A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eper. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eper. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 14.

Gyümölcsös pohárkrém mascarponéval


A legkedveltebb villám-desszertünk, amit variálhatunk kedvünkre és amihez mindig tartok itthon amaretti kekszet. Pár perc összedobni, majd ugyanolyan gyorsan el is tűnik, mint ahogy elkészült. A kertben még mindig érik az eper, így most azzal készült.

Hozzávalók 4 főre:
kb. 35 db amaretti keksz
250 g mascarpone
150 g görög joghurt, vagy tejszín
1 teáskanál (házi) vanília kivonat
15 dkg eper

Egy tálban krémesre keverem a mascarponét a vanília kivonattal és joghurttal, vagy tejszínnel. Ha joghurtot használok, elég kézzel elkeverni, ha tejszínnel készül, inkább kézi robotgépet használok. Édesíteni nem szoktam, nekünk fölösleges, de aki szeretné, tegyen bele pici mézet, vagy egyéb édesítőszert.
Előveszek 4 poharat és mindegyik aljába elmorzsolok 2-3 db amaretti kekszet. Erre kanalazok a vaníliás mascarpone krémből, majd teszek rá egy réteg epret, amit kissé felaprítok. Következik egy újabb réteg kekszmorzsa, krém és eper, mindaddig, míg meg nem telik a pohár. A tetejére is morzsolok kekszet és voila, már lehet is kanalazni!

Csak a krémet érdemes előre elkészíteni, mert ha készre rétegezve áll, a kekszmorzsa elveszíti ropogósságát.

A bejegyzést a SzarvasiMozzarella Kft szponzorálta, köszönet érte.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2016. július 25.

Szedres, epres, amaretti kekszes házi fagylalt


Krémes, ízes, a benne elmorzsolt amaretti keksznek köszönhetően kellemes textúrájú házi fagylalt, aminek elkészítéséhez még fagyigép sem feltétlenül szükséges! Isteni és ellenállhatatlan.

Hozzávalók:
400 ml zsíros tejszín
250 g mascarpone
1 evőkanál méz
maréknyi szeder és ugyanannyi eper
50 g amaretti keksz
löttyintésnyi  mandulalikőr (ilyen)

A tejszínt felverem a mascarponéval, belekeverem a vanília esszenciát, az amaretto likőrt, a gyümölcsöt és az elmorzsolt amaretti kekszet. Műanyag dobozba teszem a masszát és fagyasztóba teszem 6-8 órára, 1-2 óránként villával átkapargatom, átforgatom.

2016. június 14.

Rózsavizes, rebarbarás eper lekvár


Lassan vége az eper szezonnak, de lehet még kapni a piacon (nálunk érik még a kertben), de már nem olyan kívánatosak mint a szezon elején, nyugodt szívvel megfőztem lekvárnak, ezúttal rebarbarával. A végeredmény picit savanykás a rebarbarától, üde, egzotikus a rózsavíztől. Jó, na.
Amit lehet, cukor nélkül főzök be, de ebbe a lekvárba kívánkozott egy kis édesítés, mert a rebarbarától igen csak fanyar lett volna cukor nélkül és a sok esőtől az eper sem olyan édes, mint lehetett volna kánikula idején.

Hozzávalók:
2 kg eper
1 kg rebarbara
1 evőkanál (vagy picit több) rózsavíz
250 g nádcukor (vagy egyéb édesítőszer)
pektin, vagy 2 csomag lekvár zselésítő

Mosás – tisztítás - aprítás után rozsdamentes edénybe teszem a gyümölcsöt a zselésítővel és nádcukorral, felfőzöm és kb 5 percig forralom. Hozzáadom a rózsavizet és további 3 percig főzöm, majd csírátlanított* üvegekbe szedem, kupak mindegyikre, fejtetőre velük 5-10 percre, majd betolom a 130 fokos, már kikapcsolt sütőbe, ott hűlnek ki szép lassan, másnapig, majd mennek a kamrapolcra.

*A befőttekhez, lekvárokhoz úgy csírátlanítom az üvegeket, hogy kupakjukkal együtt nagyon alaposan elmosogatom, még alaposabban elöblítem, lecsurgatom, majd szájukkal felfelé tiszta tepsire sorakoztatom, a kupakokat is melléjük teszem. Betolom a tepsit 120 fokos sütőbe legalább 20 percre, vagy annyi időre, ameddig megfő a belevaló.

Akinek van mosogatógépe, csírátlaníthatja az üvegeket egy 90 fokos mosogatással, a lényeg, hogy a lekvárt a még forró üvegekbe szedjük, azonnal zárjuk le és fordítsuk fejtetőre pár percre (így vákuum képződik).

Innen az ötlet.

2016. május 19.

Bodzás eper zselé, cukor nélkül


Kertünk ontja az epret, pár bodzabokrunk is van, így saját termésből készült ez a mennyeien illatos és ízes eper zselé. Miért zselé? mert nem szeretem, ha a fogam alatt ropognak a kis magvak... Hozzáadott cukrot nem tartalmaz, tartósítószert sem, nincs más benne csak eper, bodzavirág, löttyintésnyi házi vanília esszencia, meg egy kevés zselésítő (pektin), hogy ne legyen túl folyós az állaga. Ja, és negyed óra alatt kész!

Hozzávalók:
1,5 kg érett, édes eper
3-4 nagy bodza virág
10 g pektin
sterilizált lekváros üvegek

Az epret megmosom, megpucolom, kivágok belőle minden puhuló részt, nehogy egy rothadó pötty miatt megromoljon a cukormentesség miatt amúgy is csökkentett eltarthatóságú lekvár. Bár az, hogy csökkentett eltarthatóság csak arra vonatkozik, hogy felbontás után 4-6 napon belül el kell fogyasztani, felbontatlan állapotban eláll több évig.
A bodza virágokat letépkedem a zöld szárakról, de nem mosom meg, mert azzal az ízének jó részétől is megszabadulnék és amúgy is pár órával eső után szedtem és a forgalomtól távol eső helyen van a kert.

Rozsdamentes, a szokásosnál is gondosabban elmosogatott edénybe teszem az epret és a bodza virágokat, csak lekvárfőzéshez használt keverőlapáttal kevergetve főzöm 8-10 percig, majd botmixerrel turmixolom és szitán átpasszírozom a cuccot, így megszabadulok a kis magvaktól, meg a bodza virág sűrűjétől. A szűrt levet visszateszem a lekvárfőző edénybe, beleszórom a pektint és még 3-5 percig főzöm. Elkeverem benne a vanília esszenciát, majd sterilizált* kisméretű üvegekbe szedem. Lezárom, fejtetőre állítom 5 percre (ez alatt vákuum képződik és tuti nem romlik meg a lekvár), majd száraz dunsztban (egy kosárban, plédek között, bebugyolálva) hagyom másnapig, azután irány a kamrapolc.

Hétvégén kefires lángoson ettük, meg friss croissanttal, meg vajas kenyéren...


* a lekváros üvegeket: nagyon alaposan elmosogatom, még alaposabban leöblítem és tepsire sorakoztatom, az ugyanúgy elmosott kupakokkal együtt. Betolom a 120-130 C-fokra előmelegített sütőbe és ott is hagyom, míg elkészül a lekvár. Mosogatógépben, 90 fokos programon is tökéletes a csírátlanítás.

2015. május 2.

Epres, csokikrémes oreo torta sütés nélkül


Egy videó adta az ötletet. Jó hír, hogy itthon az angol hipermarketben is megjelent végre az oreo keksz, így nem kell piacos árusnál vadászni, vagy magánimportálni Angliából.
Ez a torta az a fajta, amit elég 6 személyre is csak 17 cm-es tortaformában készíteni, mert annak ellenére, hogy magunktól egy szem cukrot nem adunk hozzá, elég tömény. Tömény élvezet. Jó, na. És még sütni sem kell.

Hozzávalók egy 17 cm-es tortaformához:
300 g oreo keksz
100 g vaj
250 g jó minőségű étcsokoládé
300 ml 30%-os tejszín (NEM főzőtejszín!)
kis csipet só
250 g eper
2 ek durvára darált natúr pisztácia

Az oreo kekszet késes robotgépben megdarálom, majd hozzáöntöm az olvasztott vajat és addig keverem a géppel, míg nedves homok állagú nem lesz. Kapcsos tortaformába öntöm a masszát és kanállal, vagy kézzel egyenletes vastagságúra lapítgatom a tortaforma alján és oldalán is, azaz egyenletesen kibélelem a tortaformát vele. Ameddig elkészítem a csokikrémet, beteszem a tortaformát a fagyasztóba, hogy dermedjen.
Egy keverőtálba teszem az aprított csokoládét (én 70% kakaótartalmú Callebaut étcsoki pasztillát használok), hozzáadok egy csipet sót (ez még jobban kiemeli a csokoládé ízét) és ráöntöm a majdnem forráspontig melegített tejszínt. 5 percig békén hagyom (ez azért fontos, mert így buborékmentes, sima lesz a krém), majd keverőlapáttal elkezdem kevergetni, és addig keverem, míg a csoki teljesen felolvad és egynemű, szép fényes krémet kapok (cukrász nyelven ez a ganache (ejtsd gánás), magyar neve ganázs, vagy párizsi cukrászkrém). Előveszem a fagyasztóból a kekszalapos tortaformát, beleöntöm a csokikrémet, elegyengetem és visszateszem a hűtőbe dermedni, ameddig megtisztítom az epret és durvára darálom a pisztáciát. 10-15 perc elteltével a csokikrémbe süllyesztem az egész szem epreket és megszórom az egészet a durvára darált pisztáciával.
Legalább  2 órára hűtőben hagyom dermedni, majd a tortaformából kivéve tortatálra teszem, szeletve tálalom és epret adok mellé.

2015. április 23.

Epres rukkola saláta mákolajjal


Ez a saláta nem több, mint aminek látszik. Az egyszerűség dicsérete, mégis zseniális ízekkel kényeztet.

Az a mákolaj, amivel meglocsoltam, rendkívül kellemes ízű. Színe aranysárga, pirított mákra jellemző illattal, omega-3 és omega-6 esszenciális zsírsavakat tartalmaz, melyek elősegítik az egészséges vérkeringést, erősítik az immunrendszert és lassítják az öregedés folyamatait. E-vitamin tartalmának köszönhetően fontos antioxidánsokhoz jutunk, melyek segítik az egészséges sejtképződést.
A mákolaj nagyon jól használható salátákhoz (citrommal, gránátalmával öntetet készíthetünk vele), de édességek, gyümölcslevesek díszítéséhez, illetve kész sütemények ízesítéséhez is bevethető. Mivel az olaj nem hevíthető, hidegen használjuk, „késztermék” ízesítésére.

Hozzávalók fejenként:
egy marék friss rukkola saláta
pár szem eper, negyedelve
1 ek, száraz serpenyőben pirított mák
1 ek mákolaj
pár csepp frissen facsart citromlé

A konyhakész rukkolát tányérra rendezem a negyedelt eperrel, majd megszórom a mákkal, meglocsolom pár csepp citromlével és az egészet megkoronázom a mákolajjal. Üde tavaszi saláta a végeredmény.

2013. június 12.

Vaníliás eperlekvár, cukor és tartósítószer nélkül


Viszketett már a lekvárfőzős fakanalam, hát használtam. Édesanyámnál vödör számra terem az eper, fogtam egy vödörnyit, megpucoltam és megfőztem. Édesítés nélkül, mert cukrot nem eszünk jó ideje, és volt egy sanda sejtésem, hogy jó lesz az édesítés-mentesen is. Nem is értem, eddig miért tettem bármilyen édesítőt a lekvárokba… Vanília fagyival mennyei lesz! Megjegyzem, magában is az.

Hozzávalók:
eper (sok)
lekvár zselésítő (pektin), az eper mennyiségétől függően (rá lesz írva a csomagolásra, mennyi gyümölcshöz, mennyi pektin kell)
vanília rúd (vagy vanília kaviár)
löttyintésnyi jófajta rum (most épp 80 fokos Stroh rum)
sterillizált lekváros üvegek

A gyümölcsöt megmosom, megpucolom, kivágok belőle minden puhuló részt, nehogy egy rothadó pötty miatt megromoljon a cukormentesség miatt amúgy is csökkentett eltarthatóságú lekvár. Bár az, hogy csökkentett eltarthatóság csak arra vonatkozik, hogy felbontás után 2-3 napon belül el kell fogyasztani, felbontatlan állapotban eláll több évig.

Rozsdamentes, a szokásosnál is gondosabban elmosogatott edénybe teszem és (csak lekvárfőzéshez használt keverőlapáttal) kevergetve főzöm 15 percig, majd beleszórom a pektint, meg a vanília kaviárt* és még 10-15 percig főzöm. Sterilizált** kisméretű üvegekbe szedem (kb 2 dl-es, mert ez elfogy 2-3 nap alatt, ha megbontom), lezárom, fejtetőre állítom 5 percre (ez alatt vákuum képződik és tuti nem romlik meg a lekvár), majd száraz dunsztban (egy kosárban, plédek között, bebugyolálva) hagyom másnapig, aztán irány a kamrapolc.

*A vanília kaviár nem más, mint a vanília rudak kikapart belseje. Kényelmes megoldás, jól záródó üvegben tartom, lényegesebb tovább eláll és kevesebb helyet foglal, mint a vanília rudak.

** a lekváros üvegeket: nagyon alaposan elmosogatom, még alaposabban leöblítem és tepsire sorakoztatom, az ugyanúgy elmosott kupakokkal együtt. Betolom a 120-130 C-fokra előmelegített sütőbe és ott is hagyom, míg elkészül a lekvár. Mosogatógépben, 90 fokos programon is tökéletes a csírátlanítás.

(a facebookon megjegyezték, hogy ez nem is lekvár, hanem dzsem. Szerintem meg lekvár. A lekvár sűrű és pépes, a dzsem egész vagy nagyobb gyümölcsdarabokat tartalmazó lekvár, ergo amúgy is minden dzsem lekvár, ez különösen az, mert a fél óra főzés alatt a gyümölcs szétfőtt. Szerencsére a színét megőrizte!)

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2012. november 4.

Vaníliás, sült almás rakott tészta


Sokszor, sokféleképpen készítettem már, ez a változata különösen jól sikerült. A facebookon kérték többen a receptet, íme:

Hozzávalók:
250 g tészta (most cérnametélt)
3 tojássárgája
fél liter tej
1 csomag dr5ker bourbon vaníliás pudingpor (számomra ez a legvállalhatóbb fajta, semmi műadalék nincs benne)
3 ek nádcukor
2 maréknyi fagyasztott eper
1 tk vanília esszencia
2-3 alma, hámozva, magozva, szeletelve
diónyi vaj a sütőtál kikenéséhez
porcukor a tetejére

A tésztát kifőzőm, az almákat hámozás után kimagozom, szeletelem. Fél liter tejben, 3 ek nádcukorral megfőzöm a pudingot, kicsit hagyom hűlni, majd elkeverem benne a 3 tojássárgáját, belekeverem  a vanília esszenciát (egy kis plusz vanília íz nem árt neki), a főtt tésztát, és jól összekeverem.
Egy kivajazott sütőtál, vagy tepsi aljára teszek egy réteg pudingos tésztát (kb. a felét), ráteszem az epreket, befedem a maradék tésztás keverékkel, a tetejére a szeletelt alma kerül. 180 C-fokos sütőben addig sütöm, míg egy kis színt kap az alma (20-25 perc).  Langyosan, a tetejét porcukrozva az igazi, egy gombóc vanília fagyival.

2012. június 3.

Rétes kosárkák túrókrémmel, eperrel


Az egyik helyi újságban gasztronómiai rovatot vezetek. Hálás munka, a főszerkesztőtől szabad kezet kaptam, igyekszem helyi, egyszerűen beszerezhető, szezonális alapanyagokból könnyen elkészíthető fogásokat bemutatni.
Az alábbi recept a Kistérségi MiÚjság májusi számában jelent meg, épp akkor zajlott Kiskőrösön az Országos Rétes Fesztivál. Rétesnek rétes, csak kicsit másképp:-)

Hozzávalók 24 kosárkához:
1 csomag réteslap
250 g tehéntúró
2 dl tejszín (30%-os)
1 teáskanál vanília kivonat
1 citrom reszelt héja
Ízlés szerint méz (vagy cukor)
friss eper (kb. 30 szem)
olvasztott vaj, vagy szőlőmagolaj

A réteslapot kicsomagolom és mint vízszintesen, mint függőlegesen 3-3 részre vágom, nagyjából négyzet alakúra. Minden kosárkához 3 réteslap négyzetet fektetek egymásra, a 3 lap sarkait kicsit elfordítva egymáshoz képest, így egy csillag alakzatot kapok (mindegyiket megkenem vékonyan olvasztott vajjal, vagy olajjal, így majd ropogósra sülnek). A „csillagokat” muffin sütő tepsi mélyedéseibe igazgatom kosárka alakúra, és betolom a 200 fokos sütőbe 5-7 percre, míg aranybarnára és ropogósra sülnek (vigyázat, gyorsan pirul, hamar bekövetkezhet a "még nem jó - még nem jó - már nem jó") . A töltelékhez felverem a tejszínt, belekeverem az áttört túrót, ízesítem mézzel (vagy egyéb édesítőszerrel), vanília kivonattal, reszelt citromhéjjal. A túrókrémet közvetlenül tálalás előtt töltöm be a kosárkákba (különben eláztatná azokat), felezett eprekkel és némi reszelt citromhéjjal díszítem, az eperre csepegtetek pár csepp balzsamecetet. 20-25 perc alatt elkészíthető desszert.


2012. május 28.

Vaníliás, fehér spárga-eper zselé



Egyik kedvenc blogom a Mandulasarok. Van szerencsém személyesen is ismerni az íróját, aki azon túl, hogy gyönyörű fotókkal illusztrálja receptjeit, eszméletlenül kreatív is. Nála olvastam a spárgás eperlekvárt (vagy epres spárgalekvárt?), nagyjából akkoriban főztem epres spárgalevest, de magamtól biztosan nem jutott volna eszembe lekvárban párosítani a fehér spárgát eperrel. Pedig isteni! Én zselét főztem belőlük.

Hozzávalók (tisztítva mérve):
300 g spárga
250 g eper
2 vörös grapefruit frissen facsart leve
1 citrom frissen facsart leve
2 vaníliarúd
250 g barna nádcukor
fél csomag 3:1-ben lekvár zselésítő

A spárgák végéit levágom addig, míg már nem fás és zöldséghámozóval meghámozom. Az epret megmosom, majd a tisztított spárgával együtt felaprítom és rozsdamentes edénybe felteszem főni a nádcukorral, kettéhasított vaníliarudakkal és a grapefruitok, meg a citrom levével. Kb. 15 percig főzöm, majd blenderben pürésítem és sűrű szitán átpasszírozom. Hozzákeverem a lekvár zselésítőt és még 5 percig főzöm. Csírátlanított* üvegekbe szedtem, kupak mindegyikre, fejtetőre velük 5-10 percre, majd betolom a 130 fokos, már kikapcsolt sütőbe, ott hűltek ki szép lassan, másnapig, majd mentek a kamrapolcra.

*A befőttekhez, lekvárokhoz úgy csírátlanítom az üvegeket, hogy kupakjukkal együtt alaposan elmosogatom, még alaposabban elöblítem, lecsurgatom, majd szájukkal felfelé tiszta tepsire sorakoztatom, a kupakokat is melléjük teszem. Betolom a tepsit 130 fokos sütőbe legalább 20 percre, vagy annyi időre, ameddig megfő a belevaló.
Akinek van mosogatógépe, sterilizálhatja az üvegeket egy 90 fokos mosogatással, a lényeg, hogy a lekvárt a még forró üvegekbe szedjük, azonnal zárjuk le és fordítsuk fejtetőre pár percre (így vákuum képződik).

2012. május 21.

Kecskesajtos epres szendvics


Kóstoltatok már epret kecskesajttal? Pedig érdemes. A képen látható ”szendvicset” egy stockfood  fotó alapján hoztam össze. Saját sütésű kenyerem a pirítós alap, rá szeletelt eper, retek (ez akár el is maradhat), meg egy szelet érlelt kecskesajt (ilyen). A rozmaring már ráadás, anélkül is ízorgia. 

Fehér spárga krémleves eperrel


Az egyik legszuperebb tavaszi (gyümölcs)leves. Ilyen krémlevest tavaly készítettem először, de hamarosan fagylaltként is kipróbálom a fehér spárga-eper párosítást. (Időközben lekvár-zselét is készítettem, vaníliával)

Hozzávalók:
fél kg fehér spárga
diónyi vaj (vegáknak szőlőmag olaj)
(nád)cukor, vagy méz, ízlés szerint
csipet só
frissen őrölt rózsabors
egy kiskanál só és cukor az alaplé főzéséhez
2 dl tejszín (vegáknak szójatej)
negyed kg eper
pár csepp frissen facsart citromlé

4 főre vegyünk fél kiló fehér spárgát, mossuk meg és csepegtessük le. A spárgafej alatt hámozzuk meg zöldséghámozóval (vagy késsel), a szárát nagyvonalúan vágjuk vissza addig, míg már nem fás. A lehámozott részeket tegyük egy edénybe, öntsünk rá annyi vizet, amennyi ellepi, adjunk hozzá egy kiskanál sót és cukrot és főzzük 30-40 percig csendes tűzön, majd szűrjük le és máris van finom, intenzív ízű spárga alaplevünk, a leveshez.
Vágjuk le a spárgafejeket és tegyük félre levesbetétnek, a sípokat vágjuk 2-3 centis darabokra. Dinszteljük pár percig az aprított spárgát egy kevés vajon, majd szórjuk meg 1-2 evőkanálnyi (nád)cukorral, vagy adjunk hozzá mézet és hagyjuk, hogy pár perc alatt karamellizálódjon. Tekerjünk rá egy kevés rózsaborsot, adjunk hozzá egy csipet sót, öntsük fel a spárga alaplével és főzzük puhára.
Vegyük le az edényt a tűzről, öntsünk bele 2 dl tejszínt, adjuk hozzá a megmosott, lecsumázott és elfelezett eprek nagy részét és botmixerrel pürésítsük az egészet, igazítsunk az ízén egy kis citromlével. Tálaláskor használjuk levesbetétként a félretett spárgafejeket és epret (utóbbit daraboljuk fel).

2012. május 8.

Spárgás epersaláta, kecskesajttal


Idén szinte minden gyümölcs elfagyott, de eper, az lesz bőven. Hétvége óta gyakorlatilag epret eszünk eperrel. Meg spárgával, meg friss kecskesajttal.

Hozzávalók 1 főre:
pár szem eper
1-2 síp fehér spárga
néhány levél bébi spenót
1 szelet friss kecskesajt
kevés frissen őrölt rózsabors
csipet tengeri só (fleur de sel)
pár csepp olíva olaj
pár csepp mustméz (vagy balzsamecet)

A bébi spenótot megmosom, megszárítgatom és kibélelek vele egy salátás tálkát. Az epret megmosom, lecsumázom, negyedelem, a spárgát meghámozom és falatnyira darabolom. A kecskesajtot felkockázom, az egészet a spenót levelekre szórom, tekerek rá rózsaborsot, szórok rá csipet sót, meglocsolom pár csepp olíva olajjal és mustmézzel.
Ennyi. Tápláló, üdítő, könnyű reggeli.

2012. április 25.

Epres rebarbara lekvár



Intenzíven eper ízű és illatú, kellemesen savanykás lekvár. A rebarbara édesanyám kertjéből való, az eper Dorka lányom szülinapi tortájából maradt ki. Spanyol és még nem az igazi, de legalább van.

Hozzávalók:
600 g tisztított rebarbara
275 g tisztított eper
100 g cukor
1 csomag lekvár zselésítő
löttyintésnyi rum

A rebarbarát meghámozom, majd felaprítom centis-másfél centis darabokra és rozsdamentes edénybe felteszem főni a cukorral együtt. Közben megmosom az epret, lecsumázom és felnegyedelem, majd hozzáadom azt is a cukros rebarbarához. Ha felforrt, rászórom a lekvár zselésítőt és addig főzöm, míg a rebarbara megpuhul, de még nem fő szét (kb 10 perc).
Hozzáöntöm és elkeverem benne a rumot. Kiveszem a sütőből a forró, sterilizált* üvegeket és belemerem a kész lekvárt. Kupak mindegyikre, fejtetőre velük 5-10 percre, majd vissza a már kikapcsolt sütőbe, ott hűlnek ki szép lassan, másnapig, majd mennek a kamrapolcra.

*A befőttekhez, lekvárokhoz úgy sterilizálom az üvegeket, hogy kupakjukkal együtt alaposan elmosogatom, még alaposabban elöblítem, lecsurgatom, majd szájukkal felfelé tiszta tepsire sorakoztatom, a kupakokat is melléjük teszem. Betolom a tepsit 120-130 fokos sütőbe legalább 20 percre, vagy annyi időre, ameddig megfő a lekvár.
Akinek van mosogatógépe, sterilizálhatja az üvegeket egy 90 fokos mosogatással, a lényeg, hogy a lekvárt a még forró üvegekbe szedjük, azonnal zárjuk le és fordítsuk fejtetőre pár percre (így vákuum képződik).

Fenti mennyiségből 3 db 2 dl-es üveg lett, meg egy kóstolónyi kistálka, amit ÉP azon rendje-módja szerint le is tesztelt. Ízlett neki.

2011. augusztus 4.

Szeder-málna-meggy-cseresznye-eper lekvár

Szeder-málna-meggy-cseresznye-eper lekvár
Az eper, meggy, cseresznye, szeder és málna ritkán érik egyszerre mifelénk, ezért kis cselhez folyamodva főztem ezt a lekvárt. Egy részét chilivel tettem még izgalmasabbá.

Hozzávalók:
1 kg friss szeder
fél kg málna
10 dkg barna nádcukor
1 csomag lekvárzselésítő, 
1 üveg (370 ml) natúr eperlekvár
1 nagy üveg (700 ml) cseresznye-meggy lekvár
0,5 dl rum (nálam fehér baccardi)
a chilis változathoz 2 db friss, piros chili

Sterilizálom a lekváros üvegeket: nagyon alaposan elmosogatom, még alaposabban leöblítem és tepsire sorakoztatom, az ugyanúgy elmosott kupakokkal együtt. Betolom a 130 fokra előmelegített sütőbe és ott is hagyom, míg elkészül a lekvár.

A szedret és málnát óvatosan megmosom (bár ezzel némi ízanyagtól is megszabadítom) és rozsdamentes, gondosan elmosogatott fazékba teszem, összekeverem a nádcukorral, a lekvárzselésítővel és forrástól számítva 3-5 percig főzöm, majd hozzáadom az eper és a cseresznye-meggy lekvárt. Újraforralástól számítva kevergetve főzöm még 3-4 percig, hozzáöntöm és elkeverem benne a rumot, majd a felét átköltöztetem egy másik edénybe és belekeverem az aprított chilit. Kiveszem a sütőből a forró, csírátlanított üvegeket és belemerem az illatos lekvárt. Kupak mindegyikre, fejtetőre velük 5-10 percre, majd vissza a már kikapcsolt sütőbe, ott hűlnek ki szép lassan, másnapig, aztán mennek a kamrapolcra.

Egy erdei gyümölcs lekvárom itt.

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. május 9.

Epres spárgasaláta, tárkonyos tokaji furmint borecetes öntettel


Május az egyik legszebb hónap! Tombol a spárga és eperszezon, dúskálunk a jóban. Kevés, de jó minőségű alapanyagból pazar salátát kerekítettem vacsorára, egy pohár jéghideg rozé pezsgő kísérte.

Hozzávalók személyenként:
2-3 szál fehér spárga
2-3 szál zöld spárga
pár szem eper, megmosva és negyedelve
Az öntethez:
3 ek. extraszűz olívaolaj
1 ek. fűszeres tokaji tárkonyos borecet (kiváló minőségű, tokaji furmintból készült fűszeres ecetkülönlegesség, mely a friss bor jellege mellett hozza a természetes zöld fűszer ízét és illatát)
frissen őrölt rózsabors, vagy chili pehely, ízlés szerint (opcionális)

A spárgát megmosom, a fehéret (krumpli hámozóval) meghámozom, a fás végét levágom, a zöld spárgának a végét lepattintom, ott fog eltörni, ahol már nem fás. Mindkettőt falatnyi darabokra aprítom, a spárgarügyeket félreteszem.
A fehér spárgát (a spárgarügyeket kivéve) forrásban lévő sós, cukros vízbe helyezem (1 tk só, 1 tk nádcukor 3 dl vízhez) és 2 perc elteltével beledobom a fehér spárgarügyeket is, további 1 perc elteltével leszűröm, tányérra terítem, hagyom hűlni. A zöld spárgát nyersen használom, frissen hasonló az íze, mint a zsenge zöldborsónak.
Az epret megmosom, lecsumázom és negyedelem.
A spárgát és epret tányérra rendezem, elkészítem a saláta öntetet (elegyítem a borecetet az olívaolajjal) és meglocsolom vele a salátát. Tekerek rá rózsaborsot (bátrabbak chili pehellyel is próbálkozhatnak) és azonnal tálalom, egy pohár jégbehűtött rozé száraz pezsgő kíséretében.

A receptet a Tokaji Borecet Kft által szervezett bloggerversenyre alkottam.

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2010. április 27.

Túrótorta eperrel


Kezdődik az eperszezon! Túróval és csokoládéval verhetetlen, még ha kicsit hepe-hupás is :-)

Hozzávalók egy 17 cm átmérőjű tortaformához:
fél csomag teljes kiőrlésű kakaós keksz (pld. Grancereale)
50 g vaj
2 dl tejszín (30%-os)
450 g túró (vagy ricotta)
1 tk zselatin
nádcukor vagy méz, ízlés szerint
1 citrom reszelt héja
1 tk vanília kivonat
100 g magas kakaótartalmú étcsokoládé
negyed kiló eper
néhány szem natúr pisztácia

A kekszeket összetöröm: erősebb nylon zacskóba teszem és a húsklopfolóval megdolgozom (nem baj, ha nem lisztszerű morzsa lesz belőle). A vajat felolvasztom és összedolgozom a kekszmorzsával, a masszát egy 17 cm átmérőjű, kapcsos tortaforma aljára nyomkodom egy kanál, vagy kezem segítségével.
Megmosom az epret, leszárazom és vállrészben egyenesre vágom. Fél cm vastagon felszeletelem és a szeletekkel körberakom a tortaforma belső falát.
A túrót villával összetöröm, ízlés szerint édesítem, hozzáreszelem a citromhéjat, belekeverem a vanília esszenciát.
A zselatint elkeverem kevés vízben, forrásig melegítem és félreteszem kicsit hűlni, majd a túróhoz adva elkeverem, végül összeforgatom az egészet a kemény habbá felvert tejszínnel. A tortaformába várakozó kekszalapra simítom és pár órára a hűtőbe teszem.
Legalább 2 óra elteltével vízgőz felett felolvasztom a csokoládét, lágyítom egy kevés szűz dióolajjal (vagy sima, napraforgó olajjal) - ettől krémesebb lesz a máz - majd rácsurgatom a már megdermedt túrótortára. Újabb órányi hűtés után előveszem a konyhai gázpisztolyom és gyorsan körbemelegítem vele a torta oldalát, így az könnyen és „balesetmentesen” leválasztható (gázpisztoly hiányában akár egy gyertyával is körbemelegíthető, vagy meleg késsel, egyszerűen körbevágom a tortaforma belső falánál és elválasztom tőle) . Tányérra csúsztatom a tortát, tetejét natúr pisztáciával és eperrel díszítem.
Forró vízbe mártott késsel érdemes szeletelni.

2008. május 27.

Lekvárok


Hetek óta olvasom a recepteket és lélekben készülök az eseményre, életem első lekvár főzésére. Nem apróztam el, egyből 7 változatot próbáltam ki.

Készült:
rumos erdei gyümölcs lekvár
chilis - rumos erdei gyümölcs lekvár
chilis - csokis eperlekvár
rebarbarás rumos eperlekvár
rumos eperlekvár friss mentával
rumos eperlekvár chilivel
natúr (rumos) eperlekvár


Rumos és chilis erdei gyümölcs lekvár

Hozzávalók:
300 g szeder
500 g áfonya
80 g ribizli
100 g cseresznye
170 g eper
100 g málna
350 g cukor
1 zacskó Dr.Oetker Dzemfix extra 3:1

1 dl jó minőségű rum 

A gyümölcsöt megmosom, szárát leszedem, aprítom, főzőedénybe teszem. A cukrot és a dzsemfixszet a gyümölcshöz adom. Kevergetve erős lángon felforralom, 3 percig állandó keverés mellett zubogva forrni hagyom, majd leveszem a tűzről, belekeverem a rumot. Az adagot megfelezem, felébe chili pelyhet darálok, jól összekeverem. Ha szükséges, a habot eltávolítom a tetejéről és azonnal (csírátlanított) csavaros tetejű üvegekbe töltöm. Rácsavarom a tetejét és legalább 10 percre fejre állítom.

Az eperlekvár variációkhoz 3, 8 kg eper (tisztítva mérve) állt rendelkezésemre (köszönet érte G-nek), melyhez összesen 500 g lágy barnacukrot, 550 g kristálycukrot és 3 zacskó Dr.Oetker Dzemfix extra 3:1-t használtam, a dzsemfix zacskón olvasható utasítás szerint jártam el.

A rebarbarás lekvárt úgy készítettem, ahogy Gourmandula itt leírta.


A többi fajtához egyben készítettem el az „alaplekvárt”, hozzáadtam a rumot, majd kisebb adagokat külön ízesítettem a friss, aprított mentával (500 ml lekvárhoz 2 evőkanálnyi aprított, friss menta), a chili pehellyel vagy az apróra tördelt 81% kakaótartalmú chilis csokival (300 ml lekvárhoz 50 g csoki), de hagytam egy jókora adagot natúr formájában is. Mindegyik finom lett a maga nemében, mélyrehatóbb tesztelés később, családi és baráti körben következik.

2008. április 30.

Epres rebarbara krémleves


Főiskolás koromban sok rebarbarát ettem, kompótnak, főzeléknek, levesnek. Megyeri Árpi bácsi tanárunk kedvenc növénye volt és lelkesen propagálta diákjai között is. Most új irodánk udvarában zöldell, már a nosztalgia kedvéért sem hagyhattam ki:-)
Meleg tavaszi napokra való savanykás, fűszeres, üdítő leves.

Hozzávalók:
6-8 szép rebarbaraszár
1 bio citrom héja
4 ek cukor
1 rúd fahéj
pár db szegfűszeg
½ mk vanília eszencia
2 csipetnyi őrölt kardamom
1 tojássárgája
2 dl tejszín
2 kk étkezési keményítő
pár szem friss eper és mentaág a tálaláshoz

A „darabos” fűszereket teatojásba, vagy tüll zacskóba teszem, mely turmixolás előtt egy mozdulattal eltávolítható. A rebarbara szárát (levélnyelét) vékonyán lehántom és ujjnyi darabokra vágom, majd annyi vízben, hogy bőven ellepje a cukorral, fűszerekkel puhára főzöm.(kb 10 perc az egész!) A fűszereket eltávolítom, majd a levest botmixerrel simára turmixolom. A tojássárgáját a étkezési keményítővel és 2 dl tejszínnel simára keverem, folytonos kevergetés közben a forró leveshez öntöm. Lehűtve, mentával és friss eperrel tálalom.

2007. június 4.

Minimál eperturmix


Ezzel a finomsággal lepett meg a párom tegnap este. Nem tartalmaz mást mint natúr joghurtot, sajáttermesztésű epret és egy kevés (házi) vaníliás cukrot. Mivel minden hozzávaló jó hideg volt, kellemesen hűsítő lett a végeredmény!