2009. szeptember 29.
Finomfőzelék
Illetve majdnem finomfőzelék (mert csak borsó és sárgarépa), de nagyon finom főzelék. A héten már másodszor készítem (pedig csak kedd van), de annyira rákattant a család, hogy repetázni kellett. Szó érte a konyhámat, hogy jó, jó az a sok újdonság, amit készítek (az utóbbi időben francia gasztroblogokat bújok és onnan inspirálok), de normális kaját, például főzeléket, mikor csinálok végre?
Hát jó, legyen, épp volt a fagyasztóba borsó, meg borsó-sárgarépa, lett belőle főzelék, nem a hagyományos, de annál finomabb!
Kevés vajon megdinszteltem 2 kis fej salottahagymát (feltornázta Isten a dolgom, ládaszámra áll a salotta a kamrában, remélem kitart tavaszig), rádobtam a majd egy kiló zöldséget és felöntöttem 4 dl tejszínnel. Sóztam, borsoztam és elkevertem benne egy kiskanál mézet, kell az a borsó mellé. Mikor megpuhultak a zöldségek, szórtam bele aprított petrezselyem zöldet és beleolvasztottam egy doboznyi natúr sajtkrémet, az szépen besűrítette. Mennyei, krémes, bársonyos, édeskés, nem lehet betelni vele!
2009. szeptember 28.
2009. szeptember 24.
Krumplis pogácsa
Válság van, hát maradékhasznosítunk. Most éppen krumplipürét. Mellesleg nagyon szeretjük a krumplis pogácsát…
Hozzávalók:
Kb 40 dkg maradék krumplipüré
kb 45 dkg liszt
5 dkg vaj
kb 15 dkg kacsazsír
1 + 1 tojás
fél dl tej
1 púpozott tk. só
frissen őrölt bors
1 ek morzsolt oregánó
egy kocka friss élesztő (40 g)
1 kk nádcukor
25 dkg füstölt edámi sajt, reszelve
A tejet kézmelegre melegítem, belekeverem a cukrot, belemorzsolom az élesztőt és várok 10 percet, hogy felfusson. A lisztben elkeverem a sót, hozzáadom a vajat, kacsazsírt, a tojást, krumplipürét, felfuttatott élesztőt, oregánót és borsot, majd hagyom, hogy a gép tésztává dagassza. 30 percig kelni hagyom, majd lisztezett felületen félujjnyira kinyújtom és pogácsa szaggatóval kiszaggatom. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, a pogácsák tetejét megkenem tojással, megszórom a füstölt sajttal, majd betolom a sütőbe. Csak ekkor gyújtom be a sütőt, így amíg az eléri a 180 fokot, a tészta még kel. Aranybarnára sütöm, ez kb 40 perc. Tejjel finom reggeli, de disznóvágás előtti pálinkát is kísérhet.
Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.
Címkék:
Gabojsza péksége,
krumpli,
maradékhasznosítás,
pogácsa,
sós falat
Fetás cukkini korongok
Lehetne fasírt is, gombóccá formázva és bő olajban sütve, de most kevés olajon, lapos korongok készültek. A maradék szendvicsben végezte, egy szelet prágai sonkával, tízórainak.
Hozzávalók:
2-3 saláta cukkini
100 g feta sajt
pár ek liszt
2 tojás
1 gerezd fokhagyma
1 salottahagyma
friss bazsalikom és mentalevél
só és frissen őrölt bors
2-3 ek olivaolaj
A cukkinit megmosom, lereszelem és besózom. Kb fél órát magára hagyom, majd kinyomkodom. Egy tálban összekeverem a lereszelt fetával, tojással, apróra vágott zöldfűszerekkel, zúzott fokhagymával és apróra vágott salotta hagymával. Sózom, borsozom és liszttel igazítok az állagán. Ne legyen kemény, de folyós sem.
Egy serpenyőben kevés olívaolajat melegítek, majd kis gombócokat formázok, beleteszem a forró serpenyőbe, egy sütőlapáttal korongokká lapítom és mindkét oldalukat aranybarnára sütöm. Konyhai törlőpapírra szedem, melegen tálalom paradicsommal, zöldsalátával.
2009. szeptember 23.
Majonézes hússaláta
Este nyolckor tudtam meg, hogy átutazóban lévő ismerősök „felugranak” tizenegy körül, minden jel szerint éhesen. Hideg vacsora körvonalazódott, a házi sonka, kolbász, sajttál mellé maradékhasznosítottam egy darab főtt, füstölt marhanyelvet, egy darab sült sertésszüzet, meg egy darab grillezett sült húst.
Készítettem egy mártást majonéz, tejföl, petrezselymes mustár, kevés citromlé és méz, meg némi frissen darált borsból, ebbe belekevertem egy fej nagyon apróra vágott salotta hagymát és összekevertem a felkockázott húsokkal. Ízletes hússaláta lett, maradékokból.
Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.
Címkék:
husi,
majonéz,
maradékhasznosítás,
marhanyelv,
saláta
2009. szeptember 22.
Fűszeres, narancsos füge lekvár
Ezt a receptet úgy hirdették, mint a lekvárfőzés forradalmát: mikróban, 15 perc alatt ígértek sűrű, fűszeres lekvárt és a módszer állítólag nem csak fügénél, de más gyümölcsöknél is működik. Vagy az én mikróm gyenge, vagy a gyümölcsöm volt túlságosan lédús, vagy nem voltam elég türelmes, mert végül a tűzhelyen kellett befejeznem, a mikróban a sűrűsödés csak nem akart bekövetkezni. Ettől függetlenül az íze fantasztikus!
Hozzávalók:
1 kg szárától megtisztított, negyedelt friss füge
5 narancs, meghámozva, kimagozva, kifilézve
200 g dr5ker befőzőcukor 2:1
2 narancs reszelt héja
3 evőkanál citromlé
1 csapott mokkáskanál őrölt gyömbér
1 csapott mokkáskanál őrölt szegfűszeg
1 csapott mokkáskanál fahéj
15 g vaj
Az összetevőket egy nagy kerámia tálban összekevertem, hagytam állni 30 percig, hogy a gyümölcsök kiengedjék a levüket, a cukor feloldódjon és a fűszerek íze átjárja a keveréket. Mikrohullámú sütőbe helyeztem a tálat és maximális teljesítményre állítottam, 15 percre. Amikor forrni kezdett, megállítottam a mikrót és megkevertem. Mivel nem akart sűrűsödni, átöntöttem az egészet egy vastag aljú, rozsdamentes edénybe és addig főztem, míg kedvemre való állaga lett. Sterilizált üvegekbe szedtem, lezárás után fejtetőre állítottam 10 percre, majd (kikapcsolt) langyos sütőben hagytam kihűlni.
Egy 1979-es Sunset Magazinból származik a recept, én itt találtam.
Ha tetszik a recept, csatlakozz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.
2009. szeptember 19.
Körtés tarte
Ugyanúgy készült, mint a szilvás változat, csak körtével.
A pitetészta (pâte brisée) hozzávalói:
180 g vaj
20 g cukor
250 g liszt
1 tojás
csipet só
1 ek víz
A töltelék hozzávalói:
2-3 érett, de nem puha körte
250 g tehéntúró
1 citrom reszelt héja
3-4 ek barna nádcukor
őrölt fahéj
1 ek vanília esszencia
A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrom, kis gombócot formázok belőle és folpack fóliába csomagolva 1-2 órára a hűtőbe teszem (ha nagyon sietek, a fagyasztóba elég neki 30 perc). Két folpack réteg között kinyújtom és beleügyeskedem a piteformába, a nyújtófát a tetején végiggörgetve levágom a felesleget. A tésztában lévő vaj bőven elég ahhoz, hogy ne ragadjon a formába, külön kivajazni a formát szükségtelen. A maradék tésztát folpackba csomagolva beteszem a mélyhűtőbe, mert több ilyen maradékból lehet majd egy újabb pitét csinálni.
A sütőt előmelegítem 200 fokra és elkészítem a tölteléket: a körtét kettévágom, kimagozom és vékonyan felszeletelem. A túrót elkeverem a vanília esszenciával, a cukorral és citromhéjjal, majd nem túl vastagon belesimítom a piteformába. A tetejét kirakom a körte szeletekkel, majd sütőbe teszem kb 30 percre.
2009. szeptember 18.
Zöld pestos pácolt mozzarella
Azzal kezdem, hogy készítek egy kisadag pesto alla genovese-t, azaz klasszikus, genovai pestot a következőkből:
40 g friss bazsalikom levele
20 g fenyőmag
1 gerezd fokhagyma
40 g frissen reszelt parmezán vagy pecorino sardo
fél dl extraszűz olívaolaj
só és frissen őrölt bors
1-2 csomag mini mozzarella golyót jól összekeverek a friss pestoval és ha ráér, 1-2 napig pácolódik a hűtőszekrényben, de frissen sem utolsó, magában. Még finomabb koktélparadicsommal, egy pitetésztára pakolva és megsütve,
vagy beletöltve a kivájt koktélparadicsomokba.
40 g friss bazsalikom levele
20 g fenyőmag
1 gerezd fokhagyma
40 g frissen reszelt parmezán vagy pecorino sardo
fél dl extraszűz olívaolaj
só és frissen őrölt bors
1-2 csomag mini mozzarella golyót jól összekeverek a friss pestoval és ha ráér, 1-2 napig pácolódik a hűtőszekrényben, de frissen sem utolsó, magában. Még finomabb koktélparadicsommal, egy pitetésztára pakolva és megsütve,
vagy beletöltve a kivájt koktélparadicsomokba.
Fotó és ötlet innen.
Címkék:
fenyőmag,
fokhagyma,
mozzarella,
olívaolaj,
paradicsom,
parmezán,
pecorino,
pite
2009. szeptember 16.
Majonézes fogas mousse
Ez is egyike sógorom halspecialitásainak, melyekkel kényeztet, ha meglátogatom őket. Nagyon egyszerű elkészíteni és igen ízletes kence. Kár, hogy itthon ritkán jutok finom fogashoz…
A bőrétől megszabadított fogasfilét 10-15 perc alatt, sós vízben megfőzöm. Leszűröm, a halhúst villával összetöröm, sózom, borsozom, citromlével ízesítem és (házi) majonézzel, kézi mixerrel felhabosítom. Citromszelettel, olajbogyóval, pirítóssal tálalom.
Túrós szilvás tarte
Ha már unjuk a szilvás lepényt…
A pitetészta (pâte brisée) hozzávalói:
180 g vaj
20 g cukor
250 g liszt
1 tojás
csipet só
1 ek víz
A töltelék hozzávalói:
kb 400 g szilva
250 g tehéntúró
1 citrom reszelt héja
3-4 ek barna nádcukor
őrölt fahéj
1 ek vanília esszencia
A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrom, kis gombócot formázok belőle és folpack fóliába csomagolva 1-2 órára a hűtőbe teszem (ha nagyon sietek, a fagyasztóba elég neki 30 perc). Két folpack réteg között kinyújtom és beleügyeskedem a piteformába, a nyújtófát a tetején végiggörgetve levágom a felesleget. A tésztában lévő vaj bőven elég ahhoz, hogy ne ragadjon a formába, külön kivajazni a formát szükségtelen. A maradék tésztát folpackba csomagolva beteszem a mélyhűtőbe, mert több ilyen maradékból lehet majd egy újabb pitét csinálni.
A sütőt előmelegítem 180 fokra és elkészítem a tölteléket: a szilvát kimagozom és felszeletelem, a túrót elkeverem a vanília esszenciával, a cukorral és citromhéjjal, majd nem túl vastagon belesimítom a piteformába. A tetejét kirakom a szilvaszeletekkel, megszórom őrölt fahéjjal és barnacukorral, majd a sütőbe teszem kb 35 percre.
2009. szeptember 15.
Chili con carne
A sógorom istenien főz. A köztünk lévő 1000 km-nek köszönhetően némileg eltérnek a kulináris szokásaink, de ha náluk vendégeskedek, mindig kedvemre való receptekkel térek haza. Ez a chili con carne is az ő receptje, nekem nagyon ízlett.
Hozzávalók:
fél kiló marhahús (comb, vagy hátszín)
pár ek szójaszósz
2-3 ek olívaolaj
1 konzerv vörösbab
1 konzerv kukorica (opcionális)
1 vöröshagyma
2 kápia, vagy 1 piros kaliforniai paprika
1 liter (marha)húsalaplé
1-2 chilipaprika
1,5 dl paradicsomlé
só és frissen őrölt bors
A húst keskeny csíkokra vágom és pár órára szójaszószba érlelem. Felforrósítok egy méretes edényt, majd az olívaolajban megpirítom a húscsíkokat. Ha már kérget kaptak, lefedem az edényt és hagyom, hogy a hús kieressze a levét, majd addig főzöm, míg ez a lé elpárolog. A felkockázott hagymát hozzáadom, megdinsztelem, majd rádobom a julienne-re vágott kápia paprikákat. Sózom, borsozom és aprított chilipaprikát szórok rá. Kicsit dinsztelem a zöldségekkel, majd felöntöm annyi húsalaplével, amennyi éppen ellepi és puhára főzöm (ha szükséges, pótolom az alaplét). Hozzáadom a paradicsomlét ez némileg sűríti a szaftot, végül belekeverem a babot. Ha nem lenne elég „izmos”, szórok még bele chilipelyhet.
Címkék:
bab,
chili,
egytál,
hagyma,
husi,
marha hátszín,
paprika,
paradicsom
Zeller lekvár almával
avagy a majdnem Waldorf lekvár. Azért majdnem, mert a diót nem mertem beletenni, talán így jobban eláll. Már ha lesz ideje…
Hozzávalók:
30 dkg angol zeller (szárzeller)
40 dkg alma
3 ek citromlé
20 dkg dr5ker befőzőcukor 2:1
1 mk őrölt gyömbér
A zellerszárat és az almát megmosom, nagy lyukú reszelőn lereszelem. Egy rozsdamentes edényben a befőző cukorral felteszem főni, ha felforrt, hozzáadom a citromlevet, a gyömbérport és kb 25 percig főzöm. Sterilizált üvegekbe töltöm, lezárom, majd fejtetőre állítom pár percre. Felhasználáskor durvára őrölt, pirított dióval keverem.
Címkék:
alma,
citrom,
gyömbér,
lekvár,
szárzeller,
tartósítás
2009. szeptember 13.
Szarvasgombás ételek versenye, Hőgyész
„Aki erényesen akar élni, tartózkodjék a szarvasgombától!” mondja a régi olasz mondás.
Tartózkodás nem, de tobzódás, az volt Hőgyészen, a második alkalommal megrendezett Szarvasgombász búcsún. Profi szervezés, jó hangulat és őszinte érdeklődés a publikum részéről jellemezte a főzőversenyt is, amin részt vettem. A zsűri úgy döntött, hogy nekem a szarvasgombás vajrépa gratint kell a helyszínen elkészítenem. Egyszerű dolgom volt, mert ilyen ételt még Bandi a hegyen is bármikor képes megcsinálni…legfeljebb az idegen gázsütő miatt izgultam egy kicsit, de végül minden jól sikerült, a gratin ízlett a zsűrinek és a közönségnek is, jólesően sokan odajöttek, hogy olvassák a blogom és még a versenymunka is ízlett nekik:-)
Friss fügét is vittem magammal, ebből versenyen kívül készítettem egy desszert két változatát: homoki szarvasgombás mascarpone krémmel töltöttem meg friss, illetve kevés mézzel karamellizált, sült fügét, mindkettő nagyon jó lett és pillanatok alatt elfogyott.
A mezőny erős volt, az én versenymunkám ízben kifinomult, de elkészítésileg kockázatmentes ahhoz képest, hogy mellettem bevállaltak friss tortellinit, harcsát és nyúlgerincet is. Mégis megnyertem azt, ami számomra a fődíjat jelenti, a szarvasgombás főzőtanfolyamot és vacsorát Harmath Csaba chéf-el, a zsűri elnökével és Zsófival.
Jó ideig még nem fogunk erényesen élni. Erős szarvasgomba illat terjeng a lakásban, gyönyörű példányokkal tértem haza (úgy élvezem, mint valami jó parfümöt:-)) és szívesen fogok visszagondolni erre a napra, amikor majd felhasználom azt a sok finomságot, amit minden döntős hazavihetett. És végre van spéci szarvasgomba gyalum:-)
Bombadil Toma beszámolója az eseményről ITT olvasható.
2009. szeptember 4.
Aszalt szilvás, mángoldos sertés terrine
Hozzávalók 6 főre:
40 dkg darált sertéshús
3 nagy levél mángold, aprítva (a szárára most nincs szükség, készülhet belőle saláta)
csokornyi friss petrezselyemzöld
8 friss zsályalevél, aprítva
1 hagyma, megtisztítva, felaprítva
20 dkg liszt
4 tojás
125 ml tej
2 ek zsemlemorzsa
fél tk só
frissen őrölt bors
20 dkg aszalt szilva
vaj, a terrine forma kikenéséhez
Előmelegítem a sütőt 180 fokra és kivajazom a terrine edényt (a tetejét is!). Egy tálba összekeverem a lisztet és a a tejjel felvert tojásokat. Hozzáadom a darált húst, az aprított hagymát, a zsemlemorzsát, sót és borsot, átkeverem, majd hozzáadom a felaprított mángold, zsálya és petrezselyem leveleket és újra alaposan összekeverem.
A massza felét belesimítom a kivajazott terrine formába és elrendezem rajta az aszalt szilvát úgy, hogy minden terrine szeletbe jusson majd egy kis aszalt szilva. Rásimítom a maradék masszát, befedem a terrine edényt és a forró sütőbe tolva egy órát (illetve tűpróbáig) sütöm, majd leveszem az edény tetejét és pár percig grillezem, míg szépen megpirul.
Kiveszem a sütőből, hagyom pihenni 15 percig, majd egy fűrészfogas késsel felszeletelem és tálalom. Melegen, szobahőmérsékleten, de hidegen is ellenállhatatlan.
Recept: Clotilde Dusoulier / Clotilde’s Edible Adventures in Paris
Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.
Rozmaringos sertésszűz
Kedvenc gyors ebédeink egyike, mert 20 perc alatt tálalható és amíg a hús sül és pihen, össze lehet dobni egy salátát köretnek.
Hozzávalók 4 főre:
2 közepes sertésszűz
1 csomag szeletelt, füstölt bacon
1-2 friss rozmaring ág
só és frissen őrölt bors
1 ek olivaolaj
1 ek vaj
Azzal kezdem, hogy legsúlyosabb serpenyőmet felteszem melegedni, szárazon. A rozmaring ágról leszedem a leveleket, a sertésszüzet 2 ujjnyi vastag szeletekre vágom és a tenyeremmel kicsit ellapogatom. Kiterítem a bacon szeleteket, 2-3 cm-ként teszek rájuk egy-egy rozmaring levelet és mindegyik szeletbe tekerek egy szelet szüzet. Kerekre igazítom a formáját és hármasával - négyesével bambusz (saslik) pálcára fűzöm, így könnyebb lesz megfordítani sülés közben és a bacon sem tekeredik le róla.
Sózom (ehhez különösen szeretem a Maldon sópelyhet) és tekerek rá borsot.
Az immár tűzforró serpenyőbe teszek egy evőkanálnyi olívaolajat és pár másodperc múlva belehelyezem a húsokat. Nagy lángon sütöm 3 percig, utána megfordítom, ekkora az az oldala ami sült szép kérget kap. A másik oldala is kap 2-3 percet, majd visszafordítom a húst és mellédobok egy kevés vajat. Mérséklem a hőforrást és sütöm még oldalanként 3-4 percet, majd elzárom a tüzet, letakarom a serpenyőt és 5-8 percig hagyom a húst pihenni, hogy nedvei visszarendeződjenek.
A végeredmény: a közepén szép rózsaszín, omlós, szaftos falatok. Ha nem fogy el melegen, hidegen hajszál vékonyra szeletelve jó kis szendvicsbetét, vagy saláta feltét. Imádjuk!
Hozzávalók 4 főre:
2 közepes sertésszűz
1 csomag szeletelt, füstölt bacon
1-2 friss rozmaring ág
só és frissen őrölt bors
1 ek olivaolaj
1 ek vaj
Azzal kezdem, hogy legsúlyosabb serpenyőmet felteszem melegedni, szárazon. A rozmaring ágról leszedem a leveleket, a sertésszüzet 2 ujjnyi vastag szeletekre vágom és a tenyeremmel kicsit ellapogatom. Kiterítem a bacon szeleteket, 2-3 cm-ként teszek rájuk egy-egy rozmaring levelet és mindegyik szeletbe tekerek egy szelet szüzet. Kerekre igazítom a formáját és hármasával - négyesével bambusz (saslik) pálcára fűzöm, így könnyebb lesz megfordítani sülés közben és a bacon sem tekeredik le róla.
Sózom (ehhez különösen szeretem a Maldon sópelyhet) és tekerek rá borsot.
Az immár tűzforró serpenyőbe teszek egy evőkanálnyi olívaolajat és pár másodperc múlva belehelyezem a húsokat. Nagy lángon sütöm 3 percig, utána megfordítom, ekkora az az oldala ami sült szép kérget kap. A másik oldala is kap 2-3 percet, majd visszafordítom a húst és mellédobok egy kevés vajat. Mérséklem a hőforrást és sütöm még oldalanként 3-4 percet, majd elzárom a tüzet, letakarom a serpenyőt és 5-8 percig hagyom a húst pihenni, hogy nedvei visszarendeződjenek.
A végeredmény: a közepén szép rózsaszín, omlós, szaftos falatok. Ha nem fogy el melegen, hidegen hajszál vékonyra szeletelve jó kis szendvicsbetét, vagy saláta feltét. Imádjuk!
Címkék:
bacon,
gluténmentes,
gyors vacsora,
husi,
rozmaring,
sertésszűz
2009. szeptember 3.
Akácos, homoki szarvasgombás mascarpone krémdesszert
Ez az utolsó szarvasgombás recept a héten, ígérem! :-)
Május elején, a bódító illatú akácvirágzás idején fáradságos munkával készítettem egy akácvirág dzsemet. Akkor nem volt ötletem a felhasználásra, de méltó körülmények között végezte: mascarponés krémdesszertben egészítette ki a homoki szarvasgomba fenséges aromáját. Luxusdesszert.
Hozzávalók 4 adaghoz:
25 dkg mascarpone
2 dl tejszín
két darab diónyi homoki szarvasgomba
3 teáskanál akácvirág szirmaiból készített dzsem
10-12 dkg amaretto keksz
A kekszet egy erősebb zacskóba teszem, klopfolóval gyengéden összetöröm, nem porrá, lehetnek benne nagyobb morzsák is, jó lesz rájuk harapni. A mascarponét habosra keverem a az akáclekvárral, belereszelem a szarvasgombát, amiből előzőleg kétszer annyi szeletet gyalulok, ahány adag desszertet szervírozok. Kemény habbá verem a tejszínt és lazán összeforgatom az illatos sajtkrémmel.
Következik a szervírozás: a pohár aljára teszek egy kanál kekszmorzsát, erre krémet kanalazok, majd még egyszer megismétlem a műveletet. A tetejét egy kevés morzsával, két szelet szarvasgombával és egy egészen kevés akáclekvárral díszítem. Egyszerűen mennyei!
Címkék:
akác,
desszert,
keksz,
lekvár,
mascarpone,
szarvasgomba,
tejszín
Szarvasgombás csirkecombok
A sült csirkecombot mindenki szereti és a bőre alatt megbúvó szarvasgombától egészen különleges íze lesz. Luxus a négyzeten!
Hozzávalók:
friss, egész csirkecomb, lehetőleg szabad tartású, tanyasi csirkéből
szarvasgomba, szeletekre gyalulva (1 db 7-8 g-os gomba kb 2 csirkecombra elegendő)
szarvasgombás olívaolaj
só és frissen őrölt bors
A konyhakész csirkecombok bőrét felfejtem és mindegyik combra helyezek 5-6 szelet szarvasgombát. Visszaigazítom a bőrt, fűszerezem sóval és frissen őrölt borssal, majd konyhai ecsettel mindegyik combot bekenem szarvasgombás olívaolajjal. Sütőrácsos tepsibe helyezem a combokat és kevés vizet aláöntve, 200 fokos sütőben, a lecsöpögő szafttal párszor meglocsolva készre sütöm. Szarvasgombás olívaolajjal ízesített tepsis újkrumpli körettel, sült barna csiperkével és szarvasgombás vajrépa gratin-el tálalom.
Címkék:
csirke,
csirkecomb,
szarvasgomba
Szarvasgombás vajrépa gratin
A vajrépa az egyik kedvenc zöldségem. Sütve, egy kis tejszínnel megbolondítva nagyon kellemes hátteret biztosít a szarvasgombának.
Hozzávalók:
2-3 db vajrépa, hámozva és vékonyra szeletelve (hámozóval, vagy uborka gyaluval a legegyszerűbb)
szarvasgomba, vékonyra szeletelve
1-2 szelet salottahagyma
2 dl tejszín
só, bors
kevés vaj a sütőforma kikenéséhez
1 ek szarvasgombás olívaolaj
Egy tűzálló tálat kivajazok, a salottahagyma szeleteket szétszedem karikákra. Körkörösen, legyezőszerűen belerétegezem a vajrépa szeleteket a sütőtálba úgy, hogy minden második vajrépa szeletre teszek egy szelet szarvasgombát. Minden réteg vajrépára teszek 2 karika (nem szelet!) salottahagymát, ennek íze csodálatosan belesimul a végeredménybe. Ráöntöm a fűszerezett, szarvasgombás olívaolajjal dúsított tejszínt és 40 percre 200 fokos sütőbe teszem, ahol krémesen puhára sütöm. Köretként, vagy mozzarella sajt szeletekkel dúsítva húsmentes főfogásnak tálalom.
2009. szeptember 1.
Posírozott tojás zöldborsóval és homoki szarvasgombával
Ehhez az előételhez (vagy dekadens, ünnepi villásreggelihez) homoki szarvasgombát használtam, mert különleges ízéhez, édességéhez jól passzol az édeskés zöldborsó. A korona az ételre a szintén édeskés, frissen őrölt rózsabors és a mozzanatosan fűszerező Maldon sópehely. A tojás is szarvasgomba ízű, hűtőben pár napig összezárva voltak a gombával, így magába szívta annak csodálatos aromáját.
Hozzávalók személyenként:
1-2 szarvasgombával aromásított friss, tanyasi tojás
1 kisebb homoki szarvasgomba, vékony szeletekre gyalulva
1 marék zsenge zöldborsó
1 ek szarvasgombás olívaolaj
Maldon sópehely és frissen őrölt rózsabors
2 ek ecet
1 tálca jégkocka
A zöldborsót kevés szarvasgombás olívaolajon megpárolom. Egy nagyobb edényben vizet forralok, enyhén sózom és 2 ek ecetet teszek bele.
A tojásokat külön-külön kis tálkákba felütöm, vigyázva, nehogy a sárgájuk megsérüljön.
A lobogó ecetes, sós vízbe egy habverő segítségével örvényt keverek, ebbe engedem bele egyenként a tojásokat, így elvileg az örvény miatt a fehérje szépen bevonja a sárgáját. Elvileg, mert az enyém nem lett tökéletes, még gyakorolnom kell:-)
Mérsékelem a lángot és 3 percig posírozom a tojásokat.
Szűrőkanállal átemelem őket pár másodpercre a jeges vízbe, ez megakadályozza a tojás sárgájának a szilárdulását. Végül konyhai papírtörlőre szedem, felitatom róluk a vizet és tálalok. A tojásra szedem a meleg párolt borsót, szarvasgomba szeletekkel díszítem, majd frissen őrölt rózsaborssal és Maldon sópehellyel fűszerezem. Friss fehér kenyeret adok hozzá.
Mi kell még a pillanatnyi boldogsághoz? :-)
Szarvasgombás puliszkával töltött grillezett hagyma
Puccos nevén szarvasgombás polentával töltött grillezett hagyma, de nem fogom így nevezni, mert mifelénk azt bizony puliszkának hívják, még akkor is, ha szarvasgomba van benne:-)
Hozzávalók 4 főre:
fejenként 2-3 salottahagyma, vagy kisméretű édes sonkahagyma
4 dl tejszín
5-6 ek szarvasgombás olívaolaj
1 dl kukoricadara
2 kis (nyári) szarvasgomba (kb 15 g)
1 szál petrezselyem a díszítéshez
tengeri só és frissen őrölt bors
A hagymákat megpucolom, karalábévájóval üreget készítek a belsejükben. Tűzálló tálba teszem, enyhén megsózom, megborsozom és egy konyhai ecsettel kívül-belül megkenem szarvasgombás olívaolajjal. Előmelegített, 200 fokos sütőben sütöm alufóliával letakarva 20-25 percig, majd fólia nélkül grillezem pár percet.
Közben összeforralom a tejszínt a maradék szarvasgombás olajjal, sózom, picit borsozom és hozzáadva a kukoricadarát egy gazdag ízű, krémes puliszkát főzök takaréklángon, néhány percenként megkeverve és vigyázva, hogy ne ragadjon le az edény aljára. Ha kész, leveszem a tűzről és hagyom picit hűlni. A gombából szarvasgomba gyalu híján éles hámozóval annyi szeletkét vágok, ahány hagymát sütök, a többit lereszelem és belekeverem a puliszkába. A hagymák üregeit megtöltöm a szarvasgombás puliszkával és egy-egy szelet szarvasgombával meg csipet petrezselyemmel díszítem. Még langyosan tálalom.
Hozzávalók 4 főre:
fejenként 2-3 salottahagyma, vagy kisméretű édes sonkahagyma
4 dl tejszín
5-6 ek szarvasgombás olívaolaj
1 dl kukoricadara
2 kis (nyári) szarvasgomba (kb 15 g)
1 szál petrezselyem a díszítéshez
tengeri só és frissen őrölt bors
A hagymákat megpucolom, karalábévájóval üreget készítek a belsejükben. Tűzálló tálba teszem, enyhén megsózom, megborsozom és egy konyhai ecsettel kívül-belül megkenem szarvasgombás olívaolajjal. Előmelegített, 200 fokos sütőben sütöm alufóliával letakarva 20-25 percig, majd fólia nélkül grillezem pár percet.
Közben összeforralom a tejszínt a maradék szarvasgombás olajjal, sózom, picit borsozom és hozzáadva a kukoricadarát egy gazdag ízű, krémes puliszkát főzök takaréklángon, néhány percenként megkeverve és vigyázva, hogy ne ragadjon le az edény aljára. Ha kész, leveszem a tűzről és hagyom picit hűlni. A gombából szarvasgomba gyalu híján éles hámozóval annyi szeletkét vágok, ahány hagymát sütök, a többit lereszelem és belekeverem a puliszkába. A hagymák üregeit megtöltöm a szarvasgombás puliszkával és egy-egy szelet szarvasgombával meg csipet petrezselyemmel díszítem. Még langyosan tálalom.
Szarvasgombász búcsú, Hőgyész
Szeptember 12. -13.-án, szombaton és vasárnap Hőgyészen – mely egyik kedvenc településem Tolna megyében - lesz az idei Szarvasgombász Búcsú. A szervezők szarvasgombás ételek versenyét hirdettek és a pályázatok benyújtásának határideje tegnap éjfélkor járt le. A határidő kitolásának köszönhetően részt tudtam venni a versenyen, hétvégén gyakorlatilag szarvasgombát szarvasgombával ettünk…Hát, rá tudnék szokni! :-)
Amivel pályáztam:
Szarvasgombás puliszkával töltött grillezett hagyma
Posírozott tojás zöldborsóval és homoki szarvasgombával
Szarvasgombás csirkecombok
Szarvasgombás vajrépa gratin
Akácos, homoki szarvasgombás mascarpone krémdesszert
Update: most kaptam az értesítést, hogy bekerültem a döntőbe!
Címkék:
csevej,
szarvasgomba
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)