2019. február 21.

Vörös lencsés batáta krémleves



Egyszerű, mint a faék és olyan finom, hogy nehéz abbahagyni. A vörös lencsét sűrítés céljából tettem bele, de kellemesen ízesítette a levesem. Az utóbbi időben elég sok vörös lencsét használok, kimérve veszem kedvenc magosboltomban, sokkal jobb áron van, mint az előre csomagoltak.

Hozzávalók 4 adaghoz:
1 fej vöröshagyma
1 evőkanál olívaolaj
1 nagyobb batáta (édesburgonya)
1 marék vörös lencse
1 teáskanál zaatar fűszerkeverék* (ha nincs, egyszerűen ki kell hagyni)
1,5 liter víz, vagy alaplé
só és frissen őrölt bors

Az olívaolajon megdinsztelem a felaprított vöröshagymát, majd hozzáadom a hámozott, kockázott batátát. Fűszerezem, felöntöm vízzel (vagy alaplével) és addig forralom, míg a batáta majdnem puha. Hozzáadom a megmosott lencsét és készre főzöm, majd botmixerrel pürésítem. Zaatar fűszerkeverékkel megszórva tálalom. Kruton, vagy levesgyöngy is illik bele.

*A za’atar  (vagy zaatar) az arab konyha közkedvelt fűszerkeveréke. Sok változata létezik (tájegységenként változó), de mindegyikben van szárított kakukkfű, szumák, oregáno és pirított szezámmag, amihez helyenként kevernek még római köményt, néha koriander magot és fekete borsot. Készen főleg arab boltokban lehet hozzájutni, vagy webes fűszeráruházakban. 

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.