A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sárgarépa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sárgarépa. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. február 23.

Húsmentes, gombás gyoza

 

Van Bécsben egy all you can eat ázsiai étteremhálózat, az EBI, ahová Bécsben élő Gabi barátnőm vitt el először és ahová mindig betérünk, ha az osztrák fővárost érintve jövünk-megyünk bárhová és bárhonnan (az EBI 21 csak pár percnyi kitérőt jelent az autópályáról). Az egyik ottani kedvencem a sült kacsamell mellett a sertéshúsos gyoza, amit minden alkalommal rendelek, de ha van némi ideje az ember lányának otthon is lehet készíteni, mert inkább időigényes, mint macerás. A képen látható batyukat Dorka lányom készítette, és isteni finomak voltak annak ellenére, hogy húsmentesen készültek, a töltelékük csupán fejes káposzta (kínai kel épp nem volt itthon), sárgarépa, barna csiperke és némi füstölt tofu. Mártogatósnak pár csepp vízzel és szójaszósszal hígított édes chiliszószt használtunk.
Ehhez a fogáshoz érdemes szárított gombát használni, amit negyed órára meleg vízbe áztatunk, majd leszűrünk és felaprítunk, mert a friss gomba túl sok levet eresztene a töltelékbe.

Hozzávalók kb 20 darabhoz:
A tésztához:
200 g liszt
kb.120 ml langyos víz
1 nagy csipet só
A töltelékhez:
1 ujjnyi vastag szelet káposzta, gyalulva
2 sárgarépa, finomra reszelve
100 g füstölt tofu, elmorzsolva
20 g szárított csiperke gomba, rehidratálva, lecsepegtetve és aprítva  
2 gerezd fokhagyma, zúzva
kisujjnyi darab gyömbér, reszelve
2 evőkanál sötét szójaszósz
1 evőkanál szezámolaj


A lisztet elkeverem a sóval, majd folyamatosan keverve, hozzáöntöm a langyos vizet, és amikor összeállt a tészta, fóliába csomagolva, fél órára (vagy akár egész éjszakára) hűtőbe teszem pihenni.  A töltelék összes hozzávalóját alaposan összekeverem.

A tésztából rudat formázok és 20 egyenlő részre osztom, majd kis gömböket formázok belőlük. Nyújtófával kb. 8-10 cm átmérőjű kör alakúra nyújtom a tésztákat, majd a tésztakörök közepébe kanalazok egy-egy evőkanál tölteléket, a szélét picit bevizezem és kézzel fodrosan hajtogatva összenyomkodom. Egy serpenyőben pár csepp olajat hevítek, ráhelyezem a batyukat, és aranybarnára pirítom az aljukat (meg az oldalukat is, de csak az aljukat kellene), majd felöntöm kevés vízzel, rögtön lefedem az edényt, és 6-8 percig hagyom őket gőzölődni. A mártogatósba tunkolva fogy el pillanatok alatt.

A szárított gombáért köszönet a CHEF gombának!

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz


2020. június 9.

Gombás-kuszkuszos zöldségfasírt sütőben sütve



Ahogy telik az idő, egyre kevésbé kívánom a húst. Én, aki bármikor szívesen betoltam egy 20 dekás marha steaket, most ott tartok, hogy max. 1 falatot kóstolok ÉP steakjéből, annak is a jobban átsült végéből. Nem kívánom már a rozé kacsamellet, de a félig nyers tonhalsteaket sem. Annál szívesebben eszem a zöldségekből készült mindenfélét és bár egyhamar vega sem leszek, sokkal több zöldséget eszem, mint eddig bármikor. Az alábbi fasírtot is bármikor szívesen, akár hidegen, akár melegen. Irodai ebédnek, útravalónak is bármikor bevethető.

Hozzávalók:
1 saláta cukkini, reszelve 
1 nagyobb édesburgonya hámozva, reszelve
1 sárgarépa hámozva, reszelve
1 közepes méretű, apróra vágott vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma, reszelve
2 egész tojás
25 dkg reszelt (edámi) sajt 
1 dl kuszkusz (nem kell megfőzni!)
2-3 evőkanál chia mag
só, bors, curry, ízlés szerint

A lereszelt zöldségeket – cukkinit, édesburgonyát, sárgarépát egy tálban összekeverem az apróra vágott vöröshagymával és a zúzott fokhagymával, a porított szárított gombával, a két egész tojással, reszelt sajttal, chia maggal és a kuszkusszal. Sózom, borsozom, fűszerezem curry porral és alaposan összedolgozom.
3-4 centi átmérőjű golyókat formázok a masszából, sütőpapíros tepsire sorakoztatom, majd előmelegített sütőben 180 Celsius-fokon kb fél óra alatt aranybarnára sütöm.

Tankó Enikő receptje adta az ötletet.

A szárított gombáért köszönet a CHEF gombának!

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz

2020. január 26.

Egyszerű nyári tekercs garnélával


Ezt még a tengerparti nyaraláson készítettem, istenien friss, helyi garnélából, majd megismételtem itthon is egy baráti vacsorán, fagyasztott garnélával. Könnyű fogás, mégis nyolc darabbal ketten jóllaktunk. Nem épp téli étel, de bármikor szívesen megeszem.

Hozzávalók 8 darabhoz:
50 g vermicelli (üveg) tészta
8 rizslap
mérettől függően 16, vagy 24 db sült garnélarák*
kis csokor friss menta, petrezselyem, bazsalikom és koriander
4 db csíkokra vágott  jégsaláta levél 

piros kaliforniai paprika, vékony csíkokra vágva
1 db sárgarépa, vékony csíkokra vágva

Forrásban lévő vízzel leöntöm, és kb. 5 percig állni hagyom az üvegtésztát a forró vízben (míg megpuhul), majd leszűröm és félreteszem. A rizspapírt egyenként (1 másodpercre) meleg vízbe mártom, és kiterítem egy tányérra. Beleteszek két-három garnélarák farkat, keveset az üvegtésztából, a vékonyra szeletelt sárgarépából, kaliforniai paprikából és salátából, meg a zöldfűszerekből. A rizspapír alsó szélét behajtom úgy, hogy az félig takarja a tölteléket, ráhajtom a rizspapírt mindkét oldalon is, majd szorosan feltekerem mindegyiket.
A klasszikus halszósz alapú, fokhagymával és chilivel fűszerezett mártogató szósszal illett volna tálalnom, de mi csak édes chiliszószba mártogatva ettük.

*A sült garnélát úgy készítem, hogy egy serpenyőben, kevés olívaolajon megfuttatok egy gerezd zúzott fokhagymát és csipetnyi chili pelyhet, hozzáadom a tisztított garnélát, felöntöm  fél dl borral, sózom, borsozom és 3-4 perc alatt megsütöm (közben a bor is elpárolog). Nem érdemes túlsütni, mert rágós lesz.

2019. június 19.

Bolognai pulykaragu


Szeretek ráérősen főzni. Szeretem megadni a módját, a lehető legjobb alapanyagokat használni, megadni a kellő időt az elkészüléshez és a végén elégedetten hümmögve megállapítani, hogy igen, ez minden egyes percét megérte.
 Az alábbi bolognai ragu ilyen ráérősen készült. Az olasz konyha szentháromságával, sofrito-val indítottam (nagyjából azonos mennyiségű hagyma, sárgarépa és angol zeller), majd ha már minden hozzávaló benne volt, hagytam jó két órán keresztül pöszörögve főni, mielőtt egy része nászra kelt a pár perc alatt al dente-re főtt friss tagliatelle-vel, másik része pedig cannelloni töltelékeként került a sütőbe jóféle házi tésztaszószommal leöntve, bivalymozzarella szeletek óvó takarása alatt.

Hozzávalók egy 4 adagos tésztaételhez:
1 evőkanál olívaolaj
1 nagyobb fej vöröshagyma
1 nagyobb, vagy két kisebb sárgarépa
2 szál angol zeller
2 gerezd fokhagyma, zúzva
500-600 g darált pulyka felsőcomb (az eredeti bolognai ragu marha, netán sertés hússal készül)
1 -1,5 dl vörösbor
500 ml passzírozott paradicsom (passata)
2-300 ml (hús)alaplé
só, frissen őrölt bors
kis csokor friss bazsalikom és oregánó

A hagymát, sárgarépát megpucolom, majd “brunoise” – ra (2-3 mm – es kockákra) vágom, és kevergetve megpirítom a felhevített olívaolajon. Rádobom a zúzott fokhagymát, majd ha megérzem az illatát, hozzáadom a darált húst és azt is megpirítom. Ráöntöm a vörösbort, majd ha már elfőtte az alkoholtartalmát, ráöntöm a passzírozott paradicsomot és az aprított zöldfűszereket. Sózom, borsozom és lassú tűzön, néha megkeverve kb 2 órán át pöszörögve főzöm, az elfőtt folyadékot - ha szükséges - alaplével pótolom.
A végeredmény egy gazdag ízű, sűrű mártás-szerű ragu, aminek az ízével egyszerűen nem lehet betelni.

Ha kész a ragum, többféleképpen tálalhatom:
- bőséges mennyiségű, lobogva forró sós vízben al dente-re főzök 4 -6 főre fél kiló friss tagliatelle (széles metélt) tésztát, majd a raguba szedem, és jól összekeverem. Frissen reszelt parmezánnal megszórva tálalom
- tölthetem száraz cannelloni tésztába, amit enyhén kiolajozott sütőedénybe sorakoztatok, leöntöm 4-5 dl fűszeres paradicsomszósszal, betakarom vastagabbra szeletelt (bivaly)mozzarella szeletekkel és betolom a 180 Celsius-fokra előmelegített sütőbe míg a sajt a tetején szépen megpirul (ez kb 30-35 perc)
- használhatom lasagne-hoz, bechamel mártással és mozzarellával
- használhatom feltétnek pizzához, vagy meleg szendvicshez


A bejegyzést a Magyar Pulykaszövetség és a Magyar Baromfi Terméktanács szponzorálta, köszönet érte.




Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz. 

2019. április 2.

Medvehagymás répakence zsázsa csírával



Az egyik kedvenc tavaszi kencém következik, melynek receptjére pár éve a facebookon akadtam rá. Épp volt hozzá minden itthon, elkészítettem és annyira ízlett, hogy minden tavasszal visszatapsoljuk. Zsázsa csírával valami isteni!

Hozzávalók:
3-4 db sárgarépa
1 tojás sárgája
fél dl (szőlőmag) olaj
2 teáskanál  (házi, magos) mustár
fél citrom frissen facsart leve
1 kiskanál méz
só, ízlés szerint
fél csokor (50 g) medvehagyma
a tálaláshoz friss kenyér (vagy pirítós) szeletek és zsázsa csíra

A répát meghámozom, finomra reszelem, és lesózva állni hagyom negyed órát. Közben kézi robotgéppel, vagy sima habverővel elkezdek kikeverni 1 tojássárgáját pici sóval és szinte cseppenként hozzácsurgatom az olajat, azaz majonézt készítek. Hozzáadok 2 teáskanál mustárt (lehet magos is), fél citrom frissen facsart levét és 1 kiskanál mézet. Felhabosítom az öntetet, majd összekeverem a kinyomkodott répával. Vékony szalagokra aprítok fél csokor (50 g) medvehagymát, azt is hozzákeverem és ha kell, igazítok az ízén pici sóval, majd 6-8 órát hűtőben hagyom összeérni az ízeket. Friss, vagy pirított kenyéren, zsázsacsírával megszórva tálalom.

Rattner Réka receptje alapján.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott aktívabb vagyok.

2019. április 1.

Nyers zöldséges Buddha-tál



Ezzel a szemet gyönyörködtető szín-, és ízkavalkáddal a vegán étrendet követő lányom is mértéktelenül boldog lenne. Neki komplett ebéd, nekünk könnyű húsmentes ebéd/vacsora, vagy grillezett hús mellé köret, bármikor.

Hozzávalók 4 adaghoz:
2 szál sárgarépa
2 kis saláta cukkini
fél kígyóuborka
fél jégcsapretek
2-3 db salotta hagyma
arasznyi darab póré
2 maréknyi rukkola saláta
1 piros és egy sárga kaliforniai paprika
fehér és fekete szezámmag

Az öntethez: 
1 bio citrom frissen reszelt héja
1 lime frissen facsart leve
2-3 gerezd fokhagyma
2-3 szál friss bazsalikom
1 teáskanál mustár
só és frissen őrölt bors
olívaolaj

Elkészítem az öntetet: összekeverem az olívaolajat a mustárral, sózom, borsozom, belekeverem a lime levét, a citrom frissen reszelt héját, a reszelt fokhagymát és az aprított bazsalikom leveleket. A zöldségeket megtisztítom, megmosom. A sárgarépát és cukkinit zöldség spirálozóval aprítom, a hagymát, pórét, retket vékonyan felszeletelem, a paprikákból és kígyóuborkából keskeny hasábokat vágok, majd ízlésesen elrendezek minden zöldséget a tálban és megszórom a szezámmagokkal.
Tálalás előtt meglocsolom az öntettel és grillezett hal, hús, vagy zöldséghez kínálom. Magában vegán mennyország.

2019. február 28.

„Mindent bele” pulykás egytál



Vannak napok, amikor nincs különösebb tervem a főzést illetően… Ilyenkor általában benézek a hűtőbe, és azt amit találok, összesütöm kedvenc cseréptálamban. Ilyen az alábbi pulykamelles - zöldséges egytálételem is. Semmi koncepció, mégis ismétlésért kiáltó végeredmény!

Hozzávalók 4-6 adaghoz:
2 fej vöröshagyma
4-5 fej salottahagyma
pár gerezd fokhagyma
3 szál angol zeller (szárzeller)
30 dkg pulykamell
2 marék fekete olajbogyó (kimagozva)
2 sárgarépa
negyed sütőtök
2-3 evőkanál provence-i fűszerkeverék
só és frissen őrölt bors, ízlés szerint
2-3 evőkanál olívaolaj
fél dl száraz fehérbor

A zöldségeket megtisztítom és nagyjából falatnyi, egyforma méretű kockákra aprítom a pulykamellel együtt. Beleteszem mindet kedvenc Pataki sütőtálamba, megszórom a fűszerkeverékkel, sózom, borsozom, meglocsolom az olívaolajjal és borral és alaposan összeforgatom. A tálat lefedve betolom a 180 fokra előmelegített sütőbe és addig sütöm, míg a zöldségek épp megpuhulnak (addig a pulykamell is elkészül). Kapnak még pár percet fedő nélkül is, aztán lehet habzsolni magában, vagy krumplipürével.

A bejegyzést a Magyar Pulykaszövetség és a Magyar Baromfi Terméktanács szponzorálta, köszönet érte.


Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2019. január 30.

Sült zöldséges kínai tészta


Volt a hűtő zöldséges rekeszében egy kisebb fej kínai kel, 2 db csiperkegomba, arasznyi póré, 2 kis saláta cukkini, meg 2 sárgarépa, ebből lett ebéd. Klasszisokkal jobban ízlett, mint az a zöldséges sült tészta, amit itthoni kínai büfékben árulnak. Ha nem vagytok nagyon éhesek, 2-3 főre nyugodtan felezzétek az adagot.

Hozzávalók 4 bőséges, vagy 6 normál adaghoz:
250 g kínai tészta (chow mein noodles), vagy soba tészta, vagy durum spagetti (a gluténmentes változathoz gluténmentes tészta)
1 nagy fej lilahagyma
1 kis fej fokhagyma
1 nagy fej vöröshagyma
1 kisebb kínai kelkáposzta
2 sárgarépa
2 saláta cukkini
2 csiperkegomba (opcionális)
arasznyi póréhagyma (opcionális)
ujjnyi finomra reszelt gyömbér
2 csipet chilipehely (ha nem szereted a csípőset, hagyd ki)
1 csapott evőkanál barna nádcukor
1 dl sötét (gluténmentes, vegán) szójaszósz
2-3 evőkanál pörkölt szezámolaj
1-2 evőkanál olívaolaj
fehér és fekete szezámmag a tálaláshoz

A zöldségeket megtisztítom, majd a hagymákat hosszában félbevágom és felszeletelem. A kínai kelt csíkokra, a gombát szeletekre, a répát és cukkinit julienne-re vágom (vagy nagylyukú reszelőn lereszelem. A fokhagymát átküldöm a fokhagymaprésen, vagy finomra reszelem a gyömbérrel együtt.
Egy méretes wokban felforrósítom az olívaolajat és 1-2 perc alatt megkergetem benne a reszelt gyömbért, chili pelyhet és fokhagymát, majd hozzáadom a hagymákat és a sárgarépát. 1-2 perc keverés után mehet hozzá a kínai kel, majd a cukkini és gomba. Megszórom a nádcukorral, meglocsolom a szójaszósszal és 3-4 percig kevergetve pirítom. Közben kifőzöm a tésztát, leszűröm, összekeverem a szezámolajjal, majd hozzákeverem a még ress zöldségekhez. 1-2 percig hagyom összeérni az ízeket, majd szezámmaggal megszórva tálalom.

Ha nem vegán változatot készítek, egy kis kockára vágott, épp kifehéredésig sütött csirke/pulykamellel indítottam volna.


Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2018. október 30.

Thai ihletésű saláta darált pulykahússal


Ez a saláta a hozzávalók hosszú listája ellenére gyorsan elkészül és isteni finom, bármikor szívesen megenném. Most darált pulykahús került bele (a baromfi-hentesem frissen darálta pulyka medalionból), de el tudom képzelni darál marhahússal is, ha épp az van kéznél. Igazi keleties ízvarázs.

Hozzávalók 4 adaghoz:
25 dkg darált pulykahús
2-3 evőkanál sötét szójaszósz
1 evőkanál pirított szezámolaj
1 nagyobb sárgarépa
negyed fej lilakáposzta
1 csokor zöldhagyma
2 db angol zellerszár

Az öntethez:
kiskanálnyi frissen reszelt gyömbér
1 gerezd fokhagyma
1 kiskanál méz
2 evőkanál szezámolaj
1 evőkanál rizsecet
1 evőkanál halszósz
fél piros friss chili (ha nem szeretnénk nagyon csípősre, magozzuk ki)

A tálaláshoz: fehér és fekete szezámmag

A darált pulykahúst elkeverem 2-3 evőkanál sötét szójaszósszal és pár órára hűtőbe teszem pácolódni, majd forró serpenyőben, 1 evőkanál szezámmag olajon faspatulával „vagdosva” morzsásra sütöm úgy 8-10 perc alatt.
A fokhagymát lereszelem a hámozott gyömbérrel együtt, majd elkeverem az öntet többi hozzávalójával.  A sárgarépát durvára reszelem, a lilakáposztát, zöldhagymát és zellerszárat vékonyra szeletelem és jól elkeverem az öntettel, meg a sült pulykahússal. Szezámmaggal megszórva tálalom.

A bejegyzést a Magyar Pulykaszövetség és a Magyar Baromfi Terméktanács szponzorálta, köszönet érte.



Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2017. november 10.

Zöldséges kacsamell rizs tésztával, Smart Chef-ben


Gyakorlatilag minden nap használom a Vegital SmartChef szakácsrobotot, általában abban készül az ebéd. Gyors, hatékony és kényelmes! Ez az ázsiai ihletésű zöldséges, rizstésztás kacsamell 10 perc alatt elkészült benne.

Hozzávalók 3-4 adaghoz:
20 dkg kacsamell filé, bőrétől megszabadítva
3 + 2 evőkanál sötét szójaszósz
2 közepes méretű sárgarépa
2 db kápia paprika
1 fej lilahagyma
250 g barna csiperke gomba
1 kis fej fokhagyma, zúzva
ujjnyi darab gyömbér, reszelve
chili pehely, ízlés szerint
1 ek szezámolaj
1 evőkanál fehér és fekete szezámmag keveréke
20 dkg rizstészta (szélesmetélt)
koriaderzöld, aprítva (tálaláshoz)

A kacsamell filét kis csíkokra vágom és 3 evőkanálnyi szójaszószba pácolom legalább 1 éjszakára. Másnap sütés előtt egy órával kiveszem a hűtőből a húst és előkészítem a többi alapanyagot, hogy minden a kezem ügyében legyen, mert maga az étel 8-10 perc alatt elkészül, ezalatt már nincs idő hámozni, aprítani, reszelni.
Meghámozom a zöldségeket, majd a répát lereszelem a reszelő nagy lyukú oldalán, a hagymát csíkokra vágom, a gombát tojás szeletelővel felszeletelem, a gyömbért lereszelem, a fokhagymát fokhagymaprésen átnyomom, a chilipehyhet, szezám olajat és szójaszószt is a gép közelébe készítem.
Vizet forralok, leöntöm vele a rizstésztát, majd 5-6 perc elteltével megkóstolom és ha már puha, leszűröm és a gép közelébe készítem azt is.

Áram alá helyezem a Smart Chef szakácsrobotot és a „Menu” gombot addig nyomom, míg a kijelzőn a piros fény a „BROWN” (barnít, pirít) programon világít. Megnyomom a „START” gombot, ezzel el is indul a gép felfűtése. Beleöntöm a tartályába a kacsamellet páclével együtt és 2-3 percig kevergetve pirítom, közben a gép fedelét nem hajtom le, hogy a keletkező gőz távozni tudjon. Mivel apróra van csíkozva, a kacsamell hamar puhul, nem érdemes kiszárítani, így mikor még van alatta pici lé, már adom is hozzá a sárgarépát. Elkeverem, majd hozzáadom a kápia paprikát, utána a hagymát. 1 perc elteltével mehet hozzá a fokhagyma, a gyömbér és a chili pehely (vagy friss chili), elkeverem és további egy perc elteltével hozzáadom a rizstésztát is. Öntök rá szezámolajat, és szójaszószt, szórok rá szezámmagot és jól összekeverem az egészet. További egy perc elteltével el is készült az étel, lehet tálalni!

Tálaláskor megszórom aprított koriander zölddel, és némi durvára aprított, pirított földimogyoró is illene hozzá, már csak a textúrája miatt is. Nálunk ez elmaradt, mivel ÉP nem szereti...

Az étel elkészítésekor készítettem egy telefonos videót is, nézzétek el nekem a minőségét, legközelebb ígérem, állványra teszem a telefont!


Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. október 28.

Csángó csicsóka leves

Fotó: Bakcsy Árpád

Ezt a levest még 2012-ben főztem, amikor a Magyar Konyha magazin január-februári számában megjelent pár csicsókás receptem. Lassan kezdődik a csicsóka szezon, így újra aktuális. Aki szereti az erdélyi csorbákat, annak nagyon fog ízleni, aki még nem evett ilyet, az főzze meg bátran, nem fog csalódni.

Hozzávalók 4 főre:
25 g vaj
1 fej vöröshagyma
arasznyi darab póré
2 sárgarépa
1 fehérrépa
1 paszternák
kis darab zeller
30 dkg csicsóka
1 liter alaplé
2 dl tejszín
2-3 ek tárkonyos ecet
1 ek ecetben eltett, aprított tárkony
só, bors

Egy finomra reszelt sárgarépát vajon megdinsztelek, hozzáadom az aprított vöröshagymát, a pórét és üvegesre dinsztelem. Sózom, borsozom. A csicsóka kivételével hozzáadom a többi aprított zöldséget és az egészet pár percig kevergetve pirítom, felöntöm az alaplével (vagy vízzel) és 10-12 percig főzöm. Hozzáadom a kis kockákra aprított csicsókát és további 5-8 percig főzöm, míg a csicsóka és a zöldségek roppanós-puhák lesznek. Belekeverem az aprított tárkonyt és ecetet, végül a tejszínt. Ha szükséges, igazítok a fűszerezésen és tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. szeptember 13.

Tök zakuszka


A padlizsános zakuszka sem lett trónfosztott, de ezt is ki kellett próbálnom. Finom kis kenyérre való kence lett és jó megoldás arra az esetre, ha a kert ontja a cukkini és tök termést, de a fagyasztó már tele tökfőzeléknek valóval.

Hozzávalók, tisztítva mérve:
1,8 kg főzőtök (vagy cukkini)
500 g vöröshagyma
300 g sárgarépa
300 g kaliforniai, pritamin, vagy kápia paprika
3-4 gerezd fokhagyma
900 g paradicsom
friss chili, vagy őrölt csípős fűszerpaprika, ízlés szerint (opcionális)
csipetnyi cukor
1 evőkanál só
130 ml olaj

A hagymát megpucolom és nagyon apróra felkockázom. A paradicsomot megmosom és ledarálom, vagy robotgéppel pépesítem. A tököt meghámozom (a cukkinit nem kell hámozni), a paprikát megmosom, kicsumázom, a répát meghámozom, majd apró lyukú reszelőn lereszelem a zöldségeket. A zúzott fokhagymát, a sót, csipet cukrot hozzáadom és jól összekeverem. Ha csípőset is teszek bele, azt is most adom hozzá.
A hagymát megdinsztelem az olívaolajon, hozzáadom a zöldséges keveréket és mérsékelt tűzön kb 45-50 percig, kavargatva főzöm, míg jó krémes nem lesz. Sterilizált üvegekbe szedem, lezárom, fejjel lefelé fordítom pár percre, majd száraz dunsztban (paplanok között) hagyom teljesen kihűlni.

Köszönet az ötletért Horváthné Tímeának!

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. szeptember 10.

Csalamádé


Anyósomnak híresen jó volt a csalamádéja. Édesanyám a mai napig az ő receptje szerint készíti, ennek a változatnak is az volt az alapja, csak én kevesebb cukrot teszek bele, és nem nátrium-benzoáttal, hanem  borkősavval tartósítom, mert a borkősav veszélytelen anyag, több gyümölcs természetes alkotóeleme, lényegében mennyiségi korlátozás nélkül használható. A szalicilt a nagyipari termelésben már betiltották, a nátrium-benzoát is veszélyes anyag.
Fűszer nincs a csalamádémban, de nekünk nem is hiányzik belőle. Egyszerű, mint a faék, és abbahagyhatatlanul finom!

Hozzávalók:
2 kg káposzta (2 kisebb fej)
2 kg uborka
1 kg sárgarépa
1 kg vöröshagyma
1 kg kápia paprika
3 dl 10%-os ecet
30 dkg cukor
10 dkg só (semmiképpen nem jódozott! , én parajdit használok)
1 mokkáskanál borkén
1 mokkáskanál borkősav

Minden zöldséget vékonyra gyalulok és egy méretes edényben jó alaposan összeforgatom a többi hozzávalóval. 12-16 órát hagyom állni, közben néha átforgatom, majd sterilizált üvegekbe teszem és a saját lével felöntöm. Tetőt rácsavarom és már mehet is a kamrába.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. március 26.

Fűszeres pulykakolbász lencseágyon (bollito misto)


Nem a legszebb étel, amit valaha fotóztam, de az egyik legfinomabb, amit az utóbbi időben főztem. A kolbász szarvasi pulykahúsból van, saját töltés, a lencse pedig apró szemű beluga lencse, mely istenien krémesre képes megfőni és koromfeketére fest mindent maga körül.

Hozzávalók 4 főre:
2 evőkanál olívaolaj
4 db fűszeres, friss pulykakolbász
1 fej hagyma, aprítva
3 gerezd fokhagyma
2 zellerszár
2 sárgarépa
200 g (beluga) lencse
2-3 babérlevél
2 ág friss kakukkfű 
kb. 750ml alaplé (pld. csirkehúsleves)
tengeri só és frissen őrölt fekete bors
aprított petrezselyem, a díszítéshez

Egy jól felforrósított edényben, nagy lángon, 1 evőkanál olívaolajon  kérget sütök a kolbászokra, majd kiveszem őket és félreteszem.
Hozzáadok még egy evőkanál olajat, majd sofrito zöldség-alapot készítek: lassan, komótosan üvegesre dinsztelem a hagymát és a fokhagymát, az apróra felkockázott angol zellert és sárgarépát az edényben. Ha már kezd kissé szottyos lenni, hozzákeverem a megmosott lencsét, majd visszateszem a kolbászokat, adok hozzá babérlevelet és kakukkfű ágakat, sózom, borsozom, felöntöm annyi alaplével, hogy jól elfedje és felforralom, majd takaréklángon, néha óvatosan megkevergetve főzöm 25-30 percig, amíg a lencse is megpuhul. Ha  szükséges, adok még hozzá alaplevet.
Tálaláskor kidobom belőle a babérleveleket és a kakukkfű ágakat és megszórom aprított petrezselyemmel.

Gordon Ramsay bollito misto receptje volt az alap.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. március 10.

Házi kimchi ( 김치), az én koreai káposztasalátám


A kimchi a legismertebb koreai étel. Erjesztéssel (fermentálással) készül, több száz fajtája ismert, szinte ahány ház, annyiféle kimchi készül. Eszik magában, rizshez, halhoz, húshoz, vagy készítenek belőle levest, sült rizses egytálételt. A dietetikusok a világ egyik legegészségesebb ételének tartják, tele van vitaminokkal és tejsavbaktérimokkal, amelyek jó hatással vannak az emésztésre.
Egy igazán autentikus változathoz  gochugaru (koreai chilipaprika pehely) és  saeujeot (koreai sózott apró rák) dukálna, de az első saját kimchit ezek nélkül készítettem, jóféle helyi csípős fűszerpaprikával, a vadiúj fermentáló gépemben*.


A végeredménnyel több, mint elégedett vagyok, gyorsan fogy, így készül is a következő adag.

Hozzávalók egy adaghoz (ennyi fér egyszerre a fermentáló gép tartályába):
1 csokor újhagyma
fél  jégcsapretek (kb 20 cm-es darab)
2 sárgarépa  
1 kis fej kínai kel (az enyém 200 g volt)
2 cm friss gyömbér, finomra reszelve
3 gerezd fokhagyma, finomra reszelve
1 közepes méretű alma, finomra reszelve
csípős fűszerpaprika, ízlés szerint
3-4 evőkanál halszósz 
kb. 3 dl víz 
fél teáskanál kezeletlen kősó

A zöldségeket megtisztítom, az újhagymát karikára vágom, a zöld részével együtt. A jégcsapretket és sárgarépát nagy lyukú, a gyömbért, almát és fokhagymát apró lyukú reszelőn lereszelem, a kínai kelt leveleire bontom és a torzsáját kihagyva vékonyra metélem. A zöldségeket egy nagy tálban összekeverem, hozzáadom a sót, a halszószt és a csípős fűszerpaprikát, ezekkel is alaposan átkeverem, majd a fermentáló gép tartályába teszem és felöntöm a zöldségeket annyi vízzel, hogy teljesen ellepje őket. 
A tartályt lefedem frissentartó fóliával és a gépbe helyezem, ráteszem a gép fedelét, elindítom a gépet, kiválasztom a Kimchi programot és beállítom az időt 28 órára. A program lejárta után kiveszem a tartályt, hagyom kihűlni a kimchit, majd csatos üvegbe szedve, hűtőben tárolom.


*A fermentáló gépben nem csak kimchit, hanem különböző zöldség-, vagy gyümölcs alapú erjesztett ételeket (pl:natto-t, különféle savanyúságokat) és italokat (pl: rizsbort) is lehet készíteni, illetve állati tejből éppúgy készíthető házi tejföl, kefir vagy joghurt, mint tejmentes alapanyagokból (pl: rizs-, mandula-, kókusz, vagy kesu).
Ha fermentáló gépet szeretnél vásárolni, itt megteheted.

Kérlek, hogy ha az én ajánlásom nyomán döntesz a gépvásárlás mellett, akkor azt rám hivatkozva rendeld meg és a vásárlás tényét jelezd felém is email-ben, a gabojsza@gmail.com címen. A készülék eladások után jutalékban részesülök, így vásárlásoddal az oldalam működését is támogatod, miközben ez Neked nem jelent többlet költséget. A VEGITAL készülékeket én is nap mint nap megelégedettséggel használom és jó szívvel ajánlom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. február 20.

Cukkinis-sárgarépás túrós pite kétféleképpen


Megláttam és azonnal felkerült a bakancslistámra. Mindkettő. A rózsás pite kinézetre némileg hajaz a fahéjas almás rózsákra, a másik egyszerűen csak szép és mivel alapanyag volt hozzá, adta magát, hogy mindkettőt elkészítem. Nem annyira macerás, mint amilyennek tűnik, de tény, hogy időigényesebb egy sima piténél. És sokkal szebb is J
A színes répát a METRO-ban vettem. Nem volt olcsó, de kb. ugyanannyit hagyott ott ÉP pacalra, amit én ugye nem eszem, így már nem is volt akkora lelkiismeret furdalásom az ára miatt... és a sötét lila répa belseje is sötét lila és nem fakult ki sülés közben sem, teljesen odavoltam érte (is).


Hozzávalók:
1 csomag friss leveles tészta
250 g ricotta, vagy tehéntúró
2 gerezd fokhagyma, reszelve
50 g frissen reszelt parmezán
2 egész tojás
frissen reszelt szerecsendió, só és őrölt fekete bors, ízlés szerint
kis csokor friss, vagy 1 teáskanál morzsolt oregánó
4 színű sárgarépa (krém, sárga, narancs és lila)
1 saláta cukkini
1 evőkanál olívaolaj, a kenéshez

A friss leveles tésztát – azt a fajtát, amit sütőpapírra feltekerve árulnak – letekerem és kibélelek vele egy kivajazott nagyobb (20 cm átmérőjű) és egy kisebb (12 cm átmérőjű) piteformát, a széleket körbevágom. Sütőpapírt teszek rájuk és agyaggolyókkal, vagy száraz babbal (lencsével, borsóval) megtöltve, vakon elősütöm* 180 fokos sütőben 15 percig. Kiveszem a sütőből, eltávolítom a vaksütéshez használt anyagokat és ameddig hűl, elkészítem a tölteléket.
Felverem a tojásokat, összekeverem a ricottával (túróval), parmezánnal, reszelt fokhagymával és elkeverem benne a fűszereket. A masszát a kihűlt, elősütött leveles tésztára simítom, majd hozzálátok a díszítéshez. Meghámozom a répákat, megmosom a cukkinit és a hámozóval vékony, szinte átlátszó szeleteket vágok a répákból és a cukkiniből. Hogy könnyebben fel tudjam őket tekerni és ne törjenek, a szeleteket 2 percre enyhén sós, forrásban lévő vízbe teszem, majd jeges vízbe szedem, hogy leálljon a főzésük. Tiszta konyharuhára, vagy jó minőségű konyhai papírtörlőre teregetem és felitatom róluk a nedvességet. A különböző színű répa szeleteket és a cukkinit is feltekerem, így rózsa-szerű tekercseket kapok, ha túl karcsúak lennének, körbetekerem még egy répa (vagy cukkini) szelettel, majd a kész rózsát, a pite közepétől kezdve beleállítom a túrótöltelékbe. Így haladok körbe, kifele haladva, figyelve arra, hogy 2 egyforma színű rózsa ne kerüljön egymás mellé.

A spirál pite közepére készítek egy cukkini rózsát, majd egyszerűen körberakom a különböző színű répa és cukkini szeletekkel, míg körbe nem érek.

A zöldségek tetejét finoman lekenem olívaolajjal, majd betolom a pitéket a 180 Celsius-fokra előmelegített sütőbe 45-50 percre.
Langyosan a legfinomabbak.

*A vakon sütésnek az a funkciója, hogy a tésztakéreg - még töltelék nélkül elő legyen sütve, mert ha nyersen tölteném be, félő, hogy a tölteléktől elázna és "szalonnás" lenne, nem sülne át rendesen. Azért kell valami nehezéket tenni rá a vaksütéshez, mert enélkül felpúposodna és elvesztené a formáját.

Ötlet innen és innen.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. február 15.

Savanyú káposztás húsgombócleves


A saját készítésű savanyú káposztából nem csak töltött káposzta készül. Esszük szinte minden nap cikára vágva, vagy gyalulva - köretnek, savanyúságnak. Ilyenkor főzöm az egyik kedvenc téli levesem, aminek főszereplője a gyalult káposzta mellett a savanyú káposzta leve is. Gyakran készítem olyan káposztalével, amiben előzőleg friss füstölt kolbászt  főztem, így a káposztalében, a főzés közben kioldódott kolbász íze még egy kis pluszt is ad a végeredménynek.

Hozzávalók:
1 liter savanyú káposztalé
1 fej savanyú káposzta legyalulva
2 sárgarépa
1 fehérrépa
1 kisebb zellergumó
250 g darált sertéshús (comb, vagy lapocka)
2-3 evőkanál nyers rizs, többször átmosva
1 tojás
1 fej hagyma, aprítva
1 evőkanál szárított, morzsolt kapor
1 evőkanál szárított, morzsolt csombor
só és frissen őrölt bors
a tálaláshoz tejföl (opcionális)

A savanyú káposztalevet ugyanannyi vízzel felteszem főni. Amikor forr, beleteszem a gyalult savanyú káposztát és az apró kockákra darabolt zöldségeket (a hagyma kivételével) és 20-25 percig főzöm. Összedolgozom a darált hússal a finomra aprított hagymát, nyers rizst, tojást, kaprot, csombort, frissen őrölt borsot, pici sót és apró gombócokat formázok belőle, majd a leveshez adom és még kb fél órán át, takaréklángon főzöm. A levest külön nem szoktam sózni, általában elég sós a káposzta levétől. Tejföllel és friss kenyérrel tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. január 29.

Tárkonyos pulykanyak leves


Gazdag, melengető, kényeztető vasárnapi levesünk volt, szarvasi pulykából.

Hozzávalók 4 főre:
1 pulykanyak, feldarabolva
1 evőkanál olívaolaj
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
3 sárgarépa
2 petrezselyem gyökér
1 paszternák
1 kisebb zellergumó
1 evőkanál aprított ecetes tárkony
pár szál friss, vagy 1 teáskanál morzsolt kakukkfű
1 mokkáskanál morzsolt borsikafű (csombor)
só, frissen őrölt bors
kevés frissen őrölt szerecsendió
fél citrom frissen facsart leve
1 tojássárga
2 dl tejföl

Az olajon megdinsztelem az apróra vágott vöröshagymát és zúzott fokhagymát meg egy finomra reszelt sárgarépát (ettől szép színe és különlegesen finom íze lesz a levesnek). Hozzáadom a feldarabolt pulykanyakat, borsozom és kevergetve pirítom, míg kezd kifehéredni. Megszórom a fűszerekkel és felöntöm annyi vízzel, hogy jól ellepje. Takaréklángon, néha megkevergetve addig párolom, míg a nyakhús majdnem puha, majd hozzáadom a többi, apró kockákra vágott zöldséget és puhára főzöm. Eloltom alatta a tüzet, belekeverem az aprított tárkonyt és a citromlevet, hozzáadom a tejszínnel elkevert tojássárgáját (amihez előbb merek egy merőkanálnyi forró levest, a hőkiegyenlítés miatt), jól elkeverem benne és tádááám, lehet tálalni!

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2016. május 30.

Gombaleves vadgombából


Égerszögön főztem ezt az isteni, kiránduló éhes gyomrát kényeztető levest, a pünkösdi hétvégén, házigazdánk, Gyuri bácsi által a patak parthoz közel szedett tövisalja gombából, meg májusi pereszkéből. Égerszögön évek óta minden májusban eltöltünk egy hosszú hétvégét, szinte már hazajárunk.


Az 1791-ben épült református templom közvetlen szomszédságában van a Boróka ház, maga a nyugalom szigete. Ideális háromcsaládos társaságnak: három saját fürdőszobás  hálószoba, kényelmes konyha és hatalmas közösségi tér, mely nappali-étkező egyben, ahol van bőven hely a gyerekeknek játszani, kényelmesen elfér mindenki az asztal körül, hideg időben pattog a tűz a cserépkályhában, szóval hangulatos, nagyon. Kedvenceim mégis a hatalmas gang, ahol jó időben lehet reggelente kávézni, esténként borozgatni meg sztorizni, meg a Marika néni által gyönyörűen gondozott kert, ahová bármikor jó kiülni. 


A háziak kedvesek és segítőkészek, annyira megszerettük őket, hogy a májusi látogatásaink már olyanok, mintha rokonlátogatóba mennénk.
Égerszög zsákfalu, de a környéken bőven van látnivaló. Több cseppkőbarlang is látogatható, a világörökség részét képező  Aggteleki Cseppkőbarlangot mindenképp  érdemes megnézni, ahogy a szépen  felújított  L'Huillier – Coburg barokk kastélyt is Edelényben, vagy a betléri Andrássy kastélyt, melynek hatalmas parkja csábít a sétára. De vissza a levesemhez:

Hozzávalók 4-6 adaghoz:
kb. 40 dkg májusi pereszke és tövisalja gomba
1 szelet füstölt szalonna
2-3 fej salottahagyma
2 sárgarépa
4-5 gerezd fokhagyma
só, frissen őrölt bors
kis csokor friss kakukkfű
2 dl tejföl
1 tojás
kevés újhagyma zöldje a tálaláshoz

Egy fazékban kiolvasztom a nagyon apró kockákra vágott füstölt szalonna zsírját, majd megdinsztelem rajta az aprított salottát. Ha már üveges, hozzáadom a zúzott fokhagymát, és ha megérzem az illatát, rádobom az apró kockákra darabolt sárgarépát, amit 8-10 percig kevergetve dinsztelek, majd hozzáadom a megtisztított, falatnyira darabolt gombát. Sózom, borsozom, rászórom a felaprított kakukkfüvet és felöntöm egy liter vízzel (alaplével még finomabb lenne). Lassú tűzön addig főzöm, míg a sárgarépa kellemesen roppanósra puhul (nem szeretem szétfőzni), ekkor elzárom alatta a tüzet. Felverek egy tojást (lehetne csak a sárgáját), jól elkeverem a tejföllel, beleteszek egy merőkanálnyit a forró levesből, jól összekeverem, majd az egészet beleöntöm a levesbe és elkeverem.  Aprított újhagyma zöldjével megszórva tálalom.

2016. április 14.

Burgundi csiga


Az éti csiga Magyarországon védett állat, de április 1 és június 15 között szedhetőek a 3 cm-nél nagyobb példányok. Esős időt követően ligetes erdőkben, kertekben lehet éti csigát gyűjteni.
Mivel elkészítése időigényes, érdemes nagyobb mennyiséget gyűjteni a méretesebb példányokból, a konyhakészre előkészített csiga jól fagyasztható.

Az összeszedett csigákat egy hálóval bélelt faládába, vagy apró rácsos, fedeles műanyag ládába teszem és 5-6 napig éheztetem őket (vagy liszten tartom), hogy kitisztuljanak. A második - harmadik napon vízsugárral alaposan lemosom őket (ez elősegíti a tisztulásukat), majd két-három napig hagyom száradni.

Felhasználáskor a csigákat folyó vízzel egyenként alaposan megmosom, majd forrásban lévő, enyhén sózott vízbe dobom. 3-5 percig főzöm, majd leszűröm, hideg vízzel lehűtöm. Csigavillával vagy hústűvel kiemelem a csigahúst a házából és lecsipkedem róluk a hátsó fekete részt (kizsigerelem). Az így kapott csupasz csigákat bőkezűen besózom, hagyom állni negyed órát, majd alaposan lemosom. Ezt négyszer-ötször megismétlem, így megszabadulok a csigahúson lévő nyálkától. Ha már nem nyálkásak, csigáim végre készen állnak a főzésre.
A csigahúst egy fazékba teszem, öntök rá annyi hideg vizet, amennyi ellepi, felforralom, a keletkező habot leszedem. Adok hozzá 2-3 dl fehérbort, sózom, fűszerezem pár szem egész borssal, maréknyi fokhagymagerezddel, fejnyi szeletelt vöröshagymával, 2-3 szem szegfűszeggel, 1-2 babérlevéllel és pár szál friss kakukkfűvel. Karikázok hozzá 1-2 darab sárgarépát és ugyanannyi angol zellert, egy petrezselyemgyökeret, és lefedve, kis lángon 2,5-3 óra alatt puhára főzöm a csigahúst, majd hagyom kihűlni a levében (így jól magába szívja az ízeket). Ha kihűlt, leszűröm.
Közben a csigaházakat folyó víz alatt alaposan kiöblítem, forró vízbe dobom (ezzel fertőtlenítem), majd sütőben kiszárítom.
Elkészítem a zöldfűszeres vajkrémet, melyből ha maradna a csigaházak megtöltése után, hengerré formázva, frissentartó fóliába csomagolva lefagyasztom, majd sültekhez, steakhez használom.

25 dkg puha vajat elkeverek ízlés szerint sóval és frissen őrölt borssal, pár gerezd zúzott fokhagymával, kis csokor nagyon finomra vágott petrezselyemmel és ugyanannyi turbolyával, 1-2 db nagyon finomra aprított újhagymával, pár csepp citromlével, 2-3 cl konyakkal.

A fűszervajat cső nélküli habzsákba töltöm és mindegyik csigaházba nyomok belőle egy keveset. Rakok mindegyikbe egy-egy főtt csigát (ha kicsi a csiga, akkor kettőt), végül a nyílást fűszervajjal zárom le, és a betöltött csigákat hűtőszekrénybe rakom felhasználásig.
Tálalás előtt egy tepsire terítek ujjnyi vastagon durva szemű sót, a töltött csigákat üregükkel fölfelé bele ültetem (a sónak köszönhetően nem borulnak föl és nem folyik ki a tartalmuk). Forró sütőben (vagy grill fokozaton) pár perc alatt átforrósítom, csak annyi ideig, míg a fűszervaj megolvad. A sótól megtörölgetve csigatálba rakom, és forró pirítóssal (meg száraz pezsgővel) tálalom.