2010. szeptember 10.

Házi ketchup


Fényévnyire attól, ami manapság kechup-ként árusítanak.
Főztem már hasonlót, most a korábbi luxus változat egy egyszerűbb kiadása készült, mert épp nem volt itthon sem szárzeller, sem édeskömény gumó, de attól még igen jól sikerült! Kinyitottam a fűszeres fiókot, válogattam, aztán került bele, amit jónak láttam:-)

Hozzávalók:
15 (azaz tizenöt) liter, passzírozott paradicsomból kinyert lé
2 dl olívaolaj
4 nagy fej hagyma (2 vörös és 2 lila), megtisztítva és aprítva
2 csokor zellerzöldje
4 csokor zöldpetrezselyem
nagy csokornyi friss bazsalikom, jól megmosva, felaprítva
1 evőkanál fehér mustármag, frissen őrölve
1 púpozott evőkanál őrölt gyömbér
1 fej fokhagyma, hámozva és reszelve
fél evőkanál őrölt szegfűbors
fél evőkanál őrölt szegfűszeg
1 evőkanál őrölt fahéj
1 evőkanál koriander mag, frissen őrölve
tengeri só ízlés szerint
1 evőkanál frissen őrölt fekete bors
2 dl spanyol sherryecet
16 evőkanál (vagy ízlés szerint több-kevesebb) lágy barna nádcukor

A hagymát, fokhagymát az olívaolajon megdinsztelem, majd ráöntöm a paradicsomlevet. Hozzáadom az összekötözött petrezselyem és zellerzöldet, a többi hozzávalót, fűszert, és gyakori kevergetés mellett ketchup sűrűségűre (azaz kb. az eredeti térfogat felére) főzöm (ez nálam 5 órányi főzést-kevergetést vett igénybe, de ez ne riasszon el senkit, a végeredményt kóstolva megérte!). Ha már elég sűrű, kihalászom az összekötözött zöldeket (kutatómunkát folytatok a leesett - elveszett madzagok után, mert rém kellemetlen lenne, ha egy ajándék szószban lelne rá a megajándékozott). Még melegen, csírátlanított üvegekbe rakom és száraz dunsztban (pld. egy kosárban, plédek között) tartom másnapig, majd irány a kamrapolc.

8 megjegyzés:

Alíz, Erdélyből írta...

Ez tényleg isteni! Nekem még hátra van az elkészitése, de hamarosan pótolom a hiányt. :)

Gabojsza írta...

Alíz, a Tied is isteni volt tavaly!:-)))

Gaby Erika írta...

Az idén csináltam először házi ketchupot, a nagyobbik lányom szereti kenegetni a kenyérre, meg ilyen olyan ennivalóval eszegetni, hát csináltam. És nagyon finom lett, igaz nem tettem bele ennyi minden fűszert. Először nekem furcsa volt, hogy sokkal töményebb az izé mint a boltban kaphatónak, hát persze hiszen paradicsomból van, amit meg megveszünk ki tudja mennyi paradicsomot látott meg még mi minden csudaság van benne.

Bianka írta...

Igaz nincs is jobb a házinál, nagyon finom lehet

Mária írta...

biztos nagyon finom , látom már többször is készítetted:)D

A mostani bejegyzésnél lemaradt egy tizedes vesző ( 15- nél ), ami egy kicsit meg tévesztet, bocsi a bejegyzésért köszönöm az ötletet , és a receptet is:)

Gabojsza írta...

Mária, rossz hírem van...én tizenöt liter paradicsomléből főztem a ketchupot!:-)))

Kornel írta...

ebbol a 15 literbol mennyi lesz a vegeredmeny? Illetve a maga a 15 liter paradicsomszosz hogy keszul? :) koszonom es bocs, ha nagyon kezdo volt a kerdes.

Gabojsza írta...

mivel kb a felére forraltam be, 7,5 - 8 liter ketchup lett belőle. Az alapanyagul szolgáló paradicsomlé úgy készül, hogy a paradicsomot egy speciálisan erre a feladatra kitalált, paradicsompasszírozó szerkezettel (háztartási boltokban kapható) átdarálva kinyerjük a levét (a magja, héja "fennakad" a gépben).
Én a kecskeméti Zöldségkutató intézetből szoktam venni nyár végén a friss paradicsomlevet, abból készítem.