2007. június 20.

Hasselback burgonya


A Hasselback burgonya arról a stockholmi étteremtől kapta nevét, ahol először szolgálták fel ebben a formában a "harmonika" sült krumplit.
Még tegnap megvettem hozzá az újkrumplit, ma meg elkészítettem. Kiérdemelte a jelzőt:”Anya, ez isteni!...” Hozzá serpenyős sült tarját ettünk, savanyúsággal.


Hozzávalók:
fejenként 2-3 közepes méretű újkrumpli (a legjobb, ha akkorát választunk, ami belefér egy evőkanálba)
só, frissen őrölt bors
olvasztott vaj-olívaolaj keveréke

A burgonyát mossuk meg és helyezzük egy evőkanalba, majd egy éles késsel vágjuk be a krumplit 2 milliméterenként. Az evőkanál megakadályozza, hogy teljesen átvágjuk, így egyben marad. Ha kész a vagdosás, hekyezzük őket sütőtálba, kenegessük be (kenőecset segítségével) az olívaolaj-olvasztott vaj keverékkel, sózzuk, tekerjünk rá borsot és toljuk forró, 200 fokos sütőbe és süssük 40-45 percig, amíg a külseje szép piros és ropogós, a belseje puha. Szeletekre szedve lehet tunkolni valami jó kis mártogatósba.