Keksz recepteket megbízható helyeken szoktam keresni, így
akadtam rá erre a túrós darabra is Piszke blogján, ahol nem csak a keksz
választék lenyűgöző. ÉP nagy túró rajongó, épp volt itthon házi túró (magam
készítettem) ami túrós csuszának kevés lett volna, így ebben a kekszben
teljesedett be (bár ezek csak a formájukat tekintve kekszek, nem ropogósak,
inkább pihe-puha, illatos, vaníliás-csokis falatkák). Hirtelen ötlettől
vezérelve sütés előtt nyomkodtam némelyik tetejére néhány kocka kandírozott
narancshéjat, sütés és csokiba mártás után pedig a csokizott részt megszórtam
pirított törökmogyoró morzsával, ami bűnösen jó, erős önkontrollt kellett gyakorolnom,
hogy ne járjak rá kiskanállal. Mindkettőt ITT szereztem be. Szeretek náluk
vásárolni, főleg, amióta beindult a webshopjuk és 2 napon belül házhoz is
szállítják a megrendelésem, a Facebook oldalukon pedig rendszeresen
jobbnál-jobb akciókra bukkanok.
Hozzávalók:
7 dkg puha vaj
15 dkg cukor
1 nagyobb tojás
25 dkg túró
fél rúd vanília kikapart magjai
2 ek (meyer) citromlé
egy bio, vagy kezeletlen citrom reszelt héja
15 dkg liszt
4 g sütőpor
csipet só
5 dkg étcsokoládé
15 dkg cukor
1 nagyobb tojás
25 dkg túró
fél rúd vanília kikapart magjai
2 ek (meyer) citromlé
egy bio, vagy kezeletlen citrom reszelt héja
15 dkg liszt
4 g sütőpor
csipet só
5 dkg étcsokoládé
pár kocka kandírozott narancshéj (opcionális)
2-3 evőkanál pirított törökmogyoró morzsa
2-3 evőkanál pirított törökmogyoró morzsa
A vajat a cukorral kézi mixerrel két percig habosítom, egy
perc alatt belekeverem a tojást, majd a túrót, a vaníliát, a citromlevet és a
citrom lereszelt héjat. Egy külön tálban jól elkeverem a lisztet, sütőport és
sót, majd ezeket is a túrós masszához adom.
A sütőt 190 fokra előmelegítem, addig a tésztát hűtőben
pihentetem.
Nedves kézzel diónyi gombócokat gömbölyítek, egymástól legalább
4 centis távolságra (mert sülés közben elterülnek) sütőpapírral bélelt tepsire
rakosgatom és egy pohár aljával (vagy a nedves kezemmel) kisujjnyi vastag
korongokká lapítom őket, majd némelyiket megpöttyözöm néhány kocka kandírozott
narancshéjjal.
14-15 percig sütöm a 190 fokos sütőben, ekkorra a sütik
alja világos aranybarna lesz, és további öt percet hagyom pihenni a sütőből
kivett tepsin.
Ha kihűltek, olvasztott csokoládéba mártom a kekszek egyik felét,
a csokis részt megszórom kevés pirított törökmogyoró morzsával, majd sütőpapíron
hagyom megdermedni.
Kicsit bénák, de az ízük... csukott szemmel olyan, mintha álomszerűen finom túrós gombócot ennél...
Recept innen.