Nem rajongok a repülésért. Nem tudom miért, de valahogy nem. Ennek ellenére a mostani utam nem tartozik (repülésileg) a kötelezően elfelejtendő kategóriában, illetve legközelebb már nem szorongok annyira indulás előtt. Sima út, fél óra buszra várakozás és 50 perces buszozás után Charleroi-ból végre megérkeztünk Brüsszelbe, a Gare du Midi oldalába, ahol két aaakkora fehér limuzin várakozott, hogy a teljes népes családunk elfért volna benne…(Sajnos nem minket vártak!...) És ha nem is limuzinnal, de úgy gondolom láttam, megkóstoltam és/vagy hazahoztam mindent amit szerettem volna.
A Wittamer valóban fogalom. Egy ebéd után látogattuk meg és elcsábultunk egy csokis éclair-re meg egy csoki mousse-ra. De ha ebéd előtt mentünk volna, biztosan megkóstolom valamelyik quiche-t, mert annyira csábítóak voltak…
Pierre Marcolini Place du Grand Sablon-i kétemeletes üzlete inkább kelti az emberben egy drága ékszerbolt érzését, mint édességboltét. Mindenesetre árad a levegőből a csoki és a kakaó iránti szeretet és alázat. Varázslatos hely. Egy Pain Quotidien-t pedig szeretnék magunknak itthonra is, biztosan gyakran reggeliznék ott a barátnőimmel.
A vasárnapi piacra Chili&Vanilia ajánlója alapján készültem ellátogatni. Hihetetlen színes, illatos forgatag, sok érdekességgel, igazi kozmopolita választékkal. Meglepődtem a kilónkénti 9 és fél eurós cseresznye árán, de a 24 cm hosszúságú mézédes, isteni finom ananászén is, amit mindössze másfél euróért vettem. Láttam lila krumplit! Tágra nyílt a szemem, mert nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik. Ettünk mindenféle tengeri herkentyűt, mini polipokat, tintahalat, isteni finom olívabogyókat. De az Amsterdami sajtválaszték sem volt semmi…
