2007. július 1.

Kedvenc lecsóm

Gyerekkoromban nem szerettem a lecsót. Édesanyám rizzsel és nagyon paradicsomosan készítette, és akkoriban a paradicsomot nem nagyon szerettem, csak frissen. Évekkel ezelőtt a Medveja-i kempingben nyaraltunk és Kati barátnőm kb. minden harmadik nap lecsót főzött, mert mindenki (rajtam kívül) nagyon szerette és mivel kinézetre nem is hasonlított az otthoni lecsóra, meg éhes is voltam, megkóstoltam. Na, azóta szeretem a lecsót!

Most már az én konyhámban is kedvelt nyári étel lett, kialakult a saját receptem: kakastaréjra vágott házi füstölt szalonna szeleteket zsírjára sütök, majd kiveszem az edényből és félreteszem, míg elkészül a lecsóm. A kiolvadt zsírra jön a hagyma, majd egy pár gerezd zúzott fokhagyma, aztán a paprika és kicsit később a paradicsom, só, bors, kevés sómentes szupervega meg őrölt pirospaprika és egy csipet cukor, ami elveszi a paradicsom savasságát. Észre sem venni az ízében az édességet, csak sokkal jobb tőle a lecsó. Ha kész (nem kell agyonfőzni), visszateszem a tetejére a szalonna taréjokat és lehet enni!

Tavalyelőttig nem bírtam megenni az erőset, így ha Kati erős paprikát tett a lecsóba (mert továbbra is ő készíti számomra a legfinomabbat) mindig prüszköltem. De mostanában az erőset is bírom, sőt, szeretem és már nem is esne jól egy csak „édes” lecsó.
Tegnap este Katiéknál vendégeskedtünk és természetesen lecsó is volt, wokban elkészítve, kint a teraszon. Olyan erősre sikeredett, hogy még a fiúk is kapkodtak a levegő után, de azért mindenki jóízűen falatozott belőle. Így nézett ki:


A világ legjobb lecsója!  (legalábbis nekem)

Nincsenek megjegyzések: