Szombaton volt Kiskőrösön a XI. Kakaspörkölt Főző Fesztivál, aminek ötlete Dedák Pál és Danis Éva eszéből pattant ki egy baráti társaságban, tizenegy évvel ezelőtt. Kakaspörkölt főző versenynek indult, aztán évről-évre egyre több bográcsban rotyogtak a jobbnál-jobb kakaspörköltek, a kiskőrösi szabadidő park minden évben október első hétvégéjén benépesült szépen díszített sátrakkal és a munkahelyi, baráti társaságok együtt főztek, ettek, ittak és mulattak hajnalig. Éveken keresztül tagja voltam a zsűrinek, nem egyszer 70-80 kakaspörkölt közül kellett kiválasztanunk a legjobb hármat.
Idén a vírushelyzetre való tekintettel minden csapat
„otthon” főzött, mi egyesületünkkel, a Kötőrúd Egyesület tagjaival és támogatóival
gyűltünk össze a Pajtás utcában, ahol két bográcsban készült a kakaspörkölt, amit
közösen fogyasztottunk el. Jutott a pörkölt utánra sütemény is, isteni almásak,
és túrósak, de nálam a nr.1 ez az almatorta volt, amit Kelemen Zsuzsanna sütött
és kínált körbe.
Annyira ízlett, hogy elkértem a receptet, és íme, közreadom úgy, ahogy a Zsuzsától
kaptam. Kissé hajaz a franciák gateau
invisible nevű almás sütijére, de még annál is egyszerűbb, mert nincs benne
sem vaj, sem sütőpor.
A hozzávalók listája rövid, az almán kívül kell bele egy 28 cm-es kapcsos
tortaformához:
6 tojás
40 dkg cukor (ezt kissé soknak találom, így én felezni fogom)
30 dkg liszt (soknak bizonyult, maradok a tojásonként 1 evőkanál lisztnél)
őrölt fahéj a almákra és vaníliás porcukor a tetejére
Az elkészítése is egyszerű: a tojásokat jól felverni a cukorral és végül elkeverni a liszttel, egy tortaformát kivajazni, sütőpapírral kibélelni, félig megrakni vékonyra szeletelt almával (amit megszórtunk őrölt fahéjjal), majd ráönteni a tésztát, villával kicsit átkeverni,hogy mindenhová jusson be a tészta, majd 180 fokos sütőben 60-75 percig (tűpróbáig) sütni, míg a kérge aranybarna és ropogós, belül pedig omlós. Hagyjuk a tortaformában teljesen kihűlni, akkor lehet szépen szeletelni. A tetejét szórjuk meg vaníliás porcukorral.
Egyszerűen mennyei.