2011. március 11.

Halfilé citromos mustármártással


Tegnap Egerből hazafelé betértem a kecskeméti Metro áruházba, halbeszerzés céljából. Vettem pár szelet tilápiát, tőkehalat és vajhalat. Hosszú hétvége következik, én majd bevetem magam a konyhába, de ma még csak péntek, gyors ebéd kell, lehetőleg 20 perc alatt!

Hozzávalók:
friss tengeri halfilé (most tőkehal)
100 g vaj
tengeri só és citrombors, ízlés szerint
fél citrom leve, frissen facsarva
2 teáskanál dijoni magos mustár
frissen őrölt bors

A halat sóval és citromborssal ízesítem, majd a vaj felén, egy serpenyőben, pár perc alatt megsütöm.
Kiveszem a halat és melegen tartom, majd elkészítem a mártást: a serpenyőbe letapadt ízes pörcöket feloldom a citromlével, hozzáadom a maradék vajat és kevergetem addig, míg a vaj világosbarnává válik (ez kb 2 perc). Leveszem a tűzről, és habverővel belekeverem a magos mustárt, ízesítem frissen őrölt borssal, majd a szósz rákanalazom a halra és azonnal tálalom.


Salátával ettük. Annyira ízlett mindenkinek, hogy repetáztunk, egy újabb adagot kellett sütnöm:-)

Ha tetszik a recept, csatlakozz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.