2014. október 20.

Diós rozsos dnk gyökérkenyér


Október 16 a kenyér világnapja, amit pár éve meg is szoktunk ünnepelni. Idén Gondaanyuékkal kemencéztünk Érsekhalmán a Tájházban, ahová frissen pirított dióval és rozslisztekkel érkeztem, hogy diós rozsos kenyereket süssek (tavaly ezek készültek). Hagyományos (dagasztott) kovászos kenyeret Pásztói rozsos lisztből sütöttem (az alábbi fotón elöl a középső kenyér), 


készült még egy fehér kenyér, egy aszalt paradicsomos vekni, de nekem a két, dagasztás nélküli (dnk) gyökérkenyér ízlett a legjobban.

Hozzávalók 2 nagyobb gyökérkenyérhez:
35 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
30 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
35 dkg fehér tönkölyliszt
7 (maximum 11) g szárított élesztő
25 g só
1 teáskanál lágy, barna nádcukor
1 teáskanálnyi őrölt kömény
2 marék dióbél
8 dl langyos víz

Az eljárás kezdetben ugyanaz, mint a dagasztás nélküli kenyérnél: egy tálban elkeverem a lisztekkel a sót, majd hozzákeverem az élesztőt, hozzáadom a 4 dl vizet és szilikon lapát segítségével összeállítom a tésztát. Nem kell dagasztani, sem túl simára keverni, csak éppen nedvesedjen át a liszt. Letakarva (hogy ki ne száradjon), huzatmentes helyen (pld. a fűtetlen sütőben) kelesztem 10-12 órán át. Az idő leteltével bőven lisztezett felületre borítom a tésztát, elfelezem, majd mindkét darab tésztát nagyobb téglalap alakúra paskolom, rászórom az előzőleg száraz serpenyőben illatosra pirított diót és bejgliszerűen feltekerem, azaz hengerré formázom a tésztát, majd többször megcsavarom. Sütőpapírral bélelt tepsire teszem és hagyom pihenni letakarva egy órán át.
Bekapcsolom a sütőt 200 fokra (tudom, hogy a sütőm kb 20 perc alatt éri el a 200 fokos hőmérsékletet, így 20 perccel a kenyér 1 órás pihenési idő lejárta előtt kapcsolom be), teszek a sütő aljába egy edénybe forró vizet, majd betolom a kenyereket a sütőbe. 45-50 percig sülnek, míg szép színük nem lesz és az aljuk – megkopogtatva – kongó hangot nem adnak. 


A kemencében kb. 35 perc kellett nekik.
Még több fotó a kemencézésről a Facebook oldalamon.