Encs. Észak-magyarországi kisváros, számomra két ok miatt
nevezetes: van ott egy patika, amivel kapcsolatban állunk és ott van az egyik
legjobb vidéki étterem, az Anyukám Mondta, melynek konyhájából kaptunk ízelítőt
a tavalyi és idei Gourmet fesztiválon és melyet már a Gault&Millau is ajánl.
Tavaly majdnem eljutottam Encsre, de kiderült, hogy úgy 150
km-es kitérőt jelentene az eredeti útvonalamtól és időben nem fért bele, de
mikor nemrég elkezdtük szervezni a Tokaj-hegyaljai hosszú hétvégét, tudtam,
hogy most biztosan útba ejtjük.
265 km megtétele után érkezünk Encsre, a GPS célig visz, ki
is van táblázva, a leírások alapján is jó helyen járunk, parkolunk, bemegyünk. Az
előtérben bárpult, mögötte fiatal pincér, kedvesen mosolyogva köszönt, majd az
előre lefoglalt asztalunkhoz kísér.
A beltér igazán hangulatos, az elülső térben dominál a kovácsoltvas-fa
párosítás, laza, amolyan pizzázó hely. Tovább haladva pillantom meg a
fatüzelésű kemencét, majd a csodás Berkel sonkaszeletelőt, melynek kistestvérén itthon
is szívesen szelném a saját sonkánkat. Kicsit odébb a frissen sült kenyerek
sorakoznak egy állványon, mindenütt hangulatos, régi tárgyak olvadnak
tökéletesen a környezetbe. Aszalunk a hátsó, nagyobb teremben van, itt
éttermibb a hangulat, elegánsabb, textilborítású székekkel, kedvemre való, szép, esztergált lábú faasztalokkal, ötletes, dizájnos evőeszköz-csillárokkal.
Felkészülten érkezünk, nagyjából tudjuk ki, mit
szeretne ebédelni, ám az étlapba tűzött napi ajánlatot meglátva némileg változik
a felállás, én a bárányburger helyett elcsábulok egy 6 hétig érlelt Charolais
marhából készült steak-re. Rendelünk, és mivel gyakorlatilag 72 órányi tokaji
bórkóstolás vár ránk, inkább sört kérünk, jómagam szívesen hódolok a szűretlen
búzasör-imádatomnak.
Kimegyek kezet mosni, mikor visszaindulok, Dudás Szilárd
köszönt, majd odakísér az asztalhoz és úgy elbeszélgetünk, mint rég nem látott rokonok.
Filozófia ez, cél, hogy az oda betérő vendég úgy érezze, mintha valóban
látogatóba érkezne, mint szívesen látott vendég a családi asztalnál.
Előételnek rendelünk egy egyszerű pizzát, mire kortyolunk
párat a sörből, meg is érkezik.
Már a látványa is ínycsiklandó, a tésztája
könnyű, vékony, ropogós szélű, a paradicsomszósz ízes, a bivalymozzarella krémes,
a friss bazsalikom teszi fel az í-re a pontot. Még "nem szeretem a pizzát" ÉP is elismerően bólogat és elégedetten hümmög. Kapunk hozzá egy kis kóstolót a
san daniele sonkából, meg is állapítjuk, hogy nagyon finom, de a sajátunkkal
sem vallanánk szégyent, ha lenne, mivel ilyen vékonyra szeleteljük.
Váltunk még pár szót, Szilárd lelkesen mesél az
alapanyagokról és meg is érkeznek a főételek.
A kemencében sült malaccsülök tepsis burgonyával, sült
hagymával igen csak jól sikerült.
A malac húsa omlós, a bőre ropogós, a hagyma isteni, a krumpli
ízes még így is, hogy rozmaring nélkül kértük.
ÉP kacsazsúrja, a kívül ropogós, belül omlós kacsacombbal,
rozé kacsamellel és sült kacsamájjal egyszerűen tökéletes, nem kevésbé a köretek és a vaníliás almakompót.
Az általam fitness-fogásnak titulált szezámmagos csirkemell
csíkok Alfrédo salátájával, mézes csípős mártogatóval is meglepően jó, a csirkehús
szaftos a szezámos bunda alatt, a mártogatós kellemesen izmos, a saláta
ropogós, jóízű.
A steak mesés, a köret szintén, bár egy-két szem krumplival
többet is el tudtam volna viselni hozzá.
Közben beszélgetünk mindenféléről és igen, köszönjük, szívesen megkóstoljuk a különleges, 38 hónapig érlelt parmezánt, mely végül nem egyedül érkezik, hanem
egy csinos sajttálon, kétféle kecskesajt, egy kis robiola és egy „normál”
parmezán kíséretében, és ha már desszert helyett fogyasztjuk a sajttálat,
kapunk mellé pár falat barack mostarda-t, az ebéd méltó befejezéseként.
Szó esik a kávéról is, meg is kóstoljuk az igazán különleges
Giamaica Principe kávéból készült ristretto-t, mely ízével nálam azon nyomban
le is dönti a trónról az eddigi kedvencet, olyannyira, hogy még fotózni is
elfelejtem. A különleges Arabica keverék Gianni Frasi keze munkáját dicséri,
aki a családi manufaktúrában az 1947-ben üzembe állított eredeti Erbisti pörkölő
gépen, közvetlenül nyílt lánggal pörköli
a kávébabot, mely így a legfinomabb (főleg csokis) aromákkal kényezteti a
kávé fogyasztóját.
Sajnos indulnunk kell, a következő programra időben oda kell
érnünk, így nem tudjuk meg azt sem, hogy miért pont ez lett az étterem neve, meg a
kemence sztorival is adósok maradnak a Dudás testvérek. És tényleg, mint az idő
előtt véget ért rokonlátogatáson, elköszönünk és tudjuk, amint lehet,
visszatérünk.
Mert az Anyukám Mondta nem csak jó, hanem szerethető is. Nagyon.
Még több fotó a Facebook oldalon.