A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mángold. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mángold. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 25.

Szarvasgombás tészta tejszínes mángolddal


A mángold finom, diszkrét íze szépen kiemeli a szarvasgomba aromáját. Tiszta ízek, semmi sallang. Ezt a tésztaételt készítettem el a nagyközönségnek,  Hőgyészen, a szarvasgomba fesztivál bemutató főzésén.

Hozzávalók 2 főre:
250 g szarvasgombás tészta
1 csokor friss mángold levél
1 kis fej hagyma
1 ek vaj
2 dl 30%-os tejszín
egy kisméretű szarvasgomba
só, frissen őrölt bors

Megmosom a mángoldot, megtisztítom és felaprítom a hagymát. Egy serpenyőben megolvasztom a vajat, a hagymát üvegesre dinsztelem rajta, majd rádobom a csíkokra aprított mángoldot és hagyom, hogy a hőtől összeessen. Hozzáöntöm a tejszínt, sózom, borsozom és pár percig kevergetve rotyogtatom. Közben a tésztát al dente-re főzöm enyhén sós vízben, majd leszűröm és belekeverem a mángoldos mártásba. Félrehúzom a tűzről a serpenyőt és reszelek bele szarvasgombát, majd azonnal, szarvasgomba szeletekkel díszítve tálalom. Amilyen egyszerű, olyan mennyei az íze!

2010. augusztus 22.

Tejszínes mángold csicseriborsóval


A mángold ültetvényünk még mindig ontja a finom „termést”, igyekszem továbbra is beépíteni az étrendünkbe. Nem, nem eszünk mindennap mángoldot, bár én annyira szeretem, hogy azt is el tudnám viselni. Az alábbi fogás sült tarja körete volt, de önálló fogásként is bátran tálalnám, mert selymesen simul össze benne a vajpuha, picit karamellizált édes hagyma, az ízes mángold és a tejszín. A csicseriborsó igazán laktató, és vele együtt a hagymás-tejszínes mángold akár hús nélkül is megállja a helyét.

Hozzávalók:
2 ek olívaolaj
1 nagy fej édes hagyma
1 csokor friss mángold levél
1 csicseriborsó konzerv
2 dl 30%-os tejszín
só, frissen őrölt bors
ízlés szerint fokhagyma és őrölt koriander

Egy serpenyőben felmelegítem az olívaolajat, hozzáadom a félkarikára aprított hagymát, megsózom és üvegesre párolom, majd hagyom kicsit karamellizálódni. Rádobom a jól megmosott, csíkokra vágott mángold leveleket, összeforgatom a hagymával, majd ha összeestek a hőtől, ráöntöm a tejszínt, tekerek rá borsot, reszelek bele fokhagymát és ízesítem korianderrel. Beleforgatom a leszűrt, leöblített csicseriborsó konzervet és hagyom, hogy pár perc alatt összeérjenek az ízek és a tejszínes mártás kicsit besűrűsödjön. Önálló fogásként tálalva reszelnék rá parmezánt, vagy pecorino sajtot.

2010. augusztus 3.

Fetás mángold torta


A szokásos Zágrábi utunkról minden hónapban hozunk egy fémdoboznyi sós lében eltett sajtot, a fetától kevésbé krémes, de nagyon finom és jól szeletelhető, azaz a fele nem kenődik szét a késen. Rászoktunk teljesen, egy hónap alatt el is szokott fogyni a 4 guriga, ami a dobozban van. Az igazság az, hogy telemea-t szívesebben ennénk, de Zágrábba gyakrabban megyünk, mint Temesvárra…
Szóval a sajt: fogy magában (paradicsommal), szendvicsbe, salátába, sütöm lepénybe, most épp mángoldal.

Hozzávalók:
1 nagy csokor mángold levél
1 csokor friss fűszernövény (pld. petrezselyem, kapor)
2 fej hagyma
10 dkg feta (vagy egyéb, sós lében eltett sajt)
1-2 tojás
só és bors ízlés szerint
2-3 ek liszt (teljes kiőrlésű lisztből is lehetett volna, de én egyszerűen kifelejtettem)
2 evőkanál olívaolaj

Egy serpenyőben felmelegítem az olívaolajat, hozzáadom az aprított hagymát, megsózom és üvegesre párolom. Rádobom a jól megmosott, csíkokra vágott mángold leveleket, majd ha összeestek a hőtől, eloltom alatta a tüzet és hagyom hűlni, addig felverem a tojás(oka)t, felaprítom a zöldfűszereket, felkockázom apróra a sajtot, majd az egészet összekeverem a hagymás mángoldal, kivajazott sütőtálba simítom és 180 fokos sütőben 30-40 perc alatt szép pirosra sütöm. Langyosan, kockákra vágva tálalom. Tavasszal spenóttal is finom lenne.
Egy kocka megérte a másnapot, hidegen még  jobb! Úti elemózsiának sem utolsó.

2010. augusztus 2.

Hideg céklaleves


Nincs kimondottan céklaszezon, de szép bébicéklák mosolyogtak rám a piacon, megkívántam, gondoltam majd megsütöm ActiFry-ban köretnek, aztán átnéztem a „várólistás” receptgyűjteményem és nem sült köret lett belőle, hanem leves, meg saláta…A alábbihoz a Холодник nevű litván céklaleves adta az ötletet, a saját szánk ízére főztem, egy kis mángoldot is belecsempészve.

Hozzávalók 4 főre:
4-6 fiatal bébicékla
egy csomó fiatal mángold levél
1 fej hagyma, aprítva
1-2 kanál olívaolaj
1 l író vagy kefir
2 salátauborka (friss vagy kovászolt)
egy csokor friss kapor
4 keményre főtt tojás, a tálaláshoz (nálunk elmaradt)
néhány csepp citromlé
só és frissen őrölt bors ízlés szerint

Alaposan megmosom a mángoldot és meghámozom a céklát, majd mindkettőt összeaprítom. A céklát felteszem főni annyi vízben, hogy 1 -2 cm-re ellepje a zöldséget a fazékban. Roppanós-puhára főzöm, majd hagyom kihűlni. Közben egy serpenyőben felmelegítem az olívaolajat, hozzáadom a hagymát, megsózom és üvegesre párolom. Rádobom a jól megmosott, csíkokra vágott mángold leveleket, majd ha összeestek a hőtől, letakarom és 5-8 percig párolom. Összeöntöm a főtt céklával és annak főzőlevével, botmixerrel turmixolom, hozzáadom az apróra vágott kaprot és a lereszelt uborkát (legközelebb ezt pépesítés előtt adom hozzá, akkor nem kell külön lereszelni), felöntöm az íróval vagy kefirrel, ízesítem sóval és borssal és jól behűtőm tálalás előtt. Friss kaporral megszórva tálalom. Hűvösebb napokon nem hűteném agyon és szeletelt-negyedelt főtt tojással tálalnám, most egyszerűen elkortyoltuk, bögréből.

2010. július 29.

Fehérbab hummusz mángolddal


Szeretjük a hummuszt – mármint a klasszikus, csicseriborsósat, de ahogy pesto-t is sokfélét készítek, most a hummuszt is megvariáltam és fehér babból készítettem. Finom lett nagyon és került bele egy kevés mángold is, hogy ne legyen már olyan sápadt a színe:-)

Hozzávalók
1 konzerv fehér bab
kb fél dl olívaolaj
fél citrom leve
1 evőkanál tahini (szezámkrém)
1 gerezd fokhagyma
1 kis csokor friss, zsenge mángold levél
só és frissen őrölt bors, ízlés szerint

A babkonzervet felbontom, a levét leszűröm, a babot leöblítem, hagyom lecsöpögni, majd egy konyhai késes robotgépbe költöztetem. Hozzáadom az olívaolajat, citromlét, tahinit, fokhagymát, az apróra vágott mángold leveleket és az egészet simára, krémesre pürésítem.
Ízesítem sóval, borsal és még egyet keverek rajta.
A kész hummuszt egy tálba teszem és hagyom 30 percig hidegen (hűtőben), hogy összeérjenek az ízek.

Friss sülthagymás kenyeret és hasábokra vágott zöldséget adtam mellé.

Mángoldos paradicsomágyon sült tojás


A 2010 júliusi NőkLapja konyhájában van valami hasonló, persze mángold nélkül, de nálunk most többé-kevésbé minden mángoldal készül, míg meg nem unjuk.

Hozzávalók 4 főre:
1-2 fej hagyma, apróra vágva
4 db méretesebb, ízes, hazai paradicsom
1 kis csokor friss bazsalikom
1 konzerv hámozott paradicsom, vagy még fejenként 1-1 db friss példány
2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 nagy csokor friss mángold levél
4, vagy 8 tojás
só és frissen őrölt bors
frissen reszelt parmezán, vagy pecorino

Egy serpenyőben felmelegítem az olívaolajat, hozzáadom a hagymát, megsózom és üvegesre párolom. Rádobom a jól megmosott, csíkokra vágott mángold leveleket, majd ha összeestek a hőtől, félreteszem. Kivajazok egyszemélyes sütőtálkákat és mindegyikbe teszek egy-egy feldarabolt paradicsomot. Felbontom a hámozott paradicsom konzervet és össze turmixszolom a friss bazsalikommal, sózom, borsozom és elosztom a tálkákba a feldarabolt paradicsomra. Ha nincs hámozott paradicsom konzervem, fejenként egy-egy paradicsomot meghámozok (a „fenekére” késsel keresztet vágok, 10 másodpercre forrásban lévő vízbe dobom, így könnyen lejön a héja) és azt turmixszolom össze a bazsalikommal, de az egyszerűség kedvéért tartok itthon ilyen esetekre 1-2 hámozott paradicsom konzervet.
A paradicsomágyra kanalazok a hagymás mángoldból, a közepébe kis mélyedést hagyva, ide beleütöm a tojást és betolom a 200 fokos sütőbe addig, míg a tojásfehérje megköt, de a sárgája még folyós. Kiveszem a sütőből és azonnal tálalom, nem hagyom a lekapcsolt sütőben, mert a tojás ott tovább készül. Parmezánt reszelek a tetejére és friss fehér kenyeret adok hozzá, ezzel ki lehet tunkolni a finom paradicsomos szaftot a tálkákból.

2010. július 27.

Mángoldos cukkini leves kókusztejjel és zöld curry-vel


A legjobb leves, amit az utóbbi időben készítettem! Kellően fűszeres, csípős, és ebben is van mángold. Lesz is egy darabig sok mindenben, amit készítek, mert a kert ontja a zsenge mángold leveleket és nagyon szeretjük. Mind a négyen.

Hozzávalók 4-6 adaghoz:
2 evőkanál. olívaolaj
1 fej hagyma, kockázva
2 (nálam most sárga) cukkini, reszelve
1 nagy csokor friss mángold levél
2 evőkanál. zöld curry paszta
1 nagy doboz kókusztej
só, ízlés szerint
pirított kenyérkockák és friss korianderzöld a tálaláshoz

Egy fazékban felmelegítem az olívaolajat, hozzáadom a hagymát, megsózom és üvegesre párolom. Rádobom a jól megmosott, csíkokra vágott mángold leveleket, majd ha összeestek a hőtől, hozzáadom a lereszelt cukkinit és pár percig kevergetve dinsztelem. Egy kis tálban elkeverem a zöld curry pasztát pár evőkanálnyi vízzel, ráöntöm a zöldségekre, elkeverem és felöntöm annyi vízzel, hogy 1-2 cm-el ellepje azokat. Lassú tűzön főzöm, max. 10 percig, leveszem a tűzről, belekeverem a kókusztejet, majd merülő mixerrel tessék-lássék módjára kicsit össze turmixszolom, megkóstolom és ha kell, megsózom.
Krutonnal és friss koriander levelekkel illene tálalni, de korianderem nem volt, a kruton meg elfogyott, mire lefotóztam a levest.

Innen merítettem ötletet.

2010. július 18.

Mángoldos-baconos újburgonya saláta


A mángold itt nem főszereplő, mégis viszi a prímet. Fenséges meleg saláta.

Hozzávalók 2 főre:
fejenként 4 db, tojás méretű újburgonya
durva só és frissen őrölt bors
1 csokor mángold levél
10 dkg kockázott bacon
1 kiskanál extra szűz olívaolaj
1-2 főzőhagyma, vékonyra szeletelve

A krumplit alaposan megmosom és enyhén sós vízben 10-12 perc alatt puhára főzöm. Leszűröm és hagyom kicsit hűlni, majd mindegyiket meghámozom és elnegyedelem.
A minimális olívaolajon pirosra sütöm a bacon kockákat, szűrőkanállal kiszedem, majd a serpenyőben maradt ízes zsiradékra rádobom a hagyma szeleteket, pár perc múlva a kicsit összeaprított, előzőleg jól megmosott és lecsepegtetett mángold leveleket. Tekerek rá borsot és hagyom, hogy a mángold kicsit összeessen, majd belekeverem a negyedelt burgonyát és hagyom összemelegedni. Azonnal tálalom.

2010. július 15.

Mángoldos gombás túrótorta


Eredeti elképzelésem szerint ricottából készült volna, de 2010-ben Kiskőrösön ritkán kapni ricottát. A Spar-os boltvezetőt kértem, hogy rendeljen, én vevő lennék rá, de állítólag ők nem rendelhetnek (?!?), a központ küld amit jónak lát, ők kipakolják, mi megvesszük… Marad a jó kis túró, házi tejből... A mángold is terem már szépen, világosabbak a levelei, mint annak, amit Horvátországból szoktam hozni, de az íze valami isteni!

Hozzávalók:
fél kg túró (vagy ricotta)
6 tojás
egy jókora köteg mángold levél
2 gerezd fokhagyma
25 dkg barna csiperke
1 nagy fej hagyma
1-2 ek olívaolaj
10 dkg edámi sajt
4-5 ek frissen reszelt parmezán
só és frissen őrölt bors

A mángoldal kezdem: megmosom, kicsit felaprítom és az aprított, 1-2 ek olívaolajon megdinsztelt hagymára dobom. Hagyom, hogy összeessen, szeletelt fokhagymával, sóval, borssal ízesítem és hagyom még pár percig fedő alatt, majd egy szűrőbe hagyom, hogy lecsepegjen a leve (mennyei ízű alaplé, pld. rizottónak). A gombát felszeletelem és olívaolajon kicsit megpirítom. A tojásokat egyenként felverem. Hat tojásnál nem érdemes “veszélyesen élni”, mert nálam most az ötödik volt gyanús. Nem büdös, csak gyanús. Öt tojás kidob (kinek hiányzik ilyenkor a gyomorrontás), újabbak egyenként, kis tálkába felverve, majd összekeverés a túróval. Megy bele a mángold, a gomba, frissen reszelt parmezán és apróra kockázott sajt (ami épp van otthon), összekever, szilikonformába költöztet és be a 180 fokos sütőbe, 45-50 percre, míg a teteje szép pirosra sül.


Melegen is hümmögtünk, de a maradék hidegen talán még finomabb volt:-)

2010. március 31.

Hal kétféleképpen


Régóta keresek jó minőségű friss halat, mert ha nem is hetente többször, de gyakrabban tennék halételt a család asztalára. Azt sem árt, ha nincs benne szálka (ez a belépő, hogy Picilány is egyen belőle). A szombati GasztroBloggerTalálkozó után betévedtem egy pesti Metro áruházba és mondhatom, boldogan jöttem ki, hat csodás, friss, szálkamentes tőkehalfilével, melyet kérésemre sok jég közé csomagoltak. A jég nem hogy a kétórás hazafelé vezető úton, de másnap reggelig sem olvadt el, amikor kibontottam, nem győztem gyönyörködni a jó illatú, friss halhúsba. Kétféleképpen készítettem el ebédre, párolt mángold körettel.

Erdei sonkás, mángoldos haltekercs

Hozzávalók tekercsenként:
halfilé
2-3 nagyon vékony szelet füstölt sonka
1 szelet bacon
pár levél mángold, szár nélkül
1 kiskanál dijoni mustár
frissen őrölt bors

A halfiléket hosszában elfelezem, borsozom, bekenem vékonyan mustárral és beborítom előbb hajszálvékony füstölt sonka szeletekkel, majd száruktól megszabadított mángold levelekkel. Feltekerem és körbeveszem a tekercset egy szelet baconnal, majd beleültetem egy kivajazott szuflé formába és betolom a 180 fokos sütőbe, 15-18 percre. Ezalatt a hal elkészül, de nem szárad ki, a mángold épp csak elveszti ropogosságát, a sonka meg átadja sósságát és jó ízét a halnak.
Azért választottam szuflé formát, mert 4 tekerccsel nem tudtam volna egy sütőtálat kitölteni, az egyszemélyes tálkákban szépen megtartották a formájukat sütés közben. Készülhetett volna pld. muffin tepsiben is, nekem a szuflé forma ugrott be akkor, mint megoldás. Mángold hiányában friss spenóttal készíteném.

Paradicsommorzsás sült halfilé


Hozzávalók 4 főre:
tőkehal filé
2-3 szelet másodnapos kenyér
maréknyi aszalt paradicsom
fél csokor zöldpetrezselyem, bazsalikom és snidling
jóféle olívaolaj
pár szelet bacon
tengeri só és frissen őrölt bors

A szikkadt (másodnapos) kenyér szeleteket megszabadítom a héjuktól, felkockázom és konyhai robotgépben durva morzsát készítek belőle, hozzáadva az aszalt paradicsomot és a zöldfűszereket. A halfiléket konyhai papírtörlővel szárazra törlöm, enyhén sózom, borsozom és sütőtálba helyezem bacon szeletekre, így a sütőtálat nem kell kivajazni sem. A hal tetejét beborítom a fűszeres morzsával, meglocsolom olívaolajjal és 15-18 percre betolom a max. 180 fokos sütőbe.

A körethez a jól megmosott, falatnyira felaprított mángold leveleket pár perc alatt megforgatom vajon, egy forró serpenyőben. Sóval, borssal és fokhagyma levével (muzsdéj) ízesítem.

2009. szeptember 4.

Aszalt szilvás, mángoldos sertés terrine


Hozzávalók 6 főre:
40 dkg darált sertéshús
3 nagy levél mángold, aprítva (a szárára most nincs szükség, készülhet belőle saláta)
csokornyi friss petrezselyemzöld
8 friss zsályalevél, aprítva
1 hagyma, megtisztítva, felaprítva
20 dkg liszt
4 tojás
125 ml tej
2 ek zsemlemorzsa
fél tk só
frissen őrölt bors
20 dkg aszalt szilva
vaj, a terrine forma kikenéséhez

Előmelegítem a sütőt 180 fokra és kivajazom a terrine edényt (a tetejét is!). Egy tálba összekeverem a lisztet és a a tejjel felvert tojásokat. Hozzáadom a darált húst, az aprított hagymát, a zsemlemorzsát, sót és borsot, átkeverem, majd hozzáadom a felaprított mángold, zsálya és petrezselyem leveleket és újra alaposan összekeverem.
A massza felét belesimítom a kivajazott terrine formába és elrendezem rajta az aszalt szilvát úgy, hogy minden terrine szeletbe jusson majd egy kis aszalt szilva. Rásimítom a maradék masszát, befedem a terrine edényt és a forró sütőbe tolva egy órát (illetve tűpróbáig) sütöm, majd leveszem az edény tetejét és pár percig grillezem, míg szépen megpirul.
Kiveszem a sütőből, hagyom pihenni 15 percig, majd egy fűrészfogas késsel felszeletelem és tálalom. Melegen, szobahőmérsékleten, de hidegen is ellenállhatatlan.

Recept: Clotilde Dusoulier / Clotilde’s Edible Adventures in Paris

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2009. április 20.

Mángold a négyzeten



A mángold nem más, mint luxus spenót, némi spárgás beütéssel. Leveleiből általában főzeléket készítenek, a levélnyeleket a spárgához hasonlóan használják fel. A mángoldnak magas az A-, B1-, B2- és C-vitamin tartalma, cukrot, pektineket, szerves savakat (oxálsav, almasav, citromsav), foszfort, káliumot, kalciumot, vasat és magnéziumot tartalmaz, tehát naaagyon egészséges. És még finom is! Hallal kombinálva egyenesen fantasztikus.

Mángold levélben sült hal paradicsomos, kecskesajtos mángold tortácskával

Hozzávalók:
fél kg tengeri halfilé
egy csomó mángold levél (kb 600 g)
2-3 ek olívaolaj
2 paradicsom
3 gerezd fokhagyma
pár csepp citromlé
maréknyi friss bazsalikom
maréknyi dió
10-15 dkg reszelt érlelt kecskesajt
kevés só és frissen őrölt bors

A mángold leveleket alaposan megmosom, levágom a levélnyélről és egy kivajazott sütőtálba megágyazok a felével a sóval, borssal, pár csepp citromlével és zúzott fokhagymával ízesített halfilé daraboknak. Gondosan betakarom a halat a maradék mángold levelekkel és 160 fokos sütőben sütöm 20 percig. Közben a mángold levél nyeleket 3 cm-es darabokra vágom, megszórom sóval, kevés borssal és egy serpenyőben, kevés vajon (kevés rozé bor hozzáadásával) megpárolom. Amikor megpuhult, egyszemélyes, kivajazott tűzálló tálkákba terítem. A paradicsomot 10 másodpercre forrásba lévő vízbe dobom, kiszedem és jéghideg vízbe lehűtöm, majd lehúzom a héját és maréknyi bazsalikommal és dióval összeturmixolom, ráöntöm a mángoldra. (Ha ez a paradicsom-hámozósdi túl macerás, előkapok egy hámozott paradicsom konzervet és azzal dolgozok, bár annak csak a felére van szükség!) A tetejét megszórom reszelt érlelt kecskesajttal és előmelegített sütőbe tolom annyi időre, hogy a sajt ráolvadjon. A mángold levélbe ágyazott sült hallal tálalom. Mennyei!