A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gnocchi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gnocchi. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. augusztus 3.

Sült gnocchi


Tudom, agyament ötlet, de ki kellett próbálnom. Tanyázott a hűtőben egy ideje egy csomag friss gnocchi, kezdeni kellett vele valamit és eszembe jutott, hogy a krokettet is sütjük, a gnocchi is valami hasonló…kisütöttem olajban és édes-savanyú chili szószba mártva ettük. Szerintem kicsit rágós és túl száraz, Picilány szerint finom…na ilyet sem csinálok többet!

2007. november 17.

Sajtmártásos, gombás gnocchi

Tuti, hogy ma tizenharmadika van (pedig nem)! Reggel időben felkeltem, megírtam az évfordulós posztomat, kisütöttem a tegnap bekevert fasírtot, készítettem hozzá salátát, hogy csibéimnek meg nekünk is legyen harapnivalónk az úton, sikerült időben elindulnunk Karcagra, végre együtt mind a négyen, rég volt ez így. Jól is ment minden míg oda nem értünk. Megtaláltuk a Művelődési Házat, leparkoltunk, kiszálltunk, odamentünk, elolvastuk a bejárat melletti hirdetőfalon annak a kiállításnak plakátját ami miatt odautaztunk és benyitottunk. Zárva. Következő kapu. Zárva. Következő két kapu. Zárva. Na ekkor kezdett gyanús lenni a dolog. Nagylányom újra elolvassa a plakátot. Megvilágosodás. "A kiállítás megtekinthető 2007 november 27-ig hétköznap 8-18 óra között". (Ma szombat van) Hát, így jártunk. Tartoztunk az ördögnek egy 400 km-es úttal. Hogy ne maradjunk "élmény" nélkül, hazafelé otthagytunk egy rakás pénzt a szolnoki Corában, ahol éppen francia hetek voltak. Jött velünk cserépedényben sült francia pástétom (mennyei:-)), leveles tésztában sült csülök (finom), gruyerre sajt, friss lazac, meg még egy két apróság. Újra megerősítést nyert (nálam), hogy a francia borok némelyike semmivel nem jobb a magyar boroknál. A Corában otthagyott pénzösszeg arra ösztönzött, hogy kihagyjuk az éttermi ebédet és inkább itthon dobjak össze valamit. Mivel volt a hűtőben egy adag friss gnocchi, sajtok, gomba, csirkemell, hát összedobtam:

Sajtmártásos, gombás gnocchi, á la Gabojsza


Hozzávalók:
1 kg friss gnocchi, 2 percig főzve, szűrve
1 csirke mellfilé, apró kockákra vágva
2 marék csiperke, szeletelve
3-4 féle sajt, nálam most friss kecskesajt, gorgonzola, camembert és rouge penészes sajt, a penészes kéregtől megszabadítva
só, bors, majoránna, fokhagyma
kevés vaj, olívaolaj
2 dl 30%-os tejszín

Egy nagy serpenyőben megolvasztottam a vajat kevés olívaolajjal, rádobtam és átsütöttem a csirkemell kockákat. Hozzáadtam a gombát, fűszereztem, pár perc múlva ment rá a tejszín és a sajtok. Amikor megolvadtak a sajtok, még rotyogtattam pár percig, míg besűrűsödött, ekkor hozzáadtam a kifőtt gnocchit és összeforgattam. Nekem és pici lányomnak nagyon ízlett, páromnak és nagylányomnak nem annyira, a gnocchi miatt, amely szerintük "olyan meghatározhatatlan állagú" volt. Lehet, hogy túlfőztem...

2007. október 19.

Sonkás-paradicsomos gnocchi

Több napja várakozott a hűtőben az a gnocchi, amit az olasz áruk hetén szereztem be az Auchan-ban, ideje volt elkészíteni. A neten böngészve sok-sok receptet olvastam, ezek alapján készítettem el a saját verziómat.

Hozzávalók: fél kiló gnocchi
2 db 400 g-os doboz hámozott paradicsom
3 gerezd fokhagyma, zúzva
kb 200 g füstölt-főtt tarja
friss bazsalikom levél, aprítva
1 fej lilahagyma, szeletelve
2-3 ek pecorino romano sajt, reszelve
frissen őrölt bors
kevés olívaolaj

Még reggel, kevés vajon megsütöttem pár vastagabb szelet füstölt-főtt tarját (szendvicsbetétnek) , amire sütéskor tekertem frissen őrölt borsot. Ennek maradékát apróra daraboltam. Kevés olívaolajon megpároltam a szeletelt lilahagymát, rádobtam a zúzott fokhagymát, amikor megéreztem az illatát ment rá a hámozott paradicsom, a tarja darabkák, bors, só nem, mert a tarja igen sós volt. Összeforraltam, kicsit besűrítettem, hozzáadtam az előírásnak megfelelően 2 percig főzött gnocchit, tálaláskor megszórtam a friss bazsalikommal és reszeltem rá pecorino sajtot. Nagyon finom lett!