Nyolcadik fordulójánál tart a Spar
nyereményjáték, melynek lényege, hogy 5 olyan alapanyaggal
főzzünk valami jót, ami éppen a legolcsóbban kapható az
üzleteikben. A kéthetes fordulók során 1-1 gasztroblogger is főz
valamit az 5 hozzávalóval.
A nyolcadik forduló fix öt alapanyagai: vörösbab (konzerv), mustár, olaj, sajt és natúr joghurt.
Az alapanyagokból sajtos babburgert
készítettem avokádó szósszal, ami tőlem, megrögzött húsevőtől
talán kicsit szokatlan, de kéretik elhinni, hogy ezt még a húsevők
is fogják szeretni, a gyerekről nem beszélve!
Volt alkalmam kipróbálni a WMFserpenyőjét, ebben sütöttem ki a babburger pogácsáit. A
serpenyő vastag talpának köszönhetően szép egyenletesen sül
benne az étel, a tapadásmentes bevonatnak köszönhetően pedig
egyáltalán nem ragad le benne semmi. Használtam a keverő tálakat
is, meg a szuper, kerámiafejes só-bors őrlőt, (melyek már itthon
is egy ideje hadrendbe álltak, még tavaly leváltották a kivénhedt
műanyag elődjeiket), és gyűjtöm a pontokat, hogy beszerezzek ég
egy-két edényt, amit majd nyilván az unokáim is használhatnak,
mert elnyűhetetlen daraboknak vélem.
Sajtos babburger, avokádó szósszal
Hozzávalók 4 főre:
400 g natúr vörösbab (konzerv)
1 fej vöröshagyma (aprítva)
3 gerezd fokhagyma (reszelve)
pár evőkanál őrölt zabpehely (szükség szerint)
1 tk őrölt római kömény
1 tojás
1 csokor friss korianderzöld (aprítva)
só és bors ízlés szerint
1 fej vöröshagyma (aprítva)
3 gerezd fokhagyma (reszelve)
pár evőkanál őrölt zabpehely (szükség szerint)
1 tk őrölt római kömény
1 tojás
1 csokor friss korianderzöld (aprítva)
só és bors ízlés szerint
kevés olaj a babburger sütéséhez
A szószhoz:
1 avokádó húsa, pépesítve
1 teáskanál mustár
2-3 evőkanál natúr joghurt
1 gerezd fokhagyma
1 ek olaj
só és bors ízlés szerint
továbbá:
4 szelet sajt
szeletelt paradicsom, uborka, hagyma és
saláta levelek
A konzerv babot leszűrjük, hideg
vízzel leöblítjük és szűrőben lecsepegtetjük. Késes
aprítógépben pépesítjük, az sem baj, ha nem lesz homogén a
massza. A babburger hozzávalóit összedolgozzuk, annyi őrölt
zabpelyhet adva a masszához, hogy formázható legyen az állaga. A
babpogácsa masszájába reszelhetünk sajtot, úgy még gazdagabb
lesz az íze.
Nedves kézzel méretes pogácsákat
formázunk a masszából és felhevített serpenyőben, kevés
olajon, oldalanként 5-6 perc alatt kisütjük, konyhai papírtörlővel
bélelt tányérra szedjük (ez felszívja az olajfelesleget).
Az avokádó szószhoz hosszába
kettévágjuk az avokádót, kimagozzuk, és kiskanállal kiszedjük
a héjából a húsát. Ehhez érett avokádóra van szükségünk.
Ha kemény, éretlen avokádóhoz jutunk, érleljük 3-4 napig a
konyhapulton egy papírzacskóba zárva egy banánnal.
Az avokádóhúst villával
összetörjük, elkeverjük a joghurttal, mustárral, olajjal és
ízesítjük fokhagymával, sóval, borssal.
Felszeleteljük a paradicsomot,
hagymát, kettévágjuk a zsemléket, majd összeállítjuk a sajtos
babburgert.
A maradék avokádó szószt kínáljuk
tortilla chips mellé.