2007. november 8.

Sertés kocsonya


"A kocsonya a disznónak egy végső koncentráltságú kivonata, éteri esszenciája, a kocsonyában a disznó platóni ideáját ragadjuk meg, a kocsonya az asztrális síkra emelkedő, téren és időn kívüli, elvont és örök disznóság földi visszfénye, vagy ami tetszik." (Váncsa István)

Amiből készült:
1 malac feje
két köröm, darabolva (mondjuk a hentesnek, hogy kocsonyának kell, készségesen feldarabolja)
kb 2 kg disznóhús (lapocka), nagyobb darabokra vágva, az sem baj, ha bőrös
1 nagy fej hagyma
2 fej fokhagyma
szemes bors

A húsokat megmossuk, daraboljuk és hideg vízbe (annyi, hogy jól ellepje) feltesszük főni egy hatalmas edényben a felnegyedelt hagymával, egy fej fokhagymával, sóval, borssal. Ha forr, azonnal minimál takarékra csendesítjük alatta a lángot/hőforrást, mert csak gyöngyözve szabad neki főni, különben zavaros lesz a kocsonya. Folyamatosan lehabozva addig főzzük, míg a hús teljesen meg nem puhul, leválik a csontokról. (ez jó pár óra!)
Ekkor levesszük az edényt a tűzről, szűrőkanállal kiszedjük a húsokat és a visszamaradt lében elkeverjük a második fej fokhagymát zúzva, hadd adja ki a zamatát. Ha a húsok már annyira kihűltek, hogy meg tudjuk fogni, kicsontozzuk és mély tálakba rendezzük. Ilyenkor érdemes magunk mellé készíteni egy kis sót és friss kenyeret, mert ebből a főtt, meleg husiból meg a csontok mélyedéseiben megbúvó cupák és hús cafatokból, amiket kézzel nem lehet kiszedni, csak kiszopogatni, istenien be lehet lakmározni! :-) Azért legyünk tekintettel családunkra is és ne faljuk fel az egész főtt húst, mert jó az a kocsonyában is:-)

A húsokra rámerjük egy szűrőn keresztül a levet, amit előzőleg „lefölöztünk” a zsírtól. Megszórjuk kevés pirospaprikával, mert úgy sokkal mosolygósabb a kocsonyánk és imádkozunk, hogy megdermedjen valami jó hűvös helyen (nem mélyhűtőben!). A biztonság kedvéért szoktunk belekeverni egy zacskónyi zselatinport, de ha elegendő köröm, fej és bőr van benne, megdermed „segítség” nélkül is.

Van, akinél a kocsonyát karácsonykor szokták főzni. A mi családunk nagy kocsonyaimádó, a képen látható kocsonyát (és társait) múlt héten pusztítottuk. Újévre mindig főzzük, húsvétra is, és van, hogy pulykakocsonyát készítünk. Nálunk egy a lényeg: legyen jó fokhagymás!