2016. december 13.

Sütőtök lilahagymával, tahinivel, za’atarral és egy könyvajánló


Yotam Ottolenghi rajongó lévén alig vártam, hogy megjelenjen itthon is legújabb könyve. Tévésorozatait már rongyosra néztem a TvPaprikán, két korábbi könyvéből is főztem már ezt-azt, de ezt a mostanit vártam talán a legjobban, amit Sami Tamimivel közösen írt.
Yotam és Sami Jeruzsálemben születtek, ugyanabban az évben, Yotam a nyugati zsidó, Sami a keleti arab városrészben. Közel harminc évvel később Londonban találkoztak és felfedezték, hogy a közös nyelv és történelem mellett a jó ételek szeretetén is osztoznak.


A Jeruzsálem Yotam és Sami 100 izgalmas, otthon is elkészíthető receptjét tartalmazza a muzulmán, zsidó, arab, keresztény és örmény közösségek kulináris hagyományokkal, a sokféle hozzávalóval és főzési szokásokkal együtt. Levesek, húsok, halak, zöldségek és saláták, hüvelyesek, gabonák, sütemények és desszertek csodás receptjei sorakoznak a könyvben, gyönyörű képekkel, Jeruzsálem káprázatos környezetében mutatva be az ínycsiklandó recepteket, amihez szerencsére – ha nem is a sarki kisboltban, de már itthon is be tudunk szerezni minden hozzávalót. Az első amit kipróbáltam egy meleg saláta volt sütőtökkel és lilahagymával, meg za’atar fűszerkeverékkel, amit korábban egy szintén Ottolenghi recept kedvéért szereztem be.  A saláta ugyanolyan zseniálisan finom, mint minden, eddig kipróbált Ottolenghi-féle fogás.

Hozzávalók:
1 kanadai sütőtök (sonkatök)
2-3 lilahagyma, nyolcadokra vágva
5 evőkanál olívaolaj
3,5 evőkanál tahini paszta (szezámkrém)
1,5 evőkanál citromlé (most Meyer citromból, épp szezonja van)
1 gerezd fokhagyma, zúzva
1 evőkanál za'atar fűszerkeverék
kis csokor petrezselyemzöld
Maldon só és frissen őrölt bors

A sütőtököt és hagymát meghámozom, a hagymát negyedelem, a sütőtököt kockákra vágom, majd egy keverőtálban 3 evőkanál olívaolajjal, frissen őrölt borssal és egy kis kanál sóval alaposan összekeverem. Egy tepsire öntöm az egészet és kb. 30 perc alatt, 220 Celsius-fokra előmelegített sütőben puhára és picit pirultra megsütöm (ha a hagyma hamarabb elkészül, akkor azt korábban kiveszem és melegen tartom).
A mártáshoz összekeverem a tahinit a citromlével és 2 evőkanál vízzel, a zúzott fokhagymával és pici sóval. Egy tálon szétterítem a zöldségeket, meglocsolom a tahini öntettel és megszórom az egészet za'atar fűszerkeverékkel, meg aprított petrezselyemzölddel.

Yotam Ottolenghi – Sami Tamimi – Jeruzsálem - A több ezer éves város sokszínű konyhája
GABO Könyvkiadó
2016
320  oldal
5 990.- Ft

Kedvezményesen ITT tudod megrendelni a könyvet.