Tegnap Szabadkán jártunk, Ági szülővárosában. Így 9 év kihagyás után (régen havonta, de volt, hogy hetente kimentünk), igen csak lehangoló volt a szellemvárossá változott Tompai határ környéke (mindkét oldalon), mindenütt bezárt, üres, lepusztult üzlethelyiségek, síri csönd és nyugalom…pedig pár éve milyen pezsgő élet zajlott arrafelé…de egyszer minden elmúlik…
Szabadkán nosztalgiázva haladtunk végig az ismerős utcákon, meglátogattuk a rég nem látott ismerősöket, beültünk a Népkörbe, aztán vásárolgattunk, mert Szabadkáról hazajönni üres kézzel nem szabad. Ágitól kértem tanácsot, mit is érdemes hoznom és hová menjek vásárolni, végül késő este estünk be a 024-be, ahonnan mézeskalács szívet, szabadkai fetát, az elmaradhatatlan rizses csokit, a kötelező Jelen Pivo-t, csípős mustárt, Ratluk-ot (ami remélem rahát!), dulce de leche és mogyorókrémet vettünk (a mángold olyan hervadt volt, hogy ellenálltam neki). Baráti megbízást teljesítve - meglátogattunk egy nagyon kedves, vérbeli szabadkai rétestészta készítőt, akitől jó pár csomag rétes és gibanica tésztával távoztunk. Amikor délután, kevéssel zárás előtt becsöngettünk hozzá, épp eladta az utolsó csomag gibanica tésztáját, de azonnal telefonált a feleségének, aki a piacon lévő boltjukból behozta a maradék tésztát, így nem jöttünk haza üres kézzel. Ma nyakig vagyok munkával, de alig várom, hogy túrós-fetás és káposztás gibanicát készítsek, poszt hamarosan következik:-)
