A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wang. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wang. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 9.

Mandarin Bistro

Fotó: Wessely Márta
Wang mester újabb éttermet nyitott, az eddigiektől teljesen eltérő stílusút: egyszerű, letisztult butik bisztrót a belvárosban. Az enteriőr visszafogott, de barátságos, és mindössze 28 vendég befogadására alkalmas. A kínai elemek visszaszorultak egy-egy apró részletre: egy pici szobor a bejáratnál, szép sárkányos kilincsek az ajtókon, sormintaként ismétlődő kínai pálinkás üvegek egyik falon, a vele szemben lévőn pedig az élet értelmét megfogalmazó szöveg, melyet ugyan nem értek, de látványában igazán hangulatos.


Nyitás előtt ÉP-vel a kivételezettek között lehettünk, akik végig kóstolták a teszt üzemmód egyik vacsoráját a Pilvax közben (fotók a vacsoráról itt).
Visszafogott méretű fogásokat kaptunk, de a degusztációs menüsor végére még a jó étvágyú pasik sem maradtak éhen. A kiszolgálásra nem volt panasz, a fogások is ízletesek voltak, az egész sokkal inkább fine dinning-ra hajazott, mint egy szokásos kínai éttermi vacsorára. A terv szerint az étlap szűk lesz, fúziós, ázsiai jellegű kínálattal, melyet francia stílusú tányérszervizben prezentálnak. Az étlap még alakul, de mindenképp érdemes lesz figyelemmel kísérni Wang mester legújabb éttermét.

Mandarin Bistro
1052 Budapest
Petőfi Sándor u. 7.(Bejárat a Pilvax közben)
+36-1-792-9567

2013. június 30.

Egyszer minden véget ér...

„Az ember enni Kínába jár, ízekért viszont Szecsuánba.” Vagy legalább egy szecsuáni étterembe. 
Pesten a legjobb szecsuánit a Telepy utcában ettük. Kicsi Vú barátnőmmel (akitől amúgy a saját konyhádban tanulhatsz főzni) ott voltunk akkor is, mikor átvágták a piros szalagot az étterem megnyitóján, és ott voltunk az utolsó vacsorán is. Ugyanúgy, mint a megnyitón, a búcsúvacsorán is pazar volt a menü, a 100 napos tojástól, a sertésfül tekercsen át a best ever ökörszív&pacalig, meg az „ég és föld” oldalasig. 


A két desszerttel együtt 19 fogást ehetett végig az, aki mindent végig kóstolt. Utoljára.

Szerencsére Wang mester nem tűnik el Pestről, csak teljesen átszervezi étterem-portfólióját. A Telepy utcai étterem végleg bezárt, 2013. július 1-től – 2013. szeptember 1-ig bezár a Gizella utcai intézmény is, utóbbi szerencsére csak ideiglenesen, átalakítás miatt. Megújul az enteriőr, és az ételek is. Az étterem közepén kialakításra kerül egy nyitott konyha, így mindenki szeme láttára készülnek majd a remek kínai ételek.  A hely a pekingi-hunani-ujgur-szecsuáni tartományok ételeit kínálja majd, az eddig kapható ételek nagy része átalakul. 

“Úgy gondoltam, hogy ideje egy újabb minőségi fokot megugrani, és egy még elegánsabb kínai éttermet létrehozni Magyarországon”- mondta Wang mester.

A Gizella úti étterem teljes megújulásával párhuzamosan Wang mester egy másik, vadonatúj étterem koncepciót is szeretne itthon megvalósítani. Az új hely a “Best of China” koncepciót követi magas éttermi színvonalon, ahol  Kína összes szegletéből kínálnak majd remekműveket, és csakis a legjobbakat. Az új hely vélhetően Budapest 5. kerületében kerül majd kialakításra.  Türelmetlenül várjuk a megnyitót!