Egy adag jól behűtött madártejet, ebben a kánikulában, ki kér ?…
Életem legjobb madártejét az Olimpiában ettem. Szerencsére nem csak egyszer, mert Takács
Lajoséknál nyitás óta szinte folyamatosan kapható a „kultikus” madártej a déli menühöz.
Íme a receptje: 12 tojássárgáját habosra keverünk 100 g kristálycukorral és 50 g barnacukorral, majd
belekeverjük hét dl tej és 7 dl
tejszín (30% zsírtartalmú, NEM főzőtejszín!) keverékébe és hozzáadjuk egy vaníliarúdnak a kikapart belsejét. 85°C-ig
melegítjük, majd leszűrjük és lehűtjük.
A 12 tojás fehérjét kevés cukorral kemény habbá verjük, és
mikróban 60 másodperc alatt elkészítjük. Tálaláskor a habra pirított
mogyorókrémet csurgatunk.
A mikrómat kidobtam, így a fehérjehabot tejben szoktam
megfőzni, de Móni kipróbálta a mikrós módszert és működik! Amikor a kép készült, éppen pirított mogyorókrém sem volt itthon. De ez a madártej…hmmm…
Csak friss, megbízható helyről származó, alaposan megmosott
tojásból készítsük.

9 megjegyzés:
a szalmonella baktérium 70 fok felett elpusztul így is, úgy is.
Ahogy mondod okostojás:-)
mármint akkor is, ha nem mosom meg a bolti tojást és véletlenül volt rajta :)
a mikróba hogyan kell a fehérjét megcsinálni?
Be van linkelve a "Móni kipróbálta" szövegben:-)
Két kérdésem lenne:
Honnan tudom, hogy elérte a 70 fokot? (Frissen szült anyukának vinném, és nem akarom nyers tojással bombázni. :-)
És ha tejben főzöm ki a fehérjét, az ugyanaz a tej, amit utána a sárgájához öntök?
Köszi!
Igen, a tej ugyanaz:-) A 70 fok pedig legyen inkább 85 C-fok és bizony nem árt hozzá egy konyhai hőmérő. Ha nincs, kétesélyes a dolog...készítettem már "rántottát" 12 tojásból... mert "még nem jó, még nem jó, már nem jó" volt.
Amíg főztem, tökéletesnek tűnt, de mire kihűlt, teljesen darabos lett, mint amikor kicsapódik a tojás. Mit csináltam rosszul? Valahogy extra módon kell hűteni? Közben kevergetni?
Levetted a kályháról, miután megfőzted? Mert ha ott maradt, tovább főtt... Legjobb azonnal hűvösre tenni (pld. kőpadlóra), mert kényes jószág...
Megjegyzés küldése