A következő címkéjű bejegyzések mutatása: póré. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: póré. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 10.

Kacsamell saláta csírákkal


 Egy végtelenül egyszerű „recept” következik, maradék sült kacsamell (vagy akár kacsacomb) felhasználására. Annyira egyszerű, hogy szinte szóra sem lenne érdemes, de olyan ízorgia kerekedett , hogy aki kóstolta, nem győzött betelni vele. Nincs benne más, csak felaprított sült kacsamell, vékonyra szeletelt póré és lilahagyma, filézett narancs, apró kockákra vágott maasdamer sajt, csíkokra vágott szívsaláta, durvára aprított zöldpetrezselyem és a Bioháló- bio csírák isteni fokhagyma csírája, a végén pedig ráfacsartam a filézéskor kimaradt narancs levét, öntet helyett.

Érdemes kipróbálni!

2019. november 24.

Póréhagymás, sült pulykás tészta


…avagy a maradék pulykasült új élete. Történt, hogy kissé túlméreteztem az adagot és maradt két darab sült pulykamedalion, ami melegítve már nem az igazi, kicsit száraz, nem akartam másnap csak úgy asztalra tenni, ezért kitaláltam, hogy egy tésztaételben teljesül majd ki, amit a sütőben fogok befejezni           .

Hozzávalók 2 adaghoz:
2 db sült pulykamedalion
25 dkg száraztészta (nálam teljes kiőrlésű rigatoni)
1 póréhagyma
1 evőkanál olívaolaj
fél dl száraz fehérbor
2 dl tejszín
10 dkg jól olvadó sajt, finomra reszelve
10-12 dkg füstölt mozzarella, durvára reszelve (a tetejére)
2 evőkanál parmezán, vagy grana padano, frissen reszelve
só és frissen őrölt bors

Egy nagy fazék alaposan megsózott vizet felteszek főni a tésztának, és ha már lobogva forr, a csomagoláson jelzett ideig főzöm benne a tésztát, vigyázva, nehogy túlfőzzem (akkor jó, ha még harapható, azaz al dente).
Közben elkészítem a ragut: a felszeletelt póréhagymát üvegesre dinsztelem egy evőkanál olívaolajon, majd belekeverem az apró falatkákra feldarabolt maradék sült húst és tekerek rá némi borsot. Ráöntöm a bort, majd ha majdnem elforrt, felöntöm a tejszínnel. Ha már forr, belekeverem a finomra reszelt jól olvadó sajtot, egy evőkanálnyi reszelt parmezánt, és kevergetve, pár perc alatt összefőzöm.
Ha megfőtt a tésztám, leszűröm és egy kevéssel a főzővizéből belekeverem a hagymás-húsos raguba, majd az egészet belesimítom egy sütőtálba. Megszórom a tetejét a durvára reszelt füstölt sajttal, meg egy kanálnyi finomra reszelt parmezánnal, majd betolom a 180 Celsius-fokra előmelegített sütőbe, ahol addig sütöm, míg a sajt a tetején kezd szépen pirulni (ez kb. 18-20 perc). Kiveszem a sütőből és azonnal tálalom.


A bejegyzést a Magyar Pulykaszövetség és a Magyar Baromfi Terméktanács szponzorálta, köszönet érte.





Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz. 

2019. április 1.

Nyers zöldséges Buddha-tál



Ezzel a szemet gyönyörködtető szín-, és ízkavalkáddal a vegán étrendet követő lányom is mértéktelenül boldog lenne. Neki komplett ebéd, nekünk könnyű húsmentes ebéd/vacsora, vagy grillezett hús mellé köret, bármikor.

Hozzávalók 4 adaghoz:
2 szál sárgarépa
2 kis saláta cukkini
fél kígyóuborka
fél jégcsapretek
2-3 db salotta hagyma
arasznyi darab póré
2 maréknyi rukkola saláta
1 piros és egy sárga kaliforniai paprika
fehér és fekete szezámmag

Az öntethez: 
1 bio citrom frissen reszelt héja
1 lime frissen facsart leve
2-3 gerezd fokhagyma
2-3 szál friss bazsalikom
1 teáskanál mustár
só és frissen őrölt bors
olívaolaj

Elkészítem az öntetet: összekeverem az olívaolajat a mustárral, sózom, borsozom, belekeverem a lime levét, a citrom frissen reszelt héját, a reszelt fokhagymát és az aprított bazsalikom leveleket. A zöldségeket megtisztítom, megmosom. A sárgarépát és cukkinit zöldség spirálozóval aprítom, a hagymát, pórét, retket vékonyan felszeletelem, a paprikákból és kígyóuborkából keskeny hasábokat vágok, majd ízlésesen elrendezek minden zöldséget a tálban és megszórom a szezámmagokkal.
Tálalás előtt meglocsolom az öntettel és grillezett hal, hús, vagy zöldséghez kínálom. Magában vegán mennyország.

2019. február 7.

A legeslegjobb vegán krumplikrémleves, nem csak vegánoknak



A világ gasztroirodalmában Vichyssoise-ként (ejtsd:visisszoáz) ismert póréhagymás burgonya krémleves receptjéből kiindulva vegán változatot készítettem Adél lányomnak, aki leginkább levest szokott reggelizni.

A híres krémleves a francia Vichy-ból származó Louis Diat mesterszakács nevéhez fűződik, aki 1917-ben, New Yorkban, a Madison Avenue 46-ban lévő divatos Ritz-Carlton Hotel konyhafőnöke volt. A legenda szerint, möszjő Diat a mamája receptje szerint készült póréhagymás burgonya krémlevest tejszínnel dúsítva, snidlinggel megszórva,  hidegen szolgálta fel és szülővárosa tiszteletére Crème Vichyssoise Glacée -nak nevezte el. Az eredeti Ritz-Carlton Hotelt már rég lebontották, de a Vichyssoise még mindig él. Vegán gyerek persze nem eszik tejszínnel dúsított krémlevest, így a tejszín kimaradt, de került bele evőkanálnyi 100%-os kesukrém, aminek már magában is olyan az íze, hogy el kell dugni mindenki elől, hogy idő előtt el ne fogyjon…

Hozzávalók adagonként:
1-2 db krumpli
arasznyi póréhagyma
1 kis fej salotta, vagy vöröshagyma
1 evőkanál olívaolaj
zöldség alaplé a felöntéshez
evőkanálnyi 100%-os kesukrém (kesudió paszta)
só és frissen őrölt bors

Olívaolajon megfuttatom a felaprított pórét és salottát, közben sózom, így könnyebben puhul. Rádobom a hámozott, felkockázott krumplit, bőkezűen borsozom, felöntöm zöldség alaplével és puhára főzöm. Beleteszem a kesukrémet, majd botmixerrel pürésítem, chilipehellyel megszórva tálalom.
A kesukrémet ki lehet hagyni, de nem érdemes… az adja azt a pluszt a leves ízéhez, amitől egyszerűen abbahagyhatatlan.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.


2019. január 30.

Sült zöldséges kínai tészta


Volt a hűtő zöldséges rekeszében egy kisebb fej kínai kel, 2 db csiperkegomba, arasznyi póré, 2 kis saláta cukkini, meg 2 sárgarépa, ebből lett ebéd. Klasszisokkal jobban ízlett, mint az a zöldséges sült tészta, amit itthoni kínai büfékben árulnak. Ha nem vagytok nagyon éhesek, 2-3 főre nyugodtan felezzétek az adagot.

Hozzávalók 4 bőséges, vagy 6 normál adaghoz:
250 g kínai tészta (chow mein noodles), vagy soba tészta, vagy durum spagetti (a gluténmentes változathoz gluténmentes tészta)
1 nagy fej lilahagyma
1 kis fej fokhagyma
1 nagy fej vöröshagyma
1 kisebb kínai kelkáposzta
2 sárgarépa
2 saláta cukkini
2 csiperkegomba (opcionális)
arasznyi póréhagyma (opcionális)
ujjnyi finomra reszelt gyömbér
2 csipet chilipehely (ha nem szereted a csípőset, hagyd ki)
1 csapott evőkanál barna nádcukor
1 dl sötét (gluténmentes, vegán) szójaszósz
2-3 evőkanál pörkölt szezámolaj
1-2 evőkanál olívaolaj
fehér és fekete szezámmag a tálaláshoz

A zöldségeket megtisztítom, majd a hagymákat hosszában félbevágom és felszeletelem. A kínai kelt csíkokra, a gombát szeletekre, a répát és cukkinit julienne-re vágom (vagy nagylyukú reszelőn lereszelem. A fokhagymát átküldöm a fokhagymaprésen, vagy finomra reszelem a gyömbérrel együtt.
Egy méretes wokban felforrósítom az olívaolajat és 1-2 perc alatt megkergetem benne a reszelt gyömbért, chili pelyhet és fokhagymát, majd hozzáadom a hagymákat és a sárgarépát. 1-2 perc keverés után mehet hozzá a kínai kel, majd a cukkini és gomba. Megszórom a nádcukorral, meglocsolom a szójaszósszal és 3-4 percig kevergetve pirítom. Közben kifőzöm a tésztát, leszűröm, összekeverem a szezámolajjal, majd hozzákeverem a még ress zöldségekhez. 1-2 percig hagyom összeérni az ízeket, majd szezámmaggal megszórva tálalom.

Ha nem vegán változatot készítek, egy kis kockára vágott, épp kifehéredésig sütött csirke/pulykamellel indítottam volna.


Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2017. október 28.

Csángó csicsóka leves

Fotó: Bakcsy Árpád

Ezt a levest még 2012-ben főztem, amikor a Magyar Konyha magazin január-februári számában megjelent pár csicsókás receptem. Lassan kezdődik a csicsóka szezon, így újra aktuális. Aki szereti az erdélyi csorbákat, annak nagyon fog ízleni, aki még nem evett ilyet, az főzze meg bátran, nem fog csalódni.

Hozzávalók 4 főre:
25 g vaj
1 fej vöröshagyma
arasznyi darab póré
2 sárgarépa
1 fehérrépa
1 paszternák
kis darab zeller
30 dkg csicsóka
1 liter alaplé
2 dl tejszín
2-3 ek tárkonyos ecet
1 ek ecetben eltett, aprított tárkony
só, bors

Egy finomra reszelt sárgarépát vajon megdinsztelek, hozzáadom az aprított vöröshagymát, a pórét és üvegesre dinsztelem. Sózom, borsozom. A csicsóka kivételével hozzáadom a többi aprított zöldséget és az egészet pár percig kevergetve pirítom, felöntöm az alaplével (vagy vízzel) és 10-12 percig főzöm. Hozzáadom a kis kockákra aprított csicsókát és további 5-8 percig főzöm, míg a csicsóka és a zöldségek roppanós-puhák lesznek. Belekeverem az aprított tárkonyt és ecetet, végül a tejszínt. Ha szükséges, igazítok a fűszerezésen és tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. április 21.

Kimchis tészta


Imádom a kimchit magában, vagy rizzsel, de ebben a tésztás fogásban annyira finom, hogy nem lehet betelni vele... egy időben kétségbe voltam esve, mert sehol nem találtam kínai kelt a kimchi készítéshez, de szerencsére ez is megoldódott, a fermentáló gépem* dolgozik serényen azóta is J

Hozzávalók 2 adaghoz:
10 dkg kockázott, füstölt bacon
4-5 púpozott evőkanál házi kimchi
20 dkg teljes kiőrlésű spagetti (vagy egyéb száraztészta)
1 újhagyma és fél póréhagyma vékonyra szeletelve

A bacont pirosra sütöm egy méretes serpenyőben, a vékonyra felszeletelt póréval és újhagyma fehér részével együtt, közben a tésztát al dente-ra főzöm. Ha a bacon már pirul, a hagyma már üveges, hozzáadom a kimchit és kevergetve átmelegítem, majd hozzákeverem a kifőtt tésztát, egy-két kanál főzővízzel együtt, hogy ne legyen nagyon száraz a végeredmény. Az újhagyma felszeletelt zöldjével megszórva tálalom. Amilyen gyorsan elkészül, olyan gyorsan el is fogy!

*A fermentáló gépben nem csak kimchit, hanem különböző zöldség-, vagy gyümölcs alapú erjesztett ételeket (pl:natto-t, különféle savanyúságokat) és italokat (pl: rizsbort) is lehet készíteni, illetve állati tejből éppúgy készíthető házi tejföl, kefir vagy joghurt, mint tejmentes alapanyagokból (pl: rizs-, mandula-, kókusz, vagy kesu).
Ha fermentáló gépet szeretnél vásárolni, itt megteheted.

Kérlek, hogy ha az én ajánlásom nyomán döntesz a gépvásárlás mellett, akkor azt rám hivatkozva rendeld meg és a vásárlás tényét jelezd felém is email-ben, a gabojsza@gmail.com címen. A készülék eladások után jutalékban részesülök, így vásárlásoddal az oldalam működését is támogatod, miközben ez Neked nem jelent többlet költséget. A VEGITAL készülékeket én is nap mint nap megelégedettséggel használom és jó szívvel ajánlom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2016. november 23.

Gesztenyés póréhagyma krémleves sült hagymával és chilivel


Téli, ünnepi asztalra való gazdag ízű leves. Textúrájának visszafogott eleganciájával hódit, amit a tetejére szórt sült hagyma és chilipehely ellensúlyoz némileg.

Hozzávalók:
egy méretes póréhagyma
3 dkg vaj
3 ek olívaolaj
10 dkg főtt, hámozott gesztenye
7-8 dl könnyű zöldség alaplé 
2 dl tejszín
pár szál friss kakukkfű, vagy kiskanálnyi szárított, morzsolt
só és frissen őrölt bors
a tálaláshoz ropogósra sült hagyma és chilipehely

A póréhagymát felkarikázom és a vaj - olívaolaj keverékén, a kakukkfű leveleivel megszórva, üvegesre párolom. Hozzáadom a felaprított gesztenyét, felöntöm az alaplével, ízesítem sóval, borssal. 15-20 percig főzöm, majd a tejszínnel együtt blenderben, vagy botmixerrel pürésítem. Ha túl rostos a végeredmény, érdemes átpasszírozni.
Ropogós sült hagymával és chilipehellyel megszórva tálalom.

2016. március 29.

Tükörtojás gazdagon


Bajnokok reggelije, kucsmagomba szezonra.

Hozzávalók fejenként:
1-2 friss, tanyasi tojás
1 szelet füstölt húsos szalonna
arasznyi darab póréhagyma
pár darab friss kucsmagomba
maréknyi (fagyasztott) zöldborsó
3-4 szem olajban eltett, aszalt paradicsom
kis csokor turbolya (vagy petrezselyem)
só és frissen őrölt bors

A szalonnát apró kockákra vágom és egy serpenyőben kiolvasztom a zsírját. Hozzáadom a felszeletelt pórét és üvegesre dinsztelem, majd hozzáadom a megtisztított*, hosszában elfelezett hegyes kucsmagombákat és a zöldborsót, ami a kucsmagombák által kieresztett lében szépen megpuhul. Hozzáadom a felaprított aszalt paradicsomot, tekerek rá borsot, majd lefedve, néha megkevergetve addig párolom, míg a gomba is megpuhul. Leveszem a fedőt és hagyom a gomba levét elfőni, majd a serpenyő közepébe csinálok egy kis helyet és beleütöm a tojást. Annyi ideig sütöm, hogy a tojás sárgája lágy maradjon. Finoman sózom, megszórom aprított turbolyával és azonnal tálalom.

*A kucsmagomba redői között megül a homok, a belsejében meg lehetnek aprócsa „albérlők”, így „gombát nem mosunk meg” alapelv a kucsmára nem érvényes. Én hosszában elfelezem mindegyiket, folyó víz alatt alaposan, kívül-belül megmosom, majd lecsurgatom és csak azután használom fel.

Innen az ötlet.

2014. április 3.

Kucsmagombás sajtos szendvics


Míg tart a szezon, jöhet még néhány kucsmagombás recept?
Kezdetnek egy szendvics, camembert sajttal, póréval. Mint minden ételnél, ami kevés alapanyagból készül, érdemes törekedni a jó minőségű alapanyagok használatára. Ez a szendvics gyökérkenyérből elkészítve talán a legfinomabb, de jófajta buciból, hosszában kettévágva, a kucsmagombával együtt a serpenyőben kicsit megpirítva, hmmm…

Hozzávalók 4 főre:
8 szelet gyökérkenyér, vagy 4 buci, hosszában elfelezve
16 db kucsmagomba
1 guriga camembert (200, vagy 250 g)
1 póré hagyma
1 gerezd fokhagyma
2 el olívaolaj
só és frissen őrölt bors

Egy serpenyőben, a felmelegített olívaolajon roppanósra dinsztelem a felszeletelt pórét, kiveszem, melegen tartom és a helyére teszem a hosszában elfelezett, megtisztított kucsmagombákat és pár perc alatt, rázogatva megsütöm. Kiveszem a gombákat, a hagyma mellé teszem és a serpenyőben maradt ízes zsiradékon átmelegítem, picit megpirítom a gyökérkenyér szeleteket, vagy a hosszában elfelezett bucikat. Ha egyik oldaluk megpirult, kiveszem és bedörzsölöm a fokhagyma gerezddel. A még meleg kenyérre/bucira rakom a felszeletelt camembert sajtot, és megpakolom a sült kucsmagombával és póréval. Megsózom, tekerek rá borsot és már lehet is enni!

Innen az ötlet.

2014. március 13.

Kucsmagombás burgonya gratin


Elkezdődött a kucsmagomba szezon! Kedvenc tavaszi gombámat egyszemélyes tálkákba sütöttem össze póréval, krumplival és tejszínnel, némi turbolya társaságában. Isteni finom, mint bármi, amiben találkozik póré, krumpli és tejszín, a kucsmagombától még gazdagabb és finomabb, annyira jó, hogy másnap reggelire ÉP visszatapsolta (csak több gombát kért bele :-D )




Hozzávalók 4 főre:
2 ek olívaolaj
2 szem krumpli
arasznyi darab póréhagyma
16 db kucsmagomba
2 dl tejszín
fél bio, vagy kezeletlen héjú citrom reszelt héja
só és frissen őrölt bors
pár szál friss turbolya
Meghámozom és vékonyan felszeletelem a krumplit és a pórét, a kucsmagombákat hosszában elfelezem. Az egyszemélyes sütőtálakat kikenem olívaolajjal, majd kirakom tetőcserépszerűen (hogy kicsit fedjék egymást) a hozzávalókkal: egy szelet krumplit követ egy szelet póré, azt egy fél kucsmagomba, majd újra krumpli, póré, gomba, míg megtelik a tálka. Ha megtelt, locsolok mindegyik tálra kb. fél dl tejszínt, megsózom, tekerek rá borsot, megszórom kevés kezeletlen citrom frissen reszelt héjával, némi turbolyával és betolom a 180 Celsius-fokra előmelegített sütőbe 15-20 percre, míg a teteje picit megpirul. Melegen tálalom.
 Innen az ötlet.

2014. január 4.

Fehérboros, fokhagymás vongole spagettivel


Év eleji könnyed fogás. Gyors, illatos, laktató, és épp szezonja van (állítólag a kagylót az „r” –re végződő hónapokban szabad csak enni).

Hozzávalók 4 főre:
2 kg friss vongole kagyló
3-4 evőkanál olívaolaj
1 db vöröshagyma, vagy 2 salotta, vagy 1/2 szál póréhagyma
5-6 gerezd fokhagyma
1 db chili paprika (opcionális)
1 dl száraz fehérbor
fél citrom frissen facsart leve
nagy csokor friss petrezselyem
só és frissen őrölt fekete bors
fél kg spagetti (van gluténmentes is! :-) )

A kagylókat megtisztítom, a nyitott példányokat kidobom. 

A tésztát sós vízben, al dente-re, azaz fog-keményre, haraphatóra főzöm.  Közben felaprítom a hagymát és egy méretes edényben, az olíva olajon megdinsztelem, hozzáadom a zúzott fokhagymát, majd a kagylókat. Hozzáöntöm a fehérbort és lefedve hagyom nagy lángon 3-4 percig párolódni, ezalatt a kagylók kinyílnak kiengedik a kagylóhéjból a jó kis tengervizet, ezzel meg is ízesítik a szaftot. Sózom, borsozom és hozzáadom az aprított petrezselymet, majd a kifőtt spagettit. Jól összeforgatom (a zártan maradt kagylókat kidobom!), meglocsolom a citrom levével és azonnal tálalom. Egy pohár száraz fehérbor illik hozzá.

2013. november 15.

Töltött tintahal


Egy David Rocco dolce vita epizódban láttam, ahogy a tintahalat szalámival, meg füstölt sajttal töltötte meg, na azóta tervezem, hogy tintahalat fogok tölteni, magyaroschan. Minap vettem friss tintahalat, nem nagyokat, a csápjaik is rajtuk voltak, el is terveztem, milyen jó fogás lesz belőlük. Igen ám, de hazaérve csalódottan tapasztaltam, hogy a szépséges tintahalaim nem töltésre, hanem grillezésre lettek előkészítve, a testük hosszában felvágva, ezzel eldőlt a sorsuk, na meg az enyém is. Legközelebb már figyeltem, hogy tölteni valót vegyek. Füstölt szalonnával, salotta hagymával, póréval, füstölt házi sonkával, házi paprikás kolbásszal, és füstölt scamorza töltelékkel valami eszméletlenül jó lett!  Emlékszem, pár éve furcsállva néztem a spanyolokat, ahogy magától érthető módon kombinálják a tengeri herkentyűket fajsúlyosabb sertéskolbásszal, de igazuk van! Nagyon jók együtt.
Hozzávalók 4 főre:
mérettől függően 4, vagy 8 db tölteni való, konyhakész tintahal test
1 szelet (házi) füstölt szalonna
arasznyi póréhagyma
1 fej salotta
1 szelet (házi) füstölt sonka
arasznyi darab (házi) paprikás kolbász
10 dkg füstölt scamorza
2-3 evőkanál zsemlemorzsa
só és frissen őrölt bors
2-3 evőkanál olívaolaj a sütéshez

A töltelék hozzávalóit apró kockára vágom, egy tálban összekeverem pár evőkanál zsemlemorzsával, majd betöltöm a tintahal testekbe.

Fogpiszkálóval “lezárom”, sózom, borsozom és kevés olívaolajjal kikent tepsibe téve, 20 perc alatt, 180 fokos sütőben megsütöm. Vastagabb szeletekre vágva,  aprított zöld fűszerrel (petrezselyem, vagy turbolya) megszórva tálalom.

2013. március 12.

Batátás vega burger


Már megint batáta. Mert szeretjük, mert finom, mert sokoldalúan elkészíthető, mert szezonja van és nem utolsó sorban itt terem a szomszéd megyében.
Péntek este tavaszköszöntő vacsorát ültünk a barátainkkal, oda vittem húsmentes alternatívaként a batátás zöldségpogácsát. Ott nem burgerként ettük, csak magában, salátákkal, de főzelék feltétnek is adnám, vagy kis golyókká formázva party fasírtnak, ám zsemlébe pakolva, zöldségekkel, mártással egy laktató fogás.

Hozzávalók 4 főre:
1 méretes batáta
negyed gumó zeller
1 kiméretű paszternák
1 sárgarépa
1 kis méretű cékla
arasznyi darab póréhagyma
2 gerezd fokhagyma
csicseriborsó és/vagy kukoricaliszt
1 tojás
só és frissen őrölt bors
fűszerek tetszés és ízlés szerint (nálam őrölt gyömbér, római kömény, chilipehely, őrölt koriander, szerecsendió
zsemlemorzsa  (legközelebb panko morzsát használok)
kevés olívaolaj
továbbá:  zsemle, sajt, radicchio/spenót (vagy tetszés szerinti zöldsaláta), hagyma szeletek, remoulade mártás/majonéz/zöldfűszeres joghurt mártás (ízlés szerint), illetve ki mit szeret a burgerébe tenni

Elkészítem a batátás zöldségpogácsát: a gyökérzöldségeket meghámozom és lereszelem a reszelő nagy lyukú oldalán (ilyenkor vagyok hálás, hogy van reszelőgép, mert pillanatok alatt megvagyok nagy mennyiséggel is). A pórét felaprítom és megdinsztelem 1-2 evőkanál olívaolajon, hozzáadom az aprított fokhagymát, majd egy perc múlva hozzáadom a lereszelt zöldségeket. Kevergetve roppanósra párolom, akkor jó, ha van még mit harapni rajtuk. Hagyom hűlni, majd belekeverem a csicseriborsó és/vagy kukoricalisztet, a tojást és a fűszereket.  Nagyobb golyókat formázok a masszából, majd ellapítom őket és (zsemle, de inkább panko) morzsába hempergetem.
Sütőpapíros tepsire helyezve, pici olívaolajjal megspriccelve 180 fokos sütőben 25-30 perc alatt (félidőben megfordítva) szép pirosra sütöm, majd a többi hozzávalóval zsömlébe halmozva magában, vagy salátával tálalom.

2013. február 27.

Gombás sült batáta

A 2013-as év gasztronómiai trendjei között előkelő helyen van továbbra is a kevesebb hús, több zöldség elv, lehetőleg helyi zöldség. A batáta (édesburgonya) eddig nem volt az a tipikus locavore termék, de hála a Dráva menti, és Szeged környéki gazdáknak, van már magyar édesburgonya, fél áron a messziről jött import termékhez képest. Nem kell többé Peruból idehozni, mert már itt is megterem, reméljük hamarosan a multi élelmiszerláncok is hazai batátát forgalmaznak az import árú helyett. Számos élettani előnye mellett, a batáta nem utolsó sorban igazán finom és sokoldalúan elkészíthető, köretként, vagy önálló fogásként. Az alábbi gombás sült batáta önállóan is megállja a helyét, de húsevőknek köretként is tálalnám.


Hozzávalók 4 főre:
5 dkg vaj, vagy 3 ek olívaolaj
fél kg barna csiperke gomba
1 karcsúbb, közepes méretű batáta
1 kis fej vöröshagyma
2 fej salotta hagyma
arasznyi póréhagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2 dl tejszín
1 csokor friss petrezselyem
só, frissen őrölt bors és morzsolt majoránna

A hagymákat megpucolom, a vöröshagymát és salottát cikkekre vágom, a pórét felszeletelem, a gombákat felezem (a nagyobbakat negyedelem), a petrezselymet felaprítom, a fokhagymát lereszelem.A batátát meghámozom és vékonyan felszeletelem. Egyszemélyes sütőtálkákat (vagy egy nagyobbat) kivajazok.
Egy serpenyőben felolvasztom a maradék vajat (vagy olajat hevítek), és megdinsztelem rajta a hagymákat, majd hozzáadom a fokhagymát és a gombát. Sózom (ha a hagymát sózom meg, könnyebben puhul), borsozom, megszórom majoránnával, hagyom, hogy elfője a levét, majd zsírjára pirítom. Belekeverem az aprított petrezselymet, felöntöm a tejszínnel és kicsit beforralom. Elosztom a kivajazott tálkákban, a tetejüket kirakom a batáta szeletekkel és betolom a 180 Celsius-fokra előmelegített sütőbe, 25-30 percre.

Az idei év gasztronómiai trendjeiről és az egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó főzési (sütési) módszerekről is szó lesz a következő hétvégén, 2013. március 1-3 között, a Papp László Budapest Sportarénában megrendezett Konyhakiállításon.  Lesznek főzőbemutatók (sztárséfekkel, sztárcukrászokkal) és mindennap nyereménysorsolás több időpontban.
Ha ti is szeretnétek ott lenni, írjátok meg a gabojsza@gmail.com e-mail címre a neveteket és február 28-án, azaz holnap kisorsolok 25 belépő jegyet a Konyhakiállításra. A levél tárgyaként “Konyhakiállítás” szerepeljen. A kisorsoltakat e-mailben értesítem, a jegyek a rendezvény egész időtartama alatt felhasználhatóak, és egy napi belépésre jogosítanak.

2013. február 25.

Baconos, pórés, sous vide kelbimbó

A 2013-as év gasztronómiai trendjei között előkelő helyen van továbbra is a sous vide technológia alkalmazása. A vákuum alatt történő hőkezelés egyre jobban terjed nem csak éttermekben, hanem a megfelelő méretű készülék megjelenésével a háztartásokban is, jómagam kicsit több mint egy éve használom a konyhámban. Nem minden nap, de néha igazán jól jön. Decemberben vettünk egy szarvast, a nemesebb húsdarabokat körbepirítás után levákuumoztam és 60 Celsius-fokon 36 órán át hőkezeltem, a végeredmény mennyeien szaftos, ízes vadhús, olyan, amit sous vide gép nélkül nem lehet előállítani. Külön bónusz, hogy bármikor percek alatt tudom tálalni, tökéletes állapotban. De nem csak húsokat lehet vele készíteni, hanem zöldségeket is. A sárgarépáról már áradoztam, most meg egy sokak által „nem szeretem”, kicsit mostohagyerekként kezelt zöldséget készítettem vákuum alatt: kelbimbót.
A végeredmény lehet, hogy sok új kelbimbó rajongót szerezne!


Hozzávalók:
1/2 kg kelbimbó
2 ek olívaolaj
mokkáskanálnyi (magos)mustár és méz
só, bors

3 dkg vaj
10 dkg szeletelt, füstölt bacon
1-2 salotta hagyma
fél szál póréhagyma
1 gerezd fokhagyma
tálaláshoz: fél gránátalma magjai

Egy tálban összekeverem az olíva olajat, magos mustárt és mézet. Fűszerezem sóval, frissen őrölt borssal, majd belekeverem a konyhakész kelbimbót. Vákuumzacskóba teszem, lezárom és 84 Celsius-fokon hőkezelem 70 percig, ezalatt a kelbimbó ressre, igen kellemes állagúra készül. Ha nem tálalom azonnal, jeges vízben, zacskóstól lehűtöm. A hőkezelés után (levákuumozva) hűtőszekrényben akár 10 napig is eláll.


Tálalás előtt egy serpenyőben felolvasztom a vajat, megsütöm benne a feldarabolt bacont, a felaprított salottát és pórét, majd hozzáadom a zúzott fokhagymát és a kelbimbót. Kevergetve addig sütöm, míg pici színt kap. Gránátalma magokkal megszórva, azonnal tálalom.

Az idei év gasztronómiai trendjeiről és az egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó főzési (sütési) módszerekről is szó lesz a következő hétvégén, 2013. március 1-3 között, a Papp László Budapest Sportarénában megrendezett Konyhakiállításon, ahol élőben meg lehet nézni többek között azt a sous vide gépet, amit én is használok.  Lesznek főzőbemutatók (sztárséfekkel, sztárcukrászokkal) és mindennap nyereménysorsolás több időpontban.

Ha ti is szeretnétek ott lenni, írjátok meg a gabojsza@gmail.com e-mail címre a neveteket és február 28-án kisorsolok 25 belépő jegyet a Konyhakiállításra. A levél tárgyaként “Konyhakiállítás” szerepeljen. A kisorsoltakat e-mailben értesítem, a jegyek a rendezvény egész időtartama alatt felhasználhatóak, és egy napi belépésre jogosítanak.

2013. február 6.

Disznótoros csicsókával és póréval, savanyú káposzta ágyon

Fotó: Bakcsy Árpád


Hozzávalók:
fél kg gyalult savanyú káposzta
fél kg csicsóka, hámozva és szeletelve
póré, szeletelve
friss kolbász és hurka, szeletelve
diónyi zsír, a sütőforma kikenéséhez

Elkészítés:
Egy sütőtálat kikenünk zsírral, az alját kibéleljük gyalult savanyú káposztával, majd kirakjuk a szeletelt kolbásszal, csicsókával, hurkával, póréval. 160 °C fokos sütőben 40-45 percig sütjük.

Fenti receptem a Magyar Konyha Magazin 2012-es január-februári számában jelent meg.
Készítettem már krumplival is.

2012. április 13.

Medvehagymás, csirkehúsos túrótorta


„Lássuk, mi van a hűtőben” akció újabb, jól sikerült fejezete.

Hozzávalók:
3 ek olívaolaj
1 csokor újhagyma
fél szál póré
3 gerezd fokhagyma
25 dkg csirkemell
20 dkg paprikás kolbász
1 csokor medvehagyma
fél kg túró
5 tojás
12 dkg füstölt sajt
só, frissen őrölt bors

Az olívaolajon megdinsztelem a karikára aprított újhagymát és pórét. Ha már üveges, hozzáadom az aprított fokhagymát, majd a nagyon apró darabkákra vágott csirkehúst. Sózom, borsozom, majd ha a hús kifehéredett, hozzákeverem az apró kockákra vágott kolbászt, ha az is kiengedte a zsírját, belekeverem az aprított medvehagymát. 2-3 percig még kevergetem, ha a medvehagyma kezd összeesni, leveszem a tűzről és hagyom hűlni.
A túróban elkeverem a tojásokat meg a nagyon apróra kockázott füstölt sajtot, majd belekeverem a kihűlt hagymás-csirkés-kolbászos masszát. Megkóstolom, ha szükséges sózom, borsozom. Szilikon (vagy ennek híján egy kivajazott) tortaformába simítom és kb. egy órára (tűpróbáig) sütöm a 180 fokra előmelegített sütőben. Langyosan tálalom, de hidegen is nagyon finom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2012. március 29.

Sonkás-sajtos, tejszínben sült póré


2012 februárjában végre magyarul is megjelent a GoodFood magazin. 
Az eredeti, vagy akár az általam gyakran forgatott román nyelvű kiadáshoz képest is lesz hová fejlődni, mert köztünk legyen szólva: az első szám elég közepesre sikeredett. Jobb lett volna frissebb tartalommal előrukkolni, bár tudom én, hogy egy újszülöttnek minden vicc új, de mégis…
(a leveles tésztába tekert virsli sem a konyhatündérség csúcsa és bár ötletnek kiváló, de egy GoodFood-ban legyen már több fantázia.)
Félreértés ne essék, az újság jó, csak én egy kicsit többet vártam az első számtól, mert így elsőre nem rohantam előfizetni.

Az alábbi recept az első magyar nyelvű számból való, némi átalakítással.  És bizony tízpontos. Két hét alatt háromszor készítettem! 

Hozzávalók 2 főre :
póréhagyma (mérettől függően egy fél, vagy egész szál)
füstölt-főtt, szeletelt sonka, minden póré darabka köré egy szelet
maréknyi reszelt, füstölt (jól olvadó) sajt
2 dl tejszín
2 teáskanál dijoni magos mustár
kevés vaj, a sütőtál kikenéséhez

A pórét darabokra vágom, akkorákra, mint a sütőtálam (én 10 X 20 cm-es sütőtálat használtam). Enyhén sós vízben a feldarabolt pórét 5-6 perc alatt majdnem puhára főzöm, leszűröm. Mindegyik darabot körbetekerek egy szelet sonkával és szorosan egymás mellé pakolva, kikent sütőtálba sorakoztatom a sonkás póré darabokat. A tejszínbe belekeverem a magos mustárt és a reszelt sajt felét, ráöntöm a póréra, és betolom az egészet a 200 Celsius-fokra előmelegített sütőbe. 15 perc elteltével kiveszem, megszórom a maradék reszelt sajttal és a sütőbe visszatéve addig sütöm, míg a sajt a tetején megpirul.

GoodFood recept alapján.

2012. január 26.

Magyar Konyha magazin és csángó csicsókaleves

Egy évvel ezelőtt adtam hírül, hogy megjelent a megújult Magyar Konyha gasztronómiai magazin. Most büszkén jelentem, hogy tegnap megjelent a 2012-es január-februári szám, benne 4 csicsóka receptemmel.


A négy csicsókás ételem: csicsóka aszalt paradicsomos, vargányás morzsában


disznótoros csicsókával és póréval, savanyúkáposzta ágyon


csicsókatorta


és a desszert: csicsókás panna cotta


A fotókat Bakcsy Árpád készítette, a recepteket megtaláljátok a Magyar Konyha magazin 2012 január-februári számában.