A
legjobb ízű cékla savanyúság, amit valaha készítettem. Se nem túl édes, se nem
túl savanyú, hanem harmonikus, és kerek az íze, olyan „éppen jó”, a fokhagyma
és a friss torma meg kellően megbolondítja.
Hozzávalók:
1
kg cékla
fél
fej fokhagyma
ujjnyi
darab friss torma
fél
kávéskanálnyi köménymag (őrölt is lehet)
3
dl víz
2
evőkanál almaecet (balzsamecettel még finomabb)
2
csapott evőkanál cukor (vagy ennek megfelelő édesítőszer)
1
csapott kávéskanál só
A
céklákat megmosom, egyenként alufóliába bugyolálom, és sütőben egy-másfél óra
alatt puhára sütöm. Közben megtisztítom, gerezdekre szedem és szétnyomom a
fokhagymát, meghámozom, majd finomra reszelem a tormát. Elkészítem a savanyúság
levét (víz, ecet, cukor, só) és forralok rajta egyet.
A
megsült céklát még melegen meghámozom, és a reszelő nagyobb lyukú oldalán
lereszelem (vagy vékonyra szeletelem), hozzákeverem a fokhagymát, a tormát és a
köményt. Rátöltöm a forró levet, csírátlanított (csatos) üvegbe kanalazom,
letömködöm, lezárom, és ha megbontottam, a hűtőben tárolom, míg el nem fogy. Ha
nagyobb mennyiséget készítenék, lével együtt felforralnám, üvegbe tenném és
mint a lekvárokat szoktam, lezárás után fejtetőre állítanám pár percre, majd
egy napig szárazdunsztba tenném (plédek közé).
Saly
Noémi receptje alapján.