Van, aki telefonon leadja a rendelését, majd félóra elteltével beugrik és elviszi, vagy ha van kis ideje és türelme, illetve nem zavarja, hogy a ruhája menthetetlenül elveszti az öblítő illatát, kivárja, míg a szakács komótosan „összerakja” az ételt, a másik alkalmazott bedobozolja és bezacskózza, majd lehet is vinni mikrózni és fogyasztani a szomszéd irodaház teakonyhájában.
A szakács egy keleti srác (lehet, hogy thai, de lehet, hogy kínai), aki a „látványkonyhában” készíti a fogásokat (néha csigalassúsággal). Három wok, kettőben előre elkészített hús kockák valami lében, pult melletti polcon számos króm tégely szószokkal, lefedve, ahogy illik, kár, hogy mindig ugyanazzal a merőkanál szerűséggel, amivel a fogást kavargatja nyúl bele mindegyik tégelybe. Alsó polcon műa. lavorban előre kifőzött tészta, másikban rizs. Mindez úgy, hogy az utcafrontról is jól meg lehet figyelni a szakács ténykedését, igazi látványkonyh(ácsk)a. A vendégtérben 5 asztal, thonet szék utánzattal, amire ilyenkor télen igazán jól jönne egy-egy kispárna, mert kemény és hideg, ha ráülsz. Némely asztalon Metropol jellegű ingyenes újság, január 9-én a december 29.-i számot kell megcsodálni. A vendégtér és a mosdó is lehetne tisztább, de nem ezért szeretjük a Thai Burgert.
Mostanig úgy adódott, hogy sosem pont délben érkeztem, 2-3 ember várakozott előttem az elkészülő fogásokra, nem is kellett sokat várni és minden esetben egyszerre kaptuk meg a kért fogásokat az asztaltársammal, akkor is, ha nem egyformát rendeltünk. Én általában csípősen kérem, volt egy alkalom, amikor majdnem túl erős volt, de akkor is finom.
Tegnap arra jártam és épp volt egy félóránk délidőben, betértünk hát egy tésztára. Előttünk 4-5 ember várakozott, rajtunk kívül egy asztalnál ültek hárman, de csak ketten ettek, a harmadik ugyanúgy várt a megrendelt fogására, mint mi. 25 perc elteltével én „soron kívül” megkaptam a csípős tésztám, amit láttam, hogy dobozból öntöttek a tányérra, ment belőle a földre is jócskán, de állítólag nem azért volt dobozban, mert másnak szánták, hanem, mert így mérik ki az adagokat. Sajnos a doboz tetején lévő tészta – az, ami a tányérom aljára került már kihűlt, illetve az egész már eleve nem volt elég meleg, na akkor kellett volna visszavinnem, de olyan éhes voltam, hogy megettem. ÉP is megkóstolta, de várt a saját, nem csípős adagjára. Hiába. 40(!) perc elteltével rá mertem kérdezni, hogy meddig várjunk még, mert azóta számos olyan embert kiszolgáltak, aki utánunk érkezett. Nagyon udvariasan elnézést kértek, hogy még pár perc. Akkor oda ültem a pult melletti bárszékre és nézelődtem, hátha a jelenlétem kicsit meggyorsítja a folyamatot. Nem kellett volna.
A szakács továbbra sem a párom adagját készítette az egy darab szabad wokjában, a kiszolgáló meg vette fel a rendeléseket, vette el a pénzt a fizetőktől és ugyanazzal a lendülettel, kézmosás nélkül hozzálátott néhány hamburger elkészítéséhez, mindegyikbe kézzel rakta bele a zöldséget, húspogácsát. 50 perc várakozás után elszakadt a cérnám és visszakértem a pénzt, majd távoztunk, én teli hassal és keserű szájízzel, ÉP üres hassal és még keserűbb szájízzel. Gyorsétterem? Hát nem az! Egy ideig (vagy tán végleg) kihagyom…
Az büfélátogatás időpontja: 2009. január . A bejegyzés a büfé akkori teljesítményét tükrözi , amely azóta változhatott.