2015. május 3.

Pisztráng piccata


A piccata eredetileg vékonyra szeletelt borjúhúsból készült olasz fogás, amit manapság – mint például a saltimbocca esetében is– készítenek csirkéből, vagy halfiléből. A lényege, hogy az enyhén lisztezett hús (hal) szeletet vaj-olaj keverékén megsütjük, majd a visszamaradt zsiradékon mártást készítünk hagymával, kapribogyóval, borral és citromlével, amit a hús (hal) szeletre halmozva tálalunk. A lillafüredi Pisztrángtelepen nevelkedett pisztráng filéből készítettem, az elmúlt félév legjobb ízű halfogása volt.
Apropó Pisztrángtelep: ha Miskolc környékén kirándulsz, feltétlenül keresd fel Lillafüreden a Pisztrángtelepet, lehetőleg ebédidődben, lehetőleg éhesen :-) A nyitva tartásról itt érdemes tájékozódni és forgalmas napokon érdemes bevállalni egy kis sorban állást is, mert ami a tányérra kerül, az kárpótol mindenért. Ja, és ne feledd: ott készítik a legeslegjobb füstölt pisztrángot az országban!
Itt egy jó írás a Pisztrángtelepről. De vissza a recepthez...

Hozzávalók 4 főre:
4 db bőrös lillafüredi pisztráng filé
só és frissen őrölt bors, ízlés szerint
2 evőkanál liszt
2 evőkanál frissen reszelt parmezán
2 evőkanál olívaolaj
50 g sótlan vaj
1-2 lilahagyma, aprítva
½ citrom, vékonyra szeletelve
1 dl száraz fehérbor
2 evőkanál kapribogyó

A halfiléket konyhai papírtörlővel megszárítgatom, fűszerezem frissen őrölt borssal és kissé megsózom. Elvegyítek 2 evőkanál lisztet 2 evőkanál reszelt parmezánnal, majd beleforgatom a halfiléket.

Egy serpenyőben egy kevés vajat és 1 evőkanál olívaolajat hevítek, beleteszek 2 halfilét (így kényelmesen elférnek és sülnek, nem párolódnak), a halszeletek mindkét oldalát 3-3 percig sütöm. Amikor az első adag megsült, kiszedem egy tányérba, a serpenyőbe teszek még egy kevés olajat és vajat, majd a második adag halat is megsütöm. Kiveszem a halat, és a maradék zsiradékon megdinsztelem az aprított hagymát, ha már üveges, a serpenyőbe töltök egy deci száraz fehér bort, a lecsöpögtetett kapribogyót, néhány evőkanál citromlét, még egy kevés vajat és az egészet 4-5 percig összefőzöm, majd a halszeletekre öntöm. Azonnal tálalom.