2007. szeptember 6.

Édes Erdély

Egy csodálatos hét Erdélyben: élménykavalkád annak, aki először jár ott és annak is, aki már sokadjára. Mert olyat nem ismerek, aki csak egyszer akarta látni, csak olyat, aki mindig visszavágyik. Számomra: vissza a gyökerekhez és táplálék őszig, mert az októberi lombhullásra visszahúz a szívem…
Ez alkalommal úticélunk a Hargita volt (gyerekkoromban minden nyáron itt málnásztunk), a „bázis” pedig Zeteváralja egyik kedves panziója, szemben a falu templomával. Jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik nem luxusra vágynak, hanem az igazi erdélyi falusi túrizmusba akarnak belekóstolni. A környék legszebb látnivalói pedig több hétre való programot kínálnak az arra járóknak.
Ami nekünk most jutott: bejártuk a környékbeli kis falvakat: Székelypálfalván szebbnél-szebb székelykapukat látni. Az emberek egyszerű életet élnek, kaszálják a mezőt, gyűjtik a szénát, lovat patkolnak, fuszulykát bontanak és a vizet még mindig az utcán lévő kútból merik. Énlaka lenyűgözött, mintha egy középkori helyszínre csöppentünk volna. A tizenötödik században épült templom festett kazettás mennyezetén székely rovásírás látható, maga a falu már 1331-ben szerepelt a pápai adójegyzékben.

Székelyudvarhely, a "legmagyarabbnak" tartott erdélyi város is megér egy egész napos látogatást de látni kell Székelyderzs műemlék unitárius templomerődjét is. Belsejének freskóit 1419-ben festették, a Szent László-legenda egyik legszebb ábrázolását tekinthetjük meg. A templomot 5 m magas várfal veszi körül és a mai napig az egész falu az állandóan hűvös, szellős bástyában tárolja a szalonnát, sonkát.
A tiltás ellenére volt fürdés a Zeteváraljai víztározóban, de voltunk Szovátán is (a Medve tóhoz érdemes ellátogatni), a Kelementelki Borházban pedig finom küküllőmenti borokkal csillapítottuk szomjunkat.
Barátaink elláttak héjjasfalvi, kemencében, káposztalevélben sült, isteni házikenyérrel

mennyei tejfölöspitével

és olyan paradicsommal, ami számomra a gyerekkort jelenti (kertünkben is ilyen termett) és aminek illata, íze, zamata leírhatatlanúl finom, még a kevésbé "szép" -nek mondható külső ellenére is.

Sült esténként a mititei és a flekken, meg a panzió saját halastavából fogott friss pisztráng, természetesen muzsdéjjal.

És voltak jó kis esti beszélgetések, de megtapasztaltuk a természet erejét is. Egész éjjen át tomboló vihar tartott ébren, ám másnap mégis sajnáltuk az alvásra az időt, inkább tűzzománcoztunk Udvarhelyen, bár a csendesen szemerkélő eső igen álmosító volt. Terepjárós kalandtúra után megmásztuk az 1801 méteres Madarasi Hargita csúcsát, ahonnan páratlan a kilátás a környező Kárpátokra. És közel sem láttunk mindent, amit szerettünk volna. De ami késik…

3 megjegyzés:

Rita írta...

Ó igen! Erdély csodálatos! Mi tavaly voltunk, de azt hiszem ezt már írtam :) És rengeteg helyet bejártunk újra, mert én már nem először voltam szerencsére. És olyan gyönyörű táj kevés helyen van, mint Erdélyben és a kedves emberek.. csupa jót tudok csak mondani! Csodálatos egy hetet töltöttünk ott, sajnos idén nem úgy jött ki a lépés, hogy újra menjünk, de ez korántsem egy befejezett történet.

gabojsza írta...

Ez örök szerelem:))

Ottis írta...

Időnként benézek az oldaladra!Nagyon örülök,hogy ennyi kedves szót olvastam itt Erdélyről, ugyanis én itt lakom...:-)