2011. május 31.

Nyúlszivar


Hozzávalók:
1 csomag réteslap (nyolclapos)
1 enyhén felvert tojás, egy kevés belőle félretéve a réteslapok “ragasztásához”
16 db nyúlgerinc filé
20 dkg nyúlmáj
1 dl Bock Rosé (2010, Villány)
3 salottahagyma
1 kis csokor petrezselyem
frissen őrölt bors
1 db sóban eltett citrom héja
4 dl olaj a sütéshez

A nyúlmájat gondosan megtisztítom és a kés fokával elkaparom, a benne levő hártyákat kidobom. A salottahagymát finomra vágom és olívaolajon megdinsztelem, majd hozzáadom a nyúlmájat, a bort és 5-8 percig, kevergetve sütöm, majd hagyom hűlni és keverőtálban folytatom. A petrezselymet és a marokkói sózott citrom héját felaprítom, majd összekeverem a hagymás-májas masszával, enyhén felvert tojással és tekerek bele borsot.

A réteslap csomagot kibontom, kiterítem és a lapokat hosszában elfelezem.
Egymásra teszem őket és elkezdem a “szivargyártást”: a réteslap rövidebb oldalára teszek 3 kiskanálnyi citromos-petrezselymes nyúlmáj-masszát, erre a kevés sóval-borssal ízesített gerinc filét, majd a lap két oldalát, jobbról-balról ráhajtom. Széleit megkenem a félretett felvert tojással és feltekerem, így egy kvázi szivar alakú csomagocskát kapok. Ha mindet elkészítettem, olajat melegítek és oldalanként 2-3 perc alatt szép pirosra sütöm, konyhai törlőpapírral bélelt tányérra szedem és még melegen, sréhen elfelezve , salátával tálalom. Nyúlrajongóknak kötelező, valami eszméletlen finom, a sóban eltett citromtól különleges ízű, klassz kis vendégváró falat!

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

Visszaszámlálás!


Még négy nap és itt az idei év, számomra egyik legnagyobb kihívását jelentő gasztro-eseménye, a Tefal Dining Guide Blogkóstoló. Tízen, tíz fogással állunk ki a nagyközönség elé megmutatni, hogy nem csak a virtuális térben tudunk főzni. Szombat déltől késő estig várjuk azokat, akik szeretnék megkóstolni többek között az általam készített erdélyi töltött szőlőlapit.

Fotó: Nagy Balázs

A gyerekeket a Kuktanoda Főzőiskola és játszóház is várja, ahol a konyhaművészet csínját-bínját szakértőktől leshetik el a fiatal tanoncok. A felnőtteknek a Dining Guide Lounge kávéházi környezetben kínál felejthetetlen élményt a legjobb cukrászdákkal és csokoládé manufaktúrákkal együttműködve. Konyhatechnikai Kiállításnak is helyt ad a Food Show, ahol a legkorszerűbb berendezésekkel és eszközökkel ismerkedhet meg a szakma és a gourmet hobbiszakácsok tábora. Természetesen sok más programmal is várják a fesztiválra érkezőket, főzőbemutatók és kóstolók is színesítik a gasztronómiai eseményt.

A Blogkóstoló alatt a közismert rádiós műsorvezető, Garami Gábor vezetésével megalakult Garami Funky Staff lép fel. A zenekar a 70-es, 80-as és 90-es évek funky, disco és soul slágereivel szórakoztatja a közönséget. A zenészek pedig nemcsak a fülnek kedveznek az ismert dallamokkal, hanem a szemnek is, hiszen a színpadon csillogó, korabeli disco ruhákban tündökölnek majd.

A rendezvény helyszíne a Millenáris Park (H–1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.), ahol a „B” csarnokban találtok meg minket, a Marczibányi tér felől közelíthető meg a legegyszerűbben.  A „B”csarnok bejáratánál lehet felvenni az esetlegesen előre megrendelt jegyeket, melyek ára 1000 Ft/fő. A parkolás nehézkes lesz a környéken, érdemesebb autó nélkül érkezni.

A Blogkóstolón a Szigeten megismert fesztiválkártyás módszerrel lehet majd fizetni, amely gyakorlatilag egy alkalomra szóló „bankkártya”. Az ételekből egy kóstolóadag 690 Ft, italokat két kifejezetten erre az alkalomra felállított pult kínál majd, természetesen a bloggerek által készített ételekhez külön borkínálat is megtalálható lesz.

Gyere, csatlakozz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez!


2011. május 26.

ORSZÁGOS NYÍLT LAZACBONTÓ BAJNOKSÁG

fotó: nosalty.hu

A METRO Vevőakadémia meghirdeti az Első Országos Nyílt Lazacbontó Bajnokságot, amely a Budai Gourmet gasztronómiai rendezvényen kerül megrendezésre, 2011. június 4-én.

A verseny döntőjébe a selejtezők első öt-öt helyezettje kerül be.
A nyertes a Marine Harvest jóvoltából egy 4 napos Norvég utat nyer és megtekintheti Európa egyik legnagyobb lazac farmját.

ELŐDÖNTŐ: Az elődöntők helyszíne és időpontja: Budai Gourmet gasztronómiai rendezvény, Millenáris Park, Budapest - 2011. június 4. 15:30-17:00. A két elődöntő egymást követi majd.

DÖNTŐ: A döntő helyszíne és időpontja: Budai Gourmet rendezvény, Millenáris Park, Budapest - 2011. június 4., 18:30-19:30

VERSENYKIÍRÁS:
A versenyzőknek az Országos Nyílt Lazacbontó verseny hivatalos szabályai szerint kell a lehető legszebb és legpontosabb lazac filéket szelnie egy hagyományos lazacból, a lehető legrövidebb idő alatt. Az elődöntő és a döntő alapanyagait a Metro Vevőakadémia és a Marine Harvest cég biztosítja.

A jelentkezéseket kizárólag a Metro Vevőakadémia e-mail címére lehet elküldeni vevoakademia@metro.co.hu 2011.május 30-a, éjfélig. 
A pályázathoz néhány soros bemutatkozást és rövid indoklást kell csatolni a versenyen való indulás motivációjáról.

 A felkészüléshez szükséges alapanyagok a METRO áruházakban szerezhetők be.
A szervezők a változtatás jogát fenntartják!



Nem csak az nyer, aki a fődíjként felajánlott 4 napos norvégiai utat nyeri!
A lazacbontó versenyen résztvevő minden versenyző, nagy értékű  ajándékot kap a Metro Vevőakadémiától és a verseny fő támogatójától, a Marine Harvest cégtől. A versenyzők alanyi jogon kapnak a versenyen felfilézett 4,5 kg - 5 kg súlyú lazaccal megegyező mennyiségű lazachúst, tehát aki a döntőbe kerül máris gazdagabb 2 nagykereskedelmi minőségű lazac filézett húsával, de aki az előselejtezőben elvérzik annak sem kell búslakodni hiszen ebben az esetben 1 db atlantik lazac filézett halhúsát teheti a hűtőjébe és még számos egyéb ajándék is gazdára vár!

Nem csak séfek, szakácsok, vagy halkereskedők jelentkezését várják a bajnokságra, de nem árt, ha láttál már, filéztél már életedben! Jelentkezni csak a megadott e-mail címen lehet, ahová pár soros bemutatkozó (motivációs) levelet kell írni. 
  
Filézőkéseket elő, mindent bele!

2011. május 19.

Spárga saláta


Retro-feeling, tiszta nyolcvanas évek. Amúgy finom. Nagyon is!

Hozzávalók:
250 g spárga, fehér és zöld, vegyesen
3-4 db főtt tojás
2 szál újhagyma
1 kis gerezd fokhagyma
1 evőkanál mustár
3-4 evőkanál majonéz
3-4 evőkanál joghurt
só, bors

A tojásokat keményre főzöm, megtöröm a héjukat, hideg vízben hagyom hűlni, majd meghámozom és kockákra aprítom.
Ha nyers spárgából készítem, akkor a fehér spárgát meghámozom, a fás végét levágom, a zöldnek csak lepattintom a fás végét, pont ott fog eltörni, ahol már nem fás. Cukros-sós vízben (1 liter vízhez 1 evőkanál cukor és egy teáskanál só) roppanós-puhára párolom, hagyom kihűlni, majd egy-másfél centis darabokra felaprítom. Ha sült spárgából készítem, azt csak felaprítom, az újhagymával együtt. A majonézt kikeverem egy evőkanál mustárral (lehet magos is), meg joghurttal, sózom, borsozom, belereszelem és elkeverem benne a fokhagymát, belekeverem a spárgát, hagymát és a főtt tojást. Fogyasztás előtt hagyom hűlni 1 órát a hűtőben. Pirítóssal tálalom.

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. május 18.

Spárgával és sonkával töltött haltekercs


Spárgaszezonban, halnapra, salátával.

Hozzávalók tekercsenként:
tengeri halfilé
2-3 nagyon vékonyra szeletelt füstölt sonka
pár síp fehér spárga
1 kiskanál dijoni magos mustár
frissen őrölt bors

A halfilék borsozom, bekenem vékonyan dijoni magos mustárral és beborítom előbb hajszálvékony füstölt sonka szeletekkel, majd hámozott, méretre vágott fehér spárga sípokkal. Feltekerem, beleteszem kivajazott sütőtálba és betolom a 180 fokos sütőbe, 15-18 percre. Ezalatt a hal elkészül, de nem szárad ki, a spárga épp csak elveszti ropogóságát, a sonka meg átadja jó ízét a halnak.

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. május 17.

Blogszülinap, a negyedik

Négy éve írtam az első bejegyzést. Azóta még 1123-at.
1.887.792 látogató, sok új ismerős, néhány jó barát, tudáséhség, tanulás, szenvedély. Mánia.
Folytatom.

Kép innen.

Ha még többre vagy kíváncsi, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

Ezer töltött szőlőlapi


Tavaly szeptemberben volt az első Blogkóstoló. Aznap Hőgyészen voltam a szarvasgomba fesztiválon, és miután letudtam a bemutatófőzést felautóztam Pestre, megnézni, ki mi jót főzött a nagy eseményre. Esett az eső, de a Tabán Terasz udvarán olyan jó volt a hangulat, hogy késő este alig akartunk hazaindulni.

Idén én is részese lehetek a csapatnak. A 2011-es Tefal Dining Guide Blogkóstolón szintén első alkalommal vesz részt Dolce Vita, Csak a Puffin és Piszke, illetve a tavalyi tapasztalataikat felhasználva érkezik Chili&Vanília, Fűszer és Lélek, Horasz, Lila Füge, Limara, és Lorien. Lelkesen készülünk a megmérettetésre, már a tervezett menüt is összeállítottuk. Íme, mivel várjuk a látogatókat:

Chili&Vanília: Ázsiai saláta
Csak a Puffin: Málnás cheesecake brownie
Dolce Vita: Vadragus és pesto-s tészta
Fűszer és Lélek: Észt sólet tormalevélbe töltött puliszkával
Horasz: Ecetes tűztál – különleges vietnámi tekercs
Lila Füge: Pavlova variációk
Limara: Buci medvehagymás krémmel és paradicsommal
Lorien: Zöldséges lasagne
Piszke: Csirke tikka masala naan kenyérrel
Jómagam pedig erdélyi töltött szőlőlapit (töltike) készítek, nagyjából ezer darabot.

A legutóbbi megbeszélésünkről kisfilm is készült, Kiripolszki István főzött nekünk pazar vacsorát.



Ha tetszett a poszt, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. május 16.

Gerbeaud, az édes álom


A Gerbeaud fogalom, 1858 óta édes hely Budapest szívében. Az egykor innovatív és újító, a magyar cukrászatban forradalmat indító komplexumból a kilencvenes évek elejére nem sok maradt az eredeti Gerbeaud értékrendből, csak egy értékes ingatlan és egy avitt-, drága- és nosztalgikus kávéház.


Az elmúlt pár évben a Gerbeaud hatalmas vállalkozásba kezdett, melynek célja a patinás cukrászda jó hírnevének visszaszerzése a magyar vendégek körében és csakis minőségi finomságok kínálása. Mindehhez olyan tulajdonosi és menedzseri háttér társul, mely elkötelezett a minőség és haladás útján, a Gerbeaud - mint tradicionális magyar márka építésében - és a mögötte lévő tartalom újraalkotásában. A Kolonics Zoltán által vezetett cukrászcsapat jelmondata lehetne a tradíció és innováció találkozása.
Süteményeik alapanyagában nem ismernek kompromisszumot, kizárólag kiváló minőségű, friss alapanyagokból, kézműves jelleggel készítik termékeiket. Céljuk, hogy az ínyencségekre fogékony közönséget megismertessék új ízekkel, textúrákkal, de a gazdag múlttal rendelkező magyar cukrászat ízei és termékei is újjáéledtek, modern formába öntve, a mai ízlésnek megfelelően.


Az újítások nem jelentik a szakmai múlt elvetését, az új technológiák, alapanyagok, eszközök, formák, felszerelések, gépek alkalmazása azonban elengedhetetlen. Megmaradtak a klasszikus sütemények is, mint a Dobos, vagy Esterházy torta, de olyan újdonságok is helyet kaptak, mint a Bazsalikomos-citrom, Royal-csokoládé, vagy Narancsos-karamell.
A Gerbeaud cukrászda olyan, mint egy önálló mesevilág, így az új koncepció, a sütemények és az arculat is ehhez illeszkedik. A termékek csomagolása észbontóan szép, elegáns, letisztult.


Itt kínálják a város egyik legszuperebb reggelijét, a péksütemények helyben készülnek, a választék igen csábító és folyamatosan bővül a termékkínálat.

Jómagam egy nagyon kellemes estén ismerkedtem a megújult Gerbeaud-val.
Haza is hoztam pár szelet süteményt, hogy az itthoniak se maradjanak ki a jóból, másnap a reggeli kávém mellé macaront majszoltam, és még mindig mosolyogtam.
Sikeres megújulást, Gerbeaud!


Tudtátok, hogy elvitelre a sütemények árából akár 50% kedvezményt is adnak? És olyan gyönyörűségbe csomagolják…A macskanyelv a kedvencem :-)




Fotók: Gerbeaud 

Ha tetszett a poszt, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. május 10.

Sáfrányos rizottó spárgával és garnélával


Nem gyakran főzök sáfránnyal, de ez a rizottó megérdemelte. Már az egyiptomiak is használták fűszerként, ételek színezésére, ízesítésére. A monda szerint, amikor Zeusz Hérával tartotta menyegzőjét, sáfrány nőtt az ágyuk körül és még a főisten is megittasult az illattól. A sáfrány ma is sok helyen afrodiziákum. A régi rómaiak mondása: „dormivit in sacco croci” (sáfrányágyon aludt), annyit jelent, hogy valakin vidám önfeledtség lesz úrrá. Állítólag nagyobb dózisban bódulatot, illetve nevetőgörcsöt okoz, 20 gramm már halálos adag lehet (elég drága módja az öngyilkosságnak) A rizottómat minden esetre szépen megfűszerezte, megszínezte. Pazar fogás.

Hozzávalók 4 főre:
30 dkg rizottó rizs
8-10 síp zöld spárga
fél kiló friss, vagy 20 dkg tisztított garnéla
1 fej salottahagyma
3+3 dkg vaj
3 ek Fragata olívaolaj
1,5 dl fehérbor
1-1,5 liter húsalaplé/rákalaplé
3-4 ek frissen reszelt parmezán
csipet Triselecta sáfrány

Ha sikerül friss garnélához jutnom, a páncéljából rákalaplevet főzök (olívaolajon 1-2 gerezd fokhagymával megpirítom a garnélák páncélját, felöntöm kevés fehér borral, adok hozzá, 1 fej vöröshagymát, 1 szárzellert, csokornyi petrezselymet és felöntöm 1,5 liter vízzel. 30-40 percig főzöm lassú tűzön, majd leszűröm a levét és azt használom a rizottóhoz). Ha tisztított garnélával készítem, leszűrt húslevest (csirke, vagy tyúk) használok alaplének.

A 3 dkg vaj – 3 ek olívaolaj keverékén enyhén megpirítom az apróra vágott hagymát, ráöntöm a rizst, pár percig kevergetem, hogy a hagymás zsiradék körülölelje a rizsszemeket, majd hozzáöntök kb. 1 dl fehérbort. Kevergetem, míg el nem fő a bor alkoholtartalma, majd merőkanalanként adagolom a rizshez a forró alaplevet, amíg al dentére nem fő a rizs (ez kb.18-20 perc), közben folyamatosan kevergetem. Úgy 10 perc elteltével hozzáöntöm a pohárnyi meleg alaplében áztatott sáfrányt, a legutolsó merőkanálnyi alaplénél a garnélákat és a falatnyira darabolt spárgát is a rizottóhoz keverem (nekik mindössze 4-5 percre van szükségük, hogy elkészüljenek). Elzárom alatta a hőforrást, keverek bele egy diónyi darabka vajat (kb 3 dkg, ettől még krémesebb és gazdagabb lesz), és maroknyi reszelt parmezánt is keverek bele.


Az Extenda által meghirdetett Egy csipetnyi Andalúzia receptversenyre készült, titkon reménykedek, hogy ott lehetek majd másik 13 versenytársammal együtt Martin Goldman, andalúz sztárséf főzőkurzusán, ami a receptverseny nyereménye:-)



UPDATE: ott voltam, a zsűri értékelése szerint második helyezést ért el a receptem!

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. május 9.

Útravaló

Az elmúlt hétvégét ÉP-vel egy csodás alföldi borházban töltöttük.

Fotó: Anna Borház

Jó tíz éve jártam ott első alkalommal, jó volt látni az elmúlt évek változásait, a fejlődést. Gondaanyuék voltak házigazdáink, a résztvevők – ki közelebbről, ki távolabbról érkezett, Edelénytől-Gyuláig. Érdekes vállalkozás volt egy évek óta egymást ismerő, jól összeszokott baráti társaságba csöppenni (a Böbsi fórum csapatába), ahol én mindössze a házigazdát ismertem, de bevallom őszintén, rég éreztem magam ilyen jól:-)
A központi téma természetesen a sütés-főzés volt, nagyon finomakat ettünk és ittunk, jókat beszélgettünk. Egyedüli gondom, hogy az indulás előtti kapkodásban otthon maradt a fényképezőgépem, így kicsit „félkezű” voltam, a beszámolóhoz a képeket azoktól kölcsönöztem, akik nem felejtették otthon a gépeiket:-)

Az első közös ebéd egy pohár pezsgővel és sok mosollyal indult. Gondaanyu főzött egy isteni sváb gombóclevest (olyan igazi békebeli, finom, egyszerű alapanyagokból készült házias levest, hamarosan elkészítem itthon is),

Fotó: Böbe

majd hamburgert ettünk, mindenki maga állította össze a sajátját, finom Gondaanyu-féle házi hamburger zsömlébe, ízes húspogácsával, sok zöldséggel. Ebéd után volt süti, pogácsa, borozgatás, beszélgetés. Estére a kemencébe készült oldalas és csirkecomb, meg grillen tarja, csirkeszárny és húspogácsa,

Fotó: Böbsi

voltak finomabbnál-finomabb saláták, sütemények és Gondáék kiváló borai. Bár a grillezés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, majdnem minden elfogyott:-) Az éjszakát a hajósi pincefaluban töltöttük egy pince tetőterében. Vasárnap reggel volt újabb terülj asztalkám: frissen sült croissant, Limara-féle sajtos mini baguette,

ezt a fotót nem tudom ki készítette:-)

levendulás kalács, vagy 8 fajta lekvár (én vittem), finom házi sonka és zöldségek.
Ebédre Gondaapu főzött egy isteni halászlét (ÉP kuktáskodott neki),

Fotó: Böbsi

Magdi sütött egy rakás olyan finom fánkot, amilyet még életemben nem ettem,

Fotó: Böbe

én készítettem a halat nem kedvelőknek egy tepsinyi spárgát, bacon szeletekbe tekerve, egy kis turbolyával megbolondítva, kemencében sütve.

Fotó: Andi
Annak ellenére, hogy a kevés turbolyán kívül csak a bacon ízesítette, nagyon finom volt, a majonézes káposztasaláta úgy színtén.

Fotó: Babett

Reggeli után közösen bedagasztottunk egy öregtésztás kenyérnek valót,

Fotó: Babett (a tepsiben csücsülő, bóbitás kenyérke lesz az enyém:-))

amiből mindenkinek jutott egy kemencében sült kis cipó útravalónak, hogy el ne felejtsük a közösen töltött hétvégének az ízét.

A legszebb útravaló, amit valaha kaptam:-)

Kaptam friss zsályát is, Gondaanyunak akkora bokra van belőle, hogy csak ámultam:-)

Lányok, köszönöm, hogy részese lehettem a csapatnak, remélem lesz folytatás!
Gondaanyuéknak külön köszönjük a meghívást, a szíves vendéglátást és a fáradozást.

Ha tetszett a poszt, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

Epres spárgasaláta, tárkonyos tokaji furmint borecetes öntettel


Május az egyik legszebb hónap! Tombol a spárga és eperszezon, dúskálunk a jóban. Kevés, de jó minőségű alapanyagból pazar salátát kerekítettem vacsorára, egy pohár jéghideg rozé pezsgő kísérte.

Hozzávalók személyenként:
2-3 szál fehér spárga
2-3 szál zöld spárga
pár szem eper, megmosva és negyedelve
Az öntethez:
3 ek. extraszűz olívaolaj
1 ek. fűszeres tokaji tárkonyos borecet (kiváló minőségű, tokaji furmintból készült fűszeres ecetkülönlegesség, mely a friss bor jellege mellett hozza a természetes zöld fűszer ízét és illatát)
frissen őrölt rózsabors, vagy chili pehely, ízlés szerint (opcionális)

A spárgát megmosom, a fehéret (krumpli hámozóval) meghámozom, a fás végét levágom, a zöld spárgának a végét lepattintom, ott fog eltörni, ahol már nem fás. Mindkettőt falatnyi darabokra aprítom, a spárgarügyeket félreteszem.
A fehér spárgát (a spárgarügyeket kivéve) forrásban lévő sós, cukros vízbe helyezem (1 tk só, 1 tk nádcukor 3 dl vízhez) és 2 perc elteltével beledobom a fehér spárgarügyeket is, további 1 perc elteltével leszűröm, tányérra terítem, hagyom hűlni. A zöld spárgát nyersen használom, frissen hasonló az íze, mint a zsenge zöldborsónak.
Az epret megmosom, lecsumázom és negyedelem.
A spárgát és epret tányérra rendezem, elkészítem a saláta öntetet (elegyítem a borecetet az olívaolajjal) és meglocsolom vele a salátát. Tekerek rá rózsaborsot (bátrabbak chili pehellyel is próbálkozhatnak) és azonnal tálalom, egy pohár jégbehűtött rozé száraz pezsgő kíséretében.

A receptet a Tokaji Borecet Kft által szervezett bloggerversenyre alkottam.

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. május 7.

Tilápia filé citromos petrezselyemmártással


Egyre gyakrabban eszünk halat. A tilápia az egyik kedvencünk, a citromos petrezselyem mártás pedig bármilyen natúr, sült halhoz jól passzol. Pár perc alatt elkészül, bevásárlós-rohanós szombatra való jó kis ebéd.

Hozzávalók 4 főre:
6-8 tilápia halfilé
1 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál vaj
tengeri só és frissen őrölt bors

A mártáshoz:
egy citrom reszelt héja (Meyer citrom lenne az igazi)
egy citrom leve
1 nagy csokor petrezselyem
3 gerezd fokhagyma, reszelve
ízlés szerint só és frissen őrölt bors
50 g vaj

A halat sóval és borssal ízesítem. A vajat összemelegítem az olívaolajjal egy serpenyőben és oldalanként 3-4 perc alatt megsütöm rajta a halat. Kiveszem és melegen tartom, majd elkészítem a mártást: a serpenyőbe letapadt ízes pörcöket feloldom a citromlével, hozzáadom a maradék vajat és kevergetem addig, míg a vaj világosbarnává válik (ez kb 2 perc). Belekeverem a citrom reszelt héját, a fokhagymát és az aprított petrezselymet, 1-2 percig kevergetem, hogy összeelegyedjenek az ízek, majd a szószra tálalom a halat.

Készítettem már petrezselyem helyett turbolyával is.

Innen ötleteltem.

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. május 6.

Vajas kifli


Dorka lányom idén különleges ajándékot kért és kapott a születésnapjára: kétalkalmas pékkurzust az Essencia főzőiskolába, ahol Tukacs Roland pékmestertől tanult(unk) meg virgolni, sleifolni, formázni. Nagyon lelkes volt (én is), legjobban a kiflisütés hozta lázba, aztán úgy alakult, hogy Húsvétkor nem kelt elég korán, így én készítettem a családnak a vajas kiflit reggelire. 3 órás elfoglaltság volt, de megérte! Minden perce. Rolandnak igaza van: a vajjal és tejjel készített, hagyományos kiflinek egyénisége van. Tessék kipróbálni!

Két adagot készítettem: egyet normál, BL55-ös lisztből, meg egy adagot tönkölylisztből. A tönkölylisztes változat kiütéssel nyert, már a tészta állaga, tapintása is klasszisokkal jobb volt, ezentúl csak ebből készítem.

Hozzávalók 12 kiflihez:
650 g BL55-ös, vagy fehér tönköly liszt
25 g friss élesztő
18 g só
20 g cukor
33 g vaj
430 ml tej

Huzatmentessé teszem a konyhát (azaz minden ajtó, ablak becsuk) és begyújtom a sütőt 230-250 fokra, ajtaját nyitva hagyom, mert az a cél, hogy 30 fok körül legyen a konyha hőmérséklete. Hiába, nehéz a pékek élete:-)
A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrok (az élesztőt csak feloldom egy kis tejben, nem kell felfuttatni). Az összegyúrt tésztát 30 percet érlelem (meleg helyen), tiszta konyharuhával letakarva. 30 perc elteltével előveszem a mérleget és egyforma adagokra osztom a tésztát (én 70 g-os adagokat mértem ki, a pékkurzuson 50-55g-os kifliket készítettünk). A kiflinek való kis tésztákat nem kigömbölyítem (virgolom), hanem slejfolom: az ujjaimmal kamrát képzek, ebben forgatom gyorsan a tésztadarabokat (gyakorlottak egyszerre kettőt), közben a hüvelykujjammal alágyűrögetem a tésztát, így a végén a tészták alján lesz egy kis mélyedés. Ezután 5-8 percet letakarva pihentetem a slejfolt tésztákat, majd háromszögletűre formázva vékonyra kinyújtom– ezt több részletben teszem, hogy ne ugorjon vissza a tészta - majd feltekerem. Sütőpapírral bélelt, vagy szőlőmag olajjal kikent tepsire teszem (azért érdemes szőlőmag olajat használni, mert ez bírja a legjobban a hőt, nem ég meg).


A kiflik felületét vízzel megspriccelem, így jobban tudnak kelni. Kelesztés alatt (kb. másfél óra) újra és újra spriccelem, hogy ne száradjon ki a tészta felülete. Sütés előtt szórok egy részükre Maldon sópelyhet, szezám magot, vagy mákot. 210-230 fokon kell sütni, a sütő aljába érdemes 2 darab tisztára mosott tetőcserepet tenni, azzal együtt felfűteni a sütőt. Amikor betolom a kiflis tepsit, spriccelek bőven vizet a cserepekre, vagy külön edénybe teszek vizet, a sütő aljába. Addig sütöm, míg aranybarnára sülnek a kiflik. Rácson hagyom langyosra hűlni. A legjobb vaj dukál hozzá:-)

Tukacs Roland pékmester receptje és útmutatása alapján.

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. május 2.

Narancsos nyúl gyömbéres karalábé pürével


Tizenkilenc évig nem ettem nyulat. Mit hagytam ki!... Mostanában próbálom bepótolni az elvesztegetett időt, igyekszem hetente készíteni valamit nyúlból. Ezúttal narancsos pácban sütöttem, karalábé pürével körítve.

Hozzávalók személyenként:
egy konyhakész nyúlcomb
2 ek olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
fél narancs reszelt héja és leve
só és frissen őrölt bors
A körethez:
1 karalábé
csipet őrölt gyömbér
zöldség alaplé
só és frissen őrölt bors
1 ek kemény (érlelt) juhsajt, reszelve (pld. pecorino)

A nyúlcombot megmosom (különösen figyelve az esetlegesen rajtamaradt szőrökre), konyhai papírtörlővel megszárítom. Elkészítem a pácot: jó minőségű olívaolajba belereszelem a narancs héját, belefacsarom a levét, tekerek bele borsot, megsózom, belekeverem a szeletelt fokhagymát és jól összekeverem. A nyúlcombokat sütőtálba helyezem, majd a sűrű, illatos páccal wellness masszázsban részesítem, rájuk öntöm a maradék pácot, befedem alufóliával és betolom a 180 fokos sütőbe, ahol puhulásig sütöm. Ha már puha a nyúlhús, leveszem a fóliát és a szafttal gyakran locsolgatva szép pirosra sütöm. A kész combokat melegen tartom, a maradék szaftot forralással besűrítem.
A körethez meghámozom és feldarabolom a karalábét, majd alaplében puhára főzöm. Kevés főzőlével pürésítem, belekeverem a reszelt juhsajtot, majd őrölt gyömbérrel, frissen őrölt borssal, sóval (ha szükséges) ízesítem.

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.