2012. december 25.

Húspástétom, reggelire


Az idei év végém mondhatom tökéletesen alakult. Elmaradt a szokásos agybaj, a „sehogy nem állok, pedig itt a Karácsony” szindróma, volt időm nagyjából mindenre, amit szerettem volna. Aztán egy kis légypiszok mégiscsak bekerült életem levesébe, huszonharmadikán délután 3-kor még semmi bajom, 4-kor már több réteg ruhában vacogtam a dunyha alatt, hidegrázás-izzadás felváltva, egy kis gyomorrontással tarkítva, nem kívánom senkinek. Szentestére ÉP halászlét, Édesanyám erdélyi töltött káposztát, meg tyúksültet készített, párnás rizzsel. Persze nem fogyott el minden…
A tyúksült maradékát feldolgoztam és lett belőle reggelire finom húspástétom.

Hozzávalók:
maradék sült hús (nálam most tyúk, de bármilyen sült maradéka jó) apróra darabolva
1 közepes fej salotta hagyma apróra vágva
1-2 keményre főtt tojás
1 evőkanál  (házi) majonéz
natúr sajtkrém
só, frissen őrölt bors
ízlés szerint mustár

Késes robotgépbe teszem a hozzávalókat és krémesre turmixszolom, ha szükséges, friss fűszerrel igazítok az ízén, sajtkrémmel, vagy majonézzel igazítok az állagán. Friss kenyérre, vagy pirítósra kenve tálalom.
Ha reggelire szánjuk, érdemes este bekeverni, pár óra alatt összeérnek az ízek.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.