A tegnapi, illetve ma reggeli blogszerkesztős malőr után jól el voltam keseredve…De vak gólyának a Jóisten rak fészket, gondoskodtak ma többen is arról, hogy jobb kedvre derüljek!
Köszönöm mindazoknak, akik úgy érzik, az életük része vagyok és ezt ki is mondják, ország-világ előtt!
Külön köszönet Gondaanyunak, aki tegnap késő este háromszoros nagymama lett (éljen!) és akitől olyan kedves ajándékot kaptam, hogy meg is hatódtam…
Nekem az ANYASÁG különleges érzés. Amikor anya lettem, még nagyon más világ járta a korházakban, mint manapság. Nagylányom koraszülött lévén nem a többi csecsemő közé került, hanem a koraszülött osztályra, ahová nem lehetett csak úgy besétálni, meg kellett várni a negatív székleteredményt (már elnézést, mert ez mégis egy gasztroblog), így mire életében – és életemben – először kézbe vehettem, már 5 napos volt. Azt a pillanatot sosem felejtem el. Babám nagyon aprócska volt, mindössze 40 centi és a bőre 2 számmal nagyobb, mint a teste, mégis ő volt nekem a legszebb kisbaba, mindaddig, míg meg nem született Dorka lányom, mert attól a pillanattól kezdve, már nem tudtam volna eldönteni…
Ugyanilyen emlékezetes pillanat volt az is, amikor Nagylány bölcsis korában először mondott nekem anyáknapi verset. Sosem felejtem el kis kezeit, ahogy tördelte az izgatottságtól versmondás közben, aztán azt az ölelést, amihez fogható a világon nincs, ezt minden anya tudja! Nagylány most távol van tőlem és már nagyon hiányzik. Az éjjel azt álmodtam, hogy jön haza! Aztán felébredtem és rájöttem, hogy még majdnem 5 hónap, mire megölelhetjük egymást. Addig is itt vagyok neki a virtuális térben, Picilánynak meg a valóságban, közben rendületlenül főzök, mert jó hallani, hogy „Anya, ez isteni!...”
Az ajándékot Ízbolygónak továbbítom, szeretettel.