Fotó: Anna Borház
Jó tíz éve jártam ott első alkalommal, jó volt látni az elmúlt évek változásait, a fejlődést. Gondaanyuék voltak házigazdáink, a résztvevők – ki közelebbről, ki távolabbról érkezett, Edelénytől-Gyuláig. Érdekes vállalkozás volt egy évek óta egymást ismerő, jól összeszokott baráti társaságba csöppenni (a Böbsi fórum csapatába), ahol én mindössze a házigazdát ismertem, de bevallom őszintén, rég éreztem magam ilyen jól:-)
A központi téma természetesen a sütés-főzés volt, nagyon finomakat ettünk és ittunk, jókat beszélgettünk. Egyedüli gondom, hogy az indulás előtti kapkodásban otthon maradt a fényképezőgépem, így kicsit „félkezű” voltam, a beszámolóhoz a képeket azoktól kölcsönöztem, akik nem felejtették otthon a gépeiket:-)
Az első közös ebéd egy pohár pezsgővel és sok mosollyal indult. Gondaanyu főzött egy isteni sváb gombóclevest (olyan igazi békebeli, finom, egyszerű alapanyagokból készült házias levest, hamarosan elkészítem itthon is),
Fotó: Böbe
majd hamburgert ettünk, mindenki maga állította össze a sajátját, finom Gondaanyu-féle házi hamburger zsömlébe, ízes húspogácsával, sok zöldséggel. Ebéd után volt süti, pogácsa, borozgatás, beszélgetés. Estére a kemencébe készült oldalas és csirkecomb, meg grillen tarja, csirkeszárny és húspogácsa,
Fotó: Böbsi
voltak finomabbnál-finomabb saláták, sütemények és Gondáék kiváló borai. Bár a grillezés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, majdnem minden elfogyott:-) Az éjszakát a hajósi pincefaluban töltöttük egy pince tetőterében. Vasárnap reggel volt újabb terülj asztalkám: frissen sült croissant, Limara-féle sajtos mini baguette,
ezt a fotót nem tudom ki készítette:-)
Ebédre Gondaapu főzött egy isteni halászlét (ÉP kuktáskodott neki),
Fotó: Böbsi
Magdi sütött egy rakás olyan finom fánkot, amilyet még életemben nem ettem,
Fotó: Böbe
én készítettem a halat nem kedvelőknek egy tepsinyi spárgát, bacon szeletekbe tekerve, egy kis turbolyával megbolondítva, kemencében sütve.
Fotó: Andi
Annak ellenére, hogy a kevés turbolyán kívül csak a bacon ízesítette, nagyon finom volt, a majonézes káposztasaláta úgy színtén.
Fotó: Babett
Fotó: Babett (a tepsiben csücsülő, bóbitás kenyérke lesz az enyém:-))
A legszebb útravaló, amit valaha kaptam:-)
Lányok, köszönöm, hogy részese lehettem a csapatnak, remélem lesz folytatás!
Gondaanyuéknak külön köszönjük a meghívást, a szíves vendéglátást és a fáradozást.
Ha tetszett a poszt, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.