2008. október 17.

Körkérdés: mióta főzök, és miért?

Cukroskata kérdezi, mikor kezdtem el főzni és miért?
A gyerekkori játékfőzéseket leszámítva nagyjából akkor, mikor főiskolás lettem. Első év felénél már albérletben laktunk Életem Párjával és szép dolog a szerelem, de enni is kellett:-) Akkoriban kezdtem el az önálló főzést, persze egyszerű dolgokkal.

Akkoriban kezdődött a reform konyha időszakom, mikor húst csak hétvégén ettünk otthon, hétközben különböző szója fogásokon éltünk és akkoriban vettem meg az első szakácskönyvem is, Liscsinszky Béla tollából.


Leginkább salátán meg szóján éltünk, volt, hogy elmentünk gombászni (Kecskemét mellett találtunk egy szuper lelőhelyet, ahol bőven termett csiperke, őzláb és lila pereszke, amit azóta sem ettem), így ha volt gomba, egyből háromfogásos ebéd (vacsora) készült gombaleves, gombapaprikás meg rántott gomba formájában:-)
Emlékszem, egyszer kaptunk egy üzemlátogatás alkalmával egy láda spárgát, egy hétig azt ettük, mindenféle formában elkészítve.

Amikor 1990-ben visszaköltöztünk Kiskőrösre, már rendszeresen főztem. Másik nagy „mérföldkő” Stahl Judit főzőműsorának megjelenése volt, akkoriban itthon dolgoztam, minden reggel megnéztem és délben általában azt ettük, amit ő aznap bemutatott. Akkor kezdtem el friss fűszernövényeket használni, akkor kezdtem el vajjal, olivaolajjal főzni és frissen őrölni a borsot. Elég korán elkezdtem használni az internetet receptkeresésre és folyamatosan „tágult” a világ.
Úgy 2-3 éve vált fő hobbivá a gasztronómia, időnként kicsit túlzásba is esek és ezúton köszönöm családomnak, hogy elviselik és ilyen jól tűrik állandó kísérletező kedvem, meg azt, hogy néha távol töltök tőlük 2-3 napot, gasztrokalandozással.

Miért?
Nem tudom megmagyarázni. Úgy jön, belülről. Sokszor hetekig érik bennem a gondolat, aztán hozzá fogok és megcsinálom (mint például a zöldparadicsom sajtot). Annyi minden vár még kipróbálásra! Annyi mindent meg kell még kóstolni!

Mivel ez egy körkérdés, továbbgurítom Nektek, kedves Mamma, Ízbolygó, Doctor Pepper kicsiVú és Max. Ha van kedvetek és időtök, válaszoljátok meg:-)

2 megjegyzés:

max írta...

Köszönöm, válasuzom itt:

http://href.hu/x/77jk

és tovább gurítottam.

cukroskata írta...

Tényleg nagyon gyors voltál, és nagyon jó, mint mindig :-)