A következő címkéjű bejegyzések mutatása: töltött hús. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: töltött hús. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 22.

Sonkával-sajttal töltött pulykacomb tekercs



Kicsit retro, de igazán finom ebédünk volt ez a töltött pulykacomb. Érdemes jól olvadó sajtot, meg füstölt sonkát tekerni bele, a sülés közbeni kiszáradástól pedig baconnal megvédeni a hústekercset.

Hozzávalók 2-3 adaghoz:
egy pulyka felső combfilé
só és frissen őrölt bors, ízlés szerint
6-8 szelet jól olvadó sajt
4-6 szelet füstölt (fekete erdei) sonka
6 szelet füstölt bacon
1 evőkanál olívaolaj
1 dl száraz fehérbor
1 fej hagyma
pár gerezd fokhagyma

A pulykacomb filét könyvszerűen szétnyitom és finoman kiklopfolom, a lehető legnagyobb téglalapot nyerve belőle, igyekezve, hogy nagyjából mindenütt egyforma vastag legyen. Sózom, borsozom és ráterítem a sajtszeletek felét, majd a sonka szeleteket és ezekre fektetem a maradék sajtszeleteket. Feltekerem, beburkolom a bacon szeletekkel, és sütőtálba teszem. Meglocsolom olívaolajjal, aláöntöm a bort és mellédobom a hámozott, negyedelt hagymát és a fokhagyma gerezdeket. Alufóliával letakarom és betolom a 200 Celsius-fokra előmelegített sütőbe, ahol 45-50 percig sütöm. Ha már puha a hús, leveszem a fóliát és a szaftjával locsolgatva, grill alatt pirosra sütöm. Tálalás előtt hagyom legalább 10 percet pihenni a húst, majd vastagabbra szeletelve, friss salátával tálalom.



A bejegyzést a Magyar Pulykaszövetség és a Magyar Baromfi Terméktanács szponzorálta, köszönet érte.


Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. december 25.

Töltött libanyak


Rokoni körben elköltött ünnepi ebédünk előétele volt a töltött libanyak, ami számomra az idei Karácsony legjobb fogásává avanzsált.

Hozzávalók (kb. 28-30 szelethez)
4 db töltenivaló libanyakbőr
1 evőkanál kacsazsír
2 hagyma, finomra aprítva
4 szikkadt zsemle, felkockázva
5 dl langyos tej
30 dkg darált kacsamell (bőre nélkül)
20 dkg hízott kacsamáj
2 tojás, felverve
só, bors
1 nagy csokor petrezselyem, finomra aprítva
2 evőkanál kacsazsír
zsír, víz

A libanyakat megmosom, konyhai papírtörlővel kívül-belül alaposan leitatom, majd csipesszel eltávolítom a még rajtuk lévő tokokat. Szűkebb végéit konyhai kötöző madzaggal szorosan elkötöm, majd elkészítem a tölteléket: egy evőkanál kacsazsíron megdinsztelem a hagymát, majd addig pirítom, amíg enyhén karamellizálódik. A szikkadt, felkockázott zsemléket meglocsolom a langyos tejjel, majd alaposan kinyomkodom. A kinyomkodott zsemléhez adom a hagymát, a darált kacsamell húst, a falatnyi darabokra aprított kacsamájat, a tojásokat, valamint a finomra aprított petrezselymet. Sózom, gazdagon borsozom, majd megtöltöm a libanyak bőröket: a szélesebb végén adagolom a tölteléket, és egészen a lezárt végéig nyomkodom, a szélesebbik végét – mivel valahová elpakoltam a hústűket és épp nem találom, nemes egyszerűséggel bevarrom. Elegyengetem a tölteléket, majd hurkapálcával megszurkálom, hogy sülés közben belülről ki tudjon folyni a keletkező folyadék és zsír, és ne repedjen szét.
Egy akkora tepsibe teszem a megtöltött nyakakat, amiben kényelmesen elférnek, miután megágyaztam nekik két evőkanál kacsazsírral, és 200 °C fokra előmelegített sütőben kb. 45 percig sütöm.



Átemelem őket egy rácsra és mindkét oldalukat meggrillezem, hogy szép pirosak legyenek.
Néhány órát érdemes pihentetni, hogy könnyebben lehessen szeletelni (én este sütöttem és reggel szeleteltem).

Mautner Zsófi receptje volt az alap.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2013. január 2.

Mozzarellás, paradicsomos csirkemell


…avagy caprese csirkemell. Újév napján még csak malacot, de január másodikán már csirkét is ehetünk. Az ünnepek utánra jól jön valami könnyű, de mégis tartalmas és színes:-)
Ez nagyjából harminc perces fogás, amit az év első munkanapját letudva is gyorsan összedobhatunk.

Hozzávalók 4 főre:
2 db csirkemell filé, vagy 1 csirkemell kicsontozva
szeletelt, füstölt bacon
mini mozzarella golyók
1 paradicsom, felszeletelve
só, frissen őrölt bors
porrá őrölt szárított paradicsom
vaj (vagy olívaolaj) a sütőtál kikenéséhez

Ameddig felmelegszik a sütő 200 C-fokra, a csirke mellet csíkokra vágom, sózom, borsozom és meghintem porított szárított paradicsommal, amit előszeretettel használok fűszerként (akinek nincs, kenje meg a csirkemell csíkokat egészen kevés paradicsom sűrítménnyel. Az extra paradicsom íz jól jön, mert ilyenkor a friss paradicsom nem igazán ízes…). Mindegyik húscsíkba teszek egy kis golyó mozzarellát, baconnal körbetekerem, és paradicsom szeletek közé téve a kivajazott sütőtálba, 20 perc alatt megsütöm. 


Bazsalikom levéllel díszítve, diétázóknak zöld salátával, nem diétázóknak tejszínes krumpli-, vagy paszternák pürével tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2011. augusztus 24.

Paradicsomos nyúldagadó



Ez nekem olyan szerdai ebédre való. Hétfőn akad(hat) némi vasárnapi maradék, kedden jöhet a húsmentes szekció, de szerda piacnap, kötelező hentes látogatással és húsos ebéddel. A kiskőrösi Piac téren két hentes van, a Japi baromfiboltját látogatom gyakrabban, nála nyúlhús is kapható. Nyúldagadót szívesen veszek, a lányok is szeretik, jó kis husi, leggyakrabban töltöm valamivel és göngyölöm. Tudom, ez már divatjamúlt eljárás, de ez van, öregszem, meg amúgy sem kell nekem mindig trendinek lennem.

Hozzávalók személyenként:
4 szelet nyúldagadó
1 ek szárított paradicsom morzsa­*
2 szelet füstölt sajt
só, frissen őrölt bors
kevés vaj, vagy olívaolaj
konyhai frissentartó fólia

*A szárított paradicsomot – azt a fajtát, amely csontszárazra sikeredett tavaly – robotgépben morzsává őrlöm és fűszernek használom.

Kiterítek egy darab A4-es méretű konyhai frissentartó fóliát, erre fektetem a megmosott, konyhai papírtörlővel szárazra itatott, sóval, borssal fűszerezett nyúldagadókat úgy, hogy kicsit fedjék egymást és négyzetalakot kapjak. Megszórom a paradicsom morzsával, ráfektetem a füstölt (edámi) sajtszeleteket és a fólia segítségével feltekerem, a tekercse(ke)t kivajazott (vagy kiolajozott) sütőtálba teszem (fólia nélkül!) és leöntöm a fűszeres paradicsomszósszal. 180-200 fokra előmelegített sütőbe 30-40 percig sütöm. Szeletelve, krumplipürével tálalom.

2011. július 31.

Mozzarellás, aszalt paradicsomos csirkemell



Akár vasárnapi ebédhez, fél óra alatt kész!

Hozzávalók:
csirkemell filé
olajban eltett szárított paradicsom
mini mozzarella golyók
só, frissen őrölt bors
friss, vagy szárított oregánó (és/vagy bazsalikom)
szeletelt bacon

A csirkemell filét kicsit kiklopfolom, hogy egyforma vastag legyen mindenhol, így könnyebb feltekerni. Megszórom tengeri sóval, frissen őrölt borssal, oregánó-val és/vagy bazsalikommal (frissel még jobb), teszek bele pár darabot az olajban eltett paradicsomból és 2-3 mini mozzarella golyót, 


majd feltekerem, bacon szeletbe burkolom és kivajazott (vagy a paradicsom olajával kikent) sütőtálba egymás mellé fektetve, 200 fokos sütőben 20-25 perc alatt pirosra sütöm. Salátával (vagy más, tetszés szerinti körettel) tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2011. április 4.

Zsebes töltött pulykacomb


Éppen volt itthon egy pulyka alsó combfilé, abból készült a zsebes húsom. Karajból szebb lenne, de sertést most épp nem eszünk, max. annyit, ami abban a pár szelet kolbászban van, ami belekerült.

Hozzávalók:
1 pulyka alsó combfilé
1 fej hagyma
szeletelt füstölt mozzarella sajt
paprikás kolbász, szeletelve
fél cukkini, szeletelve
1 paradicsom, szeletelve
só és frissen őrölt bors
2-3 ek olívaolaj
1 dl száraz fehérbor

A húst megmosom, szárazra törölgetem és másfél centinként bevágom úgy, hogy az alján nem vágom át teljesen, így tölthető „zsebek” keletkeznek. Fűszerezem kívül-belül sóval, borssal, majd minden „zsebbe” teszek szeletelt kolbászt, füstölt sajtot, hagymát, cukkinit és paradicsomot (vagy ami éppen van itthon).


Olívaolajjal kikent sütőtálba teszem, aláöntöm a bort, alufóliával lefedem és 200 fokra előmelegített sütőben egy órát sütöm. Leveszem a fóliát és a szaftjával gyakran locsolgatva pirosra sütöm. Tálalás előtt hagyom egy keveset hűlni, majd rézsútosan szeletelem. Csicsóka pürével ettük.

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. február 22.

Juhtúrós olívás csirkemell


Meglátni és megszeretni, azaz reggel megláttam, délre elkészült!

Hozzávalók:
1 csontos csirkemell, vagy 2 filé
10 dkg brindza, vagy burduf túró
2 marék fekete, magozott olívabogyó
só, frissen őrölt színes bors
oregánó, bazsalikom (opcionális)
1 ek kacsazsír

Egy sütőtálat kikentem kacsazsírral. A csirkemellet kicsontoztam, a 2 fél filét vastagságában felébe vágtam (nem vágtam át teljesen, csak felnyitottam), sóztam, borsoztam, majd megpakoltam fél centi vastag szelet füstölt burduf túróval, amit a Kézműves Ízek Vásárán vettem az erdélyi (Székelyszentléleki) Gordon műhely standján (sajnos nem juh, hanem tehéntejből készült, de isteni finom!). Belenyomkodtam jó sok fekete, magozott olíva bogyót, betakartam a csirkemell másik felével, megszórtam bazsalikommal, oregánóval és tettem a tetejére 2 szelet füstölt mozzarellát, majd alufóliával letakarva alatt ment a sütőbe, 180 fokra, kb 30 percre.


Nagylány (neki készült) mind a 10 ujját megnyalta utána:-) Még telefonon is felhívott azzal, hogy „Anya, ez isteni!...”

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2011. február 17.

Southern fried chicken (amerikai rántott csirke)


A louisianai cajun-kreol konyha remeke. Egyfajta cordon bleu csirkecombból, sütőben sütve.

8 csirke felsőcombot lebőrözök, kicsontozok. A combokat sózom, borsozom, a csont helyére egy szelet sonkába tekert kis hasáb sajtot göngyölök, az összetekert, töltött combokat hústűvel (vagy ha aprók a combok - fogpiszkálóval) rögzítem. A szokásos módon panírozom (liszt-tojás-zsemle-, vagy panko morzsa), és a hajtott felével lefelé, kivajazott tűzálló tálba egymás mellé fektetem őket. A tetejüket olvasztott vajjal megkenem és fedő nélkül, 200 fokos (előmelegített) sütőben 30 percig sütöm. Ekkor a hús alatt összegyűlt zsiradékkal meglocsolom, és a sütőbe visszatolva ropogósra sütöm.
Kreol ketchuppal és zöld salátával tálalom.

A receptet a Terebessen találtam.

Ha tetszik a recept, csatlakozz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. január 3.

Egyszemélyes pulykakocsonya


Az idei első, a sorban már a 39.-ik Vigyázz, Kész, Főzz! játék egyik témája a kocsonya. Dizájnos egyszemélyes adagokat készítettem pulykaszárnyból. Akinek jó a kézügyessége, cifrázhatja a díszítést.

Hozzávalók 4 főre:
2 méretes pulyka szárny
1 sárga és egy narancssárga sárgarépa
1 nagy fej hagyma
2 fej fokhagyma
1-2 ek ételízesítő (én ízfokozó, adalék és sómentes, bio, szárított zöldségkeveréket használok)
só és szemes bors

A húsokat megmosom és hideg vízben (annyi, hogy jól ellepje) felteszem főni egy méretes edényben a felnegyedelt hagymával, egy fej (hámozatlan) fokhagymával, sóval, borssal, ételízesítővel. Ha forr, azonnal minimál-takarékra csendesítem alatta a lángot, mert csak gyöngyözve szabad neki főni, különben zavaros lesz a kocsonya. Folyamatosan lehabozva addig főzöm, míg a hús teljesen meg nem puhul, leválik a csontokról (ez 2-2,5 óra). Az utolsó félórában beleteszem a megpucolt sárgarépát is és roppanós-puhára főzöm azt is.
Leveszem az edényt a tűzről, szűrőkanállal kiszedem a húsokat és a visszamaradt lében elkeverem a második fej fokhagymát zúzva, vagy reszelve, hogy jól kiadja a zamatát. Ha a húsok már annyira kihűltek, hogy meg tudom fogni, kicsontozom, lebőrözöm, a sárgarépákat felszeletelem. Hőálló kis egyszemélyes tálkák aljára szűrők egy kevés kocsonya levet, a sárgarépa szeletekből díszítést készítek, majd rászedem a kicsontozott, bőrétől megszabadított húst, rámerem egy szűrőn keresztül a levet, majd hűvös helyen kidermesztem a kocsonyát.
A két szárny bőrében lehetett elég zselatin, a kocsonyám nem lett kemény, de szépen megdermedt. Akinek kétségei vannak, tegyen hozzá plusz zselatint.

Az e havi VKF! játék másik témája a töltött húsok. Bár már nem annyira trendi tölteni, meg göngyölni, de nálunk gyakran van töltött is, göngyölt is:
Avokádós, medvehagymás csirkemell
Bacon bomba
Baconos, rucola pestos csirkecsigák
Cordon bleu
Gesztenyés, aszalt gyümölcsös pulykarolád
Gombával töltött sertéscomb
Gombás-májas töltött csirkecomb
Grillezett spárgával töltött csirkemell
Kéksajtos töltött csirkemell
Medvehagymás, sajtos hústekercs
Sajtos, ananászos töltött csirkecomb
Spenótos, sajtos-sonkás nyúldagadó
Szárított paradicsomos morzsával és olajbogyóval töltött, konfitált malackaraj
Töltött pulykamell rolád
Töltött báránylapocka
Töltött dagadó
Töltött húsroládok
Zsebes töltött pulykacomb

Válogassatok kedvetekre, Edithnek köszönöm a játékot!

Ha tetszik a recept, csatlakozz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2010. november 29.

Spenótos, sajtos-sonkás nyúldagadó


Karácsonykor is asztalra tenném.

Hozzávalók:
friss spenót
szeletelt füstölt, főtt sonka
nyúldagadó (annyi darab, ahány tekercset készítek)
füstölt sajt, kis rudacskákra vágva
szeletelt bacon
só, bors

Kiterítem egymás mellé a nyúl dagadókat, sózom, borsozom, betakarom friss spenót levelekkel, majd egy-egy szelet sonkával, még egy sor spenót levél és mindegyikbe teszek egy–egy füstölt sajt rudat, majd feltekertem. Bacontakaróban, sütőtálban egymás mellé fektetve, 180 fokos sütőben kb fél óra alatt szép pirosra sütöm. Salátával tálalom. 

2010. július 16.

Töltött dagadó


A töltött dagadóról a régi idők Húsvét-hétfői jutnak eszembe. Igazi retro fogás, amit azért nagyjából kétévente most is elkövetek, szigorúan a „hagyományos” recept szerint, ami nálunk gombás töltelék. Kánikula ide, vagy oda, a melegben is éhesek vagyunk és eszünk is, legfeljebb hajnalban főzök olyat, ami hidegen is jó.

Hozzávalók:
egy nagyjából 1 kg-os dagadó (a hentest szoktam megkérni, hogy „szúrja fel”, azaz vágjon bele zsebet, a tölteléknek)
fél kiló gomba (pld. barna csiperke)
2 zsemle
1 jókora csokor petrezselyem zöldje, aprítva
2-3 cikk fokhagyma, zúzva
kevés morzsolt majoránna
1 fej hagyma, aprítva
1 ek liba vagy kacsazsír
2 tojás
só, frissen őrölt bors
(házi) zsemlemorzsa

A zsemléket vízbe áztatom, majd jól kifacsarom. A hagymát kevés zsíron megfonnyasztom, ráteszem a felaprított gombákat, sózom, borsozom, megszórom majoránnával, majd lefedve puhára párolom és hagyom fedő nélkül, hogy elfője a levét. Egy tálban a kinyomkodott zsemléket összekeverem a kihűlt párolt gombával, a zúzott fokhagymával, a felvert tojással, sóval, borssal, és a petrezselyem zölddel. Ha túl lágy lenne a massza, kevés zsemlemorzsával igazítok az állagán.
A dagadót megtöltöm a töltelékkel, a végét hústűvel lezárom (vagy konyhai cérnával egyszerűen bevarrom), sózom, borsozom a külső részét és tepsibe rakom. Öntök alá kevés vizet, vagy fehérbort és puhulásig lefóliázva, majd fólia nélkül, 250 fokos sütőben kb 60-70 perc alatt szép pirosra sütöm, a végéhez közeledve gyakran locsolgatva a szafttal. Ha nem fért volna be az egész töltelék a dagadóba, egy kis tepsit, vagy őzgerinc formát kizsírozok és megszórok morzsával, majd belesimítom a maradék töltelékmasszát. A tetejét is megszórom morzsával és a sütőben megsütöm a dagadóval egyszerre. Hidegen, szeletelve szoktuk enni krumpli salátával és paradicsommal, paprikával.

2010. április 4.

Töltött báránylapocka és borda


A Húsvét vasárnapi ebéd nálunk mindig hagyományos: bárány leves, sült báránycomb, töltött báránylapocka és borda, tökmagolajos krumplisaláta, fejes saláta ecetes-cukros lében és idén először Chili&Vaníila vaníliás fehérrépa püréje, mely nagy tetszést aratott.

A töltött báránylapocka és bordához a tejes bárányt úgy daraboljuk, hogy a lapockája egyben maradjon az első 4-5 bordájával. A bordák végénél egy vágást ejtünk, kézzel finoman lefejtjük a vékony, laza kötőszövetet a bordákról, eljutva a lapockáig, ilyen módon az első bárány-negyedben egy elég jelentős üreget lehet kialakítani, melyet megtöltünk a következő töltelékkel:

Egy fej apróra vágott hagymát kevés olívaolajon megdinsztelünk. Hozzákeverünk két, tejbe áztatott és alaposan kinyomkodott zsemlét (vagy ennek megfelelő mennyiségű fehér kenyeret), a fél májat apró kockákra vágva, egy szelet nagyon apróra vágott szalonnakockát, 1-2 szál aprított újhagymát (zöldjével együtt), két egész nyers tojást, sót, borsot, egy csokor apróra vágott petrezselyemzöldet és egy ágacska friss rozmaringról lefejtett levélkéket, szintén aprítva. Mivel most épp medvehagyma szezon van az is kerülhet a töltelékbe, negyed kiló aprított gomba mellé. Egy kanállal az üregbe töltjük a pépes tölteléket, majd egy tűvel-cérnával egyszerűen bevarrjuk. a nyílást.
A húst kívülről megsózzuk, borsozzuk, megkenjük olívaolajjal, betakarjuk bacon szeletekkel, majd vizet és kevés száraz fehérbort öntünk alá és fóliával lefedve közepes lángon legalább egy órát pároljuk. Ha már puha a hús, hagyjuk kihűlni, mert melegen nem lehet szépen szeletelni. Ha kihűlt, adagonként felszeleteljük és immár fólia nélkül, nagy lángon, a levével gyakran locsolgatva addig sütjük, míg szépen megpirul.

Ha tetszik a recept, csatlakozz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2010. január 9.

Baconos, rucola pestos csirkecsigák


El kellett használnom némi maradék rucola pestot, Palócprovence ötletét vetettem be. Nagy sikere volt, igazi „gyorsan kész” fogás, vendégek elé is tenném, akár ünnepi asztalra is, mert irtó finom és mutatós.

A rucola pestohoz:
10 dkg rucola (borsmustár)
2 ek darált mandula
olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
frissen őrölt bors
2-3 ek frissen reszelt parmezán

A csigákhoz:
szeletelt, füstölt bacon
2 csirkemell filé
reszelt (füstölt)sajt

A pestohoz a rucolát, mandulát, fokhagymát és parmezánt késes turmixba teszem, tekerek rá borsot és turmixolás közben annyi olívaolajjal engedem fel, hogy sűrű mártás állagú legyen.

A csirkemell filéből a bacon szeletek szélességével nagyjából megegyező szélességű csíkokat vágok. Minden bacon szeletre terítek egy csirkemell csíkot, bekenem pestoval, megszórom reszelt sajttal, csigaszerűen feltekerem és mindegyiket a muffintepsi egy-egy mélyedésébe rakom. A tetejükre teszek még egy kis kupac reszelt sajtot és 20 percre 180 fokos sütőben sütöm. Körettel vagy salátával, melegen, hidegen, mindenhogy jó. Jófajta villámebéd.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2009. november 30.

Szárított paradicsomos morzsával és olajbogyóval töltött, konfitált malackaraj


Szép malachús kellette magát a hentesnél, vettem is egy darab bőrös karajt. Szikkadt kenyérből friss morzsát készítettem: szeletekre vágtam, megszabadítottam a héjától és késes robotgépbe tettem, dobtam hozzá egy marék aszalt paradicsomot és morzsává daráltam.

Egy maréknyi magozott, fekete olajbogyót felszeleteltem, a húst felnyitottam úgy, hogy meg tudjam tölteni. Frissen őrölt borssal fűszereztem, megszórtam az aszalt paradicsomos morzsával és az olajbogyó szeletekkel, feltekertem és összekötöztem, hogy megtartsa a formáját. Kívülről minden oldaláról sóztam, borsoztam és egy jókora darab, olívaolajjal kikent, vastag alufóliára fektettem. Tettem köré negyedelt hagymát és pár fokhagymagerezdet, majd szorosan feltekertem az alufóliát, a csomagot pedig estétől – reggelig, kb 9 órán keresztül abáltam, alacsony hőmérsékleten a konfitáló gépbe (slow cooker). Tálalás előtt kihámoztam az alufóliából és sütőtálba tettem a vajpuha, ízes húst. Bevagdostam a malacbőrt, megkentem olívaolajjal, megszórtam sópehellyel és grill alatt ropogósra sütöttem. Sült céklával és paszternák pürével volt finom főételünk a vasárnapi ebédnél.

2009. október 18.

Kéksajtos töltött csirkemell

Árválkodott a sajtos fiókban egy darab, talán az ideális érettségi fokon túlesett (azaz ottfelejtett) gorgonzola, ebédre csirkemell volt tervben, de konkrét elképzelésem még nem volt vele. Google a barátom, a kéksajt – csirkemell keresőszavakra kiadott többek között egy receptet, amit végül alapötletnek használtam.

Hozzávalók:
6 szeletelt csirkemell
15 dkg gorgonzola (vagy más kéksajt)
1 kis fej salotta
1 tojás
fél csokor petrezselyem
2-3 ek zsemlemorzsa
só és frissen őrölt bors
12 szelet bacon

A hússzeleteket kiklopfolom, sóval, borssal fűszerezem. A sajtot villával összetöröm, összekeverem a tojással, a nagyon finomra vágott hagymával, az aprított petrezselyemmel. Őrölt borssal fűszerezem, majd annyi zsemlemorzsát adok hozzá, hogy krém állagú legyen (talán kicsit keményebb is volt). A masszából rudakat formázok, a maradék masszát kigolyózom, panírozom és kisütöm. Egy-egy kéksajt rudat beletekerek a csirkemell szeletekbe, mindegyiket körültekerem baconnal és egy vastag, grillalufóliával kibélelt kalácssütő formába sorakoztatom őket, a hat darab hús pont elfér, jól megtámasztják egymást.


A fólia túlnyúló részeivel betakargatom és 200 fokos sütőben fél óra alatt megsütöm, majd kibontom a fóliát és hagyom kicsit megpirulni.
Párnás rizzsel ettük.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2009. augusztus 29.

Bacon "szőttes"

Ebben a „szőttesben” egy hús sem száradna ki!

Hozzávalók:
12 szelet bacon
fél kg fasírt massza
20 dkg reszelt sajt (nálam mozzarella-cheddar keverék)

Egy vastagabb alufólia lapra (pld: grill fólia) vízszintesen lerakom egymás mellé a szeleteket. Balról kezdtem a függőleges szeletek befűzését: egyik kezemben tartom az új szeletet, a másikkal emelgettem minden második vízszintesben levőt, hogy átbújtassam alatta a függőlegest, így végül egy szép, négyzet alakú bacon szőttest kapok:


Ráegyengetem a fasírt masszát, rászóróm a sajtot


és az alufólia segítségével szorosan feltekertem, mint egy piskótatekercset. A végeit szorosan összecsavarom – ekkor látom előnyét a vastag grillfólia használatának, mert ez nem szakad el – majd a rudat beteszem egy tűzálló edénybe. Kevés vizet öntök alá és 200 fokon sütöm kb 40 percet.
Kiveszem a sütőből, lehámozom róla a fóliát és ráccsal bélelt sütő-tepsiben szép pirosra sütöm.
Idénysalátával tálalom.

Innen az ötlet.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2009. április 29.

2 in 1: grillezett spárga csirkemell fogságában


Könnyű spárgavacsora, hozzá egy pohár fehérbor és szélcsendes időben lehet akár a teraszon enni, közben gyönyörködni a naplementében.

Hozzávalók 2 főre:
2 fél csirkemell filé
só, frissen őrölt bors
1 ek olvasztott vaj
1 mk só
1 ek cukor
csirkemell szeletenként 3 fehér spárgasíp
hústű

A csirkemell filé darabokat klopfolom, sóval, borssal fűszerezem, minden szeletbe fektetek 3 (sós, cukros vízben 5 percig párolt) spárgasípot, feltekerem, hústűvel rögzítem. A csomagokat olvasztott vajjal megkenem, tűzálló tálba helyezem és előmelegített sütőbe 30 perc alatt megsütöm - grillezem. Tálalás előtt eltávolítom a hústűket. Tejszínes gombamártással és salátával tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2009. április 27.

Avokádós, medvehagymás csirkemell


Az avokádó több mint tízféle vitamint (főként B, C, D, E) és vagy húszféle ásványi anyagot tartalmaz, jelentős mennyiségű foszfor, vas, nátrium, és niancin mellett. Olaja - összetételében az olívaolajhoz hasonló - magas vitamin- és ásványianyag-tartalmú, sok káliumot tartalmaz, kalcium és magnézium megoszlása ideális. Nagyon tápláló, értékes terméshúsát leggyakrabban nyersen fogyasztjuk, én mostanig leginkább guacamolét készítettem belőle.
Ma gondoltam egy merészet és csirkemellbe töltöttem a tehéntúróval és medvehagymával összekevert avokádóhúst. Nagyon finom ebédünk volt!

Hozzávalók 2 főre:
2 fél csirkemell filé
1 avokádó
100 g tehéntúró
1 marék medvehagyma levél
só, frissen őrölt bors
1 ek olvasztott vaj
1 csésze finom (házi) zsemlemorzsa
2 ek szezámmag
köretnek spárga

A csirkemell filé darabokat kiklopfolom, így kapok két bébielefántfül nagyságú szeletet. Az avokádót kettészelem, megszabadítom a magjától, meghámozom és a húsát apróra vágom, majd összekeverem a tehéntúróval, sóval, borssal és aprított medvehagyma levelekkel. A sóval, borssal fűszerezett csirkemell szeletekre rákenem a kencét, feltekerem, hústűvel rögzítem. Egy mélytányérba teszem a zsemlemorzsát, hozzáadok egy ek szezámmagot. A csirkemell tekercseket előbb olvasztott vajba, majd a zsemlemorzsába hempergetem. Tűzálló tálba helyezem és előmelegített sütőbe 30 perc alatt megsütöm. Tálalás előtt eltávolítom a hústűket. Párolt spárgával és sült krumplival ettük.
Csak annyit készítsünk, amennyi elfogy, mert az avokádó a hőkezelés hatására pár óra elteltével megkeseredik.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2009. március 17.

Gombával töltött hústekercs



Minden hétvégén komoly agymunkát igényel, hogy a következő hétre Nagylánynak olyan 4-5 napra való meleg ételt kitaláljak és el(ő)készítsek, amit az albérletében lehet melegíteni, vagy minimális idő ráfordítással be lehet fejezni, ráadásul a vasárnap előkészített akármi kibírja csütörtökig hűtőszekrényben (mélyhűtő nincs). Ezen a hétvégén kicsit szétcsúsztam, így holnap reggel viszi a „futár” a hét hátralévő napjaira az ellátmányt. Az alábbi gombás hústekercs nagyon jól sikerült, pedig egyszerű. De nagyszerű:-)

Hozzávalók:
fél kg sertés comb
fél kg gomba (csiperke)
2 fej hagyma
5 dkg vaj
1 tk morzsolt majoránna
só, frissen őrölt bors
2 gerezd fokhagyma
1 marék reszelt sajt
1 ek bio vegamix

A gombát és hagymát tisztítás után felszeletelem, majd egy kevés vajon megdinsztelem a hagymát, amikor üveges, rádobom a gombát, ízesítem sóval, borssal, majoránnával, ráreszelem a fokhagymát, majd kevergetve addig párolom, míg az összes leve elfő. Leveszem a tűzről és félreteszem hűlni. Közben a sertéscomb darabot könyvszerűen szétnyitom és kiklopfolom, a lehető legnagyobb téglalapot nyerve belőle. Sózom, borsozom és ráterítem a párolt gombát, majd megszórom reszelt sajttal és feltekerem. Alufóliába csomagolom és egy edényben, annyi bio vegamixes vízbe, amennyi ellepi, lassan, gyöngyözve megpárolom. Ha már puha a hús, kiemelem a főző léből, kicsomagolom és grill alatt pirosra sütöm. Szeletelve, friss salátával (vagy más körettel) tálalom.

2009. február 22.

Cordon bleu


Egy méltán népszerű fogás, melynek receptje világszabvány. A nemzetközi gasztronómiában ismert "Cordon bleu" (ejtsd: kordon blő) francia kifejezés kék szalagot jelent, melyet egykor a Szentlélek lovagrend tagjai viseltek, s mellyel a XVII. századtól kezdve elsősorban a konyhaművészeti teljesítményeket jutalmazták, ez lett a legjobb szakácsok díja.

XV. Lajos szerette a hasát, de gyakran hangoztatta, hogy jól főzni csak a férfiak tudhatnak. Szeretője, Madame Dubarry egyszer lakomára hívta a királyt, aki módfelett elégedett volt a feltálalt étkekkel. Megkérdezte szeretőjét, hogy ki készítette azokat, mire Madame Dubarry elárulta, hogy egy szakácsnő műve volt a vacsora. Azt javasolta XV. Lajosnak, hogy elismerésképp tüntesse ki az asszonyt a kék szalaggal.
Számos szakács elnyerte a kék szalagot, és köztük volt a sajttal-sonkával töltött borjúhús megalkotója is. Arról azonban nem szól a fáma, miért pont ez az étel sajátította ki magának a cordon bleu nevet.

Az eredeti recept szerint, a cordon bleu vastagabbra vágott borjúcombból készül, melybe zsebet vágnak, ebbe vékony sonkaszelet és nemes, ízes hegyi sajt (pl. ementáli) kerül, majd hagyományos panírozás után az egészet vajban kisütik.
Szívesen készíteném én is borjúcombból, de efféle húshoz ritkábban van szerencsém hozzájutni, mint ahányszor cordon bleu-t ennénk, így jönnek a kompromisszumos megoldások: sertéscomb, pulyka- vagy csirkemell, jóféle sonka és sajt, köretnek pld. szalmakrumpli és/vagy zöldsaláta.

A képen látható példány sertéscombból vágott, enyhén klopfolt nagy szelet, sózva, borsozva, bele ementáli sajtszelet (alul-felül) és sonkaszelet, kettéhajtva, majd többé-kevésbé hagyományos módon panírozva, vagyis a panír zsemlemorzsáját reszelt Grana Padano sajt és szezámmag gazdagította. Steak burgonyával ettük.