2009. augusztus 30.

Tükörtojás virslivel


A tojásrántotta érdekes kérdés a családunkban. Nálunk sosem készül nagy serpenyőben, többszemélyes adag, mert mindenki másképp szereti: ÉP szinte folyósan, én a „púpos rántotta” híve vagyok, a lányok meg valahol a kettő között, így mindenki maga készíti a saját adagját egy egyszemélyes öntöttvas serpenyőben. A tükörtojás, az más kérdés. Azt egyformán szeretjük: a folyékony sárgáját friss kenyérrel a legjobb kitunkolni!

A serpenyőbe diónyi vajat teszek, ettől sokkal jobb lesz az íze és az illata, mintha olajjal készíteném. Amikor megolvadt a vaj, beleütöm a tojást – ekkor még nem pattog, picit megsózom és tekerek rá borsot. Én le szoktam fedni, mert utálom a tűzhelyem sikálni és ez bizony sülés közben fröcsög rendesen. Van egy kis üvegfedőm ami a vasserpenyőmre passzol, ezen keresztül figyelemmel tudom kísérni a sülés folyamatát.
Hagyom sülni, amíg a fehérje megszilárdul, ekkor leveszem a fedőt, megdöntöm a serpenyőt, és a lecsorgó vajat egy kanállal visszalocsolom a fehérjére, így a sárgája folyós marad, de a fehérje rendesen átsül. Most virslit vagdostam be, kicsit megsütöttem és ebben a „fészekben” készült a tojás. Néha reszelt sajttal, vagy kevés pirospaprikával szórom meg a tetejét.
A legfinomabb hétvégi reggelik egyike.

2009. augusztus 29.

Bacon "szőttes"

Ebben a „szőttesben” egy hús sem száradna ki!

Hozzávalók:
12 szelet bacon
fél kg fasírt massza
20 dkg reszelt sajt (nálam mozzarella-cheddar keverék)

Egy vastagabb alufólia lapra (pld: grill fólia) vízszintesen lerakom egymás mellé a szeleteket. Balról kezdtem a függőleges szeletek befűzését: egyik kezemben tartom az új szeletet, a másikkal emelgettem minden második vízszintesben levőt, hogy átbújtassam alatta a függőlegest, így végül egy szép, négyzet alakú bacon szőttest kapok:


Ráegyengetem a fasírt masszát, rászóróm a sajtot


és az alufólia segítségével szorosan feltekertem, mint egy piskótatekercset. A végeit szorosan összecsavarom – ekkor látom előnyét a vastag grillfólia használatának, mert ez nem szakad el – majd a rudat beteszem egy tűzálló edénybe. Kevés vizet öntök alá és 200 fokon sütöm kb 40 percet.
Kiveszem a sütőből, lehámozom róla a fóliát és ráccsal bélelt sütő-tepsiben szép pirosra sütöm.
Idénysalátával tálalom.

Innen az ötlet.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2009. augusztus 28.

Egyszerű krumplisaláta


Adott némi maradék héjában főtt krumpli, mi sem egyszerűbb egy salátát összedobni belőle:
a főtt krumplit meghámozom és összekeverem szeletelt hagymával, színes, kockázott húsos (kaliforniai) paprikával, olajbogyóval. Sózom, tekerek rá borsot és meglocsolom finom olívaolajjal, pici (pezsgő)ecettel. Azonnal fogyasztható, de pár órás érlelés sem árt neki. Jó étvágyat!

2009. augusztus 27.

Újra a fedélzeten!

Egy csodálatos nyaralás után, újra itt vagyok, a virtuális fedélzeten.
A nyaralás kulcsszavakban: Fekete tenger, homokos part, csodálatos napfelkelte, delfinek, habos hullámok, hosszú séták, homokvár. Tengerillat, napsütés, kellemes szellő a tenger felől, jóízű beszélgetések, finom étkek és italok, többórás fürdések. És nem, nem igaz a Metaxa reklám, hiába tekered feljebb a konyakos üveg kupakját, a nap egyszer csak lemegy… minden este…

Ha sikerül kimenteni a képeket kissé hisztis külső merevlemezemről, mutatok még, most gyönyörködjetek az egyik legcsodálatosabb napfelkeltében, amit valaha láttam.


2009 augusztus 16, helyi idő szerint reggel 6 óra 20. Napfelkeltéig minden madár kelet fele repült.

2009. augusztus 22.

Ötletek gyerekzsúrra

Meg mindig ranckisimitok, (igaz, mar nem sokaig) es olyan gepen irom e bejegyzest, amin nincs magyar ekezet, de sebaj, ertheto lesz, a kepek beszedesebbek minden ekezetes betunel:-)

Ludanyo nagyon kedves temat irt ki az ehavi VKF! jatekra, mert egy gyerekzsuron kielhetjuk minden kreativitasunkat, majd bezsebelhetjuk az elismerest, mert a kis vendegek nem fukarkodnak a dicsero szavakkal:-) Rengeteg tervem volt, vegul kozbejott a nyaralas es csak parat tudtam megvalositani, ime:

Fasirt pokocskak


Elkeszitjuk a fasirt masszat a kedvenc receptunk szerint es nem kerek golyokka, hanem picit nagyobb, ellapitott korongokka formazva sutjuk ki. Kaliforniai paprikabol csikokat vagunk es mindket oldalra – nagyjabol szimetrikusan – 4-4 labat szurunk be a pok “testebe”, majonezbol es borsbol szemet, pirospaprikabol szajat keszitunk (ezek utan egy gyerek sem lessz arachnofobias:-))).

Olajbogyo pingvinek


Orias es normal meretu magozott fekete olajbogyora van szuksegunk, sajtkremre es sargarepa szeletekre. A sargarepa szeletbol kimetszunk egy cikket, ez lessz a pingvin orra, amit a kismeretu olajbogyoba dugunk oda, ahol a magjat kivettek. A repa szelet maradeka a talpa lesz. A nagymeretu olajbogyot hosszaban bemetszuk, sajtkrembol “hasat” kap a pingvin, majd egy fogpiszkalo segitsegevel osszeallitjuk: a kimetszett sargarepa szelet a talp, ra a test (sajtkremes nagy olajbogyo), erre a fej (kismeretu olajbogyo sargarepa csorrel). Nekem ez a kedvencem.

Katicabogarak halpastetommal toltott paradicsombol

A kozepes meretu paradicsomokat a kepen lathato modon felvagjuk es kiszedjuk a magjait, husat egy kiskanal vagy karalabe vajo segitsegevel, majd megtoltjuk halkremmel (vagy tetszes szerinti toltelekkel). Majonez pottyoket teszunk a “szarnyaira”, borsbol szemet, snidlingbol “antennat” kap.

Tojas baglyok


Kemenyre fott tojasnak kalapot vagunk, rahalmozzunk egy kiskanal tojaskremet, ebbe belenyomjuk a sargarepa csorocsket, majd paprikaval toltott zold olajbogyobol vagott szeletbol szemeket ragasztunk neki. Az egeszet cikk-cakkosra vagott sargarepa szeletre helyezzuk. A masik kedvencem:-)

Ludanyo, koszonom a jatekot, nagyon elveztem!

A "muvek" otleteit innen gyujtottem.

2009. augusztus 20.

Augusztus 20 - az új kenyér ünnepe


A kenyér az életet, a megélhetést, az otthont jelenti. Most van vége az aratásnak és jövőre is lesz kenyerünk. A nemzetiszínü szalaggal átkötött kenyérrel fejezzük ki, hogy a haza és az élet összekapcsolódik.

Ez a gyönyörüséges újkenyér egy Kaskantyúi kemencében sült.

2009. augusztus 10.

Elmegyek s kiszínezem…


Holnapra minden bent lesz, indulok.
A gyeplő végén halvány indulatok,
fékezhetetlenül húzok le délre
ezúttal egyedül.

Jó lesz. Majd elengedem magam,
hogy a Duna s a tenger tisztára mossa agyam.
S ha majd lent leszek a parton,
Az ecsetem a tükör elé tartom.

S újra színezem az életem,
Újra, mert kissé megfakult
S bár az égbolt beborult,
Nem menekülök, csak újra gondolom.

Ha kisimultak a ráncaim, jövök.

A Magna Cum Laude dalszövegét költöttem át.
A képet Nagylány készítette ott, ahová most megyek.

Hot dog másképp, avagy a hernyó kenyér


Caterpillar bread címen találtam rá, elkészítettem és ízlett mindenkinek. Jópofa és finom.

Hozzávalók:
480 g fehér liszt
120 g teljes kiőrlésű liszt
30 g friss élesztő
25 g porcukor
300 ml tej
1 tojás + 1 a kenéshez
1 tk só
1 ek morzsolt oregánó
1-2 ek szezámmag
60 g szobahőmérsékletű vaj
fél kiló frankfurti virsli
a tálaláshoz majonéz és/vagy ketchup

A langyos, cukros tejbe felfuttatom az élesztőt. Összekeverem a kétféle lisztet a sóval, oregánóval, hozzáadom a kovászt, majd a tojást és a vajat. 20 perc alatt szép sima, rugalmas tésztát gyúrok, amit letakarva, hagyok duplájára kelni. Lisztezett deszkán centi vastagra nyújtom és a virsliknek megfelelő méretű téglalapokra vágom.

Mindegyik téglalapra teszek egy virslit, ráhajtom a tésztát és kicsit összelapítom a széleket, majd centinként bevagdosom úgy, hogy az összeillesztésnél nem vágom át. A kapott „fülecskéket” kihajtom, egyet jobbra, egyet balra.

A hernyó kenyérkéimet sütőpapíros tepsire költöztetem, 10 perc pihentetés után megkenem tojással, megszórom szezámmaggal és 180 fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütöm.
Langyosan, majonézzel, ketchup-al az igazi.

Innen van a recept és a fázisképek.

2009. augusztus 9.

Gratin dauphinois


A hangzatos nevű francia tejszínes burgonya igazi ünnepi asztalra való köret. Legfeljebb 2 cm magas tarte formában sütöm, ha sokat készítek, inkább két tálat használok. Fejenként egy méretes burgonyát meghámozok, megmosok és vékony karikákra gyalulok. A szeleteket a vastagon kivajazott tűzállótálba lerakom némi átfedéssel, mint a háztetőn szokták a cserepet. Két réteget rakok egymásra, mindegyiket enyhén megsózva, frissen őrölt borssal megszórva.
Két dl tejszínt és 1 dl tejet 3 dkg vajjal összemelegítek, hozzáadok egy aprított fokhagymagerezdet. Sózom, csipetnyi frissen reszelt szerecsendióval és cayenne-i borssal fűszerezem és ráöntöm a keveréket a rétegelt burgonyára – a folyadék épp csak lepje el –, majd 130ºC-ra előmelegített sütőbe teszem kb. két órára. Akkor jó, ha a burgonya lassan készül, mert így lesz szaftos. Ha már vajpuha, emelem 20 fokkal a hőmérsékletet és addig sütöm, míg kicsit megpirul.
Ha nem köretnek, hanem főételnek szánom (egy könnyű salátával) akkor reszelek hozzá sajtot is, a legjobb egy érett Gruyère, vagy Comté. Mennyei!

2009. augusztus 8.

Kéksajtos szilva carpaccio


Egy egyszerűségében zseniális, könnyű, nyári előétel.
Pár érett, de nem puha, zamatos szilvát vékonyan felszeletelek és elrendezek egy tányéron. Köré morzsolok egy kis kéksajtot – ezúttal nem a pikáns változatot választom. Meglocsolom pár csepp friss citromlével és csurgatok rá egy kevés extraszűz olívaolajat. Egy-két reszelésnyi limehéj és tádááám! Jó étvágyat!

Innen lestem.

2009. augusztus 6.

Minden napra egy pihent ötlet

Íme, a megoldás a menetközbeni evésre-ivásra: a sörösüvegre

dobozos innivalóra

vagy eldobható pohárra húzható tányér.

Ezzel már egyszerűbben lehet meccsen, koncerten, strandon, stb. közlekedni és közben enni. Csak azt nem tudom, hogy lehet inni, ha nem üres a tányér?

Képek forrása és további részletek itt.

2009. augusztus 5.

USB


Mindössze 42 dollárért rendelhető a dinnye, vagy eper usb. Igazi gasztroblogger ajándék:-)))


Rebarbarás, joghurtos pite


avagy mit kezdjünk egy csomag réteslappal, amiből rétes már nem lehet…

Időnként veszek réteslapot és mindenfélét, édeset vagy sósat csomagolok bele. Van, hogy majd megüt a guta mikor felbontom a réteslap csomagot, mely vagy a boltban állt sokat, vagy épp az a pár nap volt sok neki, ameddig a hűtőmben tanyázott…egyszóval rétesnek már alkalmatlan, de kidobni azért nem kell, mert remek joghurtos pite készülhet belőle. Az már csak hab a tortán, ha épp ilyenkor van kéznél egy köteg rebarbara, mert ez még fenségesebbé teszi e könnyű süteményt ebben a kánikulában.

Hozzávalók:
1 csomag réteslap
700 ml tej
200 g görög, vagy török, azaz zsíros joghurt (vagy lecsepegtetett sima joghurt)
5 ek (nád)cukor
4-5 szár friss rebarbara
reszelt citromhéj
2 ek vaníliás cukor, vagy 1 tk vanília kivonat
4 tojás
kevés vaj a sütőforma kenéséhez
porcukor és/vagy valamilyen savanykás lekvár a tálaláshoz

A réteslapot egy olló segítségével egyszerűen csíkokra vágom és beleszórom a hámozott, centis darabokra összevágott rebarbarával együtt egy kivajazott piteformába. Összekeverem a tejet, joghurtot, tojást, cukrot, vaníliát és citromhéjat, majd a kevercset ráöntöm a rétestésztára. 200 fokra előmelegített sütőben sütöm kb 45 percig, illetve ameddig szép piros nem lesz. Érdemes figyelni a folyamatot, nehogy a még nem jó, még nem jó – már nem jó hibába essünk:-)
Porcukorral és/vagy lekvárral tálalom.

2009. augusztus 4.

Wokban, gyorsan


A nyár nálunk vendégsereggel tarkított. Rokonok, barátok jönnek, alszanak egyet-kettőt, majd tovább utaznak, hazafelé újra beugranak. Tegnap is épp két társaság volt nálunk vacsoraidőben, a második úgy esett be, hogy „Meglepetéééés! Megjöttünk!”, na ilyenkor meg is lepődünk rendesen, de nem esünk kétségbe!
A nagy hőségre való tekintettel kint főztem wokban, így a benti hűtött levegőt nem melegítettem, a wokban, „ázsiai stílusban” meg tényleg percek alatt kész, akár tizenöt személyre is, abból, ami éppen van itthon.

Hozzávalók:
60 dkg pulyka mellfilé
3 fej hagyma
2 cukkini
1 padlizsán
1 piros kaliforniai paprika
250 g barna csiperke
300 g üvegtészta (vermicelli)
só, frissen őrölt bors
fél fej fokhagyma
ujjnyi friss gyömbér, részelve
fél dl chilis fűszerolaj wokhoz
fél dl száraz fehérbor
fél dl szójaszósz (kikkoman)
3 ek rizsecet
2 ek barna nádcukor

Azzal kezdem, hogy mosás-tisztítás (hámozás) után mindent nem túl nagy csíkokra vágok, közben lehet beszélgetni a vendégekkel, esetleg még be is segítenek az aprításban:-) Az üvegtésztának forralok vizet egy edénybe, ha forr, lekapcsolom alatta a hőforrást, beleteszem a tésztát és hagyom, hogy pár perc alatt megpuhuljon, mert ezt a fajtát nem kell főzni. A fokhagymát és gyömbért lereszelem, kivonulok a kertbe minden hozzávalóval és ott felforrósítom füstölésig az öntöttvas wokot. Beleöntöm a fűszerolajat, beledobom a gyömbért és fokhagymát, keverek rajta kettőt és hozzáadom a hús csíkokat. Kevergetve megpirítom, majd fedő alatt puhára párolom. Leveszem a fedőt, kicsit sózom, bőkezűen borsozom és hagyom szárazra pirulni a húst, majd hozzáadom a hagymát, pár perc múlva a gombát. Ha kieresztette a levét, jön hozzá a kaliforniai paprika, pár perc múlva a padlizsán, végül a cukkini. Közben ízesítem a borral, szójaszósszal, rizsecettel és cukorral, ezekkel addig játszom, míg elégedett vagyok az étel ízével. A lényeg, hogy legyen belőlük elegendő szaft, amibe a tésztát keverhetem. Ha jónak ítélem, hozzáadom a megpuhult üvegtésztát, jól összekeverem és leveszem a tűzről, majd hagyom legalább 5 percig, hogy a tészta is átvegye az ízeket. Könnyű, nyári vacsora, sok személyre. A maradékra szívesen rájár a nép lefekvésig…

Ehető Rubik kocka


Pihent lelkek megalkották a Rubik kocka gasztro változatát, Rubix Cubewich néven, pastrami, kielbasa, szalonna, szalámi és kétféle cheddarból.

A hír és kép forrása: www.insanewiches.com volt.

Egyszemélyes ananászos tarte tatin


Szentségtörés a híres francia tortát ananásszal készíteni? Ha igen, akkor legyen upside down pineapple pie a neve:-)
Az úgy volt, hogy egy körszeletes ananászkonzervből maradt pár szelet. Egyszemélyes cserép szuflé formákat alaposan kikentem vajjal, megszórtam nádcukorral és mindegyikbe beletettem egy-egy szelet ananászt. Ráborítottam egy-egy kerek, méretre vágott leveles tészta lapot, alaposan megszurkáltam villával és félórára betettem a 200 fokos sütőbe. Kivettem, hagytam pihenni néhány percig, majd hirtelen mozdulattal kistányérra borítottam. Langyosan tálaltam.

Legközelebb nem felejtem el megszórni egy kis fahéjjal.

2009. augusztus 3.

Sült gnocchi


Tudom, agyament ötlet, de ki kellett próbálnom. Tanyázott a hűtőben egy ideje egy csomag friss gnocchi, kezdeni kellett vele valamit és eszembe jutott, hogy a krokettet is sütjük, a gnocchi is valami hasonló…kisütöttem olajban és édes-savanyú chili szószba mártva ettük. Szerintem kicsit rágós és túl száraz, Picilány szerint finom…na ilyet sem csinálok többet!

2009. augusztus 2.

Vodkás dinnye granita


Pont ilyen vasárnap délutánra való jeges finomság…
A granita, vagy sorbet (szorbet, sörbet) tulajdonképpen nem más, mint jégkása (nem összetévesztendő a bizarr neon színekben és még bizarrabb ízekben árusított jégkásaszerű förmedvényekkel). Hagyományosan (valódi) gyümölcsből és jégdarából készül, különösebb szaktudást és ügyességet nem igényel az elkészítése.

Hozzávalók fejenként:
40 dkg tisztított görögdinnye
4-8 cl vodka
2 cl mentás cukorszirup

A görögdinnyét megpucolom, majd a kisebb cikkekre vágott gyümölcsöt passzírozó segítségével áttöröm (ez azért jó, mert a magok nem kerülnek bele a lébe, viszont a rostok igen.). A kinyert levet édesítem a mentás cukorsziruppal és ízesítem jó minőségű vodkával úgy, hogy ne az alkohol domináljon, inkább csak hátsó, kísérő íz legyen.
A mélyhűtőbe teszem 1 órára. Onnan kivéve botmixerrel kásává töröm a megfagyni készülő elegyet, majd visszateszem a mélyhűtőbe és még kétszer megismétlem az akciót.

Másik sorbet készítési lehetőség az Enrique Sánchez Gutiérrez által bemutatott folyékony nitrogénes módszer, ami szupergyors és nagyon látványos, ám kétlem, hogy sok háztartásban fellelhető lenne a nitrogén palack …

Merényi Viktor receptje alapján.

Gorgonzolás édeskömény tarte


Kecskeméten meglátogattam az új helyre költözött Garabonciás csemegét és hoztam haza némi jóféle gorgonzola sajtot. Madaras áruházban leltem édesköményt, ezennel adott volt a vasárnapi kényeztető reggeli:-)

Hozzávalók egy 28 cm-es tortaformához
A tésztához:
250 g liszt
125 g puha vaj
1 tojássárgája
50 ml jeges víz
1 tojás fehérje
A töltelékhez:
2 édeskömény gumó, centiméternyi vastag szeletekre vágva
2 tojás
100 ml tej
3 ek tejszín
180 g gorgonzola (vagy roquefort, vagy más, kékpenészes) sajt
só és frissen őrölt bors

Összekeverem a tészta hozzávalóit – a tojásfehérje kivételével – és a tésztával kibélelem a tortaformát úgy, hogy pereme is legyen. Beborítom sütőpapírral és agyaggolyókkal, vagy száraz babbal (lencsével, borsóval) megtöltve, vakon elősütöm 180 fokos sütőben 10 percig. Kiveszem a sütőből, eltávolítom a vaksütéshez használt anyagokat, bekenem a kissé felvert tojásfehérjével és még 10 percig sütöm, ezalatt a tojásfehérje rászárad a tésztára, bevonatot képez rajta, ami megakadályozza, hogy a töltelék eláztassa.

Közben megmosom az édesköményt, leveszem a külső leveleit és centi vastag szeletekre vágom, az alján rajtahagyva a leveleket összefogó torzsát, hogy a szeletben a levelek ne essenek szét. Ráhelyezem a szeleteket a kissé kihűlt, elősütött tésztára.
Összekeverem a tejet, tejszínt, tojást, sót és borsot és ráöntöm az édesköménnyel kirakott tésztára, majd egyenletesen belemorzsolom a kéksajtot. 180 fokos sütőben addig sütöm, míg szép pirosra sül, ez kb 30 perc. Valami isteni!

Legközelebb bátrabban sózom, mert kissé sótlan lett.

Vasárnapi gourmet kávém


Elfogyott a „rendes” kávé itthon. Pár napig használaton kívül voltam egy gyomorrontás miatt, nem ettem, nem kávéztam és ma reggel szembesültem az üres kávés dobozzal. Rövid kutakodás után akadtam rá a régebben vett „Irish cream liqueur Gourmet Coffee” névre hallgató kis csomagra, örültem mint majom a farkának, bár jobban élveztem volna a megszokott kávém, így pár nap kihagyás után… Egész kellemes, nem tolakodó ír krém likőr ízű:-)


„Kávé különlegesség, a világ legízletesebb kávéiból hozzáértő gondoskodással válogatott, többszörösen ellenőrzött, garantált minőségű őrölt kávé. Ha ezt a semmihez nem fogható ízt akár egyszer is megkóstolja, örökre rabja lehet.” hát rabja nem leszek, de ma reggel megmentett és örültem, hogy volt:-)

2009. augusztus 1.

Fasírt, másképp


A múltkori töltött krumplihoz készített fasírtmassza maradékát hasznosítottam ily módon. Kevés volt, ezért „szaporítottam” főtt tojással és sárgarépával, szeletelve szép színes lett a végeredmény. Hidegtálra vele!

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.