Vannak
napok, amikor nincs különösebb tervem a főzést illetően… Ilyenkor általában benézek
a hűtőbe, és azt amit találok, összesütöm kedvenc cseréptálamban. Ilyen az
alábbi pulykamelles - zöldséges egytálételem is. Semmi koncepció, mégis ismétlésért
kiáltó végeredmény!
Hozzávalók 4-6 adaghoz:
2 fej vöröshagyma
4-5 fej salottahagyma
pár gerezd fokhagyma
3 szál angol zeller (szárzeller)
30 dkg pulykamell
2 marék fekete olajbogyó (kimagozva)
2 sárgarépa
negyed sütőtök
2-3 evőkanál provence-i fűszerkeverék
só és frissen őrölt bors, ízlés szerint
2-3 evőkanál olívaolaj
fél dl száraz fehérbor
A zöldségeket megtisztítom és nagyjából falatnyi, egyforma méretű kockákra aprítom a pulykamellel együtt. Beleteszem mindet kedvenc Pataki sütőtálamba, megszórom a fűszerkeverékkel, sózom, borsozom, meglocsolom az olívaolajjal és borral és alaposan összeforgatom. A tálat lefedve betolom a 180 fokra előmelegített sütőbe és addig sütöm, míg a zöldségek épp megpuhulnak (addig a pulykamell is elkészül). Kapnak még pár percet fedő nélkül is, aztán lehet habzsolni magában, vagy krumplipürével.

A
bejegyzést a Magyar Pulykaszövetség és
a Magyar Baromfi
Terméktanács szponzorálta, köszönet érte.
Ha
tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog
facebook oldalát, ITT
megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában
ott sokkal aktívabb vagyok.