2010. március 28.

Nyúlkenyér

Nyuszi ül a fűben...

Hozzávalók:

300 g liszt
120 ml tej
21 g friss élesztő (fél kocka)
1 tojás
60 g vaj
50 ml olaj
1 kk só
1 / 2 teáskanál cukor
+ 1 tojás a kenéshez

A tésztához a langyos cukros tejbe belemorzsolom az élesztőt. Hagyom felfutni, majd hozzáadom a szitált liszthez, belekeverem az olajat, olvasztott vajat, tojást, sót és rugalmas, sima tésztát gyúrok. Tiszta konyharuhával letakarom és meleg helyen hagyom állni míg duplájára nem kel. Kiveszem a kelesztő tálból és olajozott deszkán 3 részre osztom, mindegyiket egyenként kinyújtom: kettőt nagyjából kerekre, egyikből pogácsaszaggatóval (vagy pohárral) kiszabom a szemét (így keletkezik 2 kerekded lyuk). Ezt a tésztát ráteszem a másik kerekre nyújtott darabra, amit tojásfehérjével megkenek, így jól egymáshoz ragadnak. Ekkor át is költöztetem egy sütőpapíros tepsire, mert készen már nehéz mozgatni.
A kivágott 2 kis kör lesz a pofija, egy kis gombócka az orra, két hosszúkás fogat is ragasztok neki, majd a harmadik tésztadarabot elfelezem, mindkét felét nagyjából háromszögre nyújtom, az egyiken ejtek jobbról-balról 2 metszést, ezeket kicsit széthúzom és ráfektetem a fehérjével megkent nem metszett háromszögre. Középen elfelezem és igyekszem fül alakúra "szabni" őket. Odaillesztem a fejhez, majd lekenem az egészet tojással, a szemébe mákot szórok, a pofijára és füleire szezámmagot.
Hagyom még félórát kelni, majd betolom az előmelegített, 180 fokos sütőbe, ott kb fél óra alatt szép pirosra sütöm


A formázást egy román fórumon olvastam.

6 megjegyzés:

gondaanyu írta...

Tegnap én is láttam nyúl alakú kalácsot. Csokinyuszi helyett , kisebbek megsértődnek , nem ?

Terike írta...

Nagyon tetszik! Ügyes vagy! Tanultam Tőled!

Bianka írta...

ez haláli, nagyon aranyos

Andi írta...

De aranyos....

JD írta...

Nagyon várom a receptet, mert szeretném megcsinálni... amolyan felnőtt ajándéknak :)
Köszi!

JD írta...

Köszönöm, köszönöm, köszönöm :)
http://jdkonyha.blogspot.com/2010/03/gabojsza-utan-szabadon.html