BÚÉK mindenkinek! Mivel is indíthatnám az idei évet a blogon,
mint az újévi malacsültünk receptjével? Kemencében elkészítve még finomabb
lehet, de így sem volt okunk panaszra. A legeslegfinomabb, amit valaha...
omlós-szaftosra sült, villával szálaira szedhető, a maradékából „pulled pork”
szendvics lesz.
Hozzávalók:
legalább 1 kg disznóhús (nálunk egy 2,1 kg-os, csontos, bőrös malaccomb, meg egy kilónyi sertés lapocka)
legalább 1 kg disznóhús (nálunk egy 2,1 kg-os, csontos, bőrös malaccomb, meg egy kilónyi sertés lapocka)
20 gerezd fokhagyma
1 nagy fej hagyma
4 narancs frissen facsart leve
1 citrom frissen facsart leve
1 evőkanál morzsolt oregánó
2 teáskanál őrölt római kömény
2 evőkanál só
1 csapott evőkanál őrölt fekete bors
Késes robotgépben (vagy blenderben) összepürésítem a
fokhagymát, hagymát, narancslét, citromlét, oregánót, római köményt, sót, borsot
és a keverékkel bepácolom a húst, egy éjszakára (hűtőben).
Sütés előtt 1 órával
kiveszem a hűtőből, hagyom szoba hőmérsékletűre melegedni. Magas falú sütőedénybe teszem a páclével
együtt. 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben, alufóliával lefedve sütöm amíg megpuhul, majd emelem a hőmérsékletet 230
Celsius-fokra és addig sütöm tovább immár fólia nélkül, a szaftjával gyakran
locsolgatva, amíg picit megpirul. Sütés után hagyom legalább 15 percig pihenni
a húst, majd felszeletelem. Közben egy gyorsforralóban besűrítem a sütőtepsiben
maradt szaftot, hagyom picit karamellizálódni azt, majd tálaláskor a felszeletelt
sültre kanalazom. Újév napján lencsefőzelékkel tálalom.
Köszönöm az ötletet Hajdú Anikónak, az alapreceptet meg Kevinnek.