Szeretem a jazzt. Kisgyerek koromban, Édesapám állandóan Louis Armstrong és Ella Fitzgerald lemezeit hallgatta, gyakorlatilag „az anyatejjel” (na jó, a tejbegrízzel) együtt szívtam magamba a jazz szeretetét, szerencsére ÉP is osztja rajongásom. Ahogy időnk engedi, eljárunk a helyi jazz klub rendezvényeire, ahol a Kőrösi Szürke Verebek Jazzbandája nem egyszer rangos muzsikusokat lát vendégül, néha messzebbre is elmegyünk egy jó koncert kedvéért. Múlt hétvégén Bánkon rendezték meg a VI. Louis Armstrong Jazz Fesztivált, felkerekedtünk barátainkkal és két napig fergeteges muzsikában volt részünk. A fesztivál egyik alapítója és állandó vendége Joe Murányi, aki 1967-től 1971-ig, Armstrong haláláig zenekarának egyetlen fehér bőrű klarinétosa volt. Joe bácsi jó egészségnek örvend és idén, 81 évesen is megtisztelt minket a jelenlétével és muzsikájával, a Bánki-tó viziszínpadán és a Tó Wellness Hotel kertjében.
Voltak pillanatok, amire azt gondoltam, hogy „ha meghalok, egy ilyen pillanatban történjen”, nagyon jól éreztük magunkat jó zene, jó borok és barátaink társaságában. Gasztro vonatkozása is volt a hétvégének, mert a lelki táplálékon kívül mást is vettünk magunkhoz, a Tó Wellness Hotel konyhája hozta a megszokott színvonalat, finomakat reggeliztünk és egy jót vacsoráztunk náluk, de a tó partjára, a színpad közelébe kitelepült vendéglátó egység kiverte a biztosítékot rendesen. Pénteken este úgy döntöttünk, nem a Tó Hotelben vacsorázunk, inkább bekapunk valamit a színpad mellett, ott legalább halljuk a zenét.
Rossz döntés volt. Baromi drágán ettünk olyan, de olyan pocsék ételt, amihez évek óta nem volt szerencsém és amit már nem vesz be a gyomrom. A választék mérsékelt, az ilyen helyeken megszokott: sült hurka, kolbász, saslik, szelet húsok, steak krumpli, savanyú uborka, sör. A krumplit elfelejthették megforgatni, egyik oldala szénné égett. Kifejezetten kértem, hogy ne tegyenek az adagunkba égett krumplit, azért párat belecsempésztek, kilónként 3500.-Ft-ért. A hurka íztelen, a kolbász tűrhető, de ennek is egyik oldala szénné égve, ugyanúgy mint a száraz, sótlan, fűszertelen, fantáziátlan sasliknak. Szelet húst nem kértünk, mert arról messziről látszott, hogy cipőtalp és égett. Mindez kilónként 4500.-Ft-ért, tányérral együtt mérve. Azért ahhoz már pofa kell, hogy a hurkát egy árba mérjék a csirkemellel és két, kisujjnyi uborkáért 360 Ft-ot kérjenek, a drágább sört is ugyanabból a csapból csapolják, mint az olcsóbbat. Tipikus lehúzós vendéglátás. Ma megnéztem a honlapjukat, azt hittem nem látok jól, azt írják: „a vendéglátás minden területén a legmagasabb szintű szakmai ellátást vagyunk hivatottak biztosítani. Szolgáltatásaink a vendéglátás minőségének tökéletesítésére irányulnak. Szakmai tapasztalatunk professzionális rendezvényüzemeltetést garantál partnereink számára, hiszen a magas színvonal és a rendezvényen belüli szolgáltatások, maradéktalanul biztosítják ezt.
Számunkra a vendég a legfontosabb.” (Tényleg?, na, nemá…)
”Célunk, hogy szolgáltatásainknak köszönhetően rendezvényeiket kiemelkedő szakmai színvonalon valósítsuk meg.” Hát uraim, innen szép felemelkedni, mert Önökhöz képest még a béka hátsója is magasan van, a színvonalon még dolgozniuk kell, méghozzá sokat, mert ez messze volt az elfogadhatótól…Mindenesetre, a Nemes Party Vendéglő szolgáltatásait senkinek sem ajánlom!
Azért a péntek esti Jazz Steps, Joe bácsi és zenekara, a szombat délutáni Swing Manouche Project
és a szombat esti Joscho Stephan Trio fergeteges előadása kárpótolt mindenért,
még azt sem bántam meg, hogy nem a másik kedvencem, a Simply Red koncertet választottam. És jókat is ettünk, a Tó Hotelben. Jövőre is ott leszünk.
A fesztiválra kitelepült vendéglátó egységben 2009. júniusában tapasztaltuk a leírtakat . A bejegyzés a cég akkori teljesítményét tükrözi , amely azóta változhatott.