtot
fél konzerv ananászt
sót, borsot, fokhagymaport
tojást, lisztet, prézlit és kb 1 dl olajat

A pulykamellet felszeleteltem és kiklopfoltam, majd ízesítettem fokhagymaporral, frissen őrölt borssal és sóval. Tudom, sózni nem kellett volna. De elfelejtettem. Jelentem így is jó lett. 
A csirkecombokat kicsontoztam. A sajtot lereszeltem a nagy lyukú reszelőn és összekevertem az apróra vágott ananász darabkákkal, meg két-három borspuszival.Innen származik az ötlet.
A sajtos keverékkel betöltöttem a 3 combot és még 3 pulykamell szeletet, hústűvel – fogvájóval rögzítettem. Sült csirke fűszerkeverékkel fűszereztem. Egy tepsibe raktam - kevés vaj és fehérbor, meg jó sok hagyma társaságában. Alufóliával lefedve egy órát töltöttek a sütőbe 240 fokon, majd 10 perc alatt piros-mosolygósra pirultak grill fokozaton.

Az egy konzervnyi kukorica és fél üvegnyi zöldborsót összekevertem egy adag tartár mártással és tálaltam.