2008. november 13.

Gorgonzolás-körtés capunti



Épp volt itthon körte, póré, gorgonzola, ÉP meg tésztát kívánt ebédelni. Így alakult 20 perc alatt ebédünk.

Hozzávalók:
25 dkg pugliai capunti
2 ek olívaolaj
4 db érett körte
10 dkg gorgonzola (vagy más, kékpenészes sajt)
200 ml tejszín
egy szál póré vagy 5 szál újhagyma
2 ek dió (helyett most amazóniai dió, mert a hazai épp elfogyott)
só, frissen őrölt bors

A tésztát al dente-re („fogkeményre”) főzöm. Közben a körtéket megmosom, meghámozom, félbevágom, magházukat eltávolítom és kis kockákra-szeletkékre vágom. A pórét (vagy újhagymát) felaprítom, a diót száraz serpenyőben megpirítom, majd mozsárban picit megtöröm. A gorgonzolát villával összetöröm, elkeverem a tejszínnel és tekerek rá borsot.

Egy nagy serpenyőben felmelegítem az olívaolajat, megfuttatom rajta a hagymát, majd hozzáadom a körtét. Nem várom meg, míg megpuhul, csak éppen átmelegszik és már öntöm is rá a tejszínes gorgonzolát. Összekeverem, összemelegítem és ha jól időzítek, ekkorra épp megfő a tészta, amit leszűrök és beleöntök a serpenyőbe a finom körtés-gorgonzolás keverékhez. A dióval megszórva tálalom.

Az igazság az, hogy nem lett túl jó…illetve finom, de annyira diszkrét ízű, hogy nem nyert felvételt a repertoárba…maradt belőle, holnap újrahasznosítom némi cukkinivel és vadhúsos házikolbásszal rétegezve. Majd meglátjuk.