Több mint ezer éve ismerik az emberek a sóletet. A X.-XI. századi Franciaországban chaud lit azaz meleg ágy néven volt ismert, vastag dunnákkal takargatva tartották melegen azután, hogy a kemencéből kivették. Manapság már cassoluet-nak hívják a franciák és kicsit más tartalmú, mint az eredeti chaud lit, ám igazán nagyívű pályafutást zsidó ételként futott be.
Mivel a vallásuk nagyon rigorózus, szombaton tűzgyújtási és munkatilalom van, a sóletet elkészítik már pénteken - mielőtt felragyog az Esthajnal csillag - és kemencéjükbe, vagy mostanság sütőjükbe helyezik egész éjjelre, hogy lassan készüljön el és melegen maradjon, míg szombaton elfogyasztják.
Életem első, avatott kezek által készített sóletjét igazán autentikus környezetben, Fűszeres Eszternél ettem tavaly nyáron. Egészen konkrétan ezt ettük.
Challah kísérte és olyan nagyon finom volt, hogy azt szavakba önteni meg sem próbálom.
Az e havi Vigyázz! Kész! Főzz! játéknak témája az egytálétel, eljött hát a ragyogó alkalom, hogy itthon is reprodukáljam a sóletet, ami annyira ízlett.
Nem apróztam el, három hentesnél is megfordultam mire kedvemre való hozzávalók akadtak. Megadtam a módját és ez meglátszott a végeredményen. Mivel engem vallási tilalmak nem korlátoztak, alapjaiban tartottam az eredeti receptet, de disznóhús is került bele – a saját készítésű füstölt sonka csülök része, meg két sertés nyelv, ami szerintem az egyik legjobb disznófalat.
Amiből készült:
0,5 kg apró fehér gyöngybab
0,5 kg tarkabab
0,5 kg apró fehér gyöngybab
0,5 kg tarkabab
25 dkg gersli
3 nagy fej hagyma
5 ek libazsír
2 sertésnyelv
2 db 20 cm-es marha velős csont
1 füstölt sertéscsülök
1 kg félkövér marhaszegy
3 babérlevél
só, frissen őrölt bors
10 gerezd fokhagyma összezúzva
10 tojás
Amikor kipakoltam a konyhapultra minden hozzávalót, már tudtam, hogy ez bizony nem fog beleférni a konfitáló edényemben, amit Eszter csak sóletfőzőnek titulál, a világ más pontjain pedig slow cooker-nek hívnak. Előkaptam hát a 17 literes vastagaljú inox fazekam, meggyőződtem róla, hogy befér a sütőmbe és hozzáláttam.
A tarkababot egész éjjel hideg vízbe kellett volna áztatnom, de csaltam, csak egy-másfél órát ázott, majd a füstölt csülökkel együtt jó félórát főztem lassú tűzön, majd leszűrtem és félretettem. Így a csülköt kicsit sótlanítottam, a babot puhítottam. A fehér gyöngybabot és az apró tarkababot egy órát áztattam, közvetlen a főzés előtt. A libazsíron megfonnyasztottam a hagymát, rászórtam egy sornyi tarkababot, majd gyöngybabot, és egy marék megmosott gerslit. Rátettem az egyik velős csontot, és az előfőzött füstölt csülköt. Erre megint rétegeztem a babokat, és a gerslit, tekertem rá borsot. Hozzáadtam az összezúzott fokhagymát és a babérlevelet. Megint velős csont következett, a marhahús, meg a két nyelv. A tetejére szórtam a maradék babot, és rátettem a nagyon-nagyon alaposan megmosott, héjas, friss, tanyasi tojásokat. Felöntöttem annyi vízzel amennyi ellepte (+ 2 cm ), lefedtem, és betettem a 100 fokos sütőbe.
Időnként megnéztem hogy áll, kell-e pótolni a folyadékot (nem kellett) és így sült lassacskán 7 órán keresztül, majd elzártam a sütőt és másnapig otthagytam, szombat délben még épp elég meleg volt, melegíteni sem kellett. A velős csontból annyi enyv főtt ki, hogy a sólet magától besűrűsödött. Nem egy könnyű étel, de isteni ízű lett, az egész családnak ízlett, még a lányok is jóízűen falatozták.