A következő címkéjű bejegyzések mutatása: spanyol konyha. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: spanyol konyha. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 20.

Pimientos de Padrón, a „spanyol rulett”


Születésnapomra kaptam egyik kedves barátomtól egy ládányi Pimientos de Padrón paprikát, amiből világszerte az egyik legkedveltebb spanyol tapas készül.


A Pimientos de Padrón paprika ropogós, színe leginkább az érett  lime-ra hajaz, nagyjából 4-5 cm hosszú és íze intenzíven „zöld” és picit pikáns. Nagyjából minden tizedik csípős, ezért is hívják „spanyol rulettnek”, mert ránézésre nem lehet megállapítani, melyik az erős. A csípős egyedek sem veszettül csípősek, a Scoville skálán 500 és 2500 egység között mozognak. 


Többféleképpen készíthetjük: a legegyszerűbb füstölésig hevített öntöttvas serpenyőben, pici olíva (vagy más növényi) olajon, pár perc alatt, kevergetve addig sütni, míg kezd hólyagosodni a héja és elszíneződni a sütéstől. Van, aki bő olívaolajban süti, de kevés olajban sütve kevésbé lesz szottyos. Sütés után megszórják ízlés szerint tengeri sópehellyel és még forrón tálalják.
Előszeretettel grillezik faszénparázs felett, amitől még egy kis füstös ízt is kap. Van, hogy sütés/grillezés után felszúrják rozmaring ágakra, némi félkemény sajttal és olívabogyóval felváltva és kész az ízletes előétel, amiből pukkadásig lehet falatozni, mert abbahagyhatatlan.
Használják főzéshez is, mert igazán jól
passzol homárhoz, garnélarákhoz, kolbászhoz, sertéshúshoz, baromfihoz és még paradicsomos ételekhez is, de a legelterjedtebb tálalási módja mégis a tapas, a spanyol finger food. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy a spanyol Herbon-ban 1979-óta minden év augusztusában fesztivált szerveznek e népszerű, eredett védett paprikának.

2012. szeptember 13.

Uborka gazpacho, Gordon Ramsay után szabadon


Frissítő, üde nyári leves, mint minden gazpacho. Lehet pohárból inni, vagy ilyen cuki kis tálkákban kínálni, amiket a Pataki kerámiánál szereztem be. (sok szép edényük van)

Hozzávalók:
3 dl zöldségalaplé
4 egész uborka
2 dl zsíros tejszín (30%-os, NEM főzőtejszín!)
10 dkg frissen reszelt torma
2-2 evőkanálnyi friss bazsalikom, tárkony, snidling (és turbolya), aprítva
150 g mascarpone
pár csepp citromlé
tengeri só és frissen őrölt bors
paprika pehely, a tálaláshoz (opcionális)

Gordon szerint meg kellene hámozni az uborkát, én nem teszem, csak hosszában elfelezem és kikaparom a magvait. Egy részét nagyon apró kockákra vágom és félreteszem levesbetétnek, a többit blenderben összeturmixolom a tejszínnel, friss fűszernövényekkel, zöldség alaplével, frissen reszelt tormával és mascarponéval. Ízesítem pár csepp citromlével, sózom, borsozom és  jól behűtve tálalom a kockára vágott, félretett uborkával, megszórom egy csipet paprikapehellyel.

Recept: Gordon Ramsay: Ízek bűvöletében (kapható a T.Bálint Kiadónál).

2012. augusztus 31.

A sonka ünnepe



Szeptember 12-13-án, a budapesti Cervantes Intézetben 2 napig a sonkáé lesz a főszerep! Egy vérprofi spanyol sonkaszeletelő bajnok, egy magyar sommelier, egy spanyol séf és Spanyolország legfinomabb sonkái, na meg a hozzájuk illő magyar borok várnak minden szenvedélyes gourmet, akit lázba hoznak az ínyencségek és a nemes alapanyagok.

Az I. Szega Sonka-workshopon megtudhatunk mindent a méltán világhírű spanyol érlelt sonkákról, a készítéstől a tálalásig. Az izgalmasnak ígérkező gourmet-kalandon Anselmo Pérez spanyol sonkaszeletelő bajnok előadást tart a sonkakészítésről és a cortador szakmáról, melyet professzionális sonkaszeletelő bemutatóval koronáz meg.

kép innen

Ott lesz Jacobo Bajo, az Eurostars Budapest séfje, aki a spanyol sonka gasztronómiai lehetőségeiről beszél,  autentikus receptekkel fűszerezve.
 A Magyar Sommelier Szövetség tagjai (Fabók Mihály, Kertai Zoltán, és Varga Norbert sommelier-k) által előzetesen összeállított magyar borsort összekóstolhatjuk a spanyol érlelt és a magyar füstölt 2 hónapig levegőn szárított sonkákkal Kovács Antal sommelier vezetésével.

Időpont: 2012. szeptember 12-13. 16:00-kb. 20:00 óráig
Helyszín: Budapesti Cervantes Intézet,1064 Budapest, Vörösmarty utca 32.
Részvételi díj: 10 000 forint/2 nap/fő

A résztvevők száma limitált. Aki ott szeretne lenni az egyedülálló workshoppon,  küldje el jelentkezését még ma a workshop@szegacam.hu email-címre!

2011. május 10.

Sáfrányos rizottó spárgával és garnélával


Nem gyakran főzök sáfránnyal, de ez a rizottó megérdemelte. Már az egyiptomiak is használták fűszerként, ételek színezésére, ízesítésére. A monda szerint, amikor Zeusz Hérával tartotta menyegzőjét, sáfrány nőtt az ágyuk körül és még a főisten is megittasult az illattól. A sáfrány ma is sok helyen afrodiziákum. A régi rómaiak mondása: „dormivit in sacco croci” (sáfrányágyon aludt), annyit jelent, hogy valakin vidám önfeledtség lesz úrrá. Állítólag nagyobb dózisban bódulatot, illetve nevetőgörcsöt okoz, 20 gramm már halálos adag lehet (elég drága módja az öngyilkosságnak) A rizottómat minden esetre szépen megfűszerezte, megszínezte. Pazar fogás.

Hozzávalók 4 főre:
30 dkg rizottó rizs
8-10 síp zöld spárga
fél kiló friss, vagy 20 dkg tisztított garnéla
1 fej salottahagyma
3+3 dkg vaj
3 ek Fragata olívaolaj
1,5 dl fehérbor
1-1,5 liter húsalaplé/rákalaplé
3-4 ek frissen reszelt parmezán
csipet Triselecta sáfrány

Ha sikerül friss garnélához jutnom, a páncéljából rákalaplevet főzök (olívaolajon 1-2 gerezd fokhagymával megpirítom a garnélák páncélját, felöntöm kevés fehér borral, adok hozzá, 1 fej vöröshagymát, 1 szárzellert, csokornyi petrezselymet és felöntöm 1,5 liter vízzel. 30-40 percig főzöm lassú tűzön, majd leszűröm a levét és azt használom a rizottóhoz). Ha tisztított garnélával készítem, leszűrt húslevest (csirke, vagy tyúk) használok alaplének.

A 3 dkg vaj – 3 ek olívaolaj keverékén enyhén megpirítom az apróra vágott hagymát, ráöntöm a rizst, pár percig kevergetem, hogy a hagymás zsiradék körülölelje a rizsszemeket, majd hozzáöntök kb. 1 dl fehérbort. Kevergetem, míg el nem fő a bor alkoholtartalma, majd merőkanalanként adagolom a rizshez a forró alaplevet, amíg al dentére nem fő a rizs (ez kb.18-20 perc), közben folyamatosan kevergetem. Úgy 10 perc elteltével hozzáöntöm a pohárnyi meleg alaplében áztatott sáfrányt, a legutolsó merőkanálnyi alaplénél a garnélákat és a falatnyira darabolt spárgát is a rizottóhoz keverem (nekik mindössze 4-5 percre van szükségük, hogy elkészüljenek). Elzárom alatta a hőforrást, keverek bele egy diónyi darabka vajat (kb 3 dkg, ettől még krémesebb és gazdagabb lesz), és maroknyi reszelt parmezánt is keverek bele.


Az Extenda által meghirdetett Egy csipetnyi Andalúzia receptversenyre készült, titkon reménykedek, hogy ott lehetek majd másik 13 versenytársammal együtt Martin Goldman, andalúz sztárséf főzőkurzusán, ami a receptverseny nyereménye:-)



UPDATE: ott voltam, a zsűri értékelése szerint második helyezést ért el a receptem!

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. január 13.

Chorizo


Tavalyelőtt készült chorizo első alkalommal, de nem volt jó a recept, sok volt benne a pirospaprika és az ecet (akkor almaecetet használtam). Tavaly már finomítottam az arányokon, de állítom, idén lett a legjobb! Frissen, sütve ettük, valamennyit fel is füstöltünk. Nem lesz ideje kiszáradni…A mennyiségeket egy kiló húshoz adom meg, hogy könnyebb legyen számolni.

Hozzávalók:
1 kg darált sertéscomb
250-300 g darált sertés zsírszalonna
20 g tengeri só (nem jódozott, sima)
10 g zúzott fokhagyma
7 g őrölt fahéj
5 g frissen őrölt szegfűszeg
6 g frissen őrölt fekete bors
12 g édes fűszerpaprika
5 g cayenne bors
5 g morzsolt oregánó
5 g barna nádcukor
1 ek. balzsamecet (én Star almabalzsamot használtam)

A húst, zsírt és fűszereket jól összedolgozom, hagyom pár órát érlelődni, majd kolbászbélbe töltöm. Egy éjszakára fellógatom, majd egy részét másnap átviszem a füstölőbe és 2 napon át hideg füstöt kap akác és tölgyfa fűrészporból. Füstölés után hűvös, szellős kamrában lóg, míg el nem fogy, a nem füstölt része pedig a készítés másnapján megy a fagyasztóba, azt grillen, vagy serpenyőben sütve fogyasztjuk.

Ha tetszik a recept, csatlakozz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2010. június 13.

Spanyol hetek

Idén, június 10 és 23 között, hatodik alkalommal rendeznek Spanyol Heteket a Cora áruházakban, ahol már hagyomány, hogy a nemzetközi hetek keretében mi, vásárlók egy adott ország egy-egy régiójának termékeit kóstolhatjuk meg. A már ismert műemlékekben gazdag, kellemes klímájú Andalúzia mellett most 2 új régió mutatkozik be, a Spanyolország északi részén fekvő, nagy múltú Asturias és az Ibériai-félsziget délkeleti részén elhelyezkedő Murcia. A három régió több mint 50 vállalata több száz féle termékét kínálják. Kulináris kalandozás, az élvezetek tárháza most (is) ellátogatni egy Cora hipermarketbe.

Andalúziából az extra szűz olívaolajok mellett különleges húskészítmények érkeztek: az andalúz ibér sertésből készült hústermékek minőségét, ízvilágát az állatok tartása határozza meg. A legmagasabb kategóriájú ibér hústermékeket szabad tartásban, makkon nevelt állatok húsából állítják elő, a pata negra sonka méltán világhírű.


A Granadában készült sonkának egyedi zamata van. Érlelése utolsó hónapjai a környék természetes levegőjén történik, a különleges granadai klíma hatására itt fejlődik ki a sonka inkább édes mint sós, zamatos íze. Figyelmet érdemel a sok különleges, természetes alapanyagokból, tartósítószer és színező anyag nélkül készült lekvár (mint a csokis narancs, vagy zöld füge lekvár). A mézek között avokádó és rozmaring méz is található.
Murciából bio rizs, zabital és szója alapú desszertek érkeztek. Itt készülnek a citrommal, naranccsal, garnélarákkal, sonkával töltött, különleges olajbogyók is.
Asturias fával füstölt tehén- és juhtejből készült sajtjaiból haza is hoztam. 


A Proaza kolbászok megkérdőjelezhetetlen példái a tartomány sertés iparának. Előállításuk farmokon, szabadon nevelkedett állatokból történik, füstölésükhöz tölgyfát használnak. Innen származik a hosszan érlelt marhabélszín, és a tölgyfahordóban érlelt vörösbor is (mindkettőből jött velem kóstoló).


Nekem a legkülönlegesebb az asturiai tengeri sün kaviár volt, ÉP áradozik a murciai mandulás fügekenyérről.


Nagyjából 40 nap és megölelhetem „spanyol” Nagylányomat!

2010. január 30.

La Rosa

Csütörtökön kellemes estét töltöttünk együtt Millie-vel és KicsiVú-val (meg párjainkkal) az Ó utcában a Segal étterem helyén nyílt szicíliai és spanyol, mediterrán ízeket ígérő La Rosa étterem megnyitóján. A hely átalakult, kellemesnek ígérkezik, kíváncsian térek majd vissza, ha a beltér design-ja elnyeri végleges formáját. A kreatív séf Vlad Riskov, az általa megálmodott menüt fogyasztottuk a megnyitón. A svédasztalos megoldás nem kedvezett azoknak, akik nem rohamozták meg azonnal a fogásokat, vagy a sorban olyanok mögé kerültek, akik nagyon magyarosan megpúpozták tányérjaikat, nem foglalkozva azzal, hogy esetleg lesz, akinek nem jut a főételből, így nem mindenkinek sikerült mindent megkóstolni, mert jóízű beszélgetést nem hagytunk abba svédasztal rohamért.

Díszvendégből nem volt hiány: Oszter Alexandra vágta át a szalagot, Fésűs Nelly a szomszéd asztalnál vacsorázott tündéri kislányával, Dombóvári Vandát épp elviharozni láttam, Müller Attilát meg nem ismertem fel.

A menü egyszerű, de nagyszerű volt, emlékezetes pillanatokkal, a fogásokhoz korrekt olasz borokat kortyoltunk.


Az előétel: parajos, paradicsomos és ricottás bruschetta válogatás (apró, olívaolajas pirítósok, feltéttel)


A focaccia, nálam kimaradt (lehet, hogy figyelmetlen voltam és nem vettem észre, pedig szívesen megkóstoltam volna).

A leves ízes pancettával (húsos, füstöletlen szalonna) készült rókagombaleves friss gombából, burgonyával sűrítve, hagymával, leheletnyi tejszínnel - amitől a leves ugyan fehér lett, de az ízében csak sejteni lehetett - kevés fehérborral, kakukkfűvel. Nekem ízlett, volt aki túl olajosnak találta, meg akadtak benne enyhén kesernyés gomba darabkák, ennek ellenére piszok jól esett a kinti hidegben tett séta után.


Második fogásnak serrano sonkás, fehérboros pisztrángot kóstoltunk "a la navarra", ami nem más, mint két szelet bőrös pisztráng filé között (az enyém valóban szálkamentes volt, de nem mindenki volt ilyen szerencsés) egy vékony szelet levegőn szárított serrano sonka, együtt sütve, klasszikusan paradicsom-hagyma ágyon tálalva (Navarre Spanyolország legnagyobb paradicsom előállító régiója). Mindig meglepődök, hogy a spanyolok által előszeretettel használt hal-sertés kombináció mennyire jó együtt!


Számomra az est fénypontja a sous vide (azaz vákuumos, ejtsd: szuvid) borjúnyak volt roppanós sült zöldségekkel, melyről megtudtam, hogy egy újragondolt, modern osso bucco. Csúcsélmény! Utoljára a Bock Bisztró ökörpofa retrója okozott ekkora gasztroélvezetet:-) A sóval, borssal, citromlével ízesített borjúnyakat körbepirították, majd vákuumtasakba zárták és 35 órán át, 70 fokon készült. Tálalás előtt felszeletelték és mindkét oldalán pirították még pár percig. Az eredmény: vajpuha, mennyei ízű hús, feledhetetlen.


Desszertnek nagyon vártam a beígért tradicionális palermói cannolit, ami végül technikai okok miatt nem készült el, helyette ánizslikőrrel ízesített tiramisut fogyasztottunk, finom volt és rájöttem, hogy változik az ízlésem, kezdem megszeretni az ánizs ízét, pár év múlva már lehet, hogy az ouzo-t is élvezettel kortyolgatom.

Köszönjük a szép estét a Lucullus BT-nek, Túróczi Gábornak és Jarabek Bencének.

La Rosa

1068 Budapest, Ó utca 43-49.

A fényképek minőségéért elnézést kérek, de a gyenge fényviszonyok és új fényképezőgépünk kezelésének ismereti hiányosságai miatt lettek olyanok, amilyenek…

2009. június 1.

Tortilla de patata, a spanyol krumplis rántotta


Nagylánynak eszébe jutott a tavaly nyáron ipari mennyiségekben fogyasztott tortilla de patata, csináltam neki, echte spanyol recept alapján. Persze nem lett olyan ízű, mint amilyet ott evett, pedig stílusosan, spanyol olívaolajban sütöttem a krumplit…
Cukroskata, az e havi VKF! forduló háziasszonya volt olyan kedves és kitolta a határidőt egy nappal, így ezzel a csudajó egytálétellel is pályázok a XXV.-ik fordulóra:-)

Hozzávalók:
5-6 szem krumpli
2 fej hagyma, szálasra vágva
6 tojás
1 dl olívaolaj
só, frissen őrölt bors
vékony szeletekre, majd apró négyzetekre vagdalt házi sonka, vagy jamon

A megtisztított krumplit konyhai szeletelővel vékonyan felszeletelem. Egy nagy serpenyőben, felhevítem az olívaolajat és egyszerre beletéve, 2-3X megforgatva, megsütöm benne a krumpli szeleteket. Amikor a krumpli már ¾-ig megpuhult, hozzáadom a hagymát. Amikor a hagyma is megfonnyadt, szűrőkanállal kiszedem a hagymás krumplit, jól lecsepegtetve az olajtól beleteszem abba a tálba, amibe már várakozik a felvert, sózott tojás. Alaposan megborsozom, összekeverem és a masszát visszahelyezem az olajtól megszabadított serpenyőbe, közepesen erős tűzön szép pirosra sütöm az alját. Úgy sütöm, mint egy omlettet, sütés közben csak rázogatom, nem keverem. Amikor az alja megsült, lefedem egy nagy tállal vagy a serpenyő saját fedelével és fejjel lefelé borítom. Leveszem róla a serpenyőt, majd a sületlen felével visszacsúsztatom a serpenyőbe, és azt is megsütöm. Hidegen – melegen egyaránt finom.

2009. január 10.

Botifarra negra, a spanyol véres hurka



Az Artesano étteremben elköltött katalán vacsora egyik fogásában volt pár szelet véres hurka, aminek mindenáron meg akartam szerezni a receptjét, mert mennyei volt a fűszerezése, teljesen más, mint az általam oly kedvelt erdélyi véres hurkáé. Bence, az étterem vezetője volt olyan kedves és elküldte nekem, így már csak egy adag friss disznóvérre kellett várnom, hogy elkészíthessem.

Hozzávalók:
1kg sovány sertéshús
kb 3 liter sertés vér
1 kg szalonna
só/bors/szerecsendió
petrezselyem
fokhagyma

A húst, a szalonnát és a vért megfőzzük, majd ledaráljuk, hozzáadjuk a
fokhagymát, és ízlés szerint a fűszereket. Állni hagyjuk a masszát, majd
bélbe töltjük és lassan gyöngyöző vízben 3-5 percig főzzük, majd lehűtjük. Fogyasztás előtt készre sütjük.

Magában, tormával és friss kenyérrel sem utolsó, de egy része biztosan mentás zöldborsópüré és grillezett Szent Jakab kagyló kíséretében végzi majd.

2008. november 3.

Albondigas en salsa de tomate, azaz húsgombócok sherrys paradicsommártásban



Mennyei spanyol tapas. Szorongással vegyes izgalommal tettem az asztalra és mindenki figyelmét felhívtam, hogy ez nem az aminek látszik, ez nem paradicsomszósz minifasirttal, úgyhogy ne azt az ízvilágot várják, mert ez valami nagyon más!:-)
Tényleg finom és különleges attól a jófajta sherrytől, ami a mártásba és a gombócokba belefőtt. Nem marhahúsból készült (pedig abból kellett volna), de a végeredménnyel nagyon elégedett voltam. Még a diót nemszerető Életem Párja is vígan falatozta, a lányok az ismert szlogennel jutalmaztak: „Anya, ez isteni!...”

Hozzávalók 4 személyre:
A sherrys paradicsommártáshoz
2 ek olívaolaj
1 db hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 konzerv (400 ml) hámozott paradicsom
200 ml száraz sherry, a Lajosúrtól
1 tk barna cukor
pici szerecsendió, frissen reszelve
1 tk só
frissen őrölt bors

A sherrys húsgombóchoz
1 szikkadt zsemle, héja nélkül
6 ek száraz sherry
4 ek dió (legközelebb fenyőmaggal is kipróbálom!)
1 kisebb fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
2 marék fekete, magozott olívabogyó
fél kg darált sovány sertéshús
só
1 csipet római kömény, mozsárban megdolgozva
2 ek liszt
1 dl olívaolaj a sütéshez (spanyol, hogy stílusos legyek)

A mártáshoz egy gyorsforralóban felforrósítom az olajat és üvegesre pirítom benne az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Hozzáteszem a hámozott paradicsomot, kicsit besűrítem. Felöntöm a 2 deci sherryvel (kétszer is megnéztem a receptet: nem tévedés, tényleg ennyi kell a mártáshoz!), még pár percig forralom, sózom, borsozom.
A húsgombócokhoz a sherrybe áztatom az eltördelt, szikkadt, hámozott zsemlét. A diót szárazon megpirítom és durvára megtöröm ( zacskóban, húsklopfolóval). Apróra vágom a hagymát, fokhagymát, az olívabogyót és egy keverőtálban a darált hússal, a sherrys zsemlével és a fűszerekkel együtt az egészet összedolgozom. Vizes tenyérrel kis gombócokat formázok, lisztben mindegyiket meghempergetem és a forró olajban rázogatva megsütöm.
A húsgombócokat a mártással együtt tálalom.

Mamma receptje alapján.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2008. október 31.

Baszk kolbászos csirke



Hozzávalók: 6 csirkecomb
10 dkg száraz chorizo (vagy magyar, paprikás) kolbász, felszeletelve
2 ek olíva olaj
só, frissen őrölt bors
2 piros kaliforniai paprika, 1 cm-es csíkokra vágva
2 fej vöröshagyma, vékonyra szeletelve
6 gerezd fokhagyma, vékonyra szeletelve
egy csokor friss kakukkfű
pár szem koktélparadicsom, félbe vágva
1,5 dl száraz sherry
2 tk édes (vagy csípős) őrölt (spanyol) paprika
100 g zöld, magozott olívabogyó
ropogós, friss kenyér, a tálaláshoz

Felmelegítem a legnagyobb, vastagaljú serpenyőmet. Beleteszem a chorizo kolbászt és közepes hőfokon, gyengéden sütöm, míg kissé megbarnul és kiengedi a zsír egy részét, ekkor kiszedem egy tányérra. A kolbász zsírjához hozzáadom az olívaolajat és összemelegítem őket. A csirkecombokat sóval, borssal fűszerezem és erős lángon, körkörösen megfordítva megsütöm, majd kiszedem a combokat is a kolbász mellé.
A serpenyőbe teszem a kaliforniai paprikát, a vöröshagymát, a fokhagymát és a kakukkfüvet, és közepes hőfokon, pár percig pirítom a zöldségeket, míg kissé meg nem puhulnak. Hozzáadom a paradicsomot, olívabogyót, sherryt és a pirospaprikát, párat kevergetek rajta majd visszateszem a kolbászt és a csirkecombot a serpenyőbe. Lefedem és alacsony hőfokon, addig sütöm, párszor megforgatva a combokat, amíg a csirke meg nem puhul. Friss, ropogós kenyérrel tálalom. Régen ettem ilyen jóízű, rusztikus ételt.


2008. október 6.

Katalán vacsora



Péntek este, két kedves gasztroblogger kolleginával karöltve részt vettünk a Lucullus BT szervezte autentikus katalán vacsorán az Artesano étteremben.
Én első alkalommal jártam itt. Nagyon kellemes, szinte családias belsőtér, minimál és ízléses berendezés és terítés, nagyon figyelmes kiszolgálás kényeztetett egész este.
A vacsoramenü pazar volt!

Előételek:
Manchego sajt (láttam a Fény utcai piacon is, most majd bátran veszek belőle)
krémes, ízes friss kecskesajt mandulaköntösben
tortilla (tojással készült lepény)
pan catalan (kenyér fokhagymás paradicsomos szósszal)
natur zöldolivás és feketeolivás tapenad anchoa-val
fokhagymás padlizsánkrémmel és anchoa-val töltött serrano sonka batyuk
füstölt tonhal (bonito) kockák
Serrano sonkatekercsek rucola salátával töltve
Lomo (füstölt karaj szeletek)
zöld spanyol olívabogyó
mindez egy gazdagon megpakolt, 4 fős tálon érkezett, mondanom sem kell, üresen vitték vissza, mi meg azon tűnődtünk, hova fér majd a többi fogás:-)

Főételek:
Esqueixada de Bacalao (tőkehal saláta): eddigi életem legfinomabb mustárszószát rejtette pár saláta és céklalevélke, ezen trónolt egy szelet sült paprika, a tőkehallal megtetőzve. Mindezt körülölelte-díszítette ízes koktélparadicsom és feketeolívás tapenade. Mennyei!
Faves: egy számomra érdekes, zöld, nagy szemű babfajtából készített egytálétel, (ánizsos-mentás ízesítéssel) mely serrano sonka szeleten érkezett, párolt, fényezett bébirépával és a legfinomabb véres hurkával koronázva (kérem a receptet!!!)
Mar y Montana fantázianevű katalán hal-chorizo ragu. Számomra ez volt a vacsora gyenge pontja. De csak számomra, a többieknek ízlett, bár bevallották, merész és szokatlan a grillezett bőrös tőkehal szelet párosítása a chorizós, shiitake gombás, sültpaprikás, fenyőmagos, karakteres ízű raguval. Úgy döntöttem, kap még egy esélyt és itthon újrakomponálom a fogást, már hűtőmben várakozik egy száll echte chorizo és friss shiitake:-)

A desszert méltó befejezése volt az estének: Crema Catalana, azaz katalán flan. Tökéletes állagú karamell krém egy leheletnyi tészta(?)rétegen, amiben mandulát és citromhéjat véltünk felfedezni. Nem túl édes, mennyei bűnbeesés…
A borokról is szívesen szólnék, de a fényképezőgéppel együtt úgy tűnik a józan eszem is otthon hagytam, mert csak a harmadik bornál kértem el rém kedves pincérünktől a palackot szemlézésre: ez a Torres család egy 2006-os Sangre de Toro névre hallgató (barique) vörös cuvée, kedvünkre való volt, nagyon (ahogy a Sauvignon is, a felszolgált Chardonay az én ízlésemnek túl öregnek tünt, ettől a fajtától én mást szoktam várni).

Pár szó Katalóniáról: Spanyolország autonóm közössége az ország észak-keleti csücskében. Északon Andorra és Franciaország, délen Valencia, keleten a Földközi-tenger, míg nyugaton Aragónia határolja. Mintegy 8 millió ember él ezen a területen, amihez olyan VIP személyiségek is köthetők, mint az építész Gaudi, a festő Dali, a zeneszerző Casal, vagy az operaénekesnő Montserrat Caballé. Emellett persze a neves FC Barcelona nevű futballklub is nagyban öregbíti a tartomány hírnevét.
A katalánok azt mondják, hogy talán nem az övék a legjobb konyha a világon, viszont a Mediterráneumban minden kétséget kizáróan - igen.
Igazi „nemzetiségi” konyha ez, mely szilárd és tradicionális alapokon nyugszik, ugyanakkor nemrég kezdtek el hódítani a modern irányzatok is.

A helyi gasztronómiába egyébként nemcsak a spanyol Katalónia konyhája értendő bele, hanem francia Katalóniáé is (Roussillon), vagy a Beleár-szigeteké és Andorráé is.
„A mi konyhánk az egyik legváltozatosabb: máshogyan étkezünk a mindennapokban, és máshogyan az ünnepek során. Használunk alapanyagokat a tengerből, a hegyekből, a kertből, az égből – nagyjából úgy, mint ahogy azt a kínai konyha teszi” – állítja Jaume Fàbrega katalán gasztro-professzor.
Ami azt illeti, a katalán gasztronómia első „aranykora” a középkor tájékán jött el, amikor is megszületett a „Libre de Sent Soví” nevű könyv. Ez nem volt más, mint Európa első szakácskönyve: Robert mester adta ki, aki a Nápolyi király személyi séfje volt, de állítólag főzött Anglia királyának is.
A második „aranykor” most zajlik: olyan briliáns séfek vezetésével, mint Santi Santamaria, Carme Ruscalleda, Joan Roca vagy maga a nagy Ferran Adrià, aki nemes egyszerűséggel a világ legjobb éttermét tudhatja a magáénak.
A katalán konyha egészséges, amely olyan tipikus mediterrán alapanyagokat vonultat fel, mint az olívaolaj, a borok, rizs, tésztafélék, hüvelyesek, zöldségek, gyümölcsök (gránátalma, füge, narancs, aszalt szilva, meggy, dinnye, sárgadinnye, eper, szőlő, citrom, birsalma, mogyoró). A katalánok halat, birkát, disznót, szárnyasokat, vagy vadhúst fogyasztanak.
A dőltbetűs részt a vacsora meghívójából ollóztam. Köszönet érte és a fotóért a Lucullus Társaságnak.

Méltó ízelítőt kaptunk Katalónia kiváló konyhájából, melyhez kifogástalan kiszolgálás társult.
Köszönjük, hogy ott lehettünk :-)

Artesano étterem, 1064-Budapest, Ó. u. 24-26 Tel: 1 688 1696