Lassan vége az eper szezonnak, de lehet még kapni a piacon
(nálunk érik még a kertben), de már nem olyan kívánatosak mint a szezon elején, nyugodt szívvel
megfőztem lekvárnak, ezúttal rebarbarával. A végeredmény picit savanykás a rebarbarától,
üde, egzotikus a rózsavíztől. Jó, na.
Amit lehet, cukor nélkül főzök be, de ebbe a lekvárba kívánkozott egy kis édesítés, mert a rebarbarától igen csak fanyar lett volna cukor nélkül és a sok esőtől az eper sem olyan édes, mint lehetett volna kánikula idején.

Hozzávalók:
2 kg eper
2 kg eper
1 evőkanál (vagy picit több) rózsavíz
pektin, vagy 2 csomag lekvár zselésítő
Mosás – tisztítás - aprítás után rozsdamentes edénybe teszem a gyümölcsöt a zselésítővel és nádcukorral, felfőzöm és kb 5 percig forralom. Hozzáadom a rózsavizet és további 3 percig főzöm, majd csírátlanított* üvegekbe szedem, kupak mindegyikre, fejtetőre velük 5-10 percre, majd betolom a 130 fokos, már kikapcsolt sütőbe, ott hűlnek ki szép lassan, másnapig, majd mennek a kamrapolcra.

*A befőttekhez, lekvárokhoz úgy csírátlanítom az üvegeket,
hogy kupakjukkal együtt nagyon alaposan elmosogatom, még alaposabban elöblítem,
lecsurgatom, majd szájukkal felfelé tiszta tepsire sorakoztatom, a kupakokat is
melléjük teszem. Betolom a tepsit 120 fokos sütőbe legalább 20 percre, vagy
annyi időre, ameddig megfő a belevaló.
Akinek van mosogatógépe, csírátlaníthatja az üvegeket egy 90
fokos mosogatással, a lényeg, hogy a lekvárt a még forró üvegekbe szedjük,
azonnal zárjuk le és fordítsuk fejtetőre pár percre (így vákuum képződik).
Innen az ötlet.