A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zabpehely. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zabpehely. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 16.

Gitta néni csodasütije



3 éve, mikor beköltöztünk az új lakásunkba, nem gondoltuk volna, hogy ennyire jó lesz a lakóközösség. Legtöbb szomszédunkkal rendszeresen összejárunk, megünnepeljük egymás születésnapját, névnapját, vagy összejövünk csak úgy, különösebb ok nélkül. Ha olyat készítünk, amiről tudjuk, hogy a többiek is szeretik, de épp nincs idő összejönni, átszaladunk egymáshoz egy kis kóstolóval… Így érkezett hozzánk ez a csodasüti is, egyik legkedvesebb szomszédunktól, Gitta nénitől, aki rendszeresen jobbnál-jobb, az IR diétámba is beleillő sós, meg édes finomságokkal kényeztet. Hálás köszönet érte!

Hozzávalók egy 18X30 cm-es sütőformához:   
4 tojás
5 dl almapüré (vagy házi almakompót turmixolva)
20 dkg zabpehely
1 tk sütőpor
fél tk őrölt fahéj
egy csipet só
5 dkg puha vaj
10 dkg darált dió, vagy török mogyoró
10 dkg eritrit,vagy ennek megfelelő édesítő
5 dkg étcsoki, durvára darabolva


Szétválasztom a tojásokat, a fehérjét egy csipet sóval és az édesítővel kemény habbá verem. A tojássárgákba belekeverem a többi hozzávalót és jól összekeverem (ha túl sűrű lenne a massza, az almapüréböl lehet még hozzá tenni). Legvégén adom hozzá a felvert tojás fehérjét, amit lazán keverek bele, hogy ne törjön össze a hab. 170 fokra előmelegített sütőben, alsó-felső sütésen, tűpróbával készre sütöm.
Hagyom kihűlni, majd kockákra/hasábokra vágva kínálom.

2021. április 15.

IR barát kevert süti

 


Ezt a süteményt saját kútfőből dobtam össze annak apropóján, hogy volt 5 db, felhasználásra váró tojásfehérjém. Volt egy bontott üveg cukormentes, jó savanykás szeder-meggy lekvárom, azt is kevertem bele és annak ellenére, hogy nem emelkedett meg túlságosan, jó kis süti lett, gyorsan elkészült és gyorsan el is fogyott.

Hozzávalók (egy kb. 20×25 cm-es tepsihez):
5 tojás fehérje
15 dkg cukornak megfelelő édesítőszer
4 púpozott evőkanál zabpehely liszt
8 g sütőpor
150 ml cukormentes mandulatej
50 ml szőlőmagolaj
2-3 evőkanál gyümölcslekvár (nálam most cukormentes szeder-meggy)

A tojásfehérjét az édesítőszerrel kemény habbá verem, majd belekeverem a sütőporral elkevert zablisztet, a lekvárt, a kókusztejet és olajat, csomómentesre dolgozom és sütőpapírral bélelt tepsibe simítom.
180 °C-ra előmelegítet sütőben kb. 35-40 perc alatt készre sütöm (tűpróbával ellenőrzöm). 
Kockákra vágva kínálom.

2021. február 13.

Zabpelyhes almás süti


Az utóbbi pár évben nem igazán voltam édesszájú, de amióta IR diétázok, gyakrabban kívánok egy-egy falat édességet. Folyamatosan kutatom azokat a recepteket, melyeket elkészítve bűnözés-mentesen tudok én is sütit, vagy valami édeset enni, erre a receptre is így találtam rá. Nem sok munka van vele, a kinézete is szerény, de nagyon, nagyon finom. Gyakran fogom sütni.

Hozzávalók egy kb. 25 X 10 cm, 8 cm mély kalácssütő formához:
200 gramm apró szemű zabpehely
1 tk sütőpor
3 db nagyobbacska alma
ízlés szerint fahéj
ízlés szerint édesítő
2 db tojás
2 dl tej, tejszín, vagy magtej
1 csipet só

Az almákat lereszelem, kinyomkodom, ízesítem őrölt fahéjjal és édesítővel. Hozzáadom a zabpelyhet és sütőport. A tojásokat feltöröm, villával felverem egy csipet sóval, elkeverem benne a magtejet, majd a masszát összekeverem a reszelt almával és zabpehellyel. Sütőpapírral bélelt, vagy szilikon formába öntöm, elegyengetem, és 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt megsütöm. Hagyom langyosra hűlni, majd szeletelve tálalom.

A receptért köszönet Kissné Négrádi Anitának.

2019. március 30.

Zabpelyhes-almás pite (vegán)



Adél lányom almás sütire vágyott. Legyen vegán, minél egészségesebb és finom. Naná J
Ez nem az a fajta süti, amit kockákra/szeletekre vágva eszünk, inkább desszertvilla/kiskanál dukál hozzá, meg kistányér, de az íze… kárpótol mindenért!

Hozzávalók egy 30 cm átmérőjű piteformához:
A tésztához:
360 g zabpehely
100 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
100 g kókuszzsír (azaz megdermedt kókuszolaj)
80 g eritrit (vagy más édesítőszer)
12 g sütőpor
az almák kifacsart levének egy része
A töltelékhez:
1,5 kg alma
ízlés szerint fahéj
1 evőkanál (házi) vaníliás eritrit*

Az almákat meghámozom, nagy lyukú reszelőn lereszelem, a levét kinyomkodom és félreteszem, mert egy része kelleni fog a tésztához. A kifacsart almareszeléket beízesítem a fahéjjal, vaníliás cukorral, és állni hagyom, míg elkészítem a tésztát.

A zabpelyhet késes aprítóban ledarálom, de nem teljesen liszt-szerűre, hanem hagyok benne darabosabb részeket is. Összekeverem a száraz hozzávalókkal, összemorzsolom a kókuszzsírral, majd fokozatosan adagolom hozzá az alma levét addig, míg összecsípve összeáll a tészta. Kettéosztom, az egyik felét belenyomkodom a piteformába úgy, hogy peremet is készítek neki. Az almát rásimítom úgy, hogy mindenhol nagyjából azonos vastagságú legyen, majd rámorzsolom a tészta másik felét is, kicsit lelapogatom.
170 C fokos előmelegített sütőben kb. 40 percig sütöm, míg szép aranybarna nem lesz a teteje. Szeletelés előtt hagyom langyosra hűlni.

*A vaníliás eritritet is magam készítem: késes robotgépben összedarálok 250 g eritritet egy vaníliarúddal, amit előzőleg felaprítottam. Jól záródó üvegben tárolom.

2016. január 22.

Gyors zabpelyhes kenyér


Bármennyire is a dnk kenyér, és főleg annak tekert (gyökérkenyér) változata a szívem csücske (ami ugye azt feltételezi, hogy időben gondolkozzak, mert az ötlet pillanatától leghamarabb 10 óra múlva lesz belőle ehető kenyér), adódik olyan helyzet, hogy kenyér kell, lehetőleg azonnal. Na, akkor sem a könnyebbik végét választom („szaladj a boltba, hozz kenyeret”), inkább sütök. Például ilyet.

Hozzávalók:
140 g tönköly fehér liszt
140 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
100 g zabpehely (bio, lágy pehely)
3 evőkanál lenmag
18 g só
10 g szárított élesztő
3 dl kézmeleg víz
1 teáskanál cukor (vagy méz)
50 g vaj

A szárazanyagokat összekeverem, vigyázva, hogy a só ne érintkezzen közvetlenül a szárított élesztővel, mert gátolja annak hatását. A meleg vízhez hozzáadom a vajat és az egészet hozzáöntöm a száraz részhez, majd egy spatulával alaposan elkeverem és átöntöm egy szilikon sütőformába, a tetejét megszórom zabpehellyel és meleg helyen hagyom fél órát pihenni.
Közben előmelegítem a sütőt 200 C-fokra, a fél óra leteltével betolom a kenyeret a sütőbe és 40-45 percig sütöm. Sütőformából kivéve, rácson hagyom kihűlni. 
Jó szerkezetű, finom kis kenyérke. Minimális munkával, gyorsan kész és klasszisokkal jobb, mint pld. a sörös kenyér.

101 cookbooks recept alapján.

2014. március 31.

Kucsmagombás húspástétom


Kucsmagomba szezon lévén 3-4 naponta jutok friss gombához és majd minden ételbe teszek belőle. Az idei volt talán a leggazdagabb szezon amióta gombászunk, sok gomba elfogyott frissen és annyit szárítottam, hogy 2-3 évig, ha nem terem egy darab sem, akkor is lesz bőven mit felhasználni. A szárítás után sokkal intenzívebb lett az íze, egy részét porítva, fűszernek használom majd. Most húspástétomba sütöttem friss gombát, medvehagymával, turbolyával, csirke májjal. Kucsmagomba híján csiperkével, medvehagyma helyett újhagyma zöldjével, turbolya helyett petrezselyem zöldjével is elkészíthető!
Hozzávalók:
60 dkg darált hús (sertés, vagy pulyka)
20 dkg csirkemáj
15-20 dkg kucsmagomba
1-2 tojás
1 fej vöröshagyma
kis csokor aprított medvehagyma
kis csokor aprított turbolya
2 -3 gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál kölespehely, durvára darált zabpehely, vagy zsemlemorzsa
só, frissen őrölt bors
kis darabka vaj a sütőforma kikenéséhez
A kucsmagombát meg szoktam mosni. Tudom, hogy nem ajánlott mosni a gombát, de a redőibe néha homok kerül, nem nagy élvezet, ha evés közben ropog a fogunk alatt. A süvegét (a kucsmát) hosszában ketté szoktam vágni, ha szükséges, kilakoltatom belőle az albérlőket. Szűrőben jól lecsepegtetem, majd felaprítom. A csirkemájat megtisztítom minden hártyától, kisebb darabokra vágom. A darált húst egy méretes keverőtálba teszem, mélyedést készítek a közepébe, beleütöm a tojást, hozzáadom a kucsmagombát, a csirkemájat, az aprított vöröshagymát, medvehagymát és turbolyát, belereszelem a fokhagymát, hozzáadom a kölespelyhet (vagy zabpelyhet, vagy zsemlemorzsát), sózom, borsozom. Az egészet jól összedolgozom, belesimítom a kivajazott sütőformába (a kedvencem ez a Pataki kerámia forma), ha esetleg nem férne bele az egész massza, előkapok még egy-két kerámia szuflé sütőformát, kivajazom őket és abban sütöm meg a maradékot.


Kb. 1 óra alatt, 170 Celsius-fokra előmelegített sütőben elkészül (az egyszemélyes szufléformákban hamarabb). Szeletelve tálalom. Zöldséggel körítve, hidegen, melegen egyaránt finom.

2013. május 8.

Lillafüredi füstölt pisztrángtorta zsenge csalánnal és turbolyával


Lillafüredre több okból érdemes kirándulni. Gasztronómiai szempontból a legnyomósabb ok mindenképp a Pisztrángtelep és hangulatos erdei sütödéje.  És ha jól belakmároztunk a helyszínen friss, grillezett pisztrángból, mindenképp érdemes haza is vinni pár darab jól eltartható füstölt pisztrángot, amit el lehet fogyasztani magában, vagy el lehet készíteni  krémnek, netán „tortának”, friss tavaszi zöldekkel.

Hozzávalók:
20 dkg lillafüredi füstölt pisztráng
10 dkg túró
1 kis salotta hagyma, aprítva
10 dkg barna csiperke, lereszelve
1 csokor friss turbolya
maréknyi friss, zsenge csalánhajtás
2 dl zabpehely
2 tojás
2 gerezd fokhagyma, reszelve
frissen őrölt bors
pár szál friss (vagy1 mk morzsolt) kakukkfű
kevés só
vaj és zsemlemorzsa a sütéshez

A csalánt megmosom, leforrázom, leszűröm és felaprítom. A pisztrángot lebőrözöm, kifilézem, és villával összeaprítom. Az összes hozzávalót alaposan összekeverem, és kivajazott, zsemlemorzsával beszórt, kedvenc Pataki kerámia kuglófsütő formámba kanalazom. 


180 Celsius-fokra előmelegített sütőben, 45-50 perc alatt megsütöm. Melegen vagy hidegen, önmagában, vagy salátával tálalom.

2012. december 27.

Zabfalatok



Minap morgolódtam, hogy már 300 forint környékén adnak egy csomag Győri Édes Zabfalatok kekszet. Rablás. Inkább sütök, abban legalább tudom, mi van, és az alábbi recept szerint készült példányok nem csak nyomokban tartalmaznak mogyorót. Egy szépséghibájuk van a bolti változathoz képest: nem ropogós, hanem inkább puha kekszek, de az ízük bőven kárpótol mindenért.

Hozzávalók kb. 20 darabhoz:
100 g törökmogyoró liszt (fehérliszttel sokkal olcsóbb)
75 g zabpehely
5 g sütőpor
1 csipet szódabikarbóna
1 csipet fahéj
egy csipet só
100 g mogyoró
3 evőkanál nádcukor
100 g vaj
1 tojás

A mogyorót száraz serpenyőben, kevergetve, pár perc alatt illatosra pirítom, majd a zabpehellyel együtt aprítógépben ledarálom és összekeverem a többi száraz hozzávalóval. Elmorzsolom benne a vajat, hozzáadom a tojást és összegyúrom (ha nagyon ragadna, adok hozzá egy pici lisztet). Fóliába csomagolom és fél órára a hűtőbe teszem, majd nedves kézzel kis golyókat gyúrok a masszából, sütőpapírral bélelt tepsire helyezem, kicsit lelapítom és 190 C-fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt aranyszínűre sütöm.
Rácson hagyom kihűlni, majd kekszes dobozban tárolom. Igen illékony.

Ez a recept volt az alap.

2011. április 7.

Fűszeres, zabpehely morzsás tilápia filé


A tortilla chipsz-es bunda helyett, most fűszeres, zabpelyhes morzsa került a hal szeletekre.

Hozzávalók:
tilápia (vagy más hal) filé
tengeri só, citrombors
pár evőkanálnyi (házi) majonéz
zabpehely
frissen reszelt parmezán
aprított petrezselyemzöld
aprított snidling
reszelt citromhéj
olívaolaj

A halfilét megmosom, konyhai papírtörlővel szárazra törlöm. Ízesítem tengeri sóval, citromborssal és bekenem a (házi) majonézzel. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom a halfiléket és elkészítem a fűszeres morzsát: a zabpelyhet elegyítem a reszelt parmezánnal, aprított petrezselyem zölddel és snidlinggel, reszelt citromhéjjal és annyi olívaolajjal, hogy ne legyen túl száraz a keverék. Rápúpozom a majonézes halfilékre és 200 fokra előmelegített sütőbe tolom, 10-12 percig sütöm. Salátával tálalom.

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. április 2.

Mogyorós zabfalatok


Íme az idei, 2011-es tavaszi segítsütim receptje.

Hozzávalók kb. 36 db nagyméretű kekszhez:
350 g zabpehely
200 g törökmogyoró
150 g tönkölyliszt
1 teáskanál szódabikarbóna
1 / 4 teáskanál só
200 g nádcukor
200 g sózatlan vaj , szobahőmérsékleten
1 teáskanál vanília kivonat
1 tojás

Előmelegítem a sütőt 180 ° C-ra.
Egy-egy serpenyőben, pár perc alatt, alkalmanként megkeverve illatosra pirítom a zabpelyhet és a mogyorót (külön-külön!), majd hagyom mindkettőt hűlni. Ha kihűlt, a mogyorót gorombára aprítom.
Egy kis tálba, összekeverem a lisztet, szódabikarbónát és a sót, majd belekeverem a zabpelyhet. Egy másik tálba habosra keverem a tojást a nádcukorral, majd a vajjal és vanília-kivonattal. Belekeverem a zabpelyhes keveréket, egyneműsítem, majd kézzel kb. 3 cm átmérőjű golyókat formázok, a sütőpapírral borított sütőlapokra helyezem, egymástól tisztes távolságba. Egy pohár (sima) aljával ellapogatom, így lesznek kekszformájúak.
180 ° C-os sütőben sütöm 8-10 percig, vagy amíg aranybarnák nem lesznek. Kiveszem a sütőből és 3 percig hagyom hűlni, mielőtt átemelem egy rácsra, hogy teljesen kihűljenek.
Tetszés szerint egyik felüket csokiba mártva is készíthetjük. Jól záródó kekszes dobozban sokáig roppanósak maradnának, de a tapasztalat az, hogy gyorsan elillannak:-)

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. március 4.

Pulykatorta


Flancosan hangzik? Pedig nem az. Egyszerű (és praktikus) okok miatt lett „torta”, nem fasírt: a kerek szilikonforma mindig kéznél van, nem kell golyózni, nem olajban sül, nem kell kikenni, könnyű mosogatni.
A felszínen látható „kráterek” pedig a belenyomkodott és beleolvadt mini mozzarella golyók

Hozzávalók:
fél kg darált pulykacomb filé
2 sárgarépa
1 cukkini
2 fej lilahagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2 tojás
2-3 ek zabliszt (darált zabpehely)
só, bors, bio vegamix, oregano ízlés szerint
1 csomag (125 g) mini mozzarella golyó

A hagymát, fokhagymát megpucolom és felaprítom, a sárgarépát, cukkinit lereszelem a reszelő nagy lyukú oldalán, majd minden hozzávalót jól összekeverek, összedolgozok. Szilikon formába simítom a masszát, belenyomkodok itt-ott összesen egy csomagnyi mini mozzarella golyót és betolom a 180 fokra előmelegített sütőbe 50-60 percre. Langyosan, hidegen, egyaránt finom (némi salátával még jobb).

Sz@r fénynél sz@r kép születik (a Photoshop-hoz még mindig nem értek)…elnézést kérek! :-)

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2010. december 13.

Csokoládés zabkása torta


Nagylány megszerette a zabkását, hetente többször azt reggelizik (gránátalmával), minap tortát is sütött belőle,

Így készült a zabkása torta: f él liter tejet felmelegített, hozzáadott 15 evőkanálnyi zabpelyhet, felforralta, levette a tűzről, tett bele (ízlés szerint) őrölt fahéjat, édesítette cukorral, belekevert 1 evőkanálnyi kakaóport és 50 g apróra tördelt 70%-os kakaótartalmú csokoládét, mely azonnal beleolvadt. Beleöntötte a masszát egy kerek, 22 cm-es szilikonformába és 180 fokon 45 percig sütötte. Alacsony kalóriatartalmú, egészséges, finom édesség.

2009. december 3.

Zabpelyhes, mandulás grillezett körte


Piacon voltam. Szegényes már a választék a pár héttel ezelőtti bőséghez képest, mégis jól bevásároltam! Méteres, méretes póréhagymák (levesnek), a szokásos adag cékla (Actifryban sütve, balzsamecettel, hmmm…), fekete retek (csak úgy, szeletelve, sózva, na meg krémnek), paszternák (eddig pürének, de most majd sütöm azt is, és chips-nek is kipróbálom), az év utolsó újkrumplija (szintén Actifryban, friss rozmaringgal és magos mustárral – ezt Picilány mindennap megenné) és gyönyörű, lédús körte. Fogy nyersen is, de grillezve, zabpehellyel, mézzel és mandulával – desszertnek – valami isteni!

Hozzávalók 2 főre:
2 evőkanál zabpehely
1 csapott evőkanál barna cukor
1 púpozott evőkanál szeletelt mandula
1 mokkáskanál fahéj
30 g olvasztott vaj
2 nagy körte
méz és mascarpone, vagy joghurt a tálaláshoz

A körtéket megmosom, hosszában kettévágom és karalábé vájóval kikapom a magházát. Talpat vágok minden fél körtének (hogy ne billegjen) és sütőtálba helyezem. Megolvasztom a vajat és kenőecsettel átkenem a körték vágott felületét. Egy tálban összekeverem a zabpelyhet, barna cukrot, mandulát és fahéjat az olvasztott vajjal, majd kanállal megtöltöm a körtéket. Betolom a grill alá és addig sütöm, míg a töltelék karamellizálódik, ez idő alatt a körte kicsit puhul.
Melegen tálalom, a körtét mézzel meglocsolom és natúr joghurtot, vagy egy kanál mascarponét adok mellé.

2009. július 2.

Zabpelyhes, almás sütik


Ma reggel isteni fahéjas illatra ébredtem, Nagylány zabpelyhes, almás, fahéjas sütiket sütött, olyat, ami a szénhidrát szegény diétájába is beleillik, SAJÁT receptje alapján:-)
A látszat csal, nem cookie-szerű ropogós keksz, hanem puha, csábító és nem utolsó sorban lisztmentes kis sütik.

Hozzávalók:
3 hámozott, reszelt alma
2,5 dl natúr zabpehely
1 tojás
kb 1 csapott ek fahéj
50 g olvasztott vaj
annyi natúr joghurt, amennyitől a massza összeáll, de nem túl folyós
2 tk feketeribizli lekvár

A hozzávalókat összekeverni, kiskanállal sütőpapíros tepsire halmocskákat szedni, 160 fokra előmelegített sütőben kb 20 percig sütni. Egyszerű és nagyszerű :-)