2013. május 28.

Csípős káposztasaláta


Idén áprilisban gasztroblogger körökben végigsöpört egy csípős káposztasaláta recept, egytől-egyik ódákat zengtek róla akik elkészítették. A receptje a Kifőztük magazin áprilisi számában jelent meg, én meg azóta készülök megcsinálni, de az állandó időhiány, na meg a tudat, hogy Édesanyám világbajnok káposztasalátája nagyjából mindig van a hűtőnkben, eddig visszatartott. De most megvettem hozzá a friss káposztát, és végre elkészítettem. Igaz, nem pont úgy, mert került bele egy jégcsap retek is, meg némi szezám a tetejére, almaecet helyett Max barátom chilis ecetkülönlegessége és erős Pista helyett a saját chililekvárom került bele, amit még ősszel főztem 14 féle chiliből (Szimpla Piaci beszerezés volt vetőmag kinyerése céljából). Egy napot állt a hűtőben, szépen összeértek az ízek, nagyon jól passzolt a grillezett tarja mellé, amihez köretként ettük.

Hozzávalók:
1 kis fej (új)káposzta
2 db sárgarépa
1 jégcsapretek
4 evőkanál chilis ecet (vagy almaecet)
2 evőkanál nádcukor, vagy méz
4 evőkanál víz
1-2 evőkanál chililekvár
1 evőkanál szezámolaj
só, frissen őrölt bors
szezámmag a tálaláshoz (opcionális)

A káposztát legyalulom, a sárgarépát és jégcsap retket durvára reszelem. A többi hozzávalót jól összekeverem, majd a saját szám íze szerint addig igazítok az édességén, sósságán, savanyúságán és csípősségén, míg kedvemre való nem lesz. Alaposan elkeverem a zöldségekkel, majd jól záródó dobozban beteszem a hűtőbe legalább egy éjszakára. Szárazon pirított szezámmaggal megszórva tálalom. Magában, köretnek, bárhogyan, abbahagyhatatlan.

Nincsenek megjegyzések: