2008. november 9.

Karamelles-almás lilakáposzta



Mint azt már bevallottam amikor 7 titkomat kifecsegtem, mai napig nem tudok jóízű cukros-ecetes levet készíteni a hagyományos uborkasalátához. Azt nem fecsegtem ki, (most megteszem), hogy normális – értsd jóízű – párolt lilakáposztát sem tudok készíteni, mert a cukor-ecet-kömény trió „érzésre” adagolása nekem egyszerűen nem megy! Anyósom doktori szinten művelte a párolt lilakáposztát, Édesanyám sem piskóta, nekem valahogy nem sikerült. Máig!
Reggeli kávém mellé átfutottam a napi termést és megakadt a szemem Sajtkukacék blogján, ahol N. Sajtkukac éppen Gordon Ramsay féle almás lilakáposztát készített. Volt egy kis fej káposzta a hűtőben, kaptam az alkalmon és nekiveselkedtem. Nem pontosan úgy csináltam, mint Sajtkukacék, ezért lejegyzem a lényeget:

Hozzávalók:
1 kisebb fej lilakáposzta
2 szép nagy alma
150 g vaj
150 g nádcukor
150 ml almaecet
0,5 kk fahéj
0,5 kk őrölt szegfűszeg
csipet darált kömény (a hagyomány miatt)
só, frissen őrölt rózsabors

Egy nagy serpenyőben megmelegítem a vajat, hozzáadom a nádcukrot, és addig melegítem, míg el nem olvad benne. Ekkor ráöntöm az ecetet: karamell összeugrik, sistereg, de ennek így kell lenni. Fűszerezem, kavargatom és megvárom, hogy a karamell újra felolvadjon. Hozzáadom a laskára vágott káposztát és a meghámozott, vékony csíkokra vágott almát, alaposan összeforgatom, csipet sóval és tekerésnyi rózsaborssal ízesítem, majd fedő alatt puhulásig párolom.

Gordon Ramsay receptjét N. Sajtkukac a GoodFood novemberi számában találta, én meg a Sajtkukacon. Mennyei! (és köszönöm!)

6 megjegyzés:

Mamma írta...

Most egy kicsit szomorú lettem:-(
Az én vöröskáposztám már smafu?? :-)))
http://href.hu/x/7dux

piszke írta...

Ez 1 kis off..
Gabojsza válsazoltál a blogrollos panaszomra, ha tudtál valamit tenni az ügyben az nagyon jó mert megszületett a VKF-kiírásom:)

gabojsza írta...

Mamma, a tiedet most olvasom, mit mondjak...GR tanulhat még Tőled:-)
Legközelebb biztosan a Te változatod készül!
Piszke: megírtam a panaszt az illetékesnek és most ki is rakom a kiírást az üzenőfalra, ott mindenki láthatja:-)

sajtkukac írta...

De jó, örülök, hogy ízlett.
Egyébként a hagyományosat nekem sem sikerül pont olyanra csinálni, amilyen anyukámé - nekem az az etalon :-)
De Gordon változata most simán letaszította a trónról.

Mamma írta...

Teljesen megnyugodtam:-)) Majd értesítem, mikor tartok továbbképzést:-))

Niki, ez a karamelles sem lehet kutya, feltétlen kipróbálom!:-))

Kata írta...

Én mézet raktam alá ( mert nem volt itthon cukrom, csak xilit, ami nem tud karamellizálódni ) és így is nagyon finom volt! Köszi a receptet! :)