2011. március 15.

Sült kecske camembert


9 napos szabadság közepéhez közeledek, ma volt az első nap, amire úgy éreztem, hogy igazi „agy-kikapcs”, éppen ideje, mert holnaptól ÉP-vel kettesben, full wellness és kényeztetés vár ránk itt, megint jó dolgunk lesz pár napig. Ma kokárdás ünnep lévén, egy piros-fehér-zöld fogással készültem (a paradicsom piros volt, de az aszalásnak, sütésnek köszönhetően besötétedett...

Hozzávalók fejenként:
1 guriga kecske camembert
pár szem olajban eltett szárított paradicsom
1 gerezd fokhagyma, aprítva
frissen őrölt bors
pár szem kalamata olajbogyó (legközelebb kihagyom, mert kicsit sós lett a végeredmény)
petrezselyem zöld a tálaláshoz
pirítós hasábok, vagy friss baguette a tunkoláshoz

A sütőt 180 º C-ra előmelegítem (ha úgy vélem, ez túl nagy luxus a sajt sütéséhez, úgy időzítem, hogy kenyér - vagy bármi más – sütése után, vagy közben használom ki a sütő melegét).
A sajtot kockákra vágom, egy kivajazott sütőtálba téve összekeverem az aprított szárított paradicsommal, fokhagymával, belenyomkodom az olajbogyót. Tekerek rá borsot és betolom a sütőbe körülbelül 30 percre, vagy amíg a sajt teljesen elolvad és bugyogva forr. Melegen tálalom, egy kis petrezselyem zölddel megszórva, hasábokra vágott pirított kenyérrel, vagy friss baguette-el. Egy pohár fehérbor sem árt mellé.

Ha tetszik a recept, csatlakozz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.