A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szardella. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szardella. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. július 21.

Fritto misto

 

Nyár van, ami nálam egyenló azzal, hogy eljött a fritto misto ideje, ami nélkül lehet élni, de nem érdemes…  A pár évvel ezelőtti, Cinque Terre-n töltött nyaralásunkon mindennapi eledelünk volt. Imádtuk! Papírcsákóban ettük az utcán, hurkapálcikával kihalászva, némi friss citrommal megspriccelve maga volt a mennyország.

Gyakrabban kívánnám asztalunkra, hiszen nem lehet állandóan Olaszországba rohangálni ezért az élvezetért, de mivel ez friss hozzávalókból az igazi, ritkábban esszük, mint szeretnénk, leginkább olyankor, ha tenger mellett vagyunk és hozzájutok igazán friss alapanyaghoz. A képen láthatót a horvát tengerparton készítettem aznapi fogásból, igazán pazar lett!



Az én kedvenc fritto mistomhoz kell mindenképpen bébi tintahal, ami maximum arasznyi méretű legyen. A fogókarokat levágom, megpucolom, és egyben hagyom (ez lesz amúgy a kedvenc csemegém, ha megsült). A testét is megpucolom, és fél centiméteres karikákra vágom. A garnélafarkak is elmaradhatatlanok, a páncéljuktól megszabadítva. Apró szardella is jöhet! Fejüket levágom, kibelezem őket, és a gerincüket igyekszem úgy kihúzni a halból, hogy a húsuk ne sérüljön meg.  Ha icipici szépiácskákat is kapok a halárusnál, akkor abból is veszek.
Egy nagyobbacska, panírozásra alkalmas edénybe lisztet teszek, megsózom és tekerek bele frissen őrölt borsot. Közben egy nagy lábasban olajat melegítek, annyit, amibe majd kényelmesen ki tudom sütni a herkentyűket. Addig melegítem, míg egy csipetnyi beleszórt liszt rögtön elkezd „táncolni” az olajban, akkor már csak pár percnyire vagyunk az élvezettől.
A tenger ajándékait a fűszerezett lisztbe dobom, jól átforgatom. Egy marékkal kiveszek belőle, a felesleges lisztet lerázogatom róla egy szita, vagy szűrő segítségével, és a leheletnyi "bundával" ellátott herkentyűket a forró olajba dobom. Ha a liszt kicsit szint kapott, akkor egy szűrőkanállal kiveszem a finomságokat, és konyhai papírtörlőre szedem, ami majd felitatja a fölösleges olajat. Maroknyi adagonként kisütöm az összes hozzávalót. Nem szabad túl sütni, mert a tintahal gumis lesz, a garnéla rágós, a halhús csontszáraz… ha az olaj nem elég forró, akkor is vacak lesz a végeredmény, szóval érdemes odafigyelni, mert tényleg percek alatt kész. Amit megsütöttem, azt mindig megsózom, még egy tekerésnyi bors sem árt neki, de nem érdemes túlzásokba esni. Ha minden megsült, mehet az egész (persze a zsírszívó papírok nélkül) az ebédlőasztalra, citrommal megspriccelve, jéghideg proseccoval kísérve.


Valaki mondta, hogy a fritto misto olyan, mint a szex: önbizalom és gyakorlás kérdése, szóval gyakorolok serényen, legközelebb egy szűk hónap múlva, újra az Adria partján J

2018. november 1.

Tapenade



Egyik kedvenc kencénk ez a francia klasszikus, gyakran készítem, vegán változatban is, azaz szardella filé nélkül. Pirítóson jobb, mint friss kenyéren és nagyon jól illik hozzá a jégbe hűtött száraz pezsgő. Kerti partyk, borozgatós beszélgetések kedvelt előétele nálunk.

Hozzávalók:
300 g magozott fekete olajbogyó
1 evőkanál kapribogyó
4-5 db szardella filé (vegán változatból kihagni!)
2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
fél citrom leve
6-8 bazsalikom levél
3-4 db szárított paradicsom
frissen őrölt fekete bors

Általában a magvas olajbogyókat részesítem előnyben. A tapenade készítéséhez megfelel a magozott fajta is, de ha igazán finomat szeretnék, kalamata olívabogyóból készítem. A kapribogyókat leöblítem a sótól, leszűröm (és kimagozom) az olajbogyót és a szárított paradicsommal együtt, késes robotgéppel, pulzálva darabosra aprítom őket. A bazsalikom leveleket apróra vágom, a fokhagymát lereszelem, a szardella filét villával elnyomkodom. és jól elkeverem az paradicsomos-kapris olajbogyóval, hozzáadva a fokhagymát, olívaolajat és citromlevet.


Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2013. október 9.

Tojáskrém


Pirítósra való kence, tojásból. Mindig kicsit másképp készül, annak függvényében, épp mi van itthon. Mutattam korábban juhtúrós változatot, sajtos változatot, meg a nagy kedvencet, a zsidó tojást (ami nálunk szalonnával készül), ez most szardellás, kapribogyós.
Hozzávalók:
4 főtt tojás
1 kis fej salotta hagyma, aprítva
5-6 dkg ementáli sajt
1 evőkanál apró kapribogyó
2-3 szardella filé
1-2 evőkanál olívaolaj
1 kiskanál mustár
frissen őrölt bors
A szardellafilét és a kapribogyót leöblítem, hogy veszítsenek sósságukból. A megpucolt, negyedelt főtt tojást a többi hozzávalóval késes robotgépbe teszem és nem túl finomra darálom (pulzáló gombnyomással).  Megkóstolom, és ha kell, igazítok az ízén. Pirítósra kenve a legjobb, de pld. piros kaliforniai paprikába töltve sem utolsó.

2012. február 21.

Szardellás húsgombóc




Szardellával nem igen fűszereztem ezidáig, de ezentúl bátran teszem! Senki, aki kóstolta, nem tudta megmondani, hogy hal az, amit "plusz"-nak érez. 

Hozzávalók:
500 g sertéshús, darálva
jó maréknyi zsemlemorzsa (panko morzsát használtam)
kis fej vöröshagyma, aprítva
2 gerezd fokhagyma, reszelve
1 csokor friss petrezselyem, aprítva
1 citrom reszelt héja
8 db szardella filé leöblítve, villával szétnyomkodva
3 szál kakukkfű levélkéi
3-4 ek frissen reszelt parmezán
só, frissen őrölt bors
néhány evőkanál olívaolaj a sütéshez

A darált húst keverőtálba teszem, és jól összedolgozom a többi hozzávalóval. 1-2 órát (vagy akár egy éjszakát) hűtőben pihentetem a masszát, hogy összeérjenek az ízek, majd nedves kézzel gombócokat formázok belőle és pár perc alatt, kevés forró olajban mindkét oldalukat pirosra sütöm egy olyan serpenyőben, ami sütőben is használható. Mivel még a gombócok közepe ilyenkor nincs átsülve, betolom a serpenyőt mindenestől a 180 fokos sütőbe, 20 percre. Salátával (somogyi kifli krumpli, salotta, olajbogyó, olívaolaj, Tokaji borecet) tálalom.

Nigel Slater recept volt az alap.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2008. december 28.

Olivás szardellás sajtos keksz



Mediterrán ízvilágot idéző, jó kis sörkorcsolya.

Hozzávalók:
125 g liszt
125 g ementáli sajt
100 g vaj
6 szem szárított paradicsom
50 g magozott zöld olajbogyó
55g szardella filé
frissen őrölt bors

A hozzávalókat botmixerrel összedolgozom, majd fél órát pihentetem a hűtőben, folpackba csomagolva. Sózni nem szükséges, mert a sajt, szardella filé, olajbogyó és szárított paradicsom is elég sós. A sütőt 180 fokra előmelegítem, a tésztát lisztezett felületen fél centi vastagra nyújtom és kiszúró formával kiszaggatom. Sütőpapírral bélelt tepsin kb 15 perc alatt megsütöm.

Mire ettünk volna belőle, Nagylány hűlt helyét hagyta, így újrakészült, immár szardella filé nélkül, fekete olajbogyóval. Úgy is nagyon finom!

A receptet a gustos.ro-n találtam.