2015. június 20.

Dél-Baranyai barangolás

Szoktatok úgy pár napos utazást tervezni, hogy mélyebb betekintést nyerjetek az adott régió gasztronómiájába? Mi nemrég ezt tettük. Ellátogattunk Dél-Baranyába, megnéztük mit tudnak manapság a helyi csárdák, pincék, éttermek, és még a határon túlra is átruccantunk körülnézni.

Az első állomás a  villánykövesdi Fülemüle csárda volt. Bevallom, az utóbbi időben nem sok jót olvastam csárdaebédekről, de ahogy beléptünk, máris kellemes meglepetés ért: a hely szinte tele volt. A beltér igazán hangulatos a
látszó gerendás fafödémmel és a teljes falfelületen tapétaként megjelenő fotómontázzsal, amit fellelt, régi életképekből és sváb környezetet ábrázoló fotókból állítottak össze. Igazán különleges, teljesen odavoltam érte.


A csárda 150 éves múltra tekint vissza, 2010-ben egy nagy felújítás után nyitott újra és a sváb világ hangulatát, hagyományait képviseli a mai napig.  A hely tulajdonosa, Ledő Balázs elmesélte, hogy részesei annak az EU-s kezdeményezésnek, aminek célja, hogy a helyi éttermeket  összehozza a helyi termelőkkel, így ők a túrót, tejfölt, sajtot, házi füstöltárút, vadhúst és egyéb húskészítmények a környékbeli termelőktől szerezik be, a zöldfűszerek a saját fűszerkertjükben teremnek, a primőr zöldségeket a helyi, illetve a pécsi piacról vásárolják. Szezonális, svábos konyhát visznek, hagyományos fogásokkal, modern felfogásban elkészítve.


Előételnek füstölt finomságokat kóstoltunk helyi termelőktől, helyben sütött kemencés burgonyás kenyérrel, saját kerti zöldségekkel (a füstölt sonka különösen jó volt!) Ezt követte a spárgakrém leves, majd egy igazán finom halétel: dunai szürke harcsa zsenge zöldborsó pürével, spárgával. Az omlós húsú, kellemes ízű folyami hal után már úgy éreztem, hogy jól laktam, de következett még egy isteni rozmaringos kacsacomb lila káposzta pürével, újburgonyával, kár lett volna kihagyni. A helyi „folyékony gyümölcsök” – egy helybéli őstermelő gyümölcslevei, meg a ház rozé bora kellemesen kísérték az ebédet, melyet kávéval zártunk. Hogy lemozogjuk az ebédet, rövid sétát tettünk Villányban a pincesoron, de nem egy hagyományos pincébe, hanem a modern berendezésű 7773 borbárba tértünk be egy rögtönzött borkóstolóra. A villányi borokban most sem csalódtunk, a kóstoltak közül az Alamuszi volt a kedvencem.


Késő délután átbuszoztunk Baranya horvát oldalára, a Kopácsi rétre, mely nagyjából 30 km-re van Villánytól. A Drávaszögben elterülő, változatos élőhelyeket magába foglaló természetvédelmi terület rabul ejtő, annyira szép. Ezen a vidéken torkollik a Dráva a Dunába, hihetetlenül gazdag a hal és madárvilág, a tájból végtelen nyugalom sugárzik.

A Kopácsi rét több napot is megér, nekünk pár óra jutott belőle, de biztosan visszatérünk még sétálni a több kilométernyi fahidakon.


A legjobb vacsorahely a Kopácsi réten kétség kívül a Kormorán étterem, a rusztikus berendezésű csárda, ahol kihagyhatatlan a halászlé, meg a csíptetős ponty, amiért magyarok és horvátok egyaránt visszajárnak.  Nem vagyok egy halászlé fan, de a Kormorán halászleve egészen különlegesen finom volt. Kizárólag frissen, rendelésre készítik, aki halászlét rendel, annak bizony 50 percet kell várni az ételre, amit a kerti pavilonban főznek kis bográcsokban, fával tüzelve alá. Pontyból, harcsából és csukából főzik passzírozás nélkül, a hagyma is nyersen kerül bele, csak apróra vágva, nem dinsztelve. Adnak hozzá még kevés paradicsomot és fejenként egy evőkanálnyi helyi fűszerpaprikát, mely külön is megérne egy misét... csak annyit róla, hogy szemben, a Duna túloldalán lévő bezdáni fűszerpaprika nyerte el idén itthon a legjobb fűszerpaprikának járó Aranyszalag minősítést. 



Míg főtt a halászlé és sült a csíptetős ponty, miután kigyönyörködtük magunkat a bográcsok körül és megfogadtuk, hogy legközelebb nem hagyjuk otthon a szúnyogriasztót, végigettünk egy beljei hidegtálat: megkóstoltuk a baranyai kulent (a legjobb, amit valaha ettünk), a helyi füstölt szalonnát, baranyai kolbászt és sajtokat, leöblítettük egy pohár méltán híres Grasevina-val (olaszrizlinggel). A halászlé tésztával érkezett és utána muszáj volt megkóstolnunk a Čobanacot is, a vadhúsból és borjúból készült gulyást. A két és fél órán át sülő csíptetős pontyból már csak csipegettünk, az isteni csokoládétortának meg nem tudtunk ellenállni.

Az éjszakát Csúzán töltöttük, a Piros csizma Panzióban. Odaérkezésünkkor épp a májusfa kitáncolását ünnepelték, szerintem ott volt az egész falu, olyan pezsgő volt a hangulat, mint egy jó lakodalomban, de ennek ellenére a szobákban csend volt, kellemesen hűvös, a belső udvarban késő éjszakáig jót beszélgettünk. Reggel gazdag baranyai reggeli várt házi készítésű finomságokból, a sült kolbászt azóta is emlegetjük. 


Délelőtt ellátogattunk a Kollar pincészetbe, ahol isteni vadszalámival, házi pogácsával és finom sajtokkal vártak minket, na meg egy impozáns borsorral. A Kollár család nem csak borászkodik, szállást és ételt is kínálnak vendégeiknek, sok kerékpáros szállóvendégük is van, akik végigbringáznak Európán, Isztambul fele tartva. 

Dél körül visszautaztunk Pécsre és bejártuk a Zsolnay negyedet. 
Zsolnay Kulturális Negyed a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében valósult meg és két év alatt új életre kelt a Zsolnay Porcelánmanufaktúra 5 hektáros területe. A negyed négy részre tagolódik:  a Míves negyedben kapott helyet a  Zsolnay családdal és történettel kapcsolatos kiállítás, az egyedülálló Rózsaszín Zsolnay kiállítás, a Sikorski-házban pedig a Gyugyi-gyűjtemény. Ezekhez kapcsolódik a felújított Zsolnay-mauzóleum, az Alkotó- és Inkubátorház, valamint a Kézművész utca üzletsora. Az Alkotó negyed ad helyet kulturális intézményeknek, vendéglátóhelyeknek és fesztiváloknak. A Gyermek és Családi negyed központi elemei a Planetárium, a Pécsi Galéria és a megújult Bóbita Bábszínház, míg az Egyetemi negyedben a Pécsi Tudományegyetem több kara kapott helyet. Nem is tudják a pécsi egyetemisták, mennyire szerencsések… 
Ott jártunkkor épp a Zsolnay piknik zajlott, a szabadtéri színpadon jazz zenekar játszott, ha kedvünk tartotta volna, akár bérelhettünk volna takarót, amire leheveredhettünk volna a fűre valamelyik fa árnyékába, hallgatni a zenét, bámulni az eget… De nem piknikeztünk, hanem betértünk a 2012 júniusában megnyílt Zsolnay étterembe ebédelni. Az éttermet mindenkinek ajánlom,  megér egy külön látogatást, egyszerűen lenyűgöző. 


A beltér elegáns, az üvegfalon keresztül akár a konyhába is beleshetünk, a terasza kockás abroszos, tiszta mediterrán feeling a kis fűszerkert szomszédságában.
Balogh Csaba étterem vezető tökéletes házigazda volt és úgy mesélt a Zsolnay családról, hogy az volt az érzésem, filmen látom a történeteket. A Zsolnay étterem is részese a kezdeményezéshez, melynek célja, hogy összehozza a helyi termelőket a helyi éttermekkel,  ennek szellemében húsáruikat a közeli Légrádi Húsüzemből, a tejtermékeket a Szigetvári Biófarmról, a borokat a környék pincészeteitől szerzik be.
A menü és borsor izgalmas volt, a szerviz pedig tökéletes.


Erős kezdést ígért a szárított paradicsomos kecskesajt tarte rukkola salátával, amit egy igazán különleges (és gluténmentes) sült burgonya krémleves követett, mangalica szalonnával, mustáros tejföllel. A svábos, konfitált kacsacomb házi káposztás suff nudlival egyszerűen tökéletes volt, az i-re a pontot a(z amúgy szintén gluténmentes) málnás csokoládétorta házi, fahéjas tejfölfagylalttal tette fel, na meg a hozzá kínált mecseknádasdi Hetényi pincészet 2006-os likőrbor, ami vetekedett a legjobb sherryvel.
Érdemes figyelemmel kísérni az étterem facebook oldalát, időnként tematikus élményvacsorákat adnak, barátságos áron. Az sem fog csalódni, aki valamelyik állandó kiállítás megtekintése után akár csak egy kávéra és sütire tér be a Zsolnay kávéházba.  

Ígérik a régióban a kerékpár turizmus fejlesztését, ami duplán jó: két étterem/pince/csárda és település között le lehet mozogni az elfogyasztott kalóriákat és a tájban is lehet tekerés közben gyönyörködni. Visszatérünk még, akár kerékpárral!


A program a Pannon Flavours horvát-magyar projekt keretében valósult meg. Külön tiszteletre méltó, hogy civilek  és vállalkozások összefognak és ajánlják egymást, meg biztatják a hozzájuk betérő vendégeket, hogy bátran keressenek fel más (akár konkurens) vállalkozókat is. Dél-Baranyában mindezt nem csak egy-egy településen belül teszik, hanem kiterjedt régió szinten, az országhatáron is átnyúlva. Van remény!

A hulala NEM TEJSZÍN!


Ha kell, minden nap világgá kiáltom: a hulala NEM TEJSZÍN! Bocsánat, de allergiás vagyok arra, hogy sokan azt hiszik, a margarin = vaj, a főzőtejszín, a hulala és társaik = tejszín, meg azt, hogy csöpögtetett joghurtból, vagy bolti tejfölből lehet mascarponét készíteni otthon...

A Facebookon tagja vagyok néhány sütős-főzős csoportnak és a minap kisebb palotaforradalom zajlott mikor az egyik tortás csoportban valaki megkérdezte, hogy értem, hogy a hulala nem tejszín? Most akkor rakjunk rendet tejszín vs hulala fronton.

A tejszín a tej fölözésével készül, így zsírtartalma lényegesen magasabb, mint a tejé (a habtejszínek zsírtartalma harminc százaléknál kezdődik, de a jó minőségű tejszín zsírtartalma 40-45%).

A növényi habok attól, hogy tejfehérjét tartalmaznak, nem nevezhetők tejszínnek, mert nem is azok! Habkrémnek, cukrászhabnak, vagy mittudoménminek hívják őket. A bennük lévő zsiradék általában pálmazsír, vagy más növényi olajból gyártott zsiradék, amit hidrogénezéssel állítanak elő, a folyékony halmazállapotú zsír ennek az eljárásnak köszönhetően lesz szilárd (zsiradékra azért van szükség, mert az teszi tartóssá a habot). Sokan – főleg a megrendelésre dolgozó „házi” tortakészítők - előnyben részesítik...míg az átlagos (30% zsírtartalmú) tejszín könnyebben összeesik, a hulalába nem kell zselatin, áll magától mint a cölöp, szállítható, hosszabb a szavatossága na és olcsó. Sokkal olcsóbb, mint a valódi tejszín, cserében viszont transzzsírsavat tartalmaz, íze pedig nyomába sem ér a tejszínének. Cukrozott változata rémesen édes és mindegyik filmréteget hagy a száj nyálkahártyáján, ami kellemetlen érzés, mondjuk erről könnyű felismerni...
De nézzük a hulala összetevőit (mivel élelmiszerről van szó, az összetevők csökkenő mennyiségi sorrendben vannak felsorolva): víz, hidrogénezett növényi zsíiradék (26%), cukor (11%), tejfehérje, stabilizátor: szorbitol szirup (E420ii), hidroxipropil cellulóz (E463). Emulgeáló szerek: zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono és diacetil tartársav észterei (E472e) szója lecitin (E322), zsírsavak mono- és digliceridjeinek tejsav észterei (E472b), só, aroma, színezék: béta-karotén (E160a). Ezt tényleg mind meg kell enned? Még a tejfehérje diétát tartóknak sem jó, mert van benne tejfehérje...
A dobozos tejszínekben ehhez képest csak tejszín és karragén van, utóbbi azért, hogy a zsírt és vizet összetartsa, megakadályozza, hogy az emulzió szétváljon. Ennyi. Minél magasabb a tejszín zsírtartalma, annál keményebb habot lehet belőle verni.
Szóval nem összetévesztendő a kettő, mert nagyon nem ugyanaz.


Ezt a bejegyzést a FB oldalamon egy nap alatt több, mint tizenötezren olvasták el. Érdemes megnézni a hozzászólásokat is. Hál’Istennek nem vagyok egyedül.

Kép forrása.