Hétvégén, fél év után hazaköltöztünk a régi-új lakásunkba. Vége a falusi életnek, a hosszú, illatos esti sétáknak, a „kiszaladok a kertbe és kihúzok pár zöldhagymát a szalonna mellé”…
Persze nagyon jó érzés a saját kuckónkban ébredni! Még tele a lakás dobozokkal és takarítani is van mit, főzni még nem nagyon jutott idő (ellát Édesanyám), de a kávéfőzőm már üzemben van, mert kávé nélkül nem megy.
Apropó kávé: megnyílt az első magyarországi Starbucks kávézó a WestEnd bevásárlóközpontban.
A budapesti kávézó vendégei élvezhetik majd a Starbucks teljes kínálatát, így a 100% Fair Trade Certified presszókávéból készült forró és hideg italokat, a filteres kávékat, valamint a Tazo teák teljes választékát. A Starbucks emellett 16 féle arabica babkávét is kínál Latin-Amerika, Afrika, Ázsia és Csendes-Óceánia farmjairól.
A Starbucks emellett hagyományos kávéházi termékeket, így süteményeket, muffinokat, fánkokat, szendvicseket és salátákat is kínál majd. A Starbucks Magyarország egyedi terméke lesz többek között a reform háromszög szendvics, a kolbászos, valamint a Pick szalámis szendvics és büszkén kínálja a nagyhírű cukrászda, a Gerbeaud két remekét is: a sajtos pogácsát és a mandulás-nugátos süteményt.
1971 óta a Starbucks Coffee Company elkötelezett híve annak, hogy kizárólag megbízható forrásból származó és a legmagasabb minőségű arabica kávét szolgálja fel világszerte. Napjainkban világszerte jelenlévő hálózatával a Starbucks világelső a minőségi pörkölt kávé előállítása és értékesítése terén. A cég kiváló minőség iránti rendületlen elkötelezettsége és határozott irányelvei biztosítják azt, hogy fogyasztóik minden egyes csészében megízlelhessék az egyedülálló Starbucks Élményt.
A Bukaresti tetszett (a hely, a nyüzsgés, a profi marketing), ha legközelebb Pesten járok, letesztelem itthon is:-)
2010. június 16.
2010. június 13.
Spanyol hetek
Idén, június 10 és 23 között, hatodik alkalommal rendeznek Spanyol Heteket a Cora áruházakban, ahol már hagyomány, hogy a nemzetközi hetek keretében mi, vásárlók egy adott ország egy-egy régiójának termékeit kóstolhatjuk meg. A már ismert műemlékekben gazdag, kellemes klímájú Andalúzia mellett most 2 új régió mutatkozik be, a Spanyolország északi részén fekvő, nagy múltú Asturias és az Ibériai-félsziget délkeleti részén elhelyezkedő Murcia. A három régió több mint 50 vállalata több száz féle termékét kínálják. Kulináris kalandozás, az élvezetek tárháza most (is) ellátogatni egy Cora hipermarketbe.
Andalúziából az extra szűz olívaolajok mellett különleges húskészítmények érkeztek: az andalúz ibér sertésből készült hústermékek minőségét, ízvilágát az állatok tartása határozza meg. A legmagasabb kategóriájú ibér hústermékeket szabad tartásban, makkon nevelt állatok húsából állítják elő, a pata negra sonka méltán világhírű.
A Granadában készült sonkának egyedi zamata van. Érlelése utolsó hónapjai a környék természetes levegőjén történik, a különleges granadai klíma hatására itt fejlődik ki a sonka inkább édes mint sós, zamatos íze. Figyelmet érdemel a sok különleges, természetes alapanyagokból, tartósítószer és színező anyag nélkül készült lekvár (mint a csokis narancs, vagy zöld füge lekvár). A mézek között avokádó és rozmaring méz is található.
Murciából bio rizs, zabital és szója alapú desszertek érkeztek. Itt készülnek a citrommal, naranccsal, garnélarákkal, sonkával töltött, különleges olajbogyók is.
Asturias fával füstölt tehén- és juhtejből készült sajtjaiból haza is hoztam.
A Proaza kolbászok megkérdőjelezhetetlen példái a tartomány sertés iparának. Előállításuk farmokon, szabadon nevelkedett állatokból történik, füstölésükhöz tölgyfát használnak. Innen származik a hosszan érlelt marhabélszín, és a tölgyfahordóban érlelt vörösbor is (mindkettőből jött velem kóstoló).
Nekem a legkülönlegesebb az asturiai tengeri sün kaviár volt, ÉP áradozik a murciai mandulás fügekenyérről.
Nagyjából 40 nap és megölelhetem „spanyol” Nagylányomat!
Címkék:
spanyol konyha
2010. június 12.
Velőpuding
A barátainktól kapott fiatal borjúvelő egy részéből kifinomult velőpudingok készítettem. A másik részét egyszerűen „elszivaroztuk”:-)
Hozzávalók 4 adaghoz:
30 g puha vaj
30 g kovászolt kenyér
80 g borjúvelő
2 db tojás
fleur de sel, ízlés szerint
frissen őrölt fehér bors
2 ek frissen reszelt parmezán
fél salottahagyma
a kenyér áztatásához 1dl tej
a velő abálásához 1 fej vöröshagyma és 3-4 (friss) babérlevél
A szárított kenyeret tejbe áztatom. A borjúvelőt a hártyáktól gondosan megtisztítom (teljesítménybérben nem élnék meg belőle), hagymás-babérleveles vízben 20-30 másodpercig blansírozom, jeges vízbe szedem, majd lecsepegtetem és szőrszitán átpasszírozom, majd az áztatott kenyeret kinyomkodom és ezt is áttöröm a szitán. Egyszerűnek hangzik, de kétszer is pihentetnem kellett elzsibbadt kezem, mire a velő és a kenyér is átment a szitán.
A puha vajat a tojássárgájával habosra keverem (ez már egyszerű és élvezetes feladat), a salottahagymát finomra vágom és olívaolajon lassan megdinsztelem.
Habüstben összekeverem a habos vajat, a szitán áttört kenyeret, a velőkrémet és a hagymát. Sózom (ehhez tényleg dukál a fleur de sel), tekerek bele fehér borsot és reszelek bele parmezánt.
A tojásfehérjét habosra verem és lazán, hogy ne nagyon tőrjem össze, a habüst anyagaihoz keverem. Kivajazott szufléformákban 160ºC-on 10 percig gőzölöm.
Kánikula miatt nem gyújtottam be a sütőt, hanem actifryban sütöttem 10 percig, vízzel töltött edény társaságában, így gőz is volt hozzá.
Azonnal tálalandó, mert ugyanúgy összesik, mint bármelyik szuflé.
Brutálisan jó és még olyannal is meg lehet kóstoltatni, aki amúgy a velőt sosem kóstolná meg, mert ránézésre, de az íz alapján sem fog senki gyanakodni…:-)
Molnár Gábor a Czifray versenyen tálalta a velőpudingot. Köszönet Gábornak a receptkiegészítésért, MBTBD párosnak a közreműködést!
Borjúvelős “szivar”
Kaptam barátainktól egy fiatal borjú nyelvét és agyvelejét, azzal, hogy “készíts belőle valami finomat és tedd fel a blogra”. Hát rajtam nem múlik, ilyen friss és nemes alapanyagból bármikor, szívesen!
Az a tervem, hogy a nyelvet konfitálom és vargányás mártással tálalom, a velő egy részét Vomberg Frigyes ötlete alapján rétestésztába burkolom, egy részéből pedig elkészítem Molnár Gábor Czifray versenyen tálalt velőpudingját.
Íme a velős “szivar”:
Hozzávalók:
1 csomag réteslap (nyolclapos)
1 enyhén felvert tojás, egy kevés belőle félretéve a réteslapok “ragasztásához”
30 dkg borjúvelő
3 salottahagyma
1 kis csokor petrezselyem
frissen őrölt bors
1 db sóban eltett citrom héja
4 dl olaj a sütéshez
A borjúvelőt a hártyáktól gondosan megtisztítom (műkörmös konyhatündérek előnyben), hagymás-babérleveles vízben 20-30 másodpercig blansírozom, jeges vízbe szedem, majd lecsepegtetem és kicsit felaprítom. A salottahagymát finomra vágom és olívaolajon lassan megdinsztelem. A petrezselymet és a marokkói sózott citrom héját felaprítom, majd összekeverem a velővel, salottával, enyhén felvert tojással és tekerek bele borsot.
A réteslap csomagot kibontom, kiterítem és a lapokat hosszában elfelezem.
Egymásra teszem őket és elkezdem a “szivargyártást”:
A réteslap rövidebb oldalára teszek 3 kiskanálnyi velőmasszát, a lap két oldalát, jobbról-balról ráhajtom, megkenem a félretett felvert tojással és feltekerem, így egy kvázi szivar alakú csomagocskát kapok. Ha mindet elkészítettem, olajat melegítek és oldalanként 2-3 perc alatt szép pirosra sütöm, konyhai törlőpapírral bélelt tányérra szedem és még melegen tálalom.Nem vagyok egy velőrajongó, de ez valami eszméletlen finom, a sóban eltett citromtól különleges ízt kap. Klassz kis vendégváró falat! A foci VB első esti meccsére készítettem a fiúknak.
A velős “szivar” ötletét az Essencia főzőiskola 3séf kurzusán lestem el Vomberg Frigyestől.
Címkék:
citrom,
finger food,
hagyma,
party falatka,
petrezselyem,
rétestészta,
tojás,
velő
Sütőben sült halfasírt
Minap megint belefutottam egy jó drága és jó sz@r fagyasztott halfilébe (úgy kell nekem, ha nem tanulok az előző esetekből). Nem esett szét sütés közben, de annyi levet eresztett, hogy benne nem is maradt nedvesség, nem volt egy kulináris élmény, a hozzá készített különleges ribizliszósz ellenére sem. A maradékot (mivel már felengedett) bevágtam az aprítóba és halfasírtot készítettem, ez már egészen ehetőre sikeredett.
Hozzávalók 2 főre:
20 dkg halfilé
1 tojás
tengeri só
citrombors (Naschmarkt-i beszerzés, de biztosan itthon is kapható, ha máshol nem, hát a Culinarisban)
1 fej vöröshagyma, aprítva
fél sóban eltett citrom héja, aprítva
20 dkg halfilé
1 tojás
tengeri só
citrombors (Naschmarkt-i beszerzés, de biztosan itthon is kapható, ha máshol nem, hát a Culinarisban)
1 fej vöröshagyma, aprítva
fél sóban eltett citrom héja, aprítva
fél csokor petrezselyem, aprítva
1 gerezd fokhagyma, reszelve
(házi) zsemlemorzsa
(házi) zsemlemorzsa
A halfilét robotgéppel aprítom, majd hozzáadom a tojást, hagymát, fokhagymát, petrezselyem zöldet, marokkói citromot, citromborsot, sót és annyi zsemlemorzsát, hogy jól formázható massza legyen. Alaposan összedolgozom, pingpong labdányi golyóbisokat formázok belőlük, kissé ellapogatom és sütőpapírral bélelt tepsin, 200 fokos sütőben szép pirosra sütöm. Paradicsommal szép és jó.
Címkék:
citrom,
citrombors,
fokhagyma,
hal,
petrezselyem,
sóban eltett citrom,
tojás,
zsemlemorzsa
2010. június 10.
Aszaltparadicsomos reteklevél pesto
A Kiskőrösi piacon van egy megbízható retek árus, tőle veszek minden héten 2-3 csomó harsogó, ropogós, piros retket amit megeszünk frissen, sülve, vagy pácolva. Minden alkalommal megkérem, hogy az asztal alatti ládájából töltse meg a szatyrom reteklevéllel, abból, amit a többi vásárló nem kívánt hazacipelni.
Imádjuk a reteklevél krémlevest, de a levelekből kiváló pesto is készíthető.
Hozzávalók:
két csomó retek levele (megbízható helyről, vegyszermentes legyen)
fél marék aszalt paradicsom
3-4 ek darált mandula és/vagy dió
3-4 ek frissen reszelt parmezán
2 gerezd fokhagyma
só, frissen őrölt bors
1-1,5 dl olívaolaj
A diót és/vagy mandulát száraz serpenyőben darálás előtt megpirítom (nem a pesto tiszteletére daráltam le, hanem sütemény készítéséből maradt).
A hozzávalókat konyhai robotgépbe teszem és pesto állagúra aprítom.
Használom tésztára, szendvicsbe. Tiszta befőttesüvegben pár napig eláll a hűtőben.
2010. június 7.
Mandulás petrezselyem pesto
Szép zöld és jó fokhagymás. Sült spárgával ettük, a maradék minden bizonnyal tésztán végzi. Mivel nem tartalmaz sajtfélét, akár le is fagyasztható (de minek? Úgyis elfogy).
Hozzávalók:
1 fej újfokhagyma
2 csokor durvára vágott petrezselyem zöldje
2-3 db aszalt paradicsom
fél dl olívaolaj
50 g szeletelt mandula
2 evőkanál víz
só és frissen őrölt bors, ízlés szerint
A hozzávalókat konyhai robotgépbe teszem és simára aprítom. Tiszta befőttesüvegbe 3-4 napig eláll a hűtőben.
Aszalt paradicsomos morzsával töltött gomba
Nem szép, de nagyon finom…
Hozzávalók 2 főre főételnek, vagy 4 főre köretnek:
30 dkg barna csiperke (én 5-6 cm átmérőjű, falatnyi gombákat használtam)
1-2 szelet szikkadt kenyér
fél marék aszalt paradicsom
2 gerezd fokhagyma
pár szál zöldpetrezselyem
1 ek frissen reszelt parmezán
kevés reszelt citromhéj
pár ek olívaolaj
A gombákat megmosom, megszárítom, kipattintom a tönkjüket és egy kivajazott sütőtálba sorakoztatom. A szikkadt kenyér héját levágom és a kenyérbélből, aprított aszalt paradicsomot hozzáadva, konyhai robotgépben morzsát készítek belőle, ezt összekeverem a reszelt fokhagymával, aprított petrezselyemmel, egy kevés frissen reszelt parmezánnal és némi reszelt citromhéjjal. Sózom, tekerek bele borsot, meglocsolom egy kis extra szűz olívaolajjal (ettől összeáll) jól összekeverem, a gombákba töltöm és 20 perc alatt, 180 fokos sütőben megsütöm. Könnyű, nyári ebéd, vagy köret grillezett hús mellé.
Címkék:
aszalt paradicsom,
citrom,
csiperke,
fokhagyma,
gomba,
köret,
parmezán,
petrezselyem,
töltött gomba
2010. június 4.
Zöldséges rizottóval töltött paradicsom
A rizottó torta masszájából mentettem ki egy keveset, paradicsomba töltöttem (paradicsomot megmostam, kalapot vágtam mindegyiknek, kiskanállal kikapartam a húsát, azt összekevertem a rizottóval) és megsütöttem. Isteni!
Címkék:
paradicsom,
rizottó
2010. június 3.
Zöldséges rizottó torta
Eltűntem egy kicsit az utóbbi időben, sűrű volt a program: jártam Pécsen és Villányban, a Borlovagrendek Világtalálkozójának két programján, az Essencia főzőiskola 3 séf kurzus „Falatnyi univerzumok” estjén, voltam egy 400 fős, „falusi” lakodalomban és könnyebb vagyok pár kilóval egy gyomorrontásnak köszönhetően – nem kívánom senkinek, hogy ilyen áron örüljön, ha mérlegre áll.
Lassan a végéhez közeledik a lakásfelújításunk és remélem 1-2 héten belül ismét birtokba vehetem a konyhám (már nagyon hiányzik) és életünk végre visszaáll a régi (boldogságos) kerékvágásba, de új környezetben.
Az alábbi étel 2 in 1 fogás a toplistámon, ötvözi a zöldségtorta és rizottó imádatom.
Hozzávalók egy 28 cm-es tortaformához:
200 g rizottó rizs
5 dkg vaj és löttyintésnyi olívaolaj
3 szál újhagyma, zöldjével együtt
1 dl fehérbor
6-8 síp zöld spárga
1 marék zöldborsó
1 csokor apró, zsenge, új sárgarépa
1 csomag (125 g) mini mozzarella
kis darab házi füstölt kolbász
1 liter alaplé (most húsleves)
1 csokor medvehagyma (fagyasztott) és petrezselyemlevél, aprítva
frissen reszelt parmezán sajt
só és frissen őrölt bors
Az újhagymát, sárgarépát és a spárgát felaprítom, az alaplevet felmelegítem és forráspont közelében tartom. Az olívaolaj-vaj keveréken megfonnyasztom a hagymát, hozzáadom a sárgarépát, 1-2 perc múlva a rizst, néhány percig pirítom, hogy a zsiradék minden rizsszemet körülöleljen, majd felöntöm a borral, sózom, borsozom, és nagy lángon, folyamatosan kevergetve, adok hozzá egy merőkanálnyi alaplevet és kevergetem, míg a rizs azt magába nem szívja. Ekkor újabb merőkanálnyi alaplevet öntök a készülő rizsre, megint kevergetem és az alaplét merőkanalanként hozzáadva, állandóan kevergetve addig főzöm, amíg a rizs megpuhul, de a belseje-közepe roppanós marad, most talán egy fokkal roppanósabb, mintha sima rizottót készítenék. Az utolsó pár percben hozzáadom a spárgát és a zöldborsót és az egészet szottyosabbra hagyom, mintha azonnal fogyasztanánk. Leveszem a tűzről, hozzáadom az apró kockákra vágott kolbászt, a mini mozzarella golyókat, a reszelt parmezánt, az aprított medvehagymát, az egészet összekeverem, kivajazott tortaformába simítom és 15-20 percre 160 fokos sütőbe tolom. Ha szépen megsült, kiemelem a tortaformából, megszórom aprított zöldpetrezselyemmel, majd szeletelve tálalom.
Címkék:
bor,
hagyma,
kolbász,
medvehagyma,
mozzarella,
parmezán,
rizottó,
sárgarépa,
spárga,
zöldségtorta
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)